Leonardo Bonucci nyilatkozatától hangos a mai sajtó, mivel a SportMediaset munkatársával beszélgető védő egyértelműen kijelentette, hogy hamis kijelentések láttak napvilágot vele kapcsolatban, és ő mindenképpen maradni szeretett volna, de ezt nem tették lehetővé számára, sőt, teljesen ellehetetlenítették őt, ezzel pedig szerződést szegett a Juventus.
„Jogi útra tereltem az ügyet a Juventus ellen. Nem igaz, hogy már októberben szóltak volna arról, hogy nem szerepelek a klub jövőbeli projektjében, és hogy ez kizárt volna a Juventus keretéből. Tulajdonképpen októberben hosszabbítást ajánlottak fel nekem: közösen tettük meg az előremutató lépést, mivel a klub megértette, milyen fontossággal bírok az öltözőben. Aztán hallottam Massimiliano Allegri szavait, miszerint ő maga és a klub is beszélt velem a távozásról februárban. Ez sem igaz, a mester behívott az irodájába március végén, hogy elmondja, véleménye szerint a karrieremet edzőként kellene folytatnom, és fel kellene hagynom az aktív futballal. Én azt mondtam neki, hogy tisztelem a véleményét, de nem áll szándékomban a 2024-es EB előtt visszavonulni.
A márciusi találkozó után többet nem beszéltem senkivel május végéig, amikor találkoztam a klub vezetőivel, és elmondták, hogy az aktuális szezonban Gatti, Bremer, Danilo és Rugani, illetve a NextGen egy fiatalja után állok a sorban, tehát ötödik vagy hatodik opció vagyok. Ezt gond nélkül elfogadtam, mert lényegében ugyanaz volt a helyzet, mint az előző szezonban, és maradtam volna, hogy segíthessem a fiatalok fejlődését. Aztán július 13-án Cristiano Giuntoli és Giovanni Manna meglátogatott otthon, és elmondták, hogy már nem képezem a keret részét.
Most pedig elérkezünk a per okához. Kereten kívül kerültem, de a szerződésem értelmében jogom van a csapattal edzeni a stáb által hozott technikai döntéstől függetlenül, és olyan helyzetben kell maradnom a klubnál, hogy a következő szezont a legjobb fizikai és sportolói állapotban kezdhessem. Ezt viszont nem tették lehetővé számomra. Teljesen üresnek éreztem magam, megalázottnak, és nem tehettem azt, amit a legjobban szeretek. Nem pénzről van szó, mert ha kártérítésben részesülök, az egészet jótékony célra adományozom.
A távozás oka Massimiliano Allegri lenne? Nagyon nehéz az elmúlt időszakra gondolni, én inkább arra a Juventusra gondolok, amelynek részét képeztem, amelyik győztes volt, és amelyiket nem láttuk az elmúlt két évben. Nincsenek a klubbal szemben negatív érzéseim. Az ügynek azért vágtam neki, mert az emberek, akiknek lehetővé kellett volna tenniük, hogy tiszteletteljesen és méltósággal zárjam le a karrierem a Juventusnál, ezt nem tették lehetővé. Ez a második ok, amikor úgy érzem, hogy kikényszerítik a távozásomat a Juventusnál, és mindkét esetben egy olyan egyén által képviselt álláspont miatt, aki nem én vagyok. Soha nem volt olyan kapcsolatom a mesterrel, amilyen szerettem volna. Nem csak az én hibám ez, adott jellemmel rendelkezem, és gyakran állást foglaltam a csapat és a csapattársaim java érdekében. Rövidzárlat keletkezett, ami nem tette lehetővé, hogy úgy zárjam le a karrierem, ahogy szerettem volna.
Mosolyogtam, amikor Andrea Pirlo azt mondta, hogy ugyanaz történhet velem, mint vele: máshol ismét győzhetek, miután kijelentették, hogy vége a karrieremnek. Felvette velem a kapcsolatot Giorgio Chiellini, akihez testvéri kapcsolat fűz és Gigi Buffon is, aki kíváncsi volt az igazságra, ami különbözött a lapokban megjelent változattól.
A válogatott? Szeretnék továbbra is játszani, és Luciano Spallettit nehéz helyzetbe akarom hozni kerethirdetés tekintetében. Felhívott engem, és elmondta, hogy kimaradok a keretből ezen a két meccsen, ez a hívás nem volt szükségszerű, gesztusként értékeltem, és sokat jelentett nekem, egyértelművé válik, hogy milyen mély érzésű ember, aki őszintén kommunikál: mivel nem voltam edzésben, nem hívhatott be a válogatotthoz. Erre számítottam, nem vagyok hülye. Úgy érzem, hogy a válogatott mez olyan, mint a Juventus meze, egy második bőr számomra, és mindent meg fogok tenni, hogy ismét felölthessem.
Paul Pogbával nem sokat beszéltünk. Az elmúlt két hónap elszigeteltségében találkoztam vele, és elmondta, hogy nagyra tart engem, mivel ő nem tudja, hogy lett volna-e ereje egyedül dolgozni, illetve olyan edzőkkel és csapattársakkal, akiket nem ismer. Ezeket olyan játékos mondta, aki világszinten elismert, és az elmúlt tíz év legjobbjaihoz tartozik, szóval ezek a szavak nagyon fontosak számomra.
Luciano Spalletti gesztusán túl számos üzenetet kaptam, a közelemben éreztem a Juventus aktuális játékosait, a válogatott keretet és az egykori bianconero játékosokat. Szolidaritást mutattak a tiszteletlen magaviselettel szemben, amit a klubtól kaptam. Jövő edzőként? Biztos, hogy a jövő tartogat még számomra dolgokat. Majd egyértelmű tervet agyalok ki, amikor nekivágok az edzői karriernek. Bizonyos, hogy amikor edzővé válok, a Juventus nem ugyanaz lesz, mint ma, és talán lesz rá mód, egy napon, hogy ismét magamhoz öleljem a szurkolókat, üdvözöljem őket, és megértessem velük, milyen fontos volt számomra a klub. A manapság mutatott játékot nem érzem magaménak.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
MdewC 2023.09.14. 19:47:49
Nem értett egyet az edzővel, rendben, játszani akart és felvenni a fizut. (Ami normális, csak már kevés volt ehhez a szinthez.)
Neki senki nem mondhatja meg, hogy mit csináljon, se edző, se sport igazgató. Neki alanyi jogon jár, hogy a csapatban legyen. Vhol ezt is megértem, csak sajnos ennyi erővel soha nem lehet kirakni, jövőre ugyan ez lett volna, így viszont annyival kevesebb megy a fizetésére.
venember83 2023.09.14. 19:55:25
alexGicamo 2023.09.14. 20:21:52
Ha igazat mond ,akkor vele is alaposan kicsesztek , mint korábban egy - két legendánkkal .
Alapvetően nem változott a véleményem róla, szeretni már sosem fogom .
west30 2023.09.14. 20:29:55
SuperTrezi 2023.09.14. 21:30:41
Csak már a pályán nem, Leonardo. Régóta nem. Az öltözőbe is kellenek a fontos, csapatot összekovácsoló emberek, de aki csak ott fontos, az keressen is annyit, mint Pinsoglio. Mert gondolom, a mostani fizetésedre azért 6. számú hátvédként is igényt tartottál volna a hatalmas arcoddal.
Akik igazán szeretik a Klubot, azok - bárhogy küldték el őket - sose kezdtek bele ilyen sárdobálásba, mint amit te most művelsz. Morata, Pirlo, Mandzukics külön pálya hozzád képest, Del Piero meg egyenesen másik galaxis, haver. Neked se eszed, se erkölcsi érzéked - legalább valamelyiknek lennél bővibe'.
Ppoppszi 2023.09.14. 22:05:33
Wizzurah 2023.09.14. 22:18:38
Isten ments, hogy a juventus fiatal tehetségeihez neki köze legyen és nem kívánok neki rosszat, de az EB-t csak a tv-ből nézhesse maximum.
A klub is elbújhat, ahogy viselkedett 1-2 igazi legendával, de azélt a közelmúltban már nem ilyen játékosok voltak a klubtagjai és több játékosnál is felszínre került, hogy mekkora patkány, ugye elég a legutóbbira, cuadrado-ra gondolni. Ehhez a nagyon szép körhöz csatlakozott most bonucci.
Shyr Kahn 2023.09.15. 01:59:54
Alapvetoen kicsesztek vele es en egyutterzek vele. Akarhogy is, de igazat adok neki, amennyiben minden szava igaz. Persze nem artana meghallgatni a masik oldalt is. Es mondjuk a csapattarsakat sem. Pogba, Chiello, Pirlo, Buffon velemenye mar csak azert is erdekes, mert eleg sokat jatszottak egyutt es eleg jo ralatasuk lehet arra, hogy a vezetoseg es Allegri mikent kommunikalhatnak vele. Ez meg akkor is igaz, ha ezzel a vezetoseggel konkretan csak Pogba dolgozott egyutt. O viszont a kozelmultbeli dolgok miatt nehezebben veheto komolyan.
steven.h 2023.09.15. 08:12:58
alexGicamo 2023.09.15. 09:20:14
2023.09.15. 11:03:20
Az a Juventus már a múlt amihez az érzései kötik. Ez a mostani meg egy 4éves Allegri project(érdekes a kóklerrel nem ennyire tiszteletlenek itt mint szegény Leo-val)ami konvergál egy szedettvetett Olasz középcsapat szintjével a játékrendszert illetően ennyi idő után IS.
Leo helyében én nem búslakodnék annyira. Jelenleg csupa ballaszt játékos alkotja volt csapatát olyan védőkkel, impotens közép pályával, ahol 3passz nem kivitelezhető egymás után előre, hogy isteni mák hogy nem érdekelt a csapat semmilyen Európai kupában.
Thuglife! 2023.09.15. 11:10:36
Remélem Spalletti sem akar maga mellé ilyen önjelölt "másodedzőt"
Tetszett ez a Giuntoli Manna féle "megjelenik a ház előtt a fekete volga"-módszer.
venember83 2023.09.15. 11:58:07
alexGicamo 2023.09.15. 13:47:10
Gaben Smith 2023.09.15. 17:19:31
Ha jol emlekszem amikor a Romahoz erkezett Jozsi es Tiago Pinto sportignek ugyanezt csinaltak jo par jatekossal megsem hisztizett egyik sem.
babo0410 2023.09.15. 18:11:26
niccolo 2023.09.16. 08:50:49
FeriGjuve 2023.09.18. 09:58:26
FeriGjuve 2023.09.18. 09:59:31
Legfeljebb Kispesten tudnám elképzelni,mint kezdő játékost.