Conte: „Én kezdtem és zártam a Juve győztes ciklusát”
Conte: „Én kezdtem és zártam a Juve győztes ciklusát”

Antonio Conte első sarkantyús nyilatkozatát is letudta nemrégiben, és a Tottenham edzőjeként nehéz feladat vár rá, hiszen az edzőként általában bajnoki célokat kergető mester ezúttal nemigen dédelgethet ilyen álmokat. „Óriási öröm és megtiszteltetés, hogy a Tottenham edzője lehetek.” - hallhatók az…

Rovellát januárban visszahívja a vezetőség?
Rovellát januárban visszahívja a vezetőség?

Az elmúlt szezonban az olasz futballkedvelők megismerhették Nicolò Rovella nevét a Genoánál, s természetesen a Juventus szakemberei is felfigyeltek a fiatal középpályásra, majd januárban le is igazolták őt. A 19 éves középpályás azonban Ligúriában maradt, mivel a torinói szakemberek szerint a…

Dybala: „Az első célkitűzésünket teljesítettük”
Dybala: „Az első célkitűzésünket teljesítettük”

A Juventus 4-2-es győzelmét követően Manuel Locatelli és Paulo Dybala állt a mikrofon elé, az olasz középpályás pedig elmondta, a csapat mindent megtesz a szurkolókért. „Azt mondtuk egymásnak, hogy erős játékosoknak kell lennünk, de ezelőtt erős férfiaknak.” - értékelt Manuel Locatelli a Sky Sport…

A Zenit Szentpétervár elleni mérkőzés
A Zenit Szentpétervár elleni mérkőzés

A hazája bajnokságában zsinórban három mérkőzést győzelem nélkül záró Juventus kedd este a Bajnokok Ligája csoportkörében próbálhat formába lendülni. Az európai kupasorozatban mindeddig százszázalékos teljesítményt nyújtó zebramezesek a Zenit Szentpétervár csapatát fogadják Torinóban. Massimiliano…

Marchisio: „Del Neri évére hasonlít az idei”
Marchisio: „Del Neri évére hasonlít az idei”

Claudio Marchisio a Juventus idei szenvedéseit látva elég kemény kritikát fogalmazott meg a La Gazzetta dello Sport munkatársának adott riportban a csapattal szemben, és bár a Juve az átalakulás útjára lépett a nyáron, a Juve meghatározó középpályása túl sok hasonlóságot nem lát az ugyancsak komoly…

Szemak: "A Juventus elleni mérkőzés döntő számunkra"
Szemak: "A Juventus elleni mérkőzés döntő számunkra"

A Juventus következő ellenfele a Bajnokok Ligája csoportkörében a Zenit Szentpétervár lesz, s a Torinóba látogató orosz csapat annak tudatában lép pályára, hogy pontokat kell szereznie, amennyiben fenn kívánja tartani a reményeket a továbbjutással kapcsolatosan. "Úgy játszunk, ahogyan azt az…

Conte és Paratici nagybevásárlásra készül?
Conte és Paratici nagybevásárlásra készül?

Miután az elmúlt évben az Interrel bajnok lett, Antonio Conte elhagyta a pénzügyi nehézségekkel szembesülő milánói klubot, és bár felmerült a neve nemrégiben a Manchester United kapcsán, most úgy tűnik, hogy Fabio Paratici Londonba csábítja az olasz edzőt, aki a 2023-as szezon végéig írhat alá a…

Célegyenesben Cuadrado szerződéshosszabbítása
Célegyenesben Cuadrado szerződéshosszabbítása

Juan Cuadrado szerződéshosszabbítását várhatóan a következő napokban bejelenti a Juventus, így a keményebb elmúlt hetek után egy kis jó hír érkezhet a klub felől. Az elmúlt években a kolumbiai játékos a csapat legjobban teljesítői közé emelkedett, következetesen szállította a gólpasszokat és a jó…

Allegri: "Eldobtuk, amit az elmúlt másfél hónapban építettünk"
Allegri: "Eldobtuk, amit az elmúlt másfél hónapban építettünk"

A gyenge bajnoki szereplés szünetében a Juventus a Bajnokok Ligája csoportkörében próbálhat javítani az összképen. A zebramezes csapat kedd este a Zenit Szentpétervár csapatát fogadja, s egy esetleges győzelemmel továbbléphet az egyenes kieséses szakaszba. "Holnap elérhetjük az első célunkat a…

Juventus - Zenit Szentpétervár: a várható kezdőcsapatok
Juventus - Zenit Szentpétervár: a várható kezdőcsapatok

A Juventusnak a Bajnokok Ligája csoportkörében nyílik lehetősége arra, hogy feledtesse a Hellas Verona otthonában elszenvedett vereséget, s a katasztrofális szereplést az olasz bajnokságban. A csoportkörben mindeddig százszázalékos zebramezesek kedd este a Zenit Szentpétervár csapatát fogadják az…

Danilo: "A csapat egységes, a céljainkra összpontosítunk"
Danilo: "A csapat egységes, a céljainkra összpontosítunk"

A Hellas Verona otthonában elszenvedett vereséggel a Juventus régen látott mélységekbe süllyedt az olasz bajnokságban, azonban nincs megállás, a csapat hét közben a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepel, ahol mindeddig százszázalékos mérleggel büszkélkedhet. A zebramezesek kedd este a Zenit…

Capello: „Óva intettem Allegrit a visszatéréstől”
Capello: „Óva intettem Allegrit a visszatéréstől”

Fabio Capello a minap a Radio Anch’io műsorában nyilatkozott, s azt mondta, hogy nem javasolta Massimiliano Allegrinek a visszatérést a sikerei egykori színhelyére. „Elmondtam neki, hogy ő viszi majd el a balhét az összes problémáért. Mondtam neki, hogy ne térjen vissza. A Juventusnak a génjeiben…

Vlahovićra fáj a vezetőség foga, de üres a kassza
Vlahovićra fáj a vezetőség foga, de üres a kassza

A Sassuolo és a Verona elleni vereségeket követően a Juventus szombatig edzőtáborba vonult, s természetesen a pletykalapok munkatársai is feltűrték az ingujjakat. A Tuttosport értesülései szerint a Juve nem adja fel a reményt a Fiorentina szerb válogatottja, Dušan Vlahović kapcsán, miközben a…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása