Bizonyítványosztás: Danilo

danilo_nyitott_szajjal.jpgMatuidi, Khedira és Szczęsny már megkaphatta bizonyítványát, ezúttal pedig egy tavalyi érkezőre, Danilóra kerül a sor.

Az egész szezonban azt nyújtotta, amit tőle el lehetett várni. A csere-szintet hozta, kisebb csapatok ellen általában megállta a helyét, de egy komolyabb együttes ellen az ő tudása kevés. Szükség esetén a bal oldalon bevethető, és a teljesítménye is megütötte a szükséges szintet, sőt, talán annyival még testhezállóbb volt neki az a poszt, hogy szeret befelé mozogni a tizenhatos előtt, és lőni, így pedig ezt meg tudta tenni úgy, hogy az erősebb lábával tudjon tüzelni a kapura. Voltak emlékezetes góljai, és néhány igazán jónak mondható meccse is. Ha párharcokra került a sor, akkor abban valóban nagyon erős volt, határozott belépőivel a földön és a levegőben is egyaránt képes volt eltakarítani a labdát. Ennek ellenére azonban mégsem mondhatjuk azt, hogy egy jól védekező játékos.

kepernyofelvetel_275.pngA helyezkedésével nagyon komoly problémák akadtak, az ő játékstílusára szokták mondani, hogy ész nélkül futballozik. A védelmi vonalból folyamatosan kirohangált, képes volt akár a felezővonalig kergetni ellenfelét, a helye pedig teljesen üresen maradt, ha egy középpályás nem zárt vissza arra a területre. A lesvonalat szintén nem tudta tartani, ez pedig hatalmas hiba egy olyan együttesnél, amelynek a lesre állítás az egyik legfőbb fegyvere. Ilyen hibák miatt több kapott gólban is nyakig benne volt. Azt hiszem, hogy azt nem kell részleteznem, hogy a támadásokhoz jobbára semmit nem tudott hozzáadni, beadni sajnos egyáltalán nem tud, technikai képzettsége pedig szintén hagy némi kívánnivalót maga után. 

Megérte leigazolni? A válasz egy határozott nem. Emiatt nem Danilo a fő hibás, mert mind tudhattuk, hogy mire képes. Az a személy a bűnös, aki odaadta érte a jól teljesítő Cancelót, és 37 millió euróért leigazolta a brazilt a cserepadra, öt éves szerződéssel. A dél-amerikai már 29 esztendős, és kicsit több, mint 30 millió eurót kellene érte kapni, hogy ne legyen veszteséges ez az üzlet. Ez azt jelenti, hogy jó eséllyel 33 esztendős koráig Torinóban marad, mert eleve nincs olyan csapat, aki érdeklődne iránta, és egyébként is mindössze 15 millió az értéke a Transfermarkt szerint. Cserének egyébként megteszi, de a négy millió eurós fizetése indokolatlanul magas.

Bizonyítványa:

  • Eredményesség (2 gól, 0 gólpassz): hármas, fontos találatokat szerzett, de egy szélső védőnek illene gólpasszokat is feljegyeznie.
  • Közbeavatkozások (1.2 mérkőzésenként): négyes
  • Szerelések (1.4 meccsenként): négyes
  • Tisztázások (1.7 összecsapásonként): ötös
  • Passzok (43.4 mérkőzésenként, 87% pontosság): ötös, komoly labdaeladásra sem emlékszem tőle.
  • Kulcspasszok (0.7 meccsenként): hármas
  • Beadások (meccsenként 0.1, 10% pontosság, összesen három darab): egyes, nem gondoltam, hogy valaha is lesz a Juventusnak olyan szélső védője, aki fele annyira se tud beadni, mint a jó öreg Lichtsteiner.
  • Hosszú indítások (2.1 találkozónként, 49% pontosság): hármas
  • Cselek (0.7 összecsapásonként, 79% sikeresség): négyes, ritkán cselez, de akkor az jól sikerül neki.
  • Párharcok (3.5 mérkőzésenként, 61% sikeresség) ötös, méghozzá csillagos, kétséget kizáróan ebben a legjobb.
  • BL-teljesítmény (7.10-es osztályzat): ötös, a Bajnokok Ligájában meglepően jó volt.
  • Szemmel megítélhető teljesítmény: hármas
  • Fejlődés (tavaly a City mezében 7.13, idén a Juventusnál 6.81 a Sofascore szerint): kettes, ez nagyon komoly visszaesés, ehhez nagyban hozzájárul az, hogy a taktikailag kevésbé sokoldalú angol foci, ahol több párharc van, az sokkal inkább passzol az ő játékstílusához, mint a calcio. 
  • Megbízhatóság: kettes, több kapott gólban volt benne, és összehozott egy büntetőt is, kiállíttatta magát csereként annak tudatában, hogy a csapatban ő volt az egyetlen bevethető bal szélső védő, és ehhez még hozzáadhatjuk azt, hogy bármely pillanatban kieshet sérülés miatt.
  • Mentalitás: hármas, ezt az ő esetében eléggé nehéz megítélni, mert olyan látványosan nem volt motiválatlan, de nem is azok közé sorolnám, akikben benne van a spirito.
  • Átlag: 3,46, azaz még épphogy hármas.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8316175302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sunny21 2020.08.25. 19:11:26

Hármast adtam neki én is, mert saját magához mérten nem volt rossz... Juve-szinthez képest meg nem volt jó!
Egyetértek egyébként a leírtakkal, jó elemzés!!

Leram7 2020.08.25. 19:13:21

A mai modern fociban az, hogy egy szélső védő nem tud támadni óriási probléma. Már értjük miért nem kellett a realnak és a citynek sem.

Cancelo nem tudott védekezni állítólag, Danilo meg nem tud támadni. Szerintem rossz csere volt, Cancelonak nagyobb hasznát vettük volna.

Alex8610 2020.08.25. 19:32:27

@Leram7: Egyetertek! Plusz Cancelot -mar a korabol adodoan is- hamarabb meg lehetett volna tanitani fegyelmezettebben vedekezni.Ot sztem oriasi hiba volt igy elherdalni egy szezon utan.

gomorra21 2020.08.25. 19:34:14

Látom magam előtt Marottát, aki Milánóban kapja a híreket, hogy Paratici milyen bizniszeket köt, és a térdét csapkodva röhög.

Ádám.84 2020.08.25. 20:32:25

Hiba volt ezt a csere+pénz opciót meglépni, mindenki tudta előre, hogy rossz igazolás lesz, nem is csalódtunk. Nem elég, hogy közepes játékos, még sérülékeny is, nem is értem mit várt tőle Paratici, most meg nincsen vele megelégedve. Az ötéves szerződése 4 milliós fizuval meg egyenesen öngyilkosság, soha nem lehet majd lekoptatni, ember nem fog neki ekkora fizut adni.
Hozzáteszem én bírtam Cancelot, valóban benne volt egy-két gólban (Danilo nem különben), de legalább előre jól nyomta, én tuti megtartottam volna a portugált, egyedül az az egy nem világos, hogy valóban volt-e gond vele emberileg.

dobor norbert 2020.08.25. 20:34:06

Szintiszta őtőske! Zseniális manyus! Azért a Svájczy hasonlat dúrva vót! Mert Lichti FENOMENÁLIS VOLT!!!

Tony. 2020.08.25. 20:41:16

Szerintem senki nem értette az a cserét. Végre volt egy fiatal, modern szélsővédőnk, erre itt ez a semmiben nem túl erős Danilo. Ha úgyis támadófocit akartak látni, Cancelo-nál jobb szélsővédő nem is kellett volna.

venember83 2020.08.25. 20:49:50

@Tony.: "Szerintem senki nem értette az a cserét. " Pedig több millió ok volt rá.

pedronegroo 2020.08.25. 22:12:49

Cancelo eladása és Danilo-ra való cseréje a futball történelem 10 legmagyarázhatatlanabb transzferének egyike lehetett... csak e miatt ki lehetne baszni Paraticit akkora bűn! Persze kellett a lóvé CR miatt, de a portugál is Paratici ötlete volt, most nem is tudunk megvenni senkit se... egyáltalán mit keres még Paratici a Juventusban??

Lanzafame 2020.08.25. 22:34:22

Cancelo, mint védő reménytelen volt, ezt már a sinternél is látták. Egy vagy két sorral feljebb lett volna benne fantázia, de a lehetőségekhez képest jó üzletet kötöttünka Cityvel (ahol meg is bukott Cancelo).

Danilo nálam egy elfogadható csere jobbhátvéd lenne egy olyan világban, ahol nem sérült 10 meccsből 7 alkalommal. Ha nem hozunk normális jobbhátvédet, maradnia kell.

JuventusFanatikus 2020.08.25. 22:39:52

@Lanzafame: Cancelo megbukott a Citynél? Ezért tartaná meg Pep, ellenben a védelemben játszó focistái 85%-ával?

Lanzafame 2020.08.25. 22:41:02

@JuventusFanatikus: lehet, hogy nem, ezt hazudom magamnak :D

JuventusFanatikus 2020.08.25. 22:43:53

@Lanzafame: Ne tedd, ez a biznisz így is, úgyis bukó:D Abban igazad van, hogy Cancelo karrierje nehezen indult a Citynél, de idővel feljavult, a bal szélen pedig konkrétan szintet lépett, és mára már a világ egyik legjobb szélső védője mindkét oldalon.

gomorra21 2020.08.25. 23:31:45

@pedronegroo: "egyáltalán mit keres még Paratici a Juventusban??"

Pénzt.

Rocky80 2020.08.26. 14:06:34

@JuventusFanatikus: "a jól teljesítő Cancelot"

Az idő megszépíti a dolgokat. Én úgy emlékszem hogy nem védekezett jól és ezért morogtunk, úgy hogy nem is volt nagy lázadás amikor eladtuk.

De nyilván Danilonál jobb. Ki nem?

JuventusFanatikus 2020.08.26. 14:46:25

@Rocky80: Nem szépít semmit, akkor is így gondoltam, és most is. Danilo és Cuadrado sem jobb védekezésben, ugyanazokat a hibákat vétik.

spaolo1981 2020.08.26. 16:08:45

Nagyon gyenge hármast adtam neki, egyszerűen nem Juve-szint, és sokat is sérült, akárcsak DS, vagy Costa. Hiba volt elengedni Cancelót és helyette Danilót hozni. Ő is a nyakunkon fog maradni. Jellemző, hogy Cuadradóból kellett jobb bekket faragni. Remélem idén szerzünk egy jobb-és bal oldali védőt is.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása