Weston McKennie 2020 nyarán csatlakozott a Juventushoz, és Andrea Pirlo edzősége alatt olyan jól teljesített a texasi futballista, hogy az Öreg Hölgy már márciusban véglegesítette a kölcsönszerződést.

„Hogy teljesen őszinte legyek, az elején kicsit nehéz volt megtalálni az egyensúlyt a Juventushoz érkezésem után.

Nem az alázattal volt gond, egyszerűen csak az olasz futball teljesen más kultúrát képvisel, mint amihez szoktam, a Juventus státusza pedig eltérő azon klubokétól, ahol megfordultam.” - mondta a 23 éves középpályás az NBC Sports munkatársának.

„Itt győzelmet várnak el, ha pedig nem jönnek a győzelmek, és emellett az ember viccelődik, és jól érzi magát, akkor eléggé kinézik. Erről megoszlanak a vélemények, hogy ez jó vagy rossz dolog, de számomra ez elég kellemetlen, mert egy vereség után dühös vagyok, azonban nem tudok sokáig a múlttal foglalkozni.

Fájhat a vereség egy éjszakán át, akár még reggel is, de utána az élet és a futball megy tovább, és a következő meccsre kell koncentrálni.

Amikor először megérkeztem, kicsit csodálkoztak rajtam, mit is csinál ez a srác? Nevetgél itt, viccelődik, hangosan hallgatja a zenét, miközben tegnap elveszítettük a meccset?

Ezért megtanultam, hogy meg kell választani a pillanatokat, amikor teljesen magamat adhatom, s mikor kell visszafognom kicsit a hangerőt, de picit ugyanúgy magam lehetek.”

Az amerikai válogatott futballista érkezését kissé furcsán nézték a szakemberek, ám első évében 46 meccsen lépett pályára, s összesen hat gólt jegyzett.

„Egyértelműen őrület volt az egész helyzet. Ha öt vagy hat éve azt mondja nekem valaki, hogy azokkal fogok futballozni, akikkel eddig fifáztam, nem mondtam volna rá, hogy bizony. Ha azt mondják nekem, hogy Cristiano, Dybala, Szczesny, Chiellini, Bonucci lesz a csapattársam, soha nem mondtam volna, hogy igen. De most mégis itt vagyok. Természetesen megértem, miért kérdezgetnek az otthoniak, hogy milyen is egy öltözőben lenni ezekkel a játékosokkal. Kérdezgetik, milyen Dybala...

Ha nem lennék ennél a csapatnál, valószínűleg ugyanilyen ember lennék, de ők a csapattársaim, ez a csapatom. Ha szükségem van rájuk, simán végigsétálok a folyosón, s bekopoghatok az ajtón.

Amikor az ember ilyen csapathoz kerül, nem töltheti azzal az időt, hogy a pillanat mámorában él, szurkolóként tekintve a dolgokra, mivel most már adott szinten kell neki is teljesíteni. Ez a cél. Aztán ez vagy sikerül, vagy nem. Az ember lehet szurkoló, de minden egy pillanat alatt véget érhet, ha nem teljesít, s nem bizonyítja, hogy miért is lehet mások példaképe.”

Azonban a tavalyi év nehéz pillanatokat is tartogatott, hiszen a futballista koronavírus-járvány miatt érvényben lévő korlátozásokat szegett meg úgy a klubjánál, mint a válogatottnál, ezért pedig meccseket volt kénytelen kihagyni.

„Őszintén szólva nem szeretnék belemenni a részletekbe, hogy én miképpen láttam az egészet, de az bizonyos, hogy számomra óriási mentális kihívás volt ezzel megküzdeni, mert egy hibát követően automatikusan úgy tekintenek az emberre, mint aki cserben hagyta a csapatát, vagy ilyesmi, és önzőnek tekintik.

Az emberek olykor elfelejtik, hogy mi is emberek vagyunk. Nem vagyunk robotok, és olykor hibázhatunk. Az embereknél változik a hiba súlyossága és időzítése, de mindenki hibázik.”