Bonucci: „Maradtam volna a fiatalok segítése érdekében”
Bonucci: „Maradtam volna a fiatalok segítése érdekében”

bonucci_leonardo_nyilatkozik_mikrofontengerben.JPGLeonardo Bonucci nyilatkozatától hangos a mai sajtó, mivel a SportMediaset munkatársával beszélgető védő egyértelműen kijelentette, hogy hamis kijelentések láttak napvilágot vele kapcsolatban, és ő mindenképpen maradni szeretett volna, de ezt nem tették lehetővé számára, sőt, teljesen ellehetetlenítették őt, ezzel pedig szerződést szegett a Juventus.

„Jogi útra tereltem az ügyet a Juventus ellen. Nem igaz, hogy már októberben szóltak volna arról, hogy nem ...

Romano: "Pogba második időszaka nagyon szerencsétlenül alakult"
Romano: "Pogba második időszaka nagyon szerencsétlenül alakult"

pogba_paul_empoli_ellen.jpgPaul Pogba visszatérését a Juventushoz aligha a torinói klub legnagyobb sikertörténetei között őrzi majd meg az emlékezet. Az annak idején minden várakozást felülmúló teljesítménnyel berobbanó francia középpályás sérülés miatt gyakorlatilag teljes egészében kihagyta az előző szezont, az új szezon pedig szinte még csak elkezdődött, az Udinese elleni találkozó utáni doppingtesztje pozitív eredményt hozott, így 2-4 évre szóló eltiltás várhat a ...

Az elmúlt év 115 millió eurós veszteséggel zárult
Az elmúlt év 115 millió eurós veszteséggel zárult

juventus_press_release.jpgA Juventus a 2022-23-as pénzügyi évet megközelítőleg 115 millió eurós veszteséggel zárta, állítja az Exor közleményeit alapul vevő cikk La Gazzetta dello Sportban.

A John Elkann által vezetett befektetési társaság ezen a héten adta ki pénzügyi jelentéseit, és ezek alapján a milánói napilap megközelítőleges adatokkal szolgált a Juventus előző évi pénzügyi teljesítményéről.

Az elmúlt év igencsak hányattatott volt a Juventus számára úgy a ...

Della Frera: „A Juventust nem terheli objektív felelősség”
Della Frera: „A Juventust nem terheli objektív felelősség”

pogba_paul_edzesen_labdaval_dekazgat.jpgPaul Pogba doppingügye számos futballszurkolót meglepett, de a Radio Punto Nuovo számára nyilatkozó Walter Della Frera is kifejezte meglepettségét. A szakember az olasz labdarúgószövetség doppingellenes tanácsának a tagja, s nyilatkozatában elmondta, a francia futballista talán a legkönnyebben kimutatható anabolikus szteroidot vette igénybe.

„Nekem úgy tűnik, hogy mindenképpen egy eltiltás felé haladunk. Egy sportolónak figyelnie kell arra, hogy mit ad a ...

Fagioli és Miretti helyettesítheti ideiglenesen Pogbát
Fagioli és Miretti helyettesítheti ideiglenesen Pogbát

pogba_paul_edzesen_profilbol.jpgA Tuttosport mai száma jelentős karakterszámot szentel a Paul Pogba kapcsán kialakult helyzetnek, és a torinói napilap ecsetelte Paul Pogba ügyének a menetrendjét, ezek alapján a játékos képviselői a mai napon kérni fogják egy második minta ellenőrzését, s ennek eredménye maximum 7 munkanapon belül válik elérhetővé. Amennyiben ez is pozitívnak bizonyul, az illetékes doppingellenes hatóság eltiltást fog kérvényezni, de a kérvény elutasításától vagy ...

Bonucci pert kezdeményez a Juventusszal szemben
Bonucci pert kezdeményez a Juventusszal szemben

bonucci_leonardo_nyari_melegitoben_lehajtott_fejjel.jpgA Goal beszámolója szerint Leonardo Bonucci ügyvédei, Antonio Conte és Gabriele Zuccheretti a kollektív szerződésben előírtaknak megfelelően jogi lépéseket foganatosítanak a Juventusszal szemben a mai napon.

Ezen lépések célja kártérítés folyósítása azt követően, hogy Leonardo Bonucci számára a klub nem biztosította a megfelelő edzési és felkészülési lehetőségeket, emiatt pedig a játékos kárt szenvedett el professzionális és arculati tekintetben.

...

HIVATALOS: Felfüggesztették Pogba játékjogát
HIVATALOS: Felfüggesztették Pogba játékjogát

pogba_paul_szajra_tett_kez.jpgPaul Pogba továbbra sem a pályán nyújtott teljesítményével kerül a reflektorfénybe, az ANSA mai beszámolója szerint a középpályás megbukott az első doppingteszten, az Udinese elleni, a Juventus 3:0-ás győzelmével záruló találkozó után vett minta a normálisnál magasabb tesztoszteron-szintet mutatott.

Ugyan Pogba egy percet sem töltött a pályán a szóban forgó mérkőzésen, egyike volt azoknak a véletlenül kijelölt játékosoknak, akiknek vérmintát kellett ...

FRISSÍTVE: Az Agnelli család eladja a Juvét?
FRISSÍTVE: Az Agnelli család eladja a Juvét?

elkann_john_andrea_agnellivel_1.jpgAz idén centenáriumot ünneplő Juventus új tulajdonost keres, állítja az Il Giornale , és az Agnelli család megkezdte az értékesítéshez szükséges előkészületeket.

A Tony Damascelli és Osvaldo De Paolini által jegyzett cikk szerint a klub nyilvánvalóan komoly gazdasági problémákkal küzd, ezért az Agnelli család úgy döntött, hogy inkább megválik a klubtól, és már meg is kezdődtek a jelentős előkészületek, ám az elmúlt időszakban történelmi ...

Rabiot: „Mindenki több gólt vár tőlem”
Rabiot: „Mindenki több gólt vár tőlem”

rabiot_adrien_golorom_sampdoria_ellen.jpgAdrien Rabiot a L'Équipe munkatársának adott interjút a válogatott szünet alatt, és ebben az interjúban indokkal szolgált arra vonatkozóan is, miért is írt alá egyéves szerződést a Juventusszal.

„A Juventusnál maradtam, hogy hatékonyan tudjak felkészülni a 2024-es EB-re, ez fontos indok volt a maradás mellett, mert nem egyszerű beilleszkedni egy új klubnál.

A Juventusnál idén nem harcolunk európai kupáért, de ezt lehetőségnek tekintem arra, hogy ...

Cohen: „Pogbának a szaúdi szerződéshez előbb bizonyítania kell”
Cohen: „Pogbának a szaúdi szerződéshez előbb bizonyítania kell”

pogba_paul_bologna_ellen.jpgGad Cohen számos játékos átigazolásában közvetített az elmúlt időszakban a szaúdi klubok, a játékosok és az európai klubok párbeszédét elősegítve, s a szakember nemrégiben a Tuttomercatoweb számára adott interjút, amelyben felmerült Paul Pogba és Romelu Lukaku neve is.

„Az igazság az, hogy a szaúdi liga most már a világ legjobbjai közé tartozik, és ez a kijelentés fokozottan lesz igaz a jövőben, még ha ez sokaknak nem is tetszik.

Következő évben ...

Barrenechea: „A Frosinone ideális a fejlődéshez”
Barrenechea: „A Frosinone ideális a fejlődéshez”

barrenechea_enzo_frosinone_mezben.JPGEnzo Barrenechea az idei évet a Frosinone keretében tölti kölcsönben, de nem fogja magát egyedül érezni, hiszen a Lazio tartományban található csapathoz csatlakozott Matías Soulé és Kaio Jorge is.

„Nagyon jól érzem magam, itt játszhatok, ez pedig nagyon boldoggá tesz.” - mondta a 22 éves argentin középpályás a Tuttosport munkatársának.

„Kaio Jorge és Matías Soulé? Nagyon örülök, hogy csatlakoztak hozzám. Matival mintha testvérek lennénk, a ...

A Lazio ellen ünnepelheti meg az évfordulót a Juve
A Lazio ellen ünnepelheti meg az évfordulót a Juve

juventus-stadium-megnyito_2.jpgPontosan 12 éve nyitotta meg a kapuit a Juventus otthona, az elmúlt években Allianz Stadiumként ismert létesítmény, amelyben a Juventus történelmi tetteket vitt véghez, hiszen a csapat sorozatban kilenc bajnoki címet nyert a stadion megnyitása óta. A Tuttosport cikke szerint az itt rendezett meccsek 80%-át a csapat megnyerte. Az évfordulót a csapat a helyszínen majd a szeptember 16-i, Lazio elleni meccsen ünnepelheti meg méltón, s a torinói lap szerint a klub megfelelő ...

João Santos: „Meghallgatjuk az olasz ajánlatokat”
João Santos: „Meghallgatjuk az olasz ajánlatokat”

jorginho_euro2020.jpgA Tuttosport cikkében Jorginho esetleges olasz visszatéréséről írt, amit a játékos ügynöke, João Santos sem tagadott a Kiss Kiss Napoli műsorában közölt interjúban.

Jorginho a Chelsea-nél töltött négy és fél szezon után az Arsenalhoz csatlakozott, ahol összesen 19 tétmeccsig jutott, így felmerült a váltás lehetősége, és természetesen Olaszország és a Juventus sem zárható ki célpontként a 32 éves középpályás kapcsán.

„Jorginho ...

Az előző vezetőség is Vlaho eladását tervezte?
Az előző vezetőség is Vlaho eladását tervezte?

vlahovic_dusan_golorom_next_gen_elleni_meccsen.jpgA Corriere dello Sport értesülései szerint a Juventus nyáron több hónapon át próbálkozott Dušan Vlahović és Romelu Lukaku cseréjével, s ennek nem a mester volt az egyetlen oka. A műveletet pénzügyi okok is indokolták, jövő évtől a szerb center bére bruttóban meg fogja haladni a 20 millió eurót, és egyes források szerint már Andrea Agnelli, Maurizio Arrivabene és Federico Cherubini is a 80 millió euróért érkezett center értékesítésével számolt. A 80 ...

A szakértők szerint sem esélyes a scudettóra a Juve
A szakértők szerint sem esélyes a scudettóra a Juve

moggi_luciano_studioban.jpgAz első fordulók után a válogatott szünet tökéletes alkalom a látottak elemzésére, és némi esélylatolgatásra, így a sajtó többeket megszólaltatott a hétvégi meccseket követően.

Fulvio Collovati a Rai Sport munkatársának nyilatkozott, és véleménye szerint a Juventus sokat veszített azzal, hogy lemaradt Romelu Lukakuról: „Lukaku egy negyedóra alatt megmutatta a Roma és Milan közötti meccsen, miért akarta őt annyira Massimiliano Allegri a Juventus ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1865) bajnokság (3451) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (875) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1689) játékosokról (10142) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2488) meccsek (4230) mercato (4251) nyilatkozat (7570) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása