Adrien Rabiot után ismételten egy tavalyi érkezőn van a sor, hogy megkapja a bizonyítványát, ez a személy pedig nem más, mint Aaron Ramsey.
A walesi középpályás közel sem váltotta meg a világot, mindössze 11 alkalommal lett nevezve a kezdőbe, ha csak a Serie A-t vesszük figyelembe. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy rengeteget volt sérült, a teljesítménye pedig elmaradt a várt minőségtől.
Már eleve úgy érkezett Torinóba, hogy nem volt egészséges, csak a negyedik fordulóban tudott debütálni az olasz pontvadászatban, azonban akkor góllal és meglepően jó játékkal ünnepelte ezt a nagy napot. Akkor éppenséggel mezzalaként szerepelt, majd a következő mérkőzésen már trequartistaként jutott lehetőséghez, és akkor is ígéretesen játszott. Ezután nagyon sokáig vagy gyengén szerepelt, vagy simán alibizett, kivéve persze, mikor éppen sérülés miatt nem volt bevethető. Egészen januárig kellett várni, hogy valami emlékezeteset nyújtson a pályán, miután a 4-3-1-2-ről át kellett állni 4-3-3-ra, mert Sarri elmondása szerint Rambo nem akart trequartistát játszani. Tavasszal volt két jó meccse, majd ugye jött az Inter elleni derbi, amikor végre klasszis teljesítményt nyújtott, és ezután teljesen el is tűnt. A koronavírus okozta szünet után nem is igazán került a kezdő közelében, jobbára csereként állt be, de akkor is általában botrányosan.
Olyan sokat sajnos nem tudott hozzáadni a csapat játékához. Igaz, hasznosnak bizonyultak az üres területekre való befutásai, mert helyzetbe tudott kerülni, erre pedig Khedirán és rajta kívül semelyik más középpályás nem volt képes. Mivel ő volt a csapat igazi mezzalája, ezért elvárható lett volna tőle, hogy valamelyest irányítói képességeit is csillogtassa meg, de nem sikerült neki. Alibipasszokat láthattunk tőle, néha rész vett pár kényszerítőben, háromszögelésben, de nagyon hiányoztak a kulcspasszai. Trequartistaként ugyanezt el lehetett róla mondani, labdatartásban hasznos volt, mert a játékszert jól meg tudta tartani, visszalépkedett a labdákért, de a támadásépítéshez nem tudott sokat hozzátenni. Amolyan idegen testként mozgott ebben a gépezetben, és a játéka szürke volt, miközben neki egy kreatív játékosnak kellene, hogy legyen. Ahogy várható volt, neki úgy tűnik nem igazán passzolt az olasz futball.
Ha marad, akkor a következő szezonban is mezzalaként kell vele számolni, mert a támadók mögött nem igazán képes maradandót alkotni, míg a középpályán már inkább képes jó teljesítményre.
Ingyen érkezett, de én nem tartom jó üzletnek a leigazolását. Persze, ha sikerülne érte kapni egy jó ajánlatot, akkor természetesen változna a helyzet. Én nem marasztalnám, ha lenne érte érdeklődő, és a pótlása megoldható lenne.
Bizonyítványa:
- Eredményesség (3 gól, 1 gólpassz): négyes
- Passzolás (26 darab meccsenként, 88% pontosság): ötös
- Kulcspasszok (0.8 darab összecsapásonként): hármas
- Indítások (0.5 darab találkozónként, 62% pontosság): négyes
- Beadások (összesen egy darab pontos, 5.56% pontosság): egyes, azt hiszem ezen nincs mit magyarázni.
- Közbeavatkozások (0.5 darab meccsenként): kettes
- Szerelések (0.8 darab összecsapásonként): hármas
- Párharcok (2.7 meccsenként, 47% sikeresség): négyes
- Cselek (0.6 mérkőzésenként, 65% sikeresség): hármas
- BL-teljesítmény (6.60-as osztályzatot kapott a Sofascore csapatától): hármas, az értékelés ezúttal eléggé jól tükrözi a valóságot.
- Szemmel megítélhető teljesítmény: hármas
- Fejlődés (6.86-os osztályzatot kapott a Premier League-ben nyújtott teljesítményért, idén 6.80-as értékelést kapott): hármas
- Megbízhatóság: kettes, rengeteget sérült, mikor újra visszarázódna a játékba, akkor újra megsérül. Emellé csereként beállva eddig jobbára csak kárt tudott tenni a csapatban, a védelem előtt folyamatosan eladta a labdát, sokszor úgy játszott, mint aki teljesen elfelejtett focizni.
- Mentalitás: kettes, az alibizése finoman szólva sem szimpatikus, emellé még ő akarta megmondani az edzőnek, hogy hol játsszon.
- Átlag: 3.00, azaz színtiszta hármas.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Zamboni nem egy tészta 2020.09.06. 15:31:37
venember83 2020.09.06. 17:38:26
Kmarcika 2020.09.06. 17:53:08
Az ellenünk (magyarok ellen) lejátszott válogatott meccsen nyújtott klasszis teljesítményt idén.(meg az inter ellen...kb)
Leram7 2020.09.06. 18:59:18
Valamint egy olyan csapatban, ahol kb mindenki szenved Ramsey posztján nagyon nehéz kimagaslót teljesíteni.
Ezzel nem megvédeni akarom, simán eladnám, ha valaki adna érte egy kis pénzt.
Juvegaspy 2020.09.06. 20:02:43
Jovore csak jobb lehet ha nem megy el
Vina85 2020.09.06. 20:11:35
átbandukolt 100 határon,
fizetést szed aranyáron,
gólt is lőne mindenáron.
De ez itt kevés, látod Áron?
dobor norbert 2020.09.06. 20:48:44
simoni 2020.09.06. 22:31:25
Nem lepődnék meg, ha Ramsey-t illetően is valami ilyesmi lett volna a komoly sportszakmai megfontolás: "hát lehet, hogy full testidegen lesz meg nem tudjuk használni semmire, de le van sz*rva: akkor majd legfeljebb jól elsózzuk valami burzsuj angol csapatnak. Ha más nem, az Everton biztos megveszi. Kihagyhatatlan biznisz, tuti profit." Míg a szép tervekbe bele nem rondított a covid... :)
Tony. 2020.09.06. 23:22:29
Wizzurah 2020.09.07. 09:16:07
Panther77 2020.09.07. 09:45:51
simoni 2020.09.07. 09:57:57
@Wizzurah: Én is valószínűnek tartom, hogy összességében pluszban állunk az ingyenigazolásokkal, bár leginkább csak Pogba miatt. Emlékeim szerint Can volt még, akit ingyen hoztunk, és komolyabb pénzért adtunk tovább, viszont árnyalja a képet, hogy az ő esetében (és úgy általában is) elég komoly aláírási pénzeket fizetünk az ilyen transzferek alkalmával.
dobor norbert 2020.09.07. 10:24:01
Apuleius 2020.09.07. 12:34:15
Mi kérünk elnézést, majd igyekszünk még komolyabb munkát végezni, hogy tényleg rászolgáljunk a fizetésünkre.
Rocky80 2020.09.07. 14:50:22
Természetesen ugyanúgy elismerjük a "csupán" cikkfordítókat is, köszönjük az áldozatos munkátokat. :-)
Alex8610 2020.09.07. 16:32:22
Apuleius 2020.09.07. 18:23:05
del pipi 2020.09.07. 20:00:51
Bár én gondolkodni nem tudok, de mégis ezeket az elemzéseket olvasom nagyobb élvezettel, van benne anyag rendesen! Nagyon korrekt!
Rikoo 2020.09.07. 20:55:33
Lanzafame 2020.09.07. 23:13:02
Benne van a pakliban, hogy most jó szezonja lenne egy működőképes csapatban, de ha az eladása megnyitna egy kaput egy jó igazolás előtt, felőlem is mehetne.