Scanavino: „Izgalmas célokat érhetünk el”
Scanavino: „Izgalmas célokat érhetünk el”

A Juventus új vezérigazgatója, Maurizo Scanavino is beszédet mondott a mai napon, és elmondta, a klub célja új közönségek megszólítása. „Garantálhatom, hogy maximális eltökéltséggel fogok dolgozni a Juventusért, kihasználva az egyéb cégeknél és szektorokban szerzett tapasztalatom.” - mondta a média…

Ferrero: „A dicső múlthoz méltó jövőt akarok építeni”
Ferrero: „A dicső múlthoz méltó jövőt akarok építeni”

A Juventus elnöke, Gianluca Ferrero a részvényesekhez, a klub munkatársaihoz és részvényeseihez szólt a mai gyűlésen, amelyen átvette a stafétát Andrea Agnellitől. „Ma büszkeséggel és szenvedéllyel vettem át a Juventus elnöki pozícióját.” - mondta a John Elkannhoz ismeretségi köréhez köthető…

Agnelli: „A futball szerkezeti változtatásokra szorul”
Agnelli: „A futball szerkezeti változtatásokra szorul”

Andrea Agnelli búcsúbeszédet tartott a részvényesek gyűlésén, amelyen a Juventus részvényesei új elnököt és vezérigazgatót, illetve igazgatótanácsot választottak. „Először is szeretnék megemlékezni a Juventus két kapitányáról, akiket elveszítettünk, Castanóra és Viallira. Ezért kérnék egy perc…

Nedvěd: „20 évig tartó út vége a mai nap”
Nedvěd: „20 évig tartó út vége a mai nap”

A részvényesek gyűlésén a tisztújítás mellett a leköszönő vezetőség tagjai is megszólaltak, és Pavel Nedvěd is kihasználta ezt az alkalmat. „Üdvözlök mindenkit, nem gyakran szólaltam fel ezen a gyűlésen, de ezúttal szeretnék mindenkinek köszönetet mondani. A mai nap egy 20 évig tartó út utolsó…

Agnelli 13 éve összefoglalva
Agnelli 13 éve összefoglalva

A mára összehívott részvényesi gyűlés új elnököt és igazgatótanácsot nevezett ki a novemberben lemondott teljes vezetőség helyére, ezért ma véget ért Andrea Agnelli elnöki mandátuma. Andrea Agnelli távozása egy korszak végét jelzi a klub számára, és a klub a korszak vége kapcsán az alábbi…

Juventus - Monza: a várható kezdőcsapatok
Juventus - Monza: a várható kezdőcsapatok

A Napoli elleni, csalódást keltő teljesítményt és eredményt hozó mérkőzést követően a Juventus versenybe száll az Olasz Kupa nyolcaddöntőjében is, s hazai pályán fogadja a Monza együttesét. A továbbjutásról egyetlen találkozó dönt majd, a győztes a Lazio-Bologna párharc továbbjutójával mérkőzik majd…

Larghi: "Bremer keményen dolgozik, hogy a legjobb legyen"
Larghi: "Bremer keményen dolgozik, hogy a legjobb legyen"

A Napoli elleni súlyos vereség során a zebramezesek részéről az egyik legemlékezetesebb teljesítmény Gleison Bremer nevéhez fűződött, a brazil védő egészen megdöbbentően gyenge játékkal főszerepet vállalt a védelmi káoszból. Bremert érthető módon rengeteg kritika érte, de egykori edzője, Thiago…

Ma véget ér Nedvěd és Arrivabene mandátuma
Ma véget ér Nedvěd és Arrivabene mandátuma

A Juventus tegnap elbúcsúzott a klub két távozó vezetőjétől, miután január 18-án távozik posztjáról a klub alelnöke és a vezérigazgatója. „Pavel Nedvěd és Maurizio Arrivabene 2023. január 18-tól már nem tagja a Juventus igazgatótanácsának. 2022. november 28-án továbbított felmondásuk után búcsújuk…

Spanyol fiatalt hozna Cuadrado helyére a Juve
Spanyol fiatalt hozna Cuadrado helyére a Juve

A Juventust az elmúlt időszakban több olasz forrás is hírbe hozta a 18 éves Iván Fresnedával, a Real Valladolid jobbhátvédjével. A Calciomercato munkatársa, Daniele Longo értesülései szerint a Juventus párbeszédet folytat a játékos ügynökeivel, és a Real Madridnál nevelkedett futballista már…

Vlahović és Pogba is a kerettel edzett
Vlahović és Pogba is a kerettel edzett

Massimiliano Allegri hamarosan teljes kerettel rendelkezhet, miután tegnap úgy Dušan Vlahović, mint Paul Pogba a kerettel edzett. A bianconero csapatot komoly sérüléshullám sújtotta az év során, és nemrégiben tért vissza a kezdőcsapatba szinte egyéves kihagyás után Federico Chiesa. Paul Pogba…

Az új vezetőség új irányt is hoz
Az új vezetőség új irányt is hoz

A Juventus új vezérigazgatója, Maurizio Scanavino feladata a költségek alacsony szinten tartása, miközben a keret versenyképességének a fenntartása is fontos szempont, számol be a fejleményekről a La Gazzetta dello Sport mai száma. A januári átigazolási időszak visszafogottnak ígérkezik, az…

Del Piero: „A Juventusnál nem Allegri a fő probléma”
Del Piero: „A Juventusnál nem Allegri a fő probléma”

A Juventus eseménydús hétvégén van túl, a Napoli elleni súlyos vereség nyomán számos újságíró és szurkoló azonnal a mestert kritizálta, ám az Öreg Hölgy legendája, Alessandro Del Piero szerint nem Massimiliano Allegriben kell keresni a probléma legfőbb okát. „A Juventus számos dolgot figyelembe…

Nyáron újabb komoly átalakítás vár a keretre
Nyáron újabb komoly átalakítás vár a keretre

A La Gazzetta dello Sport szerint nyáron újabb komoly átszabás vár a Juventus keretére, a sikeres útra való visszatérés érdekében a klub kisebb forradalomra készül, s ez a játékosokkal veszi kezdetét. A klub vezetősége a következő bajnoki év tekintetében biztosan számol tizenhárom játékossal:…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása