A Juventus meg kívánja tartani Keant

kean_moise_golorom_sevilla_ellen.jpgJuventus a jövőre gondol, és ezért szerződés révén biztosítani kívánja Moise Kean torinói maradását.

A tehetséges csatár csak februárban töltötte be a tizenhetedik életévét, azonban a felnőtt kerettel végzi az edzésmunkát, és ő lett az első 2000-ben született futballista, aki bemutatkozhatott az olasz bajnokságban és a Bajnokok Ligájában.

Az elefántcsontparti szülőktől származó csatár Vercelli városában született, és az olasz válogatott mezét húzta magára az összes korosztályos szinten.

Ebben az évben tizenkét primavera meccs alatt kilenc gólt szerzett, illetve öt gólpassz is fűződik a nevéhez.

A Mediaset Premium értesülései szerint az Öreg Hölgy vezetője, Beppe Marotta már azon dolgozik, hogy a Juventusnál nagy becsben tartott Moise Kean torinói jövője biztossá váljon.

A futballista iránt olyan csapatok mutatnak érdeklődést, mint az Ajax, az Arsenal, a Nice, a Manchester City és a Chelsea.

Olaszországban profi szerződést csak a tizennyolcadik életév betöltését követően köthetnek a játékosok, ám Mino Raiola állítólag kezeskedett arról, hogy nem hagyja, hogy egyéb klubok elcsábítsák Moise Keant.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3912442179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Watakuki 2017.04.21. 10:08:06

Raiola kezeskedett? Lenyűgöző...

Dellar Zsolt 2017.04.21. 10:19:09

Ez kamu hír lehet, mert Caligara is 2000. ápr. 12-én született, mégis van profi szerződése 2018-ig. Raiolával nem sikerült még megegyezni szerintem. Múlt évbe is azt írták, hogy ha betölti a 17. életévét,akkor kaphat szerződést.

Bibic21 2017.04.21. 10:34:05

@Dellar Zsolt: Én úgy tudom Donnarumma is csak most kapott/kaphat profi szerződést mert már betöltötte a 18at

Bbenj 2017.04.21. 10:59:34

Ez szèp ès jó,de valamit kezdeni kell vele,mert nemhinnèm,hogy a Primavera csapatban akar jàtszani.Kölcsön kène adni egy olyan csapatnak ahol jàtszhatna vagy megtartani cserènek azt nèha kaphatna 10-20 perceket vagy a kisebb csapatok ellen többet is akàr.Tudok,hogy mègcsak 17èves,de Raiola a menedzsere,szóval kivàncsi leszek mi lesz vele.Èn örülnèk ha a Juventusban vàlna nagy jàtèkossà.

NagyonJuve 2017.04.21. 11:01:57

Nem nézek primavera meccseket meg még nem láttam játszani. Mbappe példáján tudok csak elindulni. Lehetőséget kéne adni neki hogy szerezzen kis önbizalmat és meglátjuk mi lesz belőle.

Rikoo 2017.04.21. 11:20:19

Ajaxnak kellene kölcsönadni. Biztosan rengeteget fejlődne ott. Mondjuk kérdés játszatnák-e rendesen úgy, hogy nem az ő tulajdonunkban van a játékos.

Janez085 2017.04.21. 12:22:27

Amúgy hihetetlen mennyire nem bízunk a fiatalokban. Messi is 16-17 évesen már folyamatosan játszott Cristiano Ronaldo is 18 évesen alapember volt a utd-ben. Csak így válhat egy játékosból igazi világklasszis , mert ha kölcsön van adogatva 20-21-22 lesz mire kezdő lehet egy normális csapatban addigra meg egy mega tehetsègesnek tartott játèkosnak már valamit le kell tennie az asztalra. Számolni kell vele jövőre be kell allitgatni csereként minden meccsen a kisebb csapatok ellen 1-2 kezdő szereplés had bizonyítson. Ha meg nem megy akkor kell kölcsön adni. Ezt úgy nem értem nálunk mitől fèlnek ennyire a fiataloktól. Mèg Ruganit meg értem mert nem akárkiket kellene kiszorítani a csapatból de azért a támadó sorunkban lenne lehetősèg tesztelgetni mèlyrehatóbban.

Janez085 2017.04.21. 12:24:05

Ebből kifolyólag teljesen èrthető ha mondjuk le akarna lècelni. Ha valóban annyira jó hülye lenne 4-5 évet várni arra, hogy komolyabban számoljanak vele.

Apuleius 2017.04.21. 12:29:15

@Janez085: Messi 16 évesen még a Barcelona B-ben játszott. 17 évesen, 2004 októberében mutatkozott be az első csapatnál, de nem játszott még rendszeresen.

Janez085 2017.04.21. 13:18:54

@Apuleius: Igen 1 évvel elcsúsztam kb. De abban a szezonban már gólt is szerzett és több meccsen is játszott .

Apuleius 2017.04.21. 13:27:48

@Janez085: Nagyon keveset játszott még csak abban a szezonban. A 2004-2005-ös szezonban mindösszesen 9 meccsen lépett pályára (7 bajnoki, 1 BL, 1 kupa), s valóban volt egy gólja, de összesen 238 percet volt a pályán. Ez igen távol van a folyamatos játék fogalmától.

Arról nem is beszélve, hogy nem biztos, hogy szerencsés dolog egy fiatal játékos kapcsán pont Messivel példálózni.

Janez085 2017.04.21. 14:13:34

@Apuleius: Ez azon semmit nem változtat, hogy nálunk a 18-20 èvesek nem nagyon jutnak lehetősèghez. Nèha megèrne egy kis kockázatot vállalni ilyen téren, pláne ha valóban ekkora tehetsègről van szó . Messi-n kívül is rengeteg 17 éves fiatallal kezdtek el nagy klubbok komolyan számolni. Tevez, Totti, Donnarumma, Balotelli, Rooney, Walcott, Rabiot.

Pogba egy kivételes eset csodálkoztam is. Csak annyit akartam ezzel mondani, hogy én személy szerint örülnék neki ha több súlyos tehetsèggel rendelkező játèkos kapna lehetősèget és kicsit bátrabbak lennènk ilyen tèren. De ki tudja lehet jövőre kap lehetősèget egy kicsit többet én örülnék neki.

Rikoo 2017.04.21. 14:15:33

@Janez085: Jövőre biztos, hogy kölcsön lesz adva. Egyébként a mostani topklubok egyáltalán nem adnak lehetőségeket tizenéves játékosoknak. Most más idők járnak a legmagasabb szinten a fociban.

Apuleius 2017.04.21. 14:34:06

@Janez085: Egészen eddig nem 18-20 évesekről, hanem konkrétan egy 17 éves gyerekről, s általánosságban 16-17 éves játékosokról beszéltél, ne ugrálgassunk már ekkorákat az időben.

Nyilván létezik ilyen, ezt senki sem tagadta. Persze, ha már a példáidat nézzük, az sem mindegy, hogy valakinek a legszűkebb európai elitben kellene bemutatkoznia ennyi idősen, vagy a Boca Juniorsban (ha már Tévez). Rikoo kollégával értek egyet, egész egyszerűen az van, hogy a legnagyobb kluboknál nem az a tendencia, hogy 17 éves játékosok rendszeres játéklehetőséghez jutnak. Vannak kivételek, de ez a lényegen és a tendencián nem változtat. Én is szeretnék több fiatalt látni, de távlatilag nem biztos, hogy az lenne jó a Juvénak és Keannak, ha 17 évesen bedobnák a mélybe.

NagyonJuve 2017.04.21. 14:43:29

@Rikoo: @Apuleius: egyetértek.@Janez085: ahol sok nagy tehetség van egyszerre pályán sosem fognak nyerni semmit mert a rutin is kell. Kaphatna több lehetőséget és szerintem meg is kapta volna most pjaca sérülése miatt de sajnos ő is sérült. Fog még játszani biztos pár meccsén de alapembernek még pár évig ne számolj vele. Mbappe sem alapember a monacoban garmain nal váltsák egymást, meg falcaoval.

Janez085 2017.04.21. 16:31:00

Azért nem estem túlzásba nem alapemberkènt gondoltam, hogy számolni kellene vele. Nyilván ez kérdéses, hogy egy 17 èves gyerek pályafutásának jót tesz e vagy sem ha túl korán el kezd játszani a nagycsapatban. Viszont a hazai helyzetünk abszolúte de lehetővé tennè a kisèrletezèst, de ránk ez hatványozottan nem jellemző. Nem akartam ezzel többet mondani. Illetve azért ha valaki 17 èvesen 7 alkalommal lehetősèget kap egy Barcelonában ha nem is nevezhető folyamatosnak de igen erős következtetès a játèkos számára is, hogy itt bíznak a tehetsègèben. Azért nem mindegy, hogy valaki keret tag vagy 7szer pályára lèp. :) Nyilván edzői szemmel is óriási felelősèg egy gyereket beküldeni egy Serie A-s darálós meccsbe de hát ilyen a futball ettől szép .

Emlèkszem Carlitos akkor még az volt asszem a mezère írva, de nem biztos a Milan elleni Világkupa meccsen beküldte Carlos Bianchi asszem így hívták az akkori River edzőt úgy, hogy Tevez nem is volt 100%os és szabályosan megváltozott a játèk kèpe teljesen felpörgőtt a River. Azért az nem semmi èrzès lehetett Teveznek, egy Dèl Amerikai csapatnak az volt akkor a csúcs, hogy megmèrkőzhet a bajnokok ligája győztesèvel .

Janez085 2017.04.21. 16:32:04

@Janez085: Boca bocsánat mindig keverem

Grinta 2017.04.21. 16:38:26

Én itt is a mértékletességre hívnám fel a figyelmet.Akik legelőször meg lettek említve(Messi,Ronaldo)azok nem születnek minden évben..és akkor még nagyon finoman fogalmaztam.Lépcsőzetesen kell építeni a srác karrierjét,és Én azt gondolom a Juventus erre kiváló terep.Jövőre valószínű hogy a Serie A,de benne lehet ebben a B is,valamelyik felnőtt csapatánál kezdi meg a felkészülést.A többi pedig onnastól fogva,csak rajta múlik.Nem kell rá túl nagy terhet pakolni.17 a fiúcska.Fejlődjön,tanuljon..az égegyadta világon nincs lemaradva semmiről,csak ez a felgyorsult világ az oka annak,hogy mindent azonnal,és most kell.Nem kell

Apuleius 2017.04.21. 18:31:14

@Janez085: Messi és az ő 7 bajnoki pályára lépése a Barcelonában szerintem nem igazán jó példa, mert valószínűleg a sportág történetének legnagyobb játékosáról van szó, az esete teljesen más, mint egy "átlagos" tehetségé.

Nem értettelek félre, gondoltam, hogy nem a kezdőcsapatba követelted volna Keant :-) Alapvetően azt érzem, hogy azt, hogy Allegri becserélte ősszel BL-meccsre és bajnokira is, leginkább jelzésnek szánták Kean felé arról, hogy távlatilag komolyak a tervek vele kapcsolatban. Pjaca sérülése után egyébként könnyen lehet, hogy kapott volna még lehetőséget, csak pont megsérült ő is.

Kean irtózatosan fiatal még, szerintem neki most az tenne igazán jót, ha kölcsönjátékosként fejlődne tovább.

Watakuki 2017.04.21. 19:45:20

Nem tudom mit kell elsietni, vagy egyáltalán mi a probléma azzal, hogy egy játékos 21-23 évesen robban be, és nem 17 évesen... Azt sem értem, hogy mit kell "lerakni az asztalra" ennyi idősen. Köztudott, hogy az olasz kluboknál mindig az idősebb, tapasztaltabb, később érő típusok domináltak (tisztelet a kivételnek).

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása