Larghi: "Bremer keményen dolgozik, hogy a legjobb legyen"

bremer_gleison_juventus_1.jpgA Napoli elleni súlyos vereség során a zebramezesek részéről az egyik legemlékezetesebb teljesítmény Gleison Bremer nevéhez fűződött, a brazil védő egészen megdöbbentően gyenge játékkal főszerepet vállalt a védelmi káoszból. Bremert érthető módon rengeteg kritika érte, de egykori edzője, Thiago Larghi, akivel még az Atlétio Mineiro csapatánál dolgoztak együtt, védelmébe vette.

"Ez az első rossz meccse Olaszországban. Ez megtörténhet még a legjobbakkal is. Nagyra értékeltem az akaratát, hogy ott legyen a pályán, mert egy sérülés után tért vissza." - mondta Bremer kapcsán Larghi a Tuttosport-nak adott interjú során.

"Bremer keményen dolgozik azért, hogy a legjobb legyen. Újra pályára akar majd lépni, hogy bebizonyítsa, hogy a nápolyi mérkőzés pusztán véletlen volt. Soha sem fordult elő akkor, amikor velem dolgozott. Rendben van, hogy egy egyénről beszélünk, de nem szabadna csak rá fókuszálnunk. A hibák a csapattal voltak kapcsolatosak, így neki és a csapattársainak is jobb teljesítményt kell nyújtaniuk a védelemben.

Öt gólt kaptak, de ne feledkezzünk meg, hogy a mérkőzést megelőzően zsinórban nyolc mérkőzést játszottak kapott gól nélkül, amit nem könnyű elérni."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1118028920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juvebest 2023.01.18. 17:02:22

Egyenlőre De ligt- Bremer 1:0

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása