A Genoa elleni keret
A Genoa elleni keret

A Juventus továbbra is mind a három fronton versenyben maradt, s a hétközi Bajnokok Ligája-továbbjutást követően most az olasz bajnokságban kell folytatnia a menetelést a zsinórban megnyert hatodik cím felé, hat fordulóval a vége előtt a tabellán megőrizve a nyolc pont előnyt. A harminckettedik…

De Sciglio egyre közelebb a Juventushoz
De Sciglio egyre közelebb a Juventushoz

Az olasz sajtó értesülései szerint az AC Milan védőjátékosa, Mattia De Sciglio arról tájékoztatta klubját, hogy nem kívánja meghosszabbítani jelenlegi szerződését, s a Juventushoz igazolva csatlakozni akar egykori mesteréhez, Massimiliano Allegrihez. Már hosszú hetek óta rendszeresen felmerül a…

Allegri: „A holnapi három pont nyugalmat adhat”
Allegri: „A holnapi három pont nyugalmat adhat”

Massimiliano Allegri a Genoa elleni bajnoki mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón elismeréssel szólt a Juventus BL-elődöntős ellenfeléről, illetve kiemelte a holnapi meccs fontosságát. Természetesen a sajtótájékoztató első kérdései a tegnapi sorsoláshoz kapcsolódtak, amely nyomán a Juventusnak a…

A City mindenáron Bonuccit akarja
A City mindenáron Bonuccit akarja

Angol lapok szerint a Manchester City készen áll arra, hogy 60 millió eurós, vagy akár magasabb ajánlatot tegyen Leonardo Bonucciért.  Az érdeklődésük a védő iránt nem újdonság, Pep Guardiola többször hangot adott annak, hogy Bonucci az egyik kedvenc, jelenleg is aktív…

Bernardeschi számára csak az Inter vagy a Chelsea jöhet szóba
Bernardeschi számára csak az Inter vagy a Chelsea jöhet szóba

A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a Fiorentinában szereplő Federico Bernardeschi csupán az Inter vagy a Chelsea kedvéért hagyná el a firenzei csapatot, s nem igazolna a rivális Juventus gárdájához. A 10-es mezben szereplő játékos egy új, szezononkénti 2.7 millió eurós szerződés…

Deschamps: "A Juventus kész megnyerni a Bajnokok Ligáját"
Deschamps: "A Juventus kész megnyerni a Bajnokok Ligáját"

A francia válogatott szövetségi kapitánya, Didier Deschamps játékosként ott volt a zebracsíkos mezben, mikor a Juventus legutóbb magasba emelhette a Bajnokok Ligája-serleget, s a szakember most elmondta véleményét egykori csapata esélyeiről. "Egy csapatnak erősnek kell lennie, ha…

Zoff: "A Lazio is meghiúsíthatja a Juventus triplázását"
Zoff: "A Lazio is meghiúsíthatja a Juventus triplázását"

A Juventus kapuslegendája, Dino Zoff úgy véli, hogy a Juventus idei triplázása nem csupán a Bajnokok Ligájában, de a Lazio elleni kupadöntőben is meghiúsulhat, s a zebramezes csapatnak nem szabad úgy gondolnia, hogy már zsebében is van a talán kevésbé rangos hazai trófea. "A…

Bentancur: "A Juventus egy hatalmas lehetőség"
Bentancur: "A Juventus egy hatalmas lehetőség"

Miközben a csapat szurkolói még az FC Barcelona elleni gyönyörű továbbjutást ünneplik, a klub igazgatói már a jövő szezon Juventusát építik, ma hivatalossá vált, hogy a Boca Juniors uruguayi tehetsége, Rodrigo Bentancur 2022-ig elkötelezte magát Torinóban. "Nagyon boldog vagyok, s örömmel tölt el,…

HIVATALOS: Bentancur a Juventusnál folytatja
HIVATALOS: Bentancur a Juventusnál folytatja

Már hetek óta nyílt titok volt, hogy Rodrigo Bentancur a Juventusnál folytatja pályafutását, hiszen az uruguayi középpályás a közelmúltban átesett a klubváltást megelőző orvosi vizsgálatokon, így már csak a hivatalos bejelentés hiányzott. "A Juventus Football Club örömmel bejelenti, hogy a Boca…

Nedvěd: "A Juventus készen áll a Monaco elleni mérkőzésekre"
Nedvěd: "A Juventus készen áll a Monaco elleni mérkőzésekre"

A mai sorsolás nyomán eldőlt, hogy a Bajnokok Ligája elődöntőjében az AS Monaco lesz a Juventus ellenfele, míg a párosítás továbbjutója a Real Madrid-Atlético Madrid párharc győztesével mérkőzik majd meg a sorozat június 3-i fináléjában Cardiffban. A zebramezes klubot,…

Bonucci triplázni szeretne
Bonucci triplázni szeretne

Leonardo Bonucci még a sorsolást megelőzően nyilatkozott a sajtó képviselőinek, s a játékos szerint klubjának jó esélye van megnyerni a Bajnokok Ligáját, valamint a másik két sorozatot is, melyben érdekelt. Mostantól minden a mentalitáson múlik, mondja a védő. A Bianconeri kapott gól nélkül hozta…

Az AS Monaco lesz az ellenfél a Bajnokok Ligája elődöntőjében
Az AS Monaco lesz az ellenfél a Bajnokok Ligája elődöntőjében

A Juventus csodálatos hazai győzelemmel, valamint igazi, olaszos gól nélküli visszavágóval és nagyszerű teljesítménnyel lépett túl az előzetesen a kiírás egyik nagy esélyesének vélt FC Barcelona ellen, így még egy körrel közelebb került az áhított trófeához, s a Bajnokok Ligája elődöntőjében…

A Juventus meg kívánja tartani Keant
A Juventus meg kívánja tartani Keant

Juventus a jövőre gondol, és ezért szerződés révén biztosítani kívánja Moise Kean torinói maradását. A tehetséges csatár csak februárban töltötte be a tizenhetedik életévét, azonban a felnőtt kerettel végzi az edzésmunkát, és ő lett az első 2000-ben született…

Hírek francia középpályásokról
Hírek francia középpályásokról

A Napoli, az Inter és az AC Milan egyaránt érdeklődést mutat a Lyon középpályása, Corentin Tolisso iránt, azonban francia források szerint a Juventus vezeti a játékosért zajló versenyt. A középpályás rendkívül fontos eleme a francia csapatnak idén, ezt mutatja az idén…

Del Piero is a Juventus győzelmi esélyeiről beszélt
Del Piero is a Juventus győzelmi esélyeiről beszélt

A Juventus legendája, a csapat korábbi kapitánya, Alessandro Del Piero úgy gondolja, szeretett klubja idén képes lesz magasba emelni a legrangosabb európai kupát. A Bianconeri tegnap 0-0-ás döntetlent ért el a Camp Nouban a Barcelona vendégeként, s miután az első meccset Torinóban…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása