Folytatjuk új sorozatunkat, amiben a legrosszabb igazolásokra emlékezünk vissza. Ebben a részben már komolyabb nevekkel találkozhatunk, akikben az a közös, hogy mind a hárman csúcsformában voltak, mikor Torinóba érkeztek, és még most sem tűntek el teljesen szem elől.
Mauricio Isla: A CD Universidad…
Egy kisebb játékra szeretném invitálni a Blog Olvasóit, hogy válasszuk ki azt a tizenegy játékost, akikből össze lehet állítani minden idők legjobb Juventusát. A csapatot reálisan próbáljuk összerakni, lehetőleg úgy, hogy ez a gárda akár a való életben is megállja a helyét. Szóval, komoly figyelmet…
Az utóbbi időben nem egy eset volt, hogy egy játékos (általában a mercato utolsó napjaiban) már készült a repülőgépre, esetleg már Torinóban tartózkodott, vagy már át is esett az orvosi vizsgálaton, azonban az aláírása mégsem került már rá a szerződésére. Ebben a cikkben azon játékosokra emlékezünk…