Allegri: „Nem jó dicsérni a Juventust”

allegri_massimiliano_magyaraz_1.jpgMassimiliano Allegri a Juventus csapatát a 3-1-es győzelmet követően próbálta a realitás talajára visszahúzni a csapatot, mondván, hogy minden dicséret káros a csapatra nézve.

A bianconero a bajnokságban továbbra is száz százalékos mutatóval rendelkezik, az első félidőt pedig rendkívül fölényesen uralta.

„27 percig a csapat nagyon jól játszott, még ha elég korán lövést is tettünk lehetővé Matteo Politano számára, ez legalább felhívta a csapat figyelmét arra, hogy figyelmesebben kell védekeznünk.” - nyilatkozta a meccset követően a tréner a Sky Sport Italia számára.

„3-0 után szerintem mindannyian jobban kellett volna, hogy védekezzünk, mivel a mérkőzés 45 percig tarthatott volna, míg így kiegyensúlyozott küzdelemben volt részünk 96 percig. Paulo Dybala jó meccset játszott, és a második félidő végére jobb teljesítményt mutatott.

A tény az, hogy minden nap azt hallom, mennyire erős csapat a Juventus, hogy minden bizonnyal megnyeri az együttes a bajnokságot, a Bajnokok Ligáját és egyéb trófeákat, ez pedig káros számunkra, mivel így elveszítjük realitásérzékünket ezekben a helyzetekben.

Az idén már két gólt is kaptunk szögletből, és ez túlságosan sok. A mérkőzés során vannak pillanatok, amikor a saját térfelünkön tartózkodunk, és jól kell védekeznünk, nem hagyhatjuk, hogy az ellenfél leszakadhasson tőlünk. Mindannyian keményen kell, hogy dolgozzunk, és nem tekinthetjük biztosnak azt, hogy a három védő hátul majd mindent elintéz.”

A Juventus középpályája rendkívüli sokoldalúságot mutat jelenleg olyan futballistákkal, mint Mario Lemina, Sami Khedira, Miralem Pjanić és a hamarosan visszatérő Claudio Marchisio.

„Ezt célként tűztük ki, mivel nem tudtuk megfelelően váltogatni a játékosokat a középpályán. Miralem Pjanić élvezi a nagyobb szabadságot, és többfelé elindulhat, így következésképpen a másik két futballistának is mozognia kell. Nem szeretnénk az ellenfélnek referenciapontokkal szolgálni.”

Gonzalo Higuaín már három gólnál tart három meccs alatt, így talán esélyesnek tekinthető az idei gólkirályi címre?

„Az a fontos, hogy a Juventus megnyerje a scudettót, mivel az elmúlt három évben a gólkirály csapatának nem sikerült bajnokságot nyernie.” - zárta az interjút mosolyogva Massimiliano Allegri.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5111693665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rikoo 2016.09.11. 10:15:51

Teljesen igaza van. Mondjuk a helyzetkihasználásról is mondhatott volna vmit, mert az katasztrofális volt. Ha nem lett volna Higany bajban is lehettünk volna. Szegény Lichti szinte tökön rúgta magát 5 méterre a kaputól. Gyengén játszott.
Nagyon jó, hogy ennyire támadó a csapat, de itt látszott, hogy van ennek hátulütője is. Borzasztó volt a védekezés és méltatlan volt a Juventushoz. Konkrétan vissza se futott a fél csapat.
Pjanic góljának örülök, de nem játszott jól. A posztja valószínűleg ez lesz, de nem érzi a csapatjátékot még. Rosszul helyezkedik, súlytalan, én sokkal többet várok tőle, jobb játékos ennél, mint amit most nyújtott.
Higuaín pedig parádés játékos, szerencsénk van, hogy nálunk van és tegnap megmentette a csapatot.
Szvsz nem biztos, hogy mindig jól járunk, ha ilyen nyílt meccset játszunk, de az tény, hogy látványos és jó meccs volt sok helyzettel, de ez a meccs inkább volt Premier League stílus és nem Serie A.

Juveboy92 2016.09.11. 10:54:25

@Rikoo: Pjanic még biztos hogy sokat fog felfejlődni a szezon előrehaladtával, végülis ez még csak az 1. meccs a lábában ... aminek külön örülök hogy Allegri végül belátta hogy Pjanicot nem szabad a védelem elötti poszton lekorlátozni mert annál sokkal komplexebb játékos és ezzel a kötetlen szerepkörrel még jobbá is teheti , a másik 2 társa meg fedezi őt mint anno Pirlot Vidal és Marchisio... csak a bosnyák korából adódóan sokkal fürgébb is , így nem olyan könnyű esetleges labdavesztése után lekontrázni úgy a csapatot hogy a mögötte levő területre ne érjen vissza labdát szerezni mint anno a Maestro

mrdel 2016.09.11. 11:52:02

Elnézve a bajnoki rajtot bizakodó vagyok. Úgy tűnik tényleg sikerült még minőségibbé tenni a csapatot. Már tényleg csak néhány játékos hiányzik a kirakós utolsó darabjaihoz.
A középpálya sem tűnik olyan vészesnek, az egyénieskedő Pogba helyett inkább csapatjáték folyik. Pjanic első meccse jó volt, külön öröm hogy gólt lőtt. Lemina ígéretes, Khedira a kp. eddigi legjobbja. Asamoah szintén jó, Sturaro hamarosan felépül. Marchisió pedig tényleg hamarosan visszatérhet. Hernanest se temetném- a végére belejött. Lichtit kár lett volna 3 M-ért elengedni a sinterbe- jó döntés született- legalább lesz egy kis verseny ott is.

Alex8610 2016.09.11. 11:52:43

@Rikoo: A Sassuolo is belement ebbe a nyíltsisasok fociba.A védekezés tényleg gáz volt de ugyis nézhetjük hogy 27perc alatt lezártuk a meccset 3gólt nem lő ugyse a Sass /bár volt 1-2 mákunk/ többit lehozták a srácok rutinból viszont azért jobban is lehetne ilyenkor koncentrálni, elég lett volna a 70.perc körül még egy bekapott gól aztán Allegri megint letépte volna magáról a zakót:) amúgy a meccs nekem is tetszett ahogy írtad nem az a tipikus olasz foci volt.Nálam viszont már annyira nem mérvadó a bajnokság eza csapat toronymagasan az Serie A fölött van.BLre vagyok nagyon kíváncsi hogy ott mennyire tudunk majd hengerelni.Hallod Higuain?:)

Alex8610 2016.09.11. 11:55:22

Ja és....."Az idén már két gólt is kaptunk szögletből, és ez túlságosan sok" örülök hogy ez nemcsak engem dühít.

Watakuki 2016.09.11. 11:57:22

@mrdel: azért ez az "Asamoah is jó" illetve a "végére Hernanes is belejött" mondatok elég erős kifejezések, nem kötekedésből. Ők ketten alulmúlják a szintet, ez tisztán látszik.

TYUKI 2016.09.11. 12:01:18

Védekezés egyenlőre egy nagy 0!!! Meg az boszantó hogy vezetünk 2 akár 3 gólal azt utána semmi a helyzet kihasználás bohockodás de már tavaly is így volt! De azért lényeg hogy 3meccs 9pont! Ennyi! Forza JUVENTUS F.C.!

patrik1112 2016.09.11. 12:09:24

Jo latni hogy Allegri mindenkepp a foldon tartja a sracokat. Igy tovabb'

Watakuki 2016.09.11. 12:31:57

@TYUKI: melyik része nagy 0? 3 meccs alatt 2 gól (azok sem helyzetből) egy 0 lenne...?

alexGicamo 2016.09.11. 13:46:45

Csak így tovább, FIÚK ! Remek lesz ez, csak még értelemszerűen formálódik a játékunk ...magyarul : alakul, mint púpos gyerek a prés alatt ! :)
Győzelem ! Ez a lényeg !
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

TYUKI 2016.09.11. 14:31:46

@Watakuki: a védekezésünk tejesitménye! Meg az a lazaságúnk!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása