Hírmorzsák a tegnapi győzelem után
Hírmorzsák a tegnapi győzelem után

A Juventus a tegnap győzelmet aratott a Fiorentina fölött, ám utolsó percben több játékos is kiesett, állapotukról pedig Massimiliano Allegri nyilatkozott. „Wojciech Szczęsny a tegnap a labdára esett, nem tudott kinyújtózni, így kizárt, hogy védjen.” - mondta a mester még szombaton. „Giorgio…

de Ligt: „Élvezetes olyan csatár ellen játszani, mint Vlahović”
de Ligt: „Élvezetes olyan csatár ellen játszani, mint Vlahović”

Matthijs de Ligt is megszólalt a Fiorentina elleni győzelmet követően, a meccsen kifejezetten jó játékot mutató védőt először is a Dušan Vlahović elleni párharcról kérdezték, s arról, elégedett-e a teljesítményével a szerb csatár ellen? „Igen, szívesen játszok olyan csatár ellen, amilyen ő, aki…

Cuadrado: „Nem felejthetjük el, hogy egymásért kell harcolnunk”
Cuadrado: „Nem felejthetjük el, hogy egymásért kell harcolnunk”

A Fiorentina elleni mérkőzés nem hozott gólzáport, sem fergeteges támadójátékot, ám Juan Cuadrado bombaerős lövése a rövid sarokra végül három pontot eredményezett a Juventusnak. „Elégedett vagyok a csapat teljesítményével, és fontos volt készen állni a padról beugorva. Mindig, amikor ez a csapat…

Juventus - Fiorentina 1:0
Juventus - Fiorentina 1:0

A Juventus zsinórban három bajnoki mérkőzést zárt győzelem nélkül, így a válogatott szünetet megelőző fordulóban nagyon fontos volt, hogy három pontot szerezzen, amelynek köszönhetően nem nő tovább lemaradása az élbolytól. A zebramezeseknek nem volt könnyű dolga, mert a Fiorentina látogatott…

Allegri: „Végső soron a győzelem a lényeg”
Allegri: „Végső soron a győzelem a lényeg”

Massimiliano Allegri csapata az utolsó percekben megnyerte a Fiorentina elleni mérkőzést, miközben a mesternek komoly fejtörést okozott Leonardo Bonucci és Giorgio Chiellini kiesése közvetlenül a meccs előtt, viszont Daniele Rugani és Matthijs de Ligt sikeresen segítették Mattia Perint abban, hogy a…

A Fiorentina elleni mérkőzés
A Fiorentina elleni mérkőzés

A Juventus a hétközi Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen jó teljesítménnyel, a Zenit Szentpétervár elleni 4:2-es győzelemmel és továbbjutással feledtette némileg az elmúlt három bajnoki forduló eredménytelenségét. A válogatott szünet előtt a zebramezesek a bajnokságban is javíthatnak az összképen,…

Mauro: „Dybala nem ért fel Platini szintjére”
Mauro: „Dybala nem ért fel Platini szintjére”

Paulo Dybala a minap megdöntötte Michel Platini gólszerzési rekordját a Juventusnál, azonban az Öreg Hölgy egykori játékosa, Massimo Mauro szerint ennek ellenérre nem hasonlítható össze a két futballista. „Lehetetlen összemérni őket. Az ünneplés tökéletes volt, de a francia futballista sokkal több…

McKennie: „Nem élhetek a pillanat mámorában, bizonyítani kell”
McKennie: „Nem élhetek a pillanat mámorában, bizonyítani kell”

Weston McKennie 2020 nyarán csatlakozott a Juventushoz, és Andrea Pirlo edzősége alatt olyan jól teljesített a texasi futballista, hogy az Öreg Hölgy már márciusban véglegesítette a kölcsönszerződést. „Hogy teljesen őszinte legyek, az elején kicsit nehéz volt megtalálni az egyensúlyt a Juventushoz…

Allegri: "Nagyobb kiegyensúlyozottságra van szükség"
Allegri: "Nagyobb kiegyensúlyozottságra van szükség"

A Juventus a Fiorentina csapatát fogadja a válogatott szünetet megelőző bajnoki fordulóban, s nehéznek ígérkező mérkőzésen próbálja majd Torinóban tartani a három pontot. "A Fiorentina jó teljesítményt nyújt, három ponttal többjük van nálunk, s mikor játszanak, a pálya teljes szélességét…

Juventus - Fiorentina: a várható kezdőcsapatok
Juventus - Fiorentina: a várható kezdőcsapatok

A bajnokságban hullámvölgybe került a Juventus, hiszen az elmúlt három forduló során mindössze egyetlen pontot gyűjtött, s meglepő vereséget szenvedett a Sassuolo és a Hellas Verona csapataitól. Hét közben a zebramezes csapat azonban folytatta százszázalékos teljesítményét a Bajnokok Ligája…

A Fiorentina nem akar a Juventusszal tárgyalni
A Fiorentina nem akar a Juventusszal tárgyalni

A Juventus az idei szezonban a várakozásokhoz képest eddig eléggé alulteljesít, ám Massimiliano Allegri visszatérését követően bizonyosan változások várhatók a keretben, s ezekről számolt be Romeo Agresti a mai napon. „Kuluševski jövője? Szerintem érdemes figyelemmel követni a helyzetet. Szerintem…

Dybala javuló formában, de a hosszabbítás várat magára
Dybala javuló formában, de a hosszabbítás várat magára

A Juventus ugyan egyelőre nem remekel, azonban a sérüléséből visszatérő Paulo Dybala rendre a csapat legjobb teljesítményt nyújtó játékosai között zárja a mérkőzéseket. Az argentin támadó góllal vette ki a részét az Inter elleni 1:1-es döntetlenből, a Zenit Szentpétervár elleni Bajnokok…

Soulé meghívót kapott az argentin válogatottba
Soulé meghívót kapott az argentin válogatottba

A hétvégi bajnoki fordulót követően újabb válogatott szünet következik, s ezzel egy álom válhat valóra a Juventus mindössze 18 esztendős tehetsége, Matías Soulé számára, aki meghívót kapott az argentin nemzeti csapatot irányító Lionel Sebastián Scalonitól, így együtt készülődhet majd a világbajnoki…

Scholes: „Pogbának folyamatos utasítások kellenek”
Scholes: „Pogbának folyamatos utasítások kellenek”

Kedd este a Manchester United két egykori Juve-játékossal sikeresen döntetlenre hozta az Atalanta elleni BL-meccset, ám míg Cristiano Ronaldóról csak elismerően lehet beszélni, a Juventusszal folyamatosan hírbe hozott Paul Pogbáról már kevesebb pozitívum mondható el. A mérkőzést követően Paul…

Ihattaren visszavonulhat
Ihattaren visszavonulhat

A nyári átigazolási időszak utolsó napján a Juventus leigazolta a PSV Eindhoven fiatal támadó középpályását, Mohamed Ihattarent, azonban a játékos, akinek fényes jövőt jósoltak, elképzelhető, hogy már 19 esztendősen visszavonul a labdarúgástól. Ihattaren, akinek képviseletét Mino Raiola látja el, 2…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása