A Juventus nem került közelebb az edzőkérdés megoldásához, hiszen az olasz sajtó több forrásának egymással egybecsengő állítása szerint a legfőbb kijelöltnek tűnő Gian Piero Gasperini tartja az AS Romának adott szavát, s a fővárosi csapat kispadján kezdi a következő szezont.
Az Atalanta mestere a héten személyes találkozó keretében egyeztetett Claudio Ranierivel, Florent Ghisolfi igazgatóval, valamint a klub tulajdonosaival, Dan és Ryan Friedkinnel. Ugyan az elmúlt napok pletykái szerint a szakember néhány napnyi gondolkodási időt kért, most úgy tűnik, hogy szavát adta, aláírja az AS Roma által kínált szerződést.
A gondolkodási idő oka az lehetett, hogy a Juventus első számú jelöltje, Antonio Conte végül úgy döntött, marad a Napoli vezetésénél, így a zebramezesek Gasperiniben vélték megtalálni a megoldást. Az Il Tempo, a Sky Sport Italia és Fabrizio Romano azonban most arról adnak hírt, hogy Gasperini a római klub mellett döntött, s már csupán az utolsó részletek egyeztetése van hátra.
Közben az Atalanta is bízott benne, hogy sikerülhet maradásra bírni az új kihívásokra vágyó Gasperinit, aki csaknem egy évtizedet töltött Bergamóban, s ezalatt megnyerte az Európa-ligát, szerepelt az Olasz Kupa fináléjában és az elmúlt hét szezonban öt alkalommal is a Bajnokok Ligájába vezette a csapatot.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Direct_01 2025.05.30. 19:18:06
Màr elõre làtom!
A-megoldàs : Osimhen az Ah Hilalba igazolt!
B-megoldàs : Gyökeres az Arsenal új sztàrigazolàsa..
C-terv: Jonathan David együtt akar dolgozni Contéval! Ùticél-> Näpoly
D-terv: Vlahovic maradni akar!
E-…..: Retegui érkezhet!
F-….: Retegui az interé! Thuram pòtläsära…
G-…: Vlahovic azonnali hatällyal tävozik!
H-…: Yildiz lesz az ùj 9-es!
J-…: Yildiz tärgyal a Bayernnel!
………………
ZS-…: Boulaye Dia… a Lazio leharcolt 28 éves tehetsége aläírta szerzödését a zebràkhoz!
delpi0823 2025.05.30. 19:41:43
JeetTrader 2025.05.30. 19:49:16
Ez több mint elgondolkodtató.
Amúgy most már Tudort is sajnálom. Mégis hogy érezheti magát így H két másik edző után fordulnak hozzá....vagy még lesz előtte egy harmadik is?
Attilio79 2025.05.30. 19:51:36
Azért ez az egész helyzet mutatja, hogy mennyire vagyunk jelenleg amatőrök minden tekintetben.
Kíváncsi vagyok, hogy ki érkezik, ha nem marad Tudor, egyébként ő most nem tudom, hogyan érezheti magát....
Attilio79 2025.05.30. 19:52:29
alexGicamo 2025.05.30. 19:53:37
Senki nem választ minket ?!
Senki nem vágyik kihívásra ?
Tudom, itt van Igor ...
szabo2323 2025.05.30. 19:55:19
BigChris 2025.05.30. 19:56:28
MGB75 2025.05.30. 20:01:25
Nincs bajom Tudorral, de vele és ezzel a kerettel, ha nem lesznek radikális változások, jövőre sem várok sokat.
venember83 2025.05.30. 20:08:48
MarcoT 2025.05.30. 20:10:18
Rikoo 2025.05.30. 20:10:43
Rikoo 2025.05.30. 20:13:02
Alex8610 2025.05.30. 20:22:18
Direct_01 2025.05.30. 20:28:59
Hozzàk el neki Pintust, építsék fel a vezetõséget, aztàn rakjàk bele a pénzt és a minõséget a keretbe! Nem kell ide a Fulham edzöje se, Mancini se , senki!
Tudor kihozta a negyedik helyet ezzel a fos kerettel, 864 hiànyzòval .. hagyjàk dolgozni!
Vlahovic helyett egy centert neki, aki àt tudja venni a labdàt ùhy, hogy nem pattan el töle a labda 16méterrel! Bremer mellé kell egy fix kezdõ, aki nem Lloyd Kelly, és a széleket is meg kell erösiteni - elöl -hátul!
Le kell zárni ezt az edzös baromsàgot, mert megint kiröhögtetik magukat!
Attilio79 2025.05.30. 20:55:46
Apuleius 2025.05.30. 21:05:45
Rikster 2025.05.30. 21:09:41
Biztosan erre mondott végül nemet Gasperini, úgyhogy szerintem n8ncs miről beszélni.
Shyr Kahn 2025.05.30. 21:10:03
Rikster 2025.05.30. 21:10:51
Shyr Kahn 2025.05.30. 21:11:24
Nem ertem egyebkent en sem az oreget. Miert pont a Roma az Atalanta utan?
Apuleius 2025.05.30. 21:14:35
Direct_01 2025.05.30. 21:17:35
Egy védekezõ felfogàsú, pragmatikus edzõ! A védelmet rendbe tenné az tuti! stabil védekezés, gyors és pontos kontrák, tàmadójáték!
Attilio79 2025.05.30. 21:23:23
Sir Alex reboot. ;)
A PL miért lett etalon? Raknám ki a csapatból mindkét amcsit, az angolt, mert kevesek itt.
Rocky80 2025.05.30. 21:27:18
west30 2025.05.30. 21:27:46
Zsupi44 2025.05.30. 21:31:22
Ki lenne onnan?
Guadriola? Szerintem nem.
Slot?
Esélytelen.
Arteta?
Szerintem ő nem lenne erősítés.
Maresca?
Ez már érdekesebb, de ilyen alapon akkor maradjon Tudor.
Emery?
Több nagycsapatnál bizonyította már, hogy Ő a Sevilla-ól, vagy az Astonból bitang csapatot tud csinálni, a nagyoknál nem járt sikerrel.
Bár jelenleg nem sokkal vagyunk feljebb mint a Sevilla vagy a Villa
.
Amorin?
Hát tök jó volt tavasszal... ?
A Spurs vagy a Forrest edzője?
Talán utóbbin még el is lehetne gondolkodni, de szerintem még itt is borzasztó megosztó döntés lenne.
Fulham,Brighton Bournemuth, Castle?
Még viccnek is rossz.
Nálam ha nem Tudor akkor Klopp vagy Zidane, nagyon duzzoggva Mancinit, és talán Xavi ha most éppen szabad..
venember83 2025.05.30. 21:31:56
MdewC 2025.05.30. 21:32:03
@Apuleius: jhuj :D
@Direct_01: már nem, azon rég túl vagyunk.
@venember83: honnan? A PL-ből? Úgy látom jól kezd ez a Comolli pali. Nem ismerem, de elég húgyagyúnak tűnik. Vagy vmi nagyon durva szert tolhat.
Ő lesz a világi szakember Ginto és a Kobra után? Jó lesz ez nekünk Srácok? :)
MdewC 2025.05.30. 21:41:27
x.com/juvefcdotcom/status/1928510163335401671?s=46
Fullba. A Fullham edzője. xD
Marco Silva
Neeem nem nem ez vmi álom lehet. Ki ez a pali? :D
Tudunk erről a paliról bármit? Kezdek felb@szódni.
venember83 2025.05.30. 21:42:26
venember83 2025.05.30. 21:46:28
Jorge Mendes a képviselője.
JeetTrader 2025.05.30. 21:47:28
Inkább német edzőt hozzunk, vagy maradjon Tudor akkor.
west30 2025.05.30. 21:48:31
Gabi 69. 2025.05.30. 21:58:26
Joachim21 2025.05.30. 22:03:42
@Zsupi44:
Onnan nekem is egyedül Maresca most aki számításba jöhetne.
A helyzetet egyetlen szóval jellemezném: Elkanntuk ezt is.
Gabi 69. 2025.05.30. 22:08:31
Joachim21 2025.05.30. 22:11:45
Marco Silva , Lisszabonban született, korábbi védő. Soha nem játszott topcsapatban, és Portugáliában másod- vagy harmadosztályú ligákban is megfordult már . Az Estoril edzője volt, majd 2014-ben a Sporting Lisszabonhoz szerződött, amellyel megnyerte a Portugál Kupát. Ezután túllépett a kereteken, edzette az Olympiakoszt, a Hull Cityt, a Watfordot, az Evertont, és 2021 óta a Fulhamet is. A londoniaknál azonnal feljutott és további három szezonban is a Premier League-ben maradt. Igazi nagy edzői sikereit Görögországban érte el, egyetlen athéni évében, amikor 2016-ban megnyerte a bajnokságot. - ehhez inkább No more comment.
Rikoo 2025.05.30. 22:22:33
Joachim21 2025.05.30. 22:41:05
Biztos más Tv-t meg statisztikát nézünk.
JuveMI 2025.05.31. 00:06:11
Ide olyan edző kellene, akiben a taktikai zsenialitás mellett bőven van karizma is... aki tehetséges, alacsonyabb szinten bizonyított... és alig várja, hogy egy nagy klub élén kiteljesedjen, és sorra nyerje a trófeákat.
Szabadítsuk hát ki a "bresciai hiénát" a rút frank kikötővárosból!
És könyörgöm! Hozzuk el onnan a "száműzött nőverőt" is... Yildizzel 10-es párban verhetetlen duó lennének!
Rikoo 2025.05.31. 00:08:41
SuperTrezi 2025.05.31. 09:55:06
SuperTrezi 2025.05.31. 10:09:05
SuperTrezi 2025.05.31. 10:12:50
Joachim21 2025.05.31. 10:30:17
belegondolni.@Jack Bauer 24: Klopp az életben nem ül többet padra, jó neki sportigazgatóként stresszmentesen sok pénzt keresni.
west30 2025.05.31. 10:42:55
természetes alapú logaritmus 2025.05.31. 10:53:11
gomorra21 2025.05.31. 11:14:57
Ha elkezdünk az alacsony presztizsű PL edzők közül válogatni, az lesz a legalja. Marco Silva.. a Milannak vannak ilyen zseniális ötletei.
Conte, Gasp - örültem volna mindkettőnek. Tudort nem vetném el, de a klub nagyon szar szituba kormányozta magát azzal, hogy próbálkozott másoknál, aztán Tudor jobb híján marad. Gyenge pozíció.
Talán az egyedüli, amiben bízni tudok, hogy jön Pintus, és a horvát keze alá pakol egy jó erőnlétű csapatot. Tudor gyors, agresszív felfogásához az nagyon passzolna. De még így is, meg 1-2 jó igazolással is szerintem ő max. dobogóra képes. Itt tartunk most.
Direct_01 2025.05.31. 11:22:19
A klub, ami valaha Európa egyik legrettegettebb neve volt, mára elveszítette az identitását.
Az elmúlt években megindultunk a lejtőn, és nincs jele annak, hogy bárki is képes vagy hajlandó lenne megállítani ezt a zuhanást. A klubvezetés dilettáns, döntésképtelen, évente újabb és újabb bullshit ötletekkel rukkolnak elő.Csak a káosz és az önbecsapás.
Értelmes építkezés helyett csak kapkodás van, koncepció nélkül. A keret tele van gyenge, középszerű játékosokkal, a sportpolitika kaotikus, és egyre mélyebbre süllyedünk.
Gianni Agnelli öröksége, a valaha rettegett Juventus, ma már csak egy nevetséges, szétesett klub.
Ha napokon belül nem kerül az asztalra egy értelmes, konkrét projekt és egy karakteres, kompetens edző – legyen az akár Tudor – akkor nincs tovább. Be lehet szántani az egész stadiont, lekapcsolni a villanyt, és bezárni a boltot.
Őszintén? Remélem, a rettegett Juve ultrák most az asztalra basznak. Mert ha ők sem, akkor tényleg vége mindennek. Ez nem Juventus. Ez egy rossz kabaré, és ha így megy tovább, akkor már nem lesz mit megmenteni.
Zsupi44 2025.05.31. 11:54:24
Nem jött Conte és Gasp úristen most mi lesz?
Mindenki gyenge szar , az egész csak egy fos.
"be lehet szántani a stadiont" ...
Én 96 óta vagyok Juve szurkoló és rengeteg siker mellett legalább annyi kudarc is volt.
Kicsit olyan mintha elfelejtettük volna hol is voltunk 2006 után.
Ha van klub amelyik a történelemben rengeteg mélységből visszatért a csúcsra akkor az éppen a Juventus
A csapat stabil anyagi hátérrel és az egyik legjobb infrastruktúrával rendelkezik.
Az alapok megvannak. A Bl-ben indulunk. 6 napja lett vége a szezonnak , de a következő szezon már csak bukta lehet...
Egy icipicit nem lehetne pozitívabban...?
alexGicamo 2025.05.31. 12:23:01
Most Elkannak kéne észnél lenni és intézkedni , bár lehet, hogy ezek a dolgok már zajlanak a háttérben ...
Amíg élek, remélek !
Juventina7 2025.05.31. 13:10:30
Én már nem tudom mit higgyek el a sok fél- vagy dezinformáció halmaz közepette. :D
Már túl sok éve megy a kapkodás, már nem tudom követni hányadik új projektet kezdjük meg, többedik alkalommal cserélődik a stáb, de mégsem tudunk egy fejlődési pályára állni.
Agnelli visszatér novemberben? :)
No name edzőkre nincs szükség. Akkor maradjon Tudor, csórit úgy kezeljük, mint a szamarat a ló helyett. Ő legalább juventino, még ha nem is top edzői szint. Rendezzék valahogy nyáron a hiányposztokat és legyen meg az erős csapategység. Alázattal, csendben dolgozzon mindenki, mindig csak a következő meccsre fókuszálva.
Ha jövőre vonzóbbak lesznek a körülmények, hozhatunk edzőt a felsőbb polcokról.
JeetTrader 2025.05.31. 13:11:52
Röviden, Mancinit javasolta...:). Piolit elvetette, De Zerbit szintén. Utóbbit elsősorban azért mert nem szállt meg a focijaval harcba címekert. Piolinal kiemelte ugyan H pár játékost aktiválhat, de hosszabb rossz időszakok jellemzik.
Mancinel ugyan kockázatnak mondta h rég nem volt klubnál, de az olasz EU címet kiemelte ahol fiatal játékosokat épített be, és párhuzamba hozta a City építkezéssel, ahol 3 játékos akit kert a későbbiekben alapok voltak a Guardiola siker szériának.
Szóval magas kockázat, de magas hozam, és képes lehet nyerni....hát nem is tudom...
Juventina7 2025.05.31. 13:23:15
Rocky80 2025.05.31. 13:53:30
A válasz eleje: "jelenleg nem, de vannak olyan tulajdonságai és eredményei, ami alapján ígéretes, kompetens és taktikai szempontból érdekes edzőnek mondható." (aztán részletezi, ugye) Engem ez megnyugtat pl. :-)
JeetTrader 2025.05.31. 14:16:58
Viszont hogy a taktikaban és a játékos profil keresésben hogy kinek volt inkább szava azt nem tudom...de azért feltételezem h Mancininek.
Nem kampányol mellette, de nem tartom kizártnak h ne lenne motivált h ismét visszatérjen a térképre erre pedig a Juve élén lehetne esélye...