Agnelli 13 éve összefoglalva

agnelli_andrea_juve_sajtotajekoztaton_fekete_oltonyben.jpgA mára összehívott részvényesi gyűlés új elnököt és igazgatótanácsot nevezett ki a novemberben lemondott teljes vezetőség helyére, ezért ma véget ért Andrea Agnelli elnöki mandátuma. Andrea Agnelli távozása egy korszak végét jelzi a klub számára, és a klub a korszak vége kapcsán az alábbi közleménnyel szolgált.

„Egyedi. Felejthetetlen. Megismételhetetlen.

Három szó, ami jellemzi Andrea Agnelli elnökként töltött 13 szezonját. Egy korszakformáló pillanat, amely 2010. május 19-én kezdődött. Egy korszak, amelyet az alábbiakban, bármennyire is nehéznek tűnik, megpróbálunk 13 mottóval összefoglalni.

JÖVŐKÉP: Mivel ez jelenti mindennek az alapját. A jövőkép, amely nem csak a Juventust érintette, hanem az olasz és az európai futballt is, és amely jövőképet az elnök már mandátuma elejétől kifejezte szavakkal és tettekkel. Egy olyan klub jövőképe, amely folyamatosan a jövőbe tekintett, miközben szüntelenül legfontosabb célkitűzését tartotta szeme előtt: a győzelmet.

Ami következik, az pedig a jövőkép teljes megvalósítása.

OTTHON: 2011. szeptember 8-a óta az otthon az összes bianconero szurkoló számára a stadionunkat jelenti. Juventus Stadium a kezdetekben, majd 2017-től Allianz Stadium. Létezésünk, büszkeségünk, számos győzelmünk és végtelen érzelemmel teli, számtalan esténk otthona. Az Allianz Stadium révén, amelynek a szalagját Andrea Agnelli vágta el, egy mindig új, modern helyre gondolunk, amely képes minden meccset vagy eseményt modern fényben megjeleníteni, s olyan showt kínál, amely a kezdősípszó előtt kezdődik, és túlmutat a 90. percben.

A J LÉTESÍTMÉNYEK: A Juve nem csak egy otthonnal rendelkezik, a stadionnal, hanem több otthonnal. Andrea Agnelli elnöki mandátuma alatt ugyanazon a helyen megépült a Juventus Museum, amely a bianconero történelemnek és innovációnak dedikált szentély, valamint megépült a J|Medical, egy csúcstechnológiát képviselő, több egészségügyi szakágat felölelő központ, majd 2017-ben megépült a teljes Continassa komplexum. Az új, csodálatos klubszékház, valamint a Continassa edzésközpont, az ehhez kapcsolódó létesítmények, mint a J|Hotel és a J|College. S ez nem minden: mindeközben a Vinovo edzőközpont is átalakult és megújult, így az utánpótláscsapatok, a Next Gen csapat és a Juventus Women csapat otthona lett.

S ha már felmerült a Next Gen és a Juventus Women…

A J WOMEN FORRADALOM: 2017 júliusában hivatalosan megalakult a Juventus Women. A Juve úgy döntött, hogy nem korlátozza magát, és belevetette magát a női futball világába, amely akkor még részben felfedezés tárgyát képezte. Azóta a bianconere története számos sikert hozott a klubnak. A pályán először Rita Guarino edzette a csapatot, majd következett Joe Montemurro, mindig figyelve Stefano Braghin bölcs útmutatására, és mindeddig egyszer sem maradt le a csapat a scudettóról. S az elmúlt években egyre inkább megbecsülést, tiszteletet és félelmet keltő ellenféllé válik a csapat Európában. Mindezt pedig rendkívül rövid idő alatt.

De nem csak a pályán zajló eseményekről van szó. 2019-ben Olaszországban először rendeztek olyan női mérkőzést, amelyet 40 000-nél is többen tekintettek meg a helyszínen, az Allianz Stadiumban. Ez volt a Première, egy hihetetlen, de nem megismételhetetlen pillanat, ha arra gondolunk, hogy női BL-meccseket rendeznek az Allianz Stadiumban. A bianconere gerincre felépített olasz válogatott tekintetében is fejlődés volt megfigyelhető, majd a nők is megszerezték profi státuszukat… az olasz női futball igazi fordulóponthoz érkezett, és a Juventus bizonyosan egyik hajtórugója volt ennek a fejlődésnek.

miretti-fagioli-soule_arrivabene_es_cherubini_tarsasagaban.jpgNEXT GEN ÉS AZ AKADÉMIA, JÖVŐBE TEKINTÉS: 2022 nyarától a Juventus 2018-ban alapított második csapata, a Juventus U23 megváltoztatta a nevét Next Genre. Ez a változás nem csak az új arculat vagy név módosításában merült ki, hanem egyben megmagyarázta a projekt valós célját: a felnőtt futball számára bajnokok generációjának új és folyamatos áramlatával szolgálni. Amint az már megszokott volt a Juventus utánpótlásnevelő csapatainál, amelyek az elmúlt években érzéseket és elégedettséget is váltottak ki a szurkolókból (gondoljunk csak az U19-es csapat éveire, amikor országos szinten döntőkben szerepeltek, az UEFA Youth League kiírásban pedig tavaly bejutottak a legjobb négy közé), ugyanez folytatódik a Next Gen csapatnál, ahol a srácaink fontos lépeseket tesznek azért, hogy beérjenek a felnőtt futballhoz, a csapat egy állomás egy olyan kihívásokkal és elvárásokkal teli bajnokságban, amilyen a Serie C.

A bizonyíték? Először is a Next Gen nap, amelyet november 27-én tartottunk, és pontosan bemutatta a projektet, csúcspontja pedig a játékosok bemutatkozása volt az Allianz Stadiumban 30 000-nél is több szurkoló előtt. Ezen kívül pedig vessünk egy pillantást a felnőtt csapat keretére, egyre több olyan játékos szerepel ebben a keretben, akik az utánpótlásnevelő és a Next Gen projektekhez köthetők…

AZ ÚJJÁSZÜLETÉS TÖRTÉNETE: Andrea Agnelli munkásságáról és szerepéről a Juventusnál nem lehet anélkül beszélni, hogy ne helyeznénk kontextusba az adott pillanatot a klub történelmében. A mandátuma 2010-ben vette kezdetét, ez alapvető pillanat volt, amikor a Juventus próbálta ismét megtalálni a helyét a calciopoli vihara és a Serie A-ba való azonnali visszatérés után, miközben a csapatnál is átható generációváltás zajlott. Szükség volt egy újrakezdésre két bajnoki hetedik hely után, és ehhez a Juventusnak első lépésként el kellett kezdenie újraépítenie magát. Ez szinte azonnal elkezdődött. Kicsit több, mint két évvel az elnöki pozíció elfoglalása után a Juve felvarrta mezére a 30. scudettót jelző harmadik csillagot, egy hihetetlen sikersorozat első lépéseként.

A PÁLYÁN: EGYIK REKORD A MÁSIKAT KÖVETI: Kilenc bajnoki cím, egyik a másik után. Ez a rendkívüli szám, amit senki nem ért el a múltban, már önmaga elég ahhoz, hogy tanúsítsa, mit ért el Andrea Agnelli vezetése alatt a Juventus. Sorozatban négyszer duplázás a bajnoki cím és az Olasz Kupa megnyerésével, ezen kívül a 102 pontos szezon, két BL-döntő, s ne feledkezzünk meg az Olasz Szuperkupákról… És itt is említsük meg a Juventus Women sorozatban nyert öt bajnoki címét úgy, hogy a csapat előzőleg soha nem nyert scudettót. Ezen kívül pedig a Serie C Olasz Kupa, az első trófea az U23, most már a Next Gen csapat számára. 

Hihetetlen sikerek története, azonban ne időzzünk túl sokat ezeken, mivel Andrea Agnelli igazi öröksége az elnök kedvenc szállóigéje, miszerint a legfontosabb győzelem a következő…

A KULCSSZÓ: INNOVÁCIÓ. MINDIG: A Juventust a harmadik évezredbe vezette az elnök úgy a pályán, mint azon kívül. Mindig ez volt az Agnelli elnökség fő hangsúlya. A Juventus 2022-ben teljesen mást képviselt, mint 12 évvel azelőtt, nem csak a győzelmek és a rekordok tekintetében. A klub új vállalati identitással rendelkezik, amely 2017-ben született meg egy óriási rebranding művelet keretében, amilyet korábban még soha nem látott a futball világa; folyamatos kitekintéssel a futballon kívüli világokra, művészettől a divatig, közösségi szerepvállalástól a kultúrán át. Az elmúlt években a Juventus Football Club valóban globális márka lett, és folytatja az útját, és a márka túlmutat Olaszországon és Európán azért, hogy mindig új szurkolókra tegyen szert világszerte.

BAJNOKOK VÉGELÁTHATATLAN SORA: A klub 124 évén keresztül a Juventus történelmét mindig nagyszerű bajnokok írták. Nem volt ez másképp az Agnelli elnökség 13 évében sem. A fekete-fehér csíkos mezt olyan sok bajnok viselte, hogy komolyan fennáll a veszélye annak, hogy fontos személyek maradnak ki bármilyen felsorolás esetén. Ezért elnézést is kérünk, mivel csak néhány meghatározó egyéniséget emelünk ki az elmúlt évekből: Andrea Pirlo, Carlitos Tevez, Gonzalo Higuaín, Mario Mandžukić, Arturo Vidal, Álvaro Morata, és természetesen Cristiano Ronaldo, legutóbb pedig Ángel Di María és Dušan Vlahović.

Buffon es Del Piero_trofeaval.jpgS rajtuk kívül a zászlóhordozók: Alessandro Del Piero, Gigi Buffon, Claudio Marchisio, Andrea Barzagli, Giorgio Chiellini, Leonardo Bonucci, Juan Cuadrado. Valamint a fiatalok, akik itt váltak bajnokká, kezdve Paulo Dybalától Paul Pogbáig, s ne feledkezzünk meg a fiatalokról, akik a bianconero lépcsőket bejárva az elmúlt hónapokban kerültek fel az első csapatba azzal a reménnyel (és ambícióval), hogy az elődök lábnyomát követhessék.

És a bajnokok a női csapatból. A Juventus Women csapatból számos játékos képezi a részét az olasz válogatott csapatnak, és ma is számos játékos van a csapatban, akik a kezdetektől voltak részei a bianconere projektnek, mint Sara Gama, Martina Rosucci, Barbara Bonansea, Cecilia Salvai, Arianna Caruso, Valentina Cernoia és Lisa Boattin, és ne feledkezzünk meg olyanokról, mint Cristiana Girelli, akik nemsokkal később érkeztek. Egy másik csodálatos történelmi mezgyűjtemény, amelyen a híres fekete-fehér csíkokon láthatók.

KITEKINTÉS EURÓPÁBA: Az európai felső szintre lépés mindig kulcsfontosságú része volt Andrea Agnelli projektjének. A projekt évről évre épült, s egy apró lépésre volt a végső beteljesedéstől, 2015-ben Berlinben és 2017-ben Cardiffban. Két este, amikor a végeredményen túl, a Juventus rendkívül szoros csatát vívott az ellenfelével, először a Barcelonával, majd a Real Madriddal, s a csapat csak a végén szenvedett vereséget. Ezzel a meneteléssel a klub üzenetet küldött, amely szerint az európai út élő és konkrét cél.

Az úton párszor botlott a klub az elmúlt években, ahogyan az megeshet, de aminek kötelezően folytatódnia kell, kezdve az Európa Ligával, amely lehetőséget teremt a csillogásra, már a Nantes elleni első meccstől, amit pár hét múlva rendeznek.

EGY NEMZETKÖZI ÉS KÖZÖSSÉGI KLUB: A pályán született győzelmeken túl van egy Juventus, amelyik növekedésnek indult Európa határain túl, évről évre. 2019-ben megalakult a bianconero fiók Hong Kongban, és ez alapul szolgált a kapcsolatépítésre és partneri viszonyra, melyek folyamatosan fejlődnek az APAC országaival. Ezen kívül pedig az Egyesült Államok, ahol pár hónapja járt legutóbb a bianconero csapat a pandémia utáni első turné alkalmával. Azonban ez csupán két példa a nemzetközi szurkolókat célzó figyelemre, mely figyelmet jól tanúsítja a klub folyamatos fejlődése az összes közösségi csatornán, és amelyeken a klub összesen több mint 140 millió szurkolóhoz szól.

EGY KÖZVETLEN ELNÖK: Először Vinovo, aztán Continassa, a Juventus székháza, a Stadium. Andrea Agnelli jelenléte állandó volt a csapat közelében, a Juve csapatai és emberei közelében. Már az első naptól. A klubnak nincs olyan alkalmazottja, aki ne találkozott volna vele a székház folyosóin, először a Corso Galileo Ferraris utcán, majd Continassában.

S mindig ez volt az elnök egyik titka: juventino volt a Juventus többi alkalmazottjával együtt. Jelen volt. Jelen testben és lélekben, valamint szívvel, ami sosem árt.

A JUVE ESZMEISÉG MEGTESTESÜLÉSE: Végül pedig a tizenharmadik mottó, amely mindent összefog.

A Juve az Agnelli elnökség alatt ízig-vérig Juventus volt, lélekben, a pályán és a lelátón, az országos és európai gyűléseken, és az összes versenysorozatban, amelyben részt vett. A Juve eszmeiség azt jelenti, hogy az ember génjeiből adódóan soha nem adja fel a harcot, és vereség után azonnal a jövőbe tekint, azonnal munkához lát győzelem után, és mindig a jövőt figyeli, amikor mások a jelen kötöttségeihez láncolják magukat.

A Juventus emberei, ahogyan Andrea Agnelli gyakran szólítja őket, a legelejétől, az Allianz Stadium hivatalos szalagavatójától ismerik ezeket a jellemzőket, és eszerint is élnek. S fel is ismerik egymást egyszerűen egymás szemébe nézve.

Ezért a Juventus emberei egyet bizonyosan tudnak: Andrea Agnelli nem csupán mindig a történelmünk rendkívüli és alapvető része lesz, hanem mindig egy lesz közülünk.

Köszönünk mindent, Elnök Úr. Hihetetlen volt.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2718028814

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

alexGicamo 2023.01.18. 18:00:16

Külön köszönöm ezt a remekbe szabott , jó hosszú búcsút az elnöktől !

Gaben Smith 2023.01.18. 19:55:39

Osszefoglalva jo kezdes majd erthetetlen melyrepules. De tenyleg. Egyszer majd valaki elmeselhetne mi tortent hol es mi romlott el eloszor europai trendklub voltunk aztan pedig a bovli kategoriaba sullyedtunk.

2023.01.19. 23:15:24

A legjobb, hogy ezek után ilyen "ovációkat" kapott itt, hogy "takarodj féreg". Túl hamar felejtenek a parasztok

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3372) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9897) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4140) mercato (4134) nyilatkozat (7423) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása