Tacchinardi: „A jóllakottaknak távozniuk kell a Juventustól”

tacchinardi_alessio_1.jpgAlessio Tacchinardi szerint a Juventus idei szezonja csak negatívan ítélhető meg, úgy játékosok, mint az edző tekintetében.

„Remélem, hogy a szezon legalább megtanítja a Juventusnak, hogy pár név nem elég trófeák begyűjtéséhez, éhség és motiváció kell ehhez.” - mondta az egykori középpályás a La Gazzetta dello Sport munkatársa számára.

„Ideje, hogy a klubnál a jóllakott emberek mind lépjenek hátra, és adják át a helyüket azoknak, akik készek a gyepszőnyeget is átharapni, ha ez kell a cél eléréséhez, akik mindent beleadnak, számolgatás és fenntartás nélkül.

A szezon általános megítélése csak negatív lehet. A csapat szenvedett következetesség és stílus tekintetében. A legfontosabb meccs az Inter elleni Olasz Kupa-elődöntő visszavágója és az Empoli elleni meccs volt pár napja, ezek meghatározhatták volna a szezont, de a Juve egyszerűen az öltözőben maradt.

Ha a csapat legyőzi az Empolit, akkor a tízpontos büntetés ellenére versenyben maradtak volna, és legyőzve a Milant a BL-be kvalifikálhatták volna magukat. Ehelyett nem éltek ezzel az óriási lehetőséggel, és a meccs után úgy éreztem, mintha belenyugodtak volna az eseményekbe.

Amit a mestertől láttam, az rengeteg különböző kezdőcsapat az elmúlt két évben, kétségbeesetten kereste a Juventust, amit végül nem talált meg. Amikor a Juventus visszahívta a mestert, a vezetőség tudta, hogy Massimiliano Allegri az eredményekre koncentrál, és a futballja nem a szórakoztatást célozza meg. Mindazonáltal a futball változik ugyanazzal a sebességgel, amivel folyamatosan újabb és újabb okostelefonok jelennek meg a piacon.

A klubnak ki kell értékelnie a mestert, és meg kell tudni, hogy Massimiliano Allegri rendelkezik-e azzal a kompetenciával, meggyőzőerővel és éhséggel, aminek köszönhetően egy csapat lendületét fent tudja tartani, amikor a nyomás évről évre növekedik. Ha az egyetlen ok a mester megtartása mellett pénzügyi, akkor ez káros lesz az összes érintett fél számára.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4218132728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsltrk977 2023.05.26. 07:07:44

Tökéletes megfogalmazàs. A biankás írással ellentétben Tacchinardi jól mondja, hogy ezt a szezont (és a tavalyit is idevéve) nem lehet pozitívan megítélni Allegri tekintetében. A Juventusról van szó nem egy kiscsapatról vagy egy középcsapatról.
Sarri és Pirlo is többet ért el a Juve kispadján mégis elküldték őket. Különesen Pirlo felállítása érthetetlen nekem, mert egy 0 km edzőként került két nap után az U23 tól a felnőttcsapat élére. És szerzett a csapattal egy Olasz kupát és Szuperkupát + egy BL tovàbbjutás az egyenes kieséses szakaszba. Foxi Maxival minden meccsen más összeállítás két szezon alatt!!! (Világrekord), semmi trófea. Lefőtt a kávé...

GioTrap 2023.05.26. 07:28:54

@Zsltrk977: Ezt azért hagyjuk már végre. Nem lehet összehasonlítani a két szezont egymással! Mondom ezt úgy hogy imádom Pirlot és örülnék ha ő edzene a csapatot! Pirlonak volt Chiellini, Dybala,Ronaldo,Buffon, De Ligt,Kulu,Costa,Morata... Teljesen más csapat volt. Allegri meg a két legjobb játékosát szinte egész évre nélkülözte. Amúgy meg nem értem a sok karogót. Végre azt tette amit mindenki kért. Rengeteg fiatal kapott lehetőséget. A játék szar. De szerintem ez ennek a keretenek kb a maximuma megnyert pontok tekintetében. Amúgy meg viszlát Allegri...

BigChris 2023.05.26. 08:27:56

@GioTrap: ok, de azért a labdakezelés hiánya sokszor észrevehető volt, ami elsősorban a játékosok hibája. Az meg, hogy nem tudunk a saját 16-osunkról egy labdát kultúráltan kihozni, az az edző hibája. Játékrendszer nyomait sem lehetett felfedezni, általában előrebasztuk a labdát, aztán oldja meg a szerb, meg Fede. Kontrázni próbáltunk, de kiderült az sem megy. 2 év alatt 3 normális támadást nem láttam a csapattól és állítólag akik érkeztek a klubhoz, azok az ő kérésére érkeztek, de mégsem tudta beépíteni őket. Vlahovicot teljesen demoralizálta, úgy vezetett egy Ferrarit, mintha Fiat Punto lenne. Chiesa láthatóan nem lubickol úgy a pozicíójában, mint sérülése előtt. Az öltözőt alighanem elvesztette. Váltani kell egy fiatal, ambiciózus edzőre. Most lesz időnk rá, mert az UEFA tuti kinyír bennünket, lassan a saját bajnokságban sem indulhatunk. Min. 3 év, mire visszakecmergünk az elit felé.

delpi0823 2023.05.26. 08:28:10

@GioTrap: Pirlo szezonjaba Dybala kb 75%ot serult volt.Costarol nem is beszelve,jatszott 1 meccset utana kb 4et pihent.Chiesa szarnyalt Pirlonal,Allegrinel meg mint egy 10millios jatekos kb,Vlahovicrol nem is beszelve..........Allegrinek menni kell ez nem is lehet kerdes,ezt a nezhetetlen sz.......art nem szabad hogy tovabb folytassa,es teljesen igaza van Tacchinardinak,ha csak a szerzodese miatt marad,akkor az hosszutavon meg nagyonb karokat fog okozni a csapatnak.

GioTrap 2023.05.26. 08:37:10

@delpi0823: Szóval ez a keret többre képes. Értem. Amúgy a többi sztár nem számított Pirlo alatt, vagy miért csak a sérültek számítanak? Chiesa is könnyen szárnyalt Ronaldo és Morata mellet, ők tudták játszani nem úgy mint a két favágó szerb...Allegri szerintem is távozzon,de nem azért mert nem ért jó eredményt el ezzel a kerettel hanem mert új lappal kellene indulni. De akkor ne csak Ő menjen hanem sokan. Bunucci,Sandro,Rugani,De Sciglio, Cuadrado,Arthur,Zakakaria,Kostic,Parades,Di Mária, Sziszi is. Én huznék egy merészet és fiatal edző, fiatal kerettel elvárás nélkül

delpi0823 2023.05.26. 08:44:41

@GioTrap: Erdekes a ket favago szerb.Az egyik tavaly meg europa golpasszkiralya volt egy frankfurtban,a masik favago meg felszezon alatt rugott 17 golt a fiorban.Meg az is erdekes Vlaho elmegy a szerb valogatottba 2meccsen rug 3golt,nalunk meg mint egy megye1es jatekos ugy nez ki.Di Maria is beleszurkult ebbe a szarba pedig o aztan tenyleg vilagklasszis.Milik is kb az elso 2honapba nezett ki footballistanak,azota o is lo......fasz.Akkor azert csak lehet valami gond a mesterrel es a rendszerevel nem gondolod?Chiesat meg hagyjuk is mert o meg katasztrofa,es azert most mar mindent nem lehet a serulesere fogni.

delpi0823 2023.05.26. 08:50:12

@GioTrap: Meg nem azt mondom hogy olyan bitang a keretunk mert vannak hianyossagai boven,na de azert nem is olyan szar.Azert amit a bl csoportban lemuvelt Allegri azt meg meg se emlitettem.Azert egy 25millios kerettel rendelkezo Maccabi haifatol kikapni,az meg mar tenyleg szegyen volt.Kb mar ott el kellett volna zavarni a pi.........csaba.

Padovano 2023.05.26. 08:54:08

Érdekes, hogy mindenki csak eddig jut el, hogy Allegri menjen, pedig itt azt is mondja hogy mindenki húzzon a vérbe aki jóllakott, és ebben jónéhány játékos benne van (akikkel még hosszabbítani is akarnak). Sandro, Cuad, DiMaria, Bonucci, Paredes, Milik rutinos játékosok, akik a "különbséget jelentik" csak nem a mi javunkra. Nekik hozni kellett volna a necces meccseket és ehelyett vitték. Hatuknak együtt nem volt összesen 10 jó meccse a szezonban. Ez Allegri legnagyobb problémája, ezzel nem tud mit kezdeni. És elviszik a bérkeret kb harmadát.
Mindenki a másiktól várja a megoldást, mozgást, de verbálisan meg integetésben viszont nagyon jók. Én meg legszívesebben átordítanék a képernyőn, hogy ne integess (sokszor seggen ülve) hanem fussál, vagy kérjél cserét ha nem megy!

venember83 2023.05.26. 09:12:15

@Padovano: ezért is tetszett ez a nyilatkozat, mert nem állt be a sorba egy sima edzőkutyázással. Nagy balgaság lenne azt gondolni, hogy Allegri távozása önmagában megváltás lenne. Pillanatnyi lendületet adhatna, de van gond elég szakmai és keretbeli tekintetben is, kell a sportigazgató és kell a játékosok feltétlen és teljes hozzájárulása.

JuveMI 2023.05.26. 09:30:00

Nem sz@rozott... kerek-perec megmondta a frankót... minden egyes szava ül!

FAF 2023.05.26. 09:34:53

@GioTrap: És akkor hagyjuk már ezt a fiatalok lehetőséget kaptak dolgot is. Azért játszottak a fiatalok mert ahogy említetted voltak sérültek, amúgy nemigen játszottak volna ennyit. Meg nem azt tette amit vártunk mert azt vártuk hogy beépíti őket nem azt hogy egy meccsen bedobja őket utána meg legközelebb hónapok múlva kerülnek a csapatba. Amint elérhető volt egy jólakott, kivénhedt játékos máris az játszott. Akik játszottak folyamatosan azok meg a sérülések miatt játszottak.

JeetTrader 2023.05.26. 10:57:24

Minden egyes szó, minden egyes betű igaz! Tökéletesen foglalta össze a helyzetet!

Ez a nagy helyzet...ezt gondolom rajta és a szurkolókon kívül mindenki más is látja.

Reméljük lesz erő a felálláshoz és persze pénz is kéne h a megfelelő egyének alkossak a jövő Juvejat, amit annyira keresünk.

FORZA JUVE!

DelPiero2 2023.05.26. 11:42:28

@delpi0823: lehet hogy gólpasszkirály (legtöbb gólpasszt adta egy adott csapatban) de azért látszik hogy azért a passzainak aránya messze van a 100%-tól. Elfogadom hogy Vlaho máshol ontja a gólokat (ehhez társak is kellenek) de azért nem kéne a passzok nagy részének lepattannia róla. Lehet hogy túl erősen passzolnak a csapattársai, a válogatottban meg nem?

Thuglife! 2023.05.26. 12:27:44

@DelPiero2: nem tudsz úgy eljutni ilyen szintre hogy nem tudsz labdát kezelni hanem csak gyors vagy és jó a rúgótechnikád.
A rossz labdakezelés egyszerűen dekoncentráltság.
Mikor jön feléd a labda és még át sem veszed, de már a köv.lépésen gondolkozol.akkor persze hogy az átvétel sem sikerül.
Ő és (sokan mások) nem szoktak hozzá hogy átvétel után improvizáljanak.
Ezért volt jó Conte csapata olyan buta játékosokkal mint Pepe Lichsteiner Zaza Matri Giaccherini stb. Le volt oktatva az a kevés ami kellett és nem kellett túlgondolni semmit.

Isten Áldja a másodok kedvenc játékosom ever megint aranyat szólt.érdekes hogy sokan elfelejtik kimondani az őszintét és túl diplomatikusak mint pl.Alex vagy Buffon. Pedig
az ő véleményük vihetné a mainstreamet megfelelő irányba.

venember83 2023.05.26. 12:35:32

Az az érzésem, hogy Alex valószínűleg érkezik hamarosan, nem mondhat bármit, mert nem tudja, melyik nyilatkozat fog visszaütni. Ez a baj azzal, ha ikonok kerül(het)nek pozícióba, mert kénytelenek kompromisszumokat kötni.

Freddydread1985 2023.05.26. 12:39:33

Belefogtok esni abba a hibába, hogy elkülditek Allegrit és csak rosszabb alternatívák lesznek. Még így is, ennyi sérülés, ennyi csapat körüli hercehurca és szurkolói ellenszenv ellenére is ott lennétek a BL helyen. Lehet , hogy nem ideális, és sokkal jobb edzőt érdemelne a Juve, de kizártnak tartom, hogy jövőre egy olyan név ülne ide, aki a reményeiteket táplálni tudja a jó szerepléssel. Utóbbira nagyon kicsi az esély a modern futballban. Persze belelehet nyúlni, még az is lehet, hogy Tudor jó lesz, esetleg egy Di Francesco vagy bárki. De minden edző a saját rendszerében tud tökéleteset alkotni. Allegrinek nincsenek meg a rendszerhez az emberei, minőségben és mennyiségben sem. De ezt a keretet Allegri ismeri a legjobban. Lehet, hogy Chiesa hisztizik mert nem villoghat egyfolytában a pályán. De ő a Juve sikereiért jött, vagy a sajátjáért? Elvileg nagy megtiszteltetés a mezt hordani. Ezért sem értem az edzőbuktatós történeteket.
Persze ideálisabb lenne egy Európai kupa sorozat nélküli évben hozni valaki friss vért, hátha meg lesz a dinamika, esetleg még egy nevesebb edző is letenné a voksát mert lát fantáziát. De egyelőre az eredményekre és a stabil teljesítményre kéne koncentrálni szerintem , amire én kevesebb esélyt látok egy új edzővel. Nem nézne meg senki itt egy tisztalapos , remélhetőleg sérülésmentes, uefás játszmáktól és perektől mentes évet Allegrivel?
Persze azért igazolni is kéne , de most már ti is olyan csórók lesztek mint a többi olasz csapat.

Thuglife! 2023.05.26. 12:43:44

@venember83: igen ilyen szempontból Tacchinardi többet mondhat.
Na de hogy Cassano is beszél a Juvéról és ráadásul igaza is van nem csak az utálat szól belőle,észbe kaphatnának odafönt a pénzemberek.

Thuglife! 2023.05.26. 12:51:45

@Freddydread1985: ?? Neked az a jó ha nekünk itt marad Allegri.
Innen nézve nem lehet a véleményedet komolyan venni.
"De egyelőre az eredményekre és a stabil teljesítményre kéne koncentrálni szerintem"
Ez volt az elmúlt két év célja.ennyit sikerült elérni belőle.Most már kérjük hogy osszák ki a bizonyítványokat.
És az is látszik ha nincs sérült és pontlevonás akkor Allegri 5. Éve a plafonja a mesternek.és azóta is sokat változott a foci...

venember83 2023.05.26. 13:39:08

@Freddydread1985: Allegri az Interhez, Tonio a Napolihoz? Érdekes keringő lenne.

delpi0823 2023.05.26. 13:54:23

@DelPiero2: Vlahovic rugott 15golt ebben a szezonban igy is ebben a bitang szar rendszerben.Es itt nem csak rola van szo,hanem konkretan az egesz keret szar formaban van,ez azert nem lehet veletlen nem gondolod?Akkor ugy teszem fel a kerdest ki nyujtott szted kiemelkedot ebben a szezonban?Rabiot meg talan Fagiolit lehetne kiemelni esetleg.Az azert nem lehet hogy mindenki szar csak a mester tud mindent jol..........Az is hajmereszto hogy 2ugyanolyan kezdot nem kuldott ki 2egymast koveto meccsen.Allegritol meg kell szabadulni ez egyertelmu,itt nincs mas ut.

Freddydread1985 2023.05.26. 14:07:39

@Thuglife!: Nem cél, hogy komolyan vedd, arra utaltam, hogy lehet csak gyengébb teljesítményt hozó edzőt találnátok EGYELŐRE, és a jövő évet még túlélnétek Allegrivel, így pénzügyileg is kevésbé járnátok rosszul. Legyen az, hogy elhiszem nektek, hogy ennyire rossz edző, és bárki jobb lenne. Mindegy ne legyetek gyengék, én sosem szerettem, ha nincsenek meg a minőségi ellenfelek a csapatok között, főleg Juve,Napoli,Milan,Roma esetében.
@venember83: Egészen Allegri beszólásáig az Inter vezetősége felé eltudtam képzelni, hogy Inzaghi helyett odaviszik. Inzaghi viszont összekapta magát, úgyhogy nálunk hosszabbítás lett a dologból. Egyébként Contét kéne nektek beinjekciózni Inzaghi kupa teljesítményével :)

venember83 2023.05.26. 14:16:10

@Freddydread1985: menjen csak Nápolyba, lesz ott minden, tűzijáték is De Laurentiisszel.

Freddydread1985 2023.05.26. 14:23:07

@venember83: 2 hónapig bírnák egymás mellett kb

Del Butus 2023.05.26. 14:38:15

ezekszerint negativ hirek nem kerulnek ki az oldalra

Pilsnerurquell 2023.05.26. 15:29:33

@Freddydread1985: Milyen emberei nincsenek meg hova? Igaz volt néhány elcseszett igazolás, de ez nem ok az antifocira és másra sem. Max egy begyepesedett f*sz, nála az is jobb lenne ha senki nem lenne aztán Vlahovicék beszélnék meg a taktikát az öltözőben. Ennyit erről.

JeetTrader 2023.05.26. 16:19:20

@Freddydread1985: igazából jókat írsz, valid a megállapításod, észrevételed, véleményed.

Én korábban mindig azt mondtam semmi értelme annak hogy évről évre edzőt cseréljünk. Kapja meg az embereket akiket kér és lássuk mire képes. Namost, Allegri megkapta azokat akiket kért (Sarri és főleg Prilo nem, bár Pirlot azóta megint lapátra tették, Sarri meg felhozta a Laziot) és az rajzolódott ki, hogy egytől egyig mindenki saját normájához képest klasszisokkal rosszabbul teljesített. Ez nem véletlen.
Az is igaz hogy minden edző a saját rendszerében tud jót alkotni, viszont úgy fest most ez sem megy Allegrinek.

Persze, mondhatjuk hogy behozott minket a top 4 be, de azért ha megnézzük a meccseket akkor azért nem kis mák kellett egy-egy meccsen a győzelemhez, miközben a csapat semmi tartást nem mutatott és támadni semtudott.
Van egy olvasata is hogy ha ennyien alulteljesítenek akkor az értékük is drasztikusan visszaesik, így nem csak a rossz teljesítmény miatt szívunk de anyagilag is.
2 év eltelt, a "projekt" fele , lássuk be, drasztikusan megnött a kockázata annak hogy tovább csúszunk lefelé, miközben ti is meg a többi olasz csapat is erősödött (nézzük meg milyen szoros a mezőny a Napoli mögött).

Váltani kell mert ez a trend sajnos semmi jóval nem kecsegtet.
Jobb lesz az új edzővel? Nem tudom. Találunk vajon jó edzőt? Nem tudom. De azt igen, hogy ez így fenntarthatatlan. Nincs grinta, nincs támadási potenciál.
Új edzővel és gyakorlatilag új csapattal európai indulás nélkül lehetne építkezni és az azt követő évben volna reális esély hogy versenyképesek lehessünk.

Mark Szabo 2023.05.26. 16:26:49

Tudok jövőhèten találkozik a vezetőséggel. Ennek az Allegri-Tudor cserének nem tudom van-e értelme

Wizzurah 2023.05.26. 18:36:47

@JeetTrader: Pirlo-t nem tették lapátra, szezon végéig volt szerződése, ő kérte a felbontását, amibe a klubja belement. Azt a kis török csapatot behozni 9. helyre nem rossz teljesítmény, rendszeresen látványos focit játszottak, viszonylag sok gólt kaptak, sokat is lőttek. Megvertek kiemelkedő csapatokat a lig1-ben, igaz volt, amikor érthetetlen módon kaptak ki. Szóval, hogy lapátra tették, az nem állja meg a helyét. Figyelemmel követtem és követem, csak azért :)

Juvebest 2023.05.27. 05:26:14

Tacchinardi nagyon fiatalon 20 évesen jött az Atalantától csupaszív játékos volt , kedveltem. Tök jól látja a helyzetet mert a kialakult állapotban nagyrészben Max a ludas, de a játékosok is kivették a részüket a sikertelenségből. De ezeket a játékosokat Allegri szájíze szerint igazolták az ö elképzeléseit vitték a pályára. A Mister az elmúlt 2 évben egy dologban volt sikeres, az a mellébrszélés volt.

Pilsnerurquell 2023.05.27. 07:44:16

@Juvebest: Én megvédtem Allegrit ameddig csak lehetett, de a sokadik kretén nyilatkozata után világossá vált számomra is hogy a klubnak semmilyen jövőképe nincsen vele. Attól függetlenül hogy a maffia g*ci uefa nyilvánvalóan tönkre akarja b*szni a Juvét, de ez Agnelliék sara elsősorban.

Én most már azt se bánom ha csak a bajnokságban leszünk érdekeltek, mert anno a Serie B-ben sem volt kérdés hogy a csapat mellett maradok, nem is lehetett, soha nem is lehet. Viszont egy építkezési folyamatot szeretnék majd látni, egy iránymutató és jól felépített koncepciót, jó játékot és Spirito-t. A Juventusnak újra Juventusnak kell majd lennie minden körülménytől függetlenül.

Lehet nem lesz erős a keret, és lehet bukdácsolni is fog a csapat, de nem számít ha látszik majd a spirito. Az teljesen más mint ez a jelenlegi langyos, fogalmatlan, lagymatag sz*r ahol klasszis játékosok felejtenek el futballozni. Bízzunk egy jobb folytatásban a köv. szezontól.

Ravanelli 2023.05.27. 12:11:54

Jóllakottak? Mivel laktak volna jól? Nem nyerünk semmit, kiestünk a nemzetköziben, ha a pontlevonás ellenére elindulnánk Európában, oda is büntivel megyünk, màr a jövő évi pontlevonást is fontolgatják. Legalább magunknak valljuk be, hogy a Juve egy kilátástalan középcsapat vacak játékosokkal. Aki nem vér-Juventino, az mi a fenének pazarolná itt a tehetségét? Mostanra már azok is elfelejtettek focizni, akik eddig tudtak. Szóval nem jóllakottak, csak szimplán tele van a tökük az egésszel. Meccs előtt szólnak, hogy már megint levontak tíz pontot. Satöbbi. Egy Rabiot, Vlahovic nem jobban elvan a PL-ben, mint hogy itt szerencsétlenkedjen?

alexGicamo 2023.05.27. 12:41:13

@Pilsnerurquell: Ez jó ! Tetszik ! Beszéljék meg ők az öltözőben , oszt kész ! :-)

delpi0823 2023.05.27. 14:32:03

@Ravanelli: Jol lakottak alatt gondolom az ilyen Alex Sandro feleket erti.Aki azert mar nyert ezt azt azert a klubbal.Rabiotol azert meg nem kell elajulni hogy a 4szezon alatt amit eltoltott itt,vegre hozott egy ertekelheto szezont,es mar egybol 10milliot kovetel.Pont az ilyenek miatt tart ott a klub ahol gazdasagilag.Juventus jatekosnak a legjobb lenni,euro milliokat kereshetsz es melle nem is kell semmifele teljesitmenyt nyujtani(lasd Pogba esete).........De legalabb Di Mariaval nem hosszabbitunk,azer most mar jo lenne befejezni ezt a jatekospolitikat hogy kivenhedt sztarokat igazolunk millios fizetesekkel.Most mar az europai kupara se lesz gondunk,szoval most mar illene elkezdeni a normalis epitkezest,es itt nem az ilyen kamu fele projektekre gondolok.............

insieme 2023.05.27. 20:19:28

@Pilsnerurquell: a lényeg a SPIRITO,,ezt pedig sztem most az olaszokra kell építeni, bízni.
Next Gen,,,

venember83 2023.05.27. 20:41:29

@insieme: már azt hittem, hogy Verratti s Donnarumma szerződtetését akarod eladni/felvezetni.

insieme 2023.05.27. 22:22:45

@venember83: na neeee .....
Next Gen ....a megoldás

Rocky80 2023.05.28. 11:36:35

@JeetTrader: @Juvebest: jaja, Allegri a szájíze szerint igazolhatott, kb. olyan lehetőségei voltak mint Guardiolának szokott, érthetetlen az egész.

Ezt meddig szajkózzátok még? Tisztára úgy festitek fel mindig mintha bárkire rámutathatott volna és elhozzuk neki, legyen az De Bruyne vagy Vinicius.

Ehelyett megkapta Paredest a PSG cserepadjáról mert neki regista kellett; meg a leharcolt, de kétségkívül zseni Di Mariat - mert ezek voltak INGYEN! Ja, meg a rotty Pogbát. De ő mindenkit megkapott kénye-kedve meg a szájíze szerint! Hagyjuk már...

Én nem mondom hogy nem hibás egy pár dologban, de ez, amit itt a fórumon elhangzik vele kapcsolatban, ez minden képzeletet felülmúl! Nézzétek már reálisan a dolgokat, könyörgöm!

Juvebest 2023.05.28. 11:43:12

@Pilsnerurquell:ugyanígy látom inkább nézek egy olyan csapatot ami tényleg szemet is tetszően focizik és van hogy kikap mint olyat mint ami 1-0 nyer nézhetetlen játékkal beszari edzővel aki 1 tàmadóval küldi fel a csapatát és a felelőséget sem ismeri.

Juvebest 2023.05.28. 17:24:57

@Rocky80: melyik része nem reális? Az hogy vannak kis kedvencei akik nem hozzák aJuve szintet. Sandrot kb 3 éve cserélni kellett volna most úgy néz ki marad, Danilo sosem volt extra nagy szíve van de ő szélső védő volt mindenütt csinált belőle egy középsőt ez igaz Sandrora is. Maradjunk annyiban Fagioli is ment volna a levesbe mert tavaly nyár végén még úgy volt hogy kölcsön adják, perceket játszott és a Lecce ellen sem nagyon kezdett volna ha nincs sok sérült és ha nem lővi azt az irdatlan nagy gólt meg az Inter ellen sem akkor maradt volna csere. Nem basztatóm én de mit védjek rajta nézhetetlen a játék, beszari a taktika, egy kiscsapat benyomását keltjük miközben ez a Juve. Igen vsn sara a játékosoknak is de két edzőt küldtek el sikertelenségre hivatkozva akkor legyen a harmadik Allegri mert ez messze nem sikeres idény volt

Thuglife! 2023.05.28. 18:40:27

@Rocky80: na csak előkerültél kolléga :)
Íme a realitás:
Mivel Maxigáz folyamatosan a jövő szezonról beszél,ő úgy érzi úgy tudja, maradni fog...honnan ez a magabiztosság???
Oké ha neki Agnelli Elkann vagy bárki megigérte hogy bármi lesz ő marad akkor igencsak komoly beleszólása lehet a dolgokba(tét nélkül) és komoly hendikepje.
Na mármost...ekkora hatalommal mint ami neki van...MIÉRT NEM MONDOTT NEMET az érkező kiválóságokra akik ilyen sokat segítettek nekünk ebben az évben?mert kb a pénzügyőr se gombfocicsapatának a gyúrója is látta volna előre mit fog hozzátenni ez a 3 klasszis!

Rocky80 2023.05.28. 20:03:43

@Freddydread1985: korrekt meglátások, egyetértek. Különösen érdekes hogy egy kívülálló hogy látja a dolgainkat - meglátásom szerint bizonyos dolgokat jobban mint egyes szurkolótársaim... :-)

Rocky80 2023.05.28. 20:23:50

@Juvebest: nem biztos hogy a kedvencei, szerintem az a valószínűbb hogy nem volt/nincs pénz a cseréjükre; illetve más posztokat fontosabbnak ítéltek.

Ami meg a taktikát illeti, mégis kikkel akarunk mi támadójátékot csinálni? Amikor a legjobb középpályásunknak Rabiotnak egy normális előre passza nincs, a 2. Fagioli meg még csak bontogatja a szárnyait. A csatárokat most nem részletezem.

Juvebest 2023.05.28. 21:04:44

@Rocky80: Gondolom az elsőszámú fazonszabász Pogba lett volna, de ő a vb előtt és után is sérült volt. Ö ha problémamentes lenne akkor igen Fagiolival tudna fazont adni a játéknak. A másik Di maria lehetett volna. Itt is szt mondom hogy mellélövés mert Dybalával jobban járt volna a ajuve ha marad

venember83 2023.05.28. 21:14:18

@Juvebest: "Dybalával jobban járt volna a ajuve ha marad"

Feltételezés. A Roma erőnléti stábja is hozzájárulhatott, hogy jobban bírta az idei évet.

Juvebest 2023.05.31. 20:00:29

@venember83: Mindenesettre Dybala húzóerő volt a Románál idén. Szerintem ő jó igazolása volt a Juvénak anno Del piero méltó örököse. Szerintem Di Maria nem hozta amit reméltek tőle. 2 emlékezetes momentuma volt. Monza elleni piros lap amivel elég nagy szarba hozta a csapatot, meg a Nantes elleni bitang nagy gólja. A Juvés karrierje számomra csalódás

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása