Dybala javuló formában, de a hosszabbítás várat magára

dybala_paulo_golorom_zenit.jpgA Juventus ugyan egyelőre nem remekel, azonban a sérüléséből visszatérő Paulo Dybala rendre a csapat legjobb teljesítményt nyújtó játékosai között zárja a mérkőzéseket.

Az argentin támadó góllal vette ki a részét az Inter elleni 1:1-es döntetlenből, a Zenit Szentpétervár elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés során pedig két gólt és egy gólpasszt jegyzett.

A 27 esztendős támadó így már 106 gólnál jár, s előbb beérte Michel Platinit, majd John Charlest is túlszárnyalta a klub legeredményesebb góllövőinek listáján.

Továbbra is várat magára a játékos szerződésének meghosszabbítsa, s a Tuttosport állítása szerint erre még bizonyosan várni kell, mivel a képviseletét ellátó Jorge Antun a tárgyalások során adódó adminisztrációs okokból elhalasztani kényszerült torinói látogatását.

A hírforrás szerint a felek minden részletre kiterjedően megállapodásra jutottak egymással, Dybala új szerződése öt esztendőre szól majd, s évi 8 millió eurós vérezést, valamint további bónuszokat biztosít majd a támadó számára.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9816745808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leram7 2021.11.04. 13:02:28

Még Bernardeschivel kéne hosszabbítani, idén nagyon bíztató.

Elzavarni: Kean, Ramsey féléket és megerősíteni a csapatot.

Wizzurah 2021.11.04. 13:48:28

Ha nem lehet vele hosszabbítani el kell adni, amíg még lehet rajta kaszálni. Jó persze, úgy tűnik idén megint jó éve lesz, van benne tehetség bőven, bár 27 éves, a legjobb kp korban van, de nem engedhetjük meg, hogy ingyen távozzon, vagy netán jóval jóval ár alatt. Szóval vagy kössék meg vele végre, vagy akkor meg legyen eladva jó sok pénzért, mert ez már kezd kabaré lenni.

Rikoo 2021.11.04. 13:56:40

@Wizzurah: télen már nem fogod tudni 15 milliónál többért eladni.

Attilio79 2021.11.04. 13:58:52

Csak a hosszabbítas jöhet szóba, mindkét fél részéről!
Leram7: Tényleg egy 22 éves, mar olasz válogatott játékoson akarod elverni a sikertelenségünk porát, úgy, hogy itt sem volt az utóbbi 2 évben? :D

Tony. 2021.11.04. 14:04:11

Addig húzták az időt, hogy ha tényleg akarnának érte pénzt látni kénytelenek hosszabbítani. Mondjuk mivel nem kell senkinek, ezért kb mindegy, mert nem fogják megvenni. Kiderül vele tervezik e jövőt vagy túl nagynak ítélik a kockázatot, hogy egy sérülékeny játékost 5 évre ideláncoljanak.

Leram7 2021.11.04. 14:27:37

@Attilio79: Nem akarok én semmit elverni senkin.

Kean az evertonban megbukott.
PSG-ben azért lehetett sikeres, mert egy full gyenge bajnokságban, ahol minden poszton sztár van, a csapat úgyis megoldja és nem rajta múlik. Ha Kean nem lő gólt a PSG-ben, ott még a hátvéd is felmegy és beveri.

Nem rossz játékos Kean, de azért gondolom, hogy nem rá és nem Moratára van szükségünk, mert most olyan emberek kellenek, aki meg tudják nyerni a meccseket. Nálunk most nincsenek sztárok, nincsen nagy csapat, ide olyan kell, aki megoldja a "semmiből" és egy kicsit felemeli a teamet.

Sokan szeretnék Vlahovicot, egy Vlahovic Kean + pénz cserében sokan benne lennénk.
Szóval nem hiszem, hogy Keannek itt nagy jövője van és azt gondolom, hogy a 38M, amibe került egy jó nagy elbaltázott pánikigazolás.

Rikoo 2021.11.04. 14:32:58

@Leram7: Én Kulusevskit küldeném el. Semmi keresnivalója nálunk. Menjen a Bundesligába, ott tudna fejlődni.

Rikoo 2021.11.04. 14:37:50

Ami Vlahovicot illeti, Agresti szerint a Fiorentina aukciót hirdethet már januárra és a végső átigazolási összeg a 80 millió eurót is elérheti, mivel a topklubok fognak versenyezni érte.
Mi csak akkor tudjuk megszerezni, ha értékesítünk valakit.

venember83 2021.11.04. 14:39:01

@Rikoo: kedvelem Kulut, tetszik a harcossága és az elszántsága, s fiatalként hátha fejlődik még, de van igazság abban, amit mondasz, a Bundesliga jó/jobb lehetne számára.

Leram7 2021.11.04. 14:51:20

@Rikoo: Rugani, Kulusevski, Ramsey, Kean, Morata (nem hoszsabbítás)
Ha nem szedi össze magát, akkor Rabiot, McKennie, Arthur

Sőt én még komoly ajánlat esetén Ligtet is eladnám, mert nem ilyen egy 80M hátvéd, ráadául piszok sokat keres.

4 érinthetetlen játékos van: Chiesa, Locatelli, Dybala, Cuadrado

Hiányposztok: Csatár, Bal és jobb szélső hátvéd, támadó kp. Cserepadra is kéne ember, mert az is vékony.

Attilio79 2021.11.04. 14:53:57

@Leram7: Nyugodt lehetsz, hogy Allegri nem küldi el Keant, ráadásul fiatal és azért csak válogatott lett, úgyhogy nem csak Allegri lát benne potenciált. Szóval talán érdemes megtartani, ha mar a jövőt kezdtük építeni.

Morata melléfogás volt a nulladik perctől, ahogyan Ramsey is. A futottak még kategória győztesei. Itt a forumon már tavaly ezt mondtam, kaptam is érte sokaktól. ;)

Érdemes lenne olasz válogatott játékosokban gondolkodni, én Donnarummát is hoztam volna, de az sem sikerült...

Csak Csucsu 2021.11.04. 15:28:15

@Leram7: Kean simán maradhatna ilyen Zalayeta pótlásnak...saját nevelés! és olasz...Aranyat ér..ha csak néha kotor egy párat már megéri...Pinsoglio és ha felhoznánk valakit, akkor lehetne 25 fős BL keret ami a rotáció és motiváltság miatt nagyon fontos..még 1 töltelékkel kb az egész csapatot nevezni lehetne..ez az elsődleges..a másik, hogy kivételes képességű játékos csak játszania kéne, hogy önbizalmat nyerjen..

"Ha Kean nem lő gólt a PSG-ben, ott még a hátvéd is felmegy és beveri."(Bárcsak több hátvédet küldtek volna előre mert tavaly nem lett bajnok a PSG :)) Én néztem a góljait..kíváncsi lennék melyik védő tudna akár hasonlókat..ösztönös tehetség a srác csak bízni kell benne és jó mentort találni

GodPiero 2021.11.04. 16:38:45

Pár napja ment az arcoskodás hogy mekkora tisztelet meg minden...
Most kellene bizonyítani az aláírással....

Csak Csucsu 2021.11.04. 16:58:57

@GodPiero: Cuadrado se írta alá még a szerződését...Bernardeschi se. Valószínűleg itt valami üzletpolitika lesz a háttérben. Kétlem, hogy akár 1 távozna közülük. Mind3 igazi juventino mint mi! Ne bántsuk amíg nem tudjuk az okát. Ő sosem nyilatkozta, hogy kevesli a pénzt. Ezek csak újságírói fikciók amik hivatalosan sosem lettek alátámasztva.

Camo76ers 2021.11.04. 16:59:32

Szerintem meg hozzuk Dybala helyett Bellottit . Na ő aztán ...Aztán mehet a Serie B .

Gaben Smith 2021.11.04. 17:05:47

@Rikoo: miert gondolod , hogy a bundasba fejlodne? En ugy latom hogy az egy intenzivebb, gyorsabb bajnoksag es szegeny Kulu olyan mint egy lajhar. Egy eppen most felebredt atommasnapos egyetemistara hasonlit minden meccsen

Wizzurah 2021.11.04. 17:08:34

@Rikoo: Ha egy 1 szezonos full zsákbamacskát ugyanúgy lejáróval télen nem akarnak 60-80-nál kevesebbért eladni, akkor egy legjobb korban elvő Dybalát sem engednék el 70 alatt és biztosan találnánk rá vevőt annyiért.
Vlahovicért adnék kb 30-40-et max jelenleg, mert többet egyszerűen nem ér a gyerek.
Dybalára visszatérve amúgy meg hosszabbítani kell vele, de közel se olyan fizetésért, amit ő megkövetel, mert találhatunk sokkal olcsóbban, jóval kevesebbért az ő szintjén álló játékost.

Kulu meg Kean fiatalok, van bennük potenciál, abszolút butaság lenne eladni őket, ahogy McKennie-t is. Nem lehet emberi áron találni megfelelő ill. ugye jobb helyettest. Be kell őket futtatni és most végre a fiatalok között is van sok ígéretes, amikre lehetne építeni.
Akiktől mindenképp meg kellene szabadulni, az Ramsey, Rugani. Nálam eladható kategória de csak 120-130 körül de Ligt, a két öreget már helyettesíteni, arra tökéletes majd Romagnoli ingyen, bevinném szélről Danilo-t mert lassú és vennék egy jó szélső védőt, majd nyáron másik oldalra és Alex Sandro is mehet, aztán már Cuadrado-t is kell cserélni lassan, stb.
Bőven van feladat, nem tudom, hogy ezt hogy oldja meg egy forma 1-es, egy iszákos Nedved, stb. De van kit eladni jó pénzért, van kihez nyúlni ingyen, szóval simán kihozható egy nagyon jó korszakváltás ebből.

Gaben Smith 2021.11.04. 17:12:15

@GodPiero: ez mindket fél reszerol egy direkt kivaro uzletpolitika. Dybala az utolso nagy szerzodeset kotheti meg , nyilvan van egy elkepzelese errol az osszegrol. Mondjuk ha nem kapja meg akkor mint free agent kurva magas penzeket kerhet meg egy Tottenhamtol is akinek lesz berkerete ra nyaron hiszen Kane elmegy. Plussz Conte szemelye is vonzo lehet. Ez persze csak egy eshetoseg biztos lenne tobb is szamara. A juve reszerol szinten jo a kivaras hiszen a tehetseg ellenere azert eleg rapszodikus a teljesitmeny ,Pl te se azert veszel meg egy M5-os BMW-t , hogy ugyan gyors,vagany stb ,de biztos baromi csalodott lennel ha 365 napbol csak 200-on indulna be. Szoval valoszinu megvarjak a szezon tovabbi reszen mekkora allandosagot tud nyujtani Dybala.

Rikoo 2021.11.04. 19:35:35

@Wizzurah: Dybala szerződése 2022-ben jár le, Vlahovicé 2023-ban.

GodPiero 2021.11.04. 20:44:02

@Wizzurah: dybala fénykorában sem ért 70 millát.....

Lejáró szerződéssel max 10et....

Shyr Kahn 2021.11.04. 21:02:08

@Wizzurah: "Dybalára visszatérve amúgy meg hosszabbítani kell vele, de közel se olyan fizetésért, amit ő megkövetel, mert találhatunk sokkal olcsóbban, jóval kevesebbért az ő szintjén álló játékost." - Kik lennenek ezek a fiatalabb alternativak, akik sokkal olcsobban az O szintjen allo jatekosok?

@GodPiero: Nalad nagyobb Dybala utalot meg nem lattam.

FeriGjuve 2021.11.05. 07:41:52

@Wizzurah: De csak azért kabaré,mert a sajtó ezen lovagol állandóan.
Egyébként fel sem tűnne senkinek.
Dybala szépen játszana,a szerződést csendben meghosszabbítanák és menne minden,ahogyan eddig is.

venember83 2021.11.05. 08:15:47

@FeriGjuve: szerintem az alábbi a valószínűbb, de persze ez erősen szubjektív:

Dybala szépen játszana, a szerződésről csendben tárgyalnának, elodázva az aláírás pillanatát, ameddig csak lehet, és menne minden, ahogyan eddig is.

Nyilvánvalóan egyik fél sincs 100%-osan elkötelezve a hosszabbítás mellett, húzzák-halasztják az ügyet, hisz Dybala nem egyezett bele a klub eddigi ajánlataiba, míg a klub nem tett eleget a játékos kéréseinek.

GodPiero 2021.11.05. 16:40:13

@Shyr Kahn: jó érzés valamiben a legnagyobb lenni....

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása