Tacchinardi: „A jóllakottaknak távozniuk kell a Juventustól”
Tacchinardi: „A jóllakottaknak távozniuk kell a Juventustól”

tacchinardi_alessio_1.jpgAlessio Tacchinardi szerint a Juventus idei szezonja csak negatívan ítélhető meg, úgy játékosok, mint az edző tekintetében.

„Remélem, hogy a szezon legalább megtanítja a Juventusnak, hogy pár név nem elég trófeák begyűjtéséhez, éhség és motiváció kell ehhez.” - mondta az egykori középpályás a  La Gazzetta dello Sport munkatársa számára.

„Ideje, hogy a klubnál a jóllakott emberek mind lépjenek hátra, és adják át a helyüket azoknak, akik ...

HIVATALOS: Pinsoglio hosszabbított a Juventusszal
HIVATALOS: Pinsoglio hosszabbított a Juventusszal

pinsiglio_carlo_2025.jpgA Juventus hivatalosan is bejelentette, hogy meghosszabbította harmadik számú kapusa, Carlo Pinsoglio szerződését, aki így 2025 június 30-ig marad a zebramezesek kötelékében.

A 33 esztendős játékos a Juventus ifjúsági akadémiáján nevelkedett, majd kölcsönben a Pescara, a Vicenza, a Modena, a Livorno és a Latina csapataiban is megfordult, majd 2017-ben tért vissza Torinóba. Ugyan az elmúlt 5 szezon során mindössze 5 alkalommal lépett pályára a Juventusnál, ...

Cuadrado is Torinóban maradhat
Cuadrado is Torinóban maradhat

cuadrado_juan_becsuszas.jpgAz Il Giornale szerint Massimiliano Allegri állása azért is van veszélyben, mert az Empoli elleni vereség után a mester arra utalt, hogy a csapat jövőre sem lesz versenyben a bajnoki címért, s annak ellenére, hogy az Inter és a Sevilla elleni találkozók után is voltak szerencsétlen nyilatkozatai a mesternek, ez a mondat volt a fordulópont John Elkann számára.

A Sky Sport Italia értesülései szerint Alex Sandro és Juan Cuadrado is a Juventust fogja erősíteni jövőre. ...

Allegri mégis távozik szezon végén?
Allegri mégis távozik szezon végén?

elkann_john_rovidujjus_allegri_mellett.JPGA Juventus helyzete korántsem rózsás, az ismét érvénybe léptetett pontbüntetés pedig a tegnapi vereséggel lényegében ellehetetleníti a BL-szereplést, ám ennek ellenére John Elkann a Bocconi Egyetemen tartott eseményen európai reményekről beszélt: „Nehéz időszak ez a Juventus számára, amely klub mindig nehézségekkel találta magát szembe, de mindig megerősödött ezen helyzetek következtében. Beszéltem Massimiliano Allegrivel, és tudatában van a ...

Empoli - Juventus 4:1
Empoli - Juventus 4:1

A Juventus az Empolihoz látogatott hétfő este, ám a kezdés előtt pár perccel a bíróság ítéletet hirdetett a tőkenyereségek ügyében, és tízpontos levonást ítélt meg a Juventus által gyűjtött 69 pontból.

A mérkőzés a Juventus helyzeteivel kezdődött, ám a játékvezető a hazai csapat első helyzeténél büntetőt ítélt, így a Juventus hamar hátrányba került, és nem sokat kellett várni a hátrány megkétszereződésére.

A második félidő első ...

Allegri: „Eldönthetnék végre, hogyan végeznek ki minket”
Allegri: „Eldönthetnék végre, hogyan végeznek ki minket”

allegri_massimiliano_dazn_mikrofonnal_empoli.JPGA Juventus az Empoli vendégeként 4-1-es vereséget szenvedett, s a mester természetesen nem volt túl jó kedélyállapotban a meccs után, ami a tízpontos büntetés mérkőzés előtti nyilvánosságra hozásának is szólt.

„Túlságosan egyszerű lenne a meccset és az egész szezont így összefoglalni.” - mondta Massimiliano Allegri a DAZN munkatársának.

„Nem kereshetünk alibiket és kibúvókat, mi vagyunk a Juventus, és hozzászoktunk a győzelmekhez, vagy ...

Az Empoli elleni mérkőzés
Az Empoli elleni mérkőzés

serie_a_calcio.jpgAz európai búcsút követően a Juventus számára mindössze három bajnoki mérkőzés maradt a jelenlegi szezonból, s a zebramezesek hétfő este az Empoli otthonában próbálják meg begyűjteni mind a három pontot.

A házigazda Empoli ugyan matematikailag még nem biztosította be jövő évi tagságát az olasz élvonalban, a tabella 14. helyén állva, a kiesőzónától 9 pont távolságra állva várja a mérkőzést.

Massimiliano Allegri csapatából sérülés miatt ...

Christillin: „Allegri relatív egyensúlyt biztosított, de a játék hiányzott”
Christillin: „Allegri relatív egyensúlyt biztosított, de a játék hiányzott”

christillin_evelina_andrea_agnellivel.jpgEvelina Christillin, az UEFA végrehajtó bizottságának a tagja, és egyben a Juventus szurkolója a minap az Anch'io Sport  rádióműsorban beszélt a Juventus helyzetéről és aktuális szezonjáról.

„Úgy gondolom, hogy 15 pontnál alacsonyabb büntetésre számíthat a klub. Létezik egy fogalom, ami csak a sportügyi igazságszolgáltató rendszerben létezik, nem a szokványos rendszerben, ez a büntető jelleg kérdése, vagyis a büntetésnek valóban büntetésnek kell ...

A Sky szerint Allegri marad, Giuntoli pedig még nem érkezik
A Sky szerint Allegri marad, Giuntoli pedig még nem érkezik

giuntoli_cristiano_de_laurentiis_tarsasagaban.jpgVasárnap este a Sky Sport Italia számos információt osztott meg az egyes pletykák szerint komoly megújulást tervező Juventusról.

Az általában viszonylag megbízható információkkal rendelkező forrás megerősítette F abrizio Romano értesüléseit, aki a minap arról tájékoztatott, hogy a Chelsea nem küldött 80 millió eurós ajánlatot Dušan Vlahović ügyében, a szerb válogatott viszont valóban egyike a klub által nagyra tartott csatároknak. Egyelőre nincs szó ...

Allegri: „Mondhatjuk, hogy idén a szerencse nem tartott velünk”
Allegri: „Mondhatjuk, hogy idén a szerencse nem tartott velünk”

allegri_massimiliano_sajto_13.jpgA Juventus számára hétfőn az Empoli lesz az ellenfél, de holnap a FIGC Fellebbviteli Bírósága is ítéletet fog mondani, s megtudhatjuk, mekkora pontlevonást kíván alkalmazni a szövetség, és ez a pontlevonás komolyan befolyásolhatja a klub európai kupasorozatba való kvalifikációját is.

„Olyan csapat szellemiségével kell pályára lépnünk, amely reagál az Európa-ligából való kiesésre.” - mondta Massimiliano Allegri a vasárnapi sajtótájékoztatón.

...

Empoli - Juventus: a várható kezdőcsapatok
Empoli - Juventus: a várható kezdőcsapatok

serie_a_empoli-juventus.jpgA Juventus számára a Sevilla elleni vereség jelentette a búcsút az európai kupaküzdelmektől, s amennyiben holnap kedvezőtlen döntés születik, a klubot pontlevonással büntetik, könnyen lehet, hogy a zebramezesek jövőre sem szerepelnek majd Európában. Hétfő este azonban Massimiliano Allegri csapata a bennmaradását már biztosító Empoli otthonába látogat a három bajnoki pont reményében.

Sky Sport Italia előrejelzése szerint Mattia Perin   váltja a Sevilla ...

Allegri: „A tapasztalat hiánya megmutatkozott”
Allegri: „A tapasztalat hiánya megmutatkozott”

allegri_massimiliano_arckep.jpgA Sevilla otthonában a Juventusnak nem sikerült kiharcolni a továbbjutást a budapesti EL-döntőbe, a házigazdák 2-1-re hozták a 120 percig tartó mérkőzést.

„Ezeken a meccseken a részletek jelentik a különbséget, és egy pillanat választja el a gólszerzést a gól elszenvedésétől.” - értékelte a meccset Massimiliano  Allegri a Sky Sport Italia munkatársának.

„Jó teljesítményt láttunk, és ezek a lépések szükségesek a tanuláshoz, különösen a ...

A Sevilla elleni mérkőzés
A Sevilla elleni mérkőzés

europa-liga.jpgAz első mérkőzés 1:1-es döntetlenje után a  Juventusnak a Sevilla otthonában kell kiharcolnia a továbbjutást az Európa-liga elődöntőjében, s ehhez le kell győznie a sorozat igazi specialistájának számító spanyol együttest.

Massimiliano Allegri keretéből bizonyosan hiányozni fog a Cremonese elleni mérkőzésen újra megsérülő Paul Pogba, valamint a lábadozó Leonardo Bonucci és Mattia De Sciglio.

A múlt heti első mérkőzésen a Torinóba látogató ...

Cuadrado: "Ez egy nagy lehetőség számunkra"
Cuadrado: "Ez egy nagy lehetőség számunkra"

cuadrado_juan_el_sajto.jpgA játékosok részéről Juan Cuadrado képviselte a Juventust a ma esti sajtótájékoztató alkalmával, s a kolumbiai szélső elszántan nyilatkozva készül a Sevilla elleni visszavágóra az Európa-liga elődöntőjében.

"A Sevilla egy kiváló csapat, s a holnapi mérkőzés olyan lesz, mint egy döntő. Meg kell akadályoznunk, hogy a saját játékukat nyújtsák, le kell támadnunk őket, s nyomást kell gyakorolnunk rájuk. Nagyszerű csapat vagyunk, tapasztalattal. Ezek a ...

Allegri: "Be akarunk jutni az Európa-liga döntőjébe"
Allegri: "Be akarunk jutni az Európa-liga döntőjébe"

allegri_massimiliano_el_sajto_2.jpgA Juventus Sevillában lép fel az Európa-liga elődöntőjének visszavágóján, s idegenben kell felülkerekednie a spanyol együttesen, hogy biztosítsa helyét a budapesti fináléban.

"A Sevilla erős csapat, s jól játszottak Torinóban. Nagyon jól ismerik ezt a sorozatot, s holnap a hazai közönség áll majd mögöttük, amely minden lehetséges módon megpróbálja majd kihozni belőlük a maximumot. Ami bennünket illet, jónak kell lennünk abban, hogy feltartóztatjuk ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1868) bajnokság (3451) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (875) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1689) játékosokról (10147) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2489) meccsek (4233) mercato (4251) nyilatkozat (7575) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása