Del Piero: „A Juventusnál nem Allegri a fő probléma”

del_piero_stadion_sky_sport.jpgA Juventus eseménydús hétvégén van túl, a Napoli elleni súlyos vereség nyomán számos újságíró és szurkoló azonnal a mestert kritizálta, ám az Öreg Hölgy legendája, Alessandro Del Piero szerint nem Massimiliano Allegriben kell keresni a probléma legfőbb okát.

„A Juventus számos dolgot figyelembe kell vegyen, amikor a mesterről van szó. Massimiliano Allegri állása nincs veszélyben, mivel nem ő jelenti a fő problémát, illetve a keretnek és neki sikerült visszatalálni a helyes útra, és a csapat első a Napoli mögött a bajnokságban, míg a déliek lényegében saját kategóriát képviselnek átlag feletti teljesítménnyel.” - mondta Alessandro Del Piero a Sky Calcio Club műsorban.

„Nem gondolom, hogy Massimiliano Allegri veszélyben lenne, hiszen nem minden vasárnap játszik a Juventus a Napoli ellen. Amikor a Napoli nagyon jól teljesít, benne van a sokgólos vereség. Számos kérdőjel merül fel a Juventus kapcsán, s árnyékok is megfigyelhetők, azonban véleményem szerint Massimiliano Allegrit nem kell elküldeni.

A Napoli rendkívüli bajnokságot fut, magasan megelőzik a többi csapatot. Ezen az egyszemélyes bajnokságon kívül van egy másik pontvadászat, s abban a Juventus első. Még szemünk előtt vannak a Maradona stadionban átélt pillanatok, de előttünk még a szezon, s az Olasz Kupáért is játszanak a csapatok. Nekem úgy tűnik, hogy a csapat ésszel és szívvel játszik, most viszont Massimiliano Allegri feladata lesz újraindítani a csapatot a helyes úton.”

Vasárnap este a Fiorentina és a Roma csapott össze főműsoridőben, s a farkasok győzelméhez egy Torinóban jól ismert játékos járult hozzá, Paulo Dybala két gólt szerzett a 2-0-ra záruló meccsen.

„Paulo Dybala a Romát választotta a többi csapat helyett, és bizonyosan nagyszerűen érzi magát a farkasoknál, hiszen a szurkolók szeretik őt, és ez már a megérkezésétől egyértelmű. A Roma szurkolói felállva tapsolták őt érkezésekor, s pontosan azért, mert a Romát választotta. A világbajnokságon is egy ősi módon játszó csapatot láttunk, ahol mindenki a tízes rendelkezésére állt. Ez nem mindig egyértelmű, még ha a csapat tízesét Lionel Messinek is hívják. Az aktuális futballban mindenkinek sokat kell futnia, s ha ezt Paulo Dybala is megteszi, az a mentalitásának és az áldozatkészségének is köszönhető, amihez hozzájárultak a Juventusnál töltött évek. Rómában mindent megtalált, amire szüksége volt, ő és Abraham is tudta ma este, hogy nem mindig a számok mutatják meg, hogy egy játékosnak szép szezonja volt vagy sem.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2318027182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csak Csucsu 2023.01.16. 11:14:42

Contenal ez után a meccs után az öltöző romokban lenne. Szíjat hasított volna a hátukból a fogasokkal
A többivel egyetértek.. Dybala teljesítménye meg irígylésre méltó.. na még pár hónapot azért Angel is meghuzogatja 10 percekre
Lassan már jöhetne a gödör alja
Forza Juve per sempre

Kukszi 2023.01.16. 14:12:24

Alex nyilatkozatának első bekezdésével nem nagyon értek egyet, az tény Napoli jól teljesít idén, összerakta Spalleti!
Juve viszont nem tért vissza a helyes útra, mivel nincs arculata a csapatnak.
Nyáron nagy takarítást várok

venember83 2023.01.16. 15:24:21

@Kukszi: s ez hányadik nyár lesz, hogy várjuk a keretsöprést/takarítást? Pénz nincs, érdekes lesz a távozók pótlása.

alexGicamo 2023.01.16. 15:40:00

@Csak Csucsu: Ami az első gondolatodat illeti , abszolút egyetértek ! Most rá is férne a csapatra ... Egy kicsit gatyába rázni őket !
De ez csak álom, amíg Maxi az edző itt .

giorgio007 2023.01.16. 18:17:46

Egy Juventusnál sok gólos vereségnek sosem szabadna belle lennie senkitől. A többi oké.

Gaben Smith 2023.01.16. 20:19:46

Ez annyira korbenyalok mindenkit de megis beszelek valamirol nyilatkozat volt h kar idot pocsekolnj ra.

nortu30 2023.01.16. 22:28:21

Szerintem ez alkalommal jobb lett volna, ha inkább nem mond semmit.

Pilsnerurquell 2023.01.17. 03:17:14

Mondtam én h nem Allegrivel van a baj..

steven.h 2023.01.17. 09:42:35

@Csak Csucsu: @alexGicamo: Hát nem tudom, én eddig se voltam a Conte vissza fan, sőt, szerintem pont ugyanolyan káposzta melegítés lenne mint Allegri, de azok alapján amit most a Tottenhamnél is látok még az eddigieknél is jobban ellene vagyok. Szerintem ott még az öltözőt is kezdi elveszteni és mellette is kezd elmenni az idő cserébe a bérigénye az egekben van, mert más polcra helyezi magát, mint ahol ténylegesen van.

Csak Csucsu 2023.01.17. 10:19:44

@steven.h: Amióta kiderült, hogy valószínűleg nem hosszabbít félre tenném a munkásságát. Azért a TOP 4 is csoda jelenleg az Arsenal,City,MU mellett
Nem egy taktikai zseni de ha nincsenek kifacsarva az emberek akkor alatta 110%ot nyújtanak.

Csak Csucsu 2023.01.17. 10:21:16

@steven.h: Számomra biztosabb pont mint ha Zidane jönne

alexGicamo 2023.01.17. 10:33:19

@steven.h: Nem azt mondom, hogy konkrétan őt hoznám vissza, csak egy hozzá hasonló fanatikust, aki szigorú és tudja hajtani a csapatot .

steven.h 2023.01.17. 11:22:14

@Csak Csucsu: Én azt érzem, hogy vele ugyanúgy elmegy mellettünk a foci, amit ő csinál jelenleg, az maximum egy 2 éves projekt lehetne. Ez látszódik azért a Tottenhamnél is és Chelsea-nél is jelentős volt a visszaesés a 2. évre.

A Juventusos korszaka a kivétel, ott a 3. éve volt a teljes csalódás, duzzogva távozott is, mindenki hibás volt csak ő nem.

Visszatérve most a Tottenhames munkájára, szerintem ő sem az már, mint aki volt. Lehet hogy a csapatai még mindig sokat futnak, de azon kívül a hétvégén is 45 perc előnyt gyakorlatilag adtak az Arsenalnak. Nagyon jó az Arsenal, de a Tottenham hozzá meg nagyon gyenge volt, majd a végén lenyilatkozta, hogy ő elégedett volt a meccsel.

Nyilván kevés az olyan edző, aki egyszerre nagy fanatizáló és taktikus is, de talán olyan azért van aki modernebb mint Conte.

Csak Csucsu 2023.01.17. 20:52:48

@steven.h: Barit is feljuttatta a serie b ben.. talán az Atalanta alapjait is ő fektette le. Az Inter azóta is keresi önmagát mióta elment . 5 csapattal bajnoki cím azért nem véletlen nem mellesleg ő építette fel a Calciopoli után a siker csapatot szinte a semmiből.. ezt sose feledem. Ennyi erővel Fergusonra is lehetne mondani hogy egysíkú volt a 4-4-2 vel csak nem mind1 miből kell főzni :) nem mintha össze akarnám hasonlítani a kettőt
De ne veszekedjünk .. neked ajánlom hogy bízz Tuchel ben :D ő még talán a legjobb az olyan típusú edzőből akit kedvelhetsz s szóba jöhet
Ez a Tottenham a Juventusos “Selejtekkel” mást nem is nagyon kapott.. erőn felül teljesít de lehet a szurkolói bizadalmam elvakít

steven.h 2023.01.18. 09:35:19

@Csak Csucsu: Én nem vitatom az érdemeit, és soha nem is fogom azt sem vitatni, hogy ő hozta vissza a gödörből a Juvét és ezért megérdemel minden tiszteletet, de ahogyan távozott és az hogy aláírt az interhez az nálam kiverte azért a biztosítékot. Mondjuk nagyon meglepődni nem volt min, hisz ahogy írtad a Barit is irányította, amivel már akkor eléggé ellenszenves lett sokak szemében. Ha innen nézzük a dolgot, akkor Allegri meg 6x olasz bajnok, 4x?! olasz kupa győztes és 2x BL döntőbe vezetette a csapatot, úgy hogy a két csapat közt játékban, formációban és játékosokban is szignifikáns változás történt, tehát a múltja alapján tud csapatot is építeni, mégis látjuk mit hozott a felmelegített káposzta esete.

Contéval nekem az az érzésem van, hogy a meglepetés erejével az ő játéka rövid távon tud sikert hozni - 1. éve a Juventusnál, 1. éve a Chelseanél - utána ahogy kiismerik már nem annyira átütő. Erre például az internél töltött első éve jó példa, visszatért az olasz bajnokságba, de pontosan lehetett tudni, mit lehet várni tőle, nem is sikerült a bajnoki címet elhódítani, csak az azt követő évben, amikor már szerintem igazi kihívója nem volt szerintem. De ez az én szubjektív véleményem.
Én azt gondolom, hogy a Juventusnak most előrébb kell tekinteni mint 2 év, ami balhé mentesen Contéban benne van és olyan edzőt kell találni aki ténylegesen mondjuk egy 4 éves projekt stabil edzője lehet, megfelelő eredmények mellett - még ha ez az első 2 évben mondjuk csak dobogót is hoz.

Ferguson féle hasonlatot azért nem érzem teljesen jogosnak, mert lekorlátozzuk a formációra a hasonlatot, pedig fontosabb, hogy az milyen taktikával párosult. Conte mindenhol ugyanazt játszatja, minimális változtatásokkal, míg Ferguson azért meg meg újult. Hogy az most tényleg neki köszönhető volt-e vagy a stábjának azt sose fogjuk valószínűleg megtudni.

Szerintem nem csak Juventusos selejteket kapott, egyébként Bentancurt bármikor inkább nézném a kezdőben mint McK-t... csak akiket kért nem annyira váltak be (Lenglet az ő kérésére érkezett, ahogy Richarlison is). Megint csak szubjektív, de szerintem ennek a Tottenhamnek semmivel sem rosszabb a kerete, mint mondjuk a Newcastle-nak. Félidőnél nyilván nem lehet tudni melyik csapat a végén hol végez majd, de mégis a Newcastle sokkal meggyőzőbb jelenleg. Másrészről ez a keret szerintem erősebb, mint amivel mondjuk Pochettino dolgozott, és nagyjából a PL-t lehet konstansan erős bajnokságnak nevezni, tehát azért mindig meg volt az a 6 csapat ami a TOP4-ért küzdött és a legerősebb 4-ben szerintem sose volt benne a Tottenham. Conte meg még ráadásul pénzt is kap Levy-től átigazolásra.

Én egyébként nem Tuchelben bízok, mert szerintem ő a Tottenham vagy a Bayern edzője lesz. Zidane-ban nincs bizadalmam, amiatt mert ő is eddig a tutiba ült bele. Nálam akik szóba jöhetnének az De Zerbi, Tudor és Pochettino titkos jelöltként pedig Gasperini, de mindre szerintem elmondható, hogy kell a türelem és a hosszútávú projekt elképzelés.

Csak Csucsu 2023.01.18. 12:05:45

@steven.h: Lippire se haragszom mert volt az Inter edzője. S én úgy emlékszem azért ment az Olasz válogatott élére, hogy ne kelljen a Juve ellen játszania( elvileg az Ac Milan edzője lett volna a balhé kitörésekor)
Majd csak gondolom bizonyítási vágy miatt ment azinterhez Allegri kezdetleges “sikereit” látván.
Allegri fizetéséből kiindulva beleférne Tuchel.. de ha olcsó megoldás lesz akkor én is inkább Tudor t preferálnám. De bízom benne hogy realitás helyett inkább pesszimistán látod a dolgokat. Én úgy vélem Elkann most nagyon megfontolja de beleteszi még amit kell de még egy ilyen pár száz milliós bukta nem fér bele. Azért elég jó forgótőke van papíron a kölcsönjátékosokkal.. ha ad hozzá 100-200at egy jó edzőnek bármi lehet… de ha marad a kölcsön meg egy nagy nyomás alá helyezett De Zerbi akinek hirtelen teljesíteni is kéne meg futballt tanítani az már csúnya lehet újra
Új sportigazgató kellene.. nem igaz hogy a Napoli megtalál minden grúz koszovói albán macedón meg nigériai tehetséget.. valakinek nagyon jó szeme van…mi pedig Allegri kérésére hozzuk a tuti 30 éveseket
A Tottenhamhez visszatérve azért Richarlisonon kívűl aki nem egy világklasszis még olyan nagy neveket nem kapott.. Romero? Aki nem kellett Allegrinek? ..Bentancur?Kulusevski?
Ez elég olyan hogy Conte meg Paratici bevetette magát s hozták árértékben a legjobbat amit tudhattak.. de ez csak feltételezés.
Csak a kedvedért megnéztem az összefoglalót.. Llorison ment el a meccs a csúcsformában levő Mu ellen.. kicseréljük a két kapust lehet hogy 2-0 a Tottenhamnek.

Csak Csucsu 2023.01.18. 12:29:57

@Csak Csucsu: excuse me .. Arsenal ellen :,D de lehet én vagyok túl optimista vagyis szeretnék

steven.h 2023.01.18. 13:13:25

@Csak Csucsu: Szerintem ez egy elég erős feltételezés, hogy ha a kapusokat kicseréljük akkor a Tottenhamé a meccs. A vezető gól után is még az Arsenalnak is voltak nagy helyzetei, de ott már kicsit visszább vettek a tempóból, abból tudott a Tottenham helyzeteket kialakítani, a második gól után pedig elég egyértelmű volt, hogy mi Arteta szándéka. Azon kívül egyébként, hogy Lloris bakizott az első gólnál, utána volt pár nagyon komoly védése is.
Arteta pedig brutális hogy mit hoz ki ebből az Arsenalból, pedig világsztárok ott sincsenek, csak tudatot építkezés.

Tottenhamre visszatérve - én most pont azt olvastam, hogy Levy azért hogy Conte maradjon ad megint plusz tőkét, ilyet Pochettino pl nem kapott, még a Conténál jobb eredményeket mutató szezonjában sem.

Lippire visszatérve: én azt tartom, hogy az után ami 2006-ban történt, bár már akkorra visszavonult, de Juventus csapatkapitányi karszalagot is sokáig viselő, ízig vérig elvileg Juventino edző nem ül le az inter padjára, a Milan padjával nekem semmi bajom nem lett volna pl.
Lippi még 2006 előtt volt a Juventus és az Inter edzője is, amikor ez még más megítélés alá esett.

Csak Csucsu 2023.01.18. 20:06:30

@steven.h: eléggé sarkított igen.. de ha leveszem az eredményt akkor nem a Napoli - Juventus meccset kapom vissza statisztikailag mondjuk ez is .. ha ki is kaptak voltak helyzetek s nyomás alá helyezték az éllovast.. Mi derbinken nem nagyon látszódott hogy bántana az eredmény vagy odaszögelnénk az ellenfelet a kapuhoz.. úgy ki lehet kapni de így
Tottenham: szerződése vége előtt pár hónappal ígérgetni hogy nem csak a Juventusból kapsz részletre az elég mese habbal
Lippi: mondjuk azInteres utálatom nagyrésze nekem is a calciopoliból fakad de emlékezetem szerint a sok bajnoki cím vetélkedés s egyes fájó vereségek fakasztották ezt már régebben

steven.h 2023.01.19. 09:49:59

@Csak Csucsu: hát én a jelenlegi Juventust semmiben sem hasonlítanám a Tottenhamhez. A Tottenhamben szerintem már a Conte faktor nem igazán látszódik, ezért is állnak ott ahol. Ha igazán hasonlatot akarunk keresni, akkor inkább a Chelsea-t hoznám - rengeteg sérült, érthetetlen vezetői döntések, borzalmas játék - na nagyjából ezek vagyunk mi is, csak a PL ennyivel erősebb, hogy ott ez a 10. helyre elég a Serie A-ban meg még így is néhányan kihívónak tekintik a Juvét, mert szerencsével is, de a kis meccseket valahogy csak megnyerte az elmúlt időkben és még rangadókat is tudott adott esetben nyerni.

Fakasztották régebben is, de akkor még azért nem közellenség volt az inter, csak egy borzasztóan antipatikus ellenfél.

Csak Csucsu 2023.01.19. 11:27:17

@steven.h: azért már akkor sem a legkézenfekvőbb megoldás lehetett a Juventus után az Interhez igazolni

steven.h 2023.01.19. 11:34:36

@Csak Csucsu: Én megmondom őszintén, hogy nem tudom hogy ott mi volt a váltás körülménye, hogy ott ő a zsinórban 2. elvesztett döntő után lemondott, vagy mi küldtük el. Mindenesetre ebben igazad van, cserébe legalább az interes kiruccanása egyáltalán nem sült el jól és visszatérhetett újra csodát tenni. Bár a BL megintcsak nem jött neki össze.

Egészen elképesztő, hogy Marcello Lippi, a keret erőssége és mutatott játéka alapján, akár 4x BL győztes edző is lehetne, ehhez képest csak 1, és 2-n igazából szerencséje nem volt (real ellen+milan ellen)

Csak Csucsu 2023.01.19. 12:15:22

@steven.h: Az a Juventus amiért leültem este pizsamában késő este :) s a 3 döntő után 98 ban Ferguson Mu ja ejtett ki.. :) az sem volt gyenge párharc

steven.h 2023.01.19. 12:20:37

@Csak Csucsu: Jogos, azt az évet még ki is hagytam az egyenletből.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása