De Sciglio egyre közelebb a Juventushoz

de_sciglio_mattia_milan.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint az AC Milan védőjátékosa, Mattia De Sciglio arról tájékoztatta klubját, hogy nem kívánja meghosszabbítani jelenlegi szerződését, s a Juventushoz igazolva csatlakozni akar egykori mesteréhez, Massimiliano Allegrihez.

Már hosszú hetek óta rendszeresen felmerül a pletyka, hogy De Sciglio hamarosan a Juventushoz igazolhat, hiszen szerződése 2018 júniusáig érvényes Milánóban, s a játékos mindeddig elodázta a hosszabbítás lehetőségét.

La Repubblica mai száma arról számol be, hogy a védőjátékos tudatta az AC Milan vezetőségével döntését, s a pletykát a Sky Sport Italia is megerősítette.

Az olasz válogatott következő klubja a Juventus lehet, ahol ismét együtt dolgozhatna Allegrivel, azzal az edzővel, aki 2012 áprilisában először adott lehetőséget számára az olasz élvonalban.

A 24 esztendős, sokoldalú játékos, aki a védelem mindkét szélén bevethető, a jelenlegi szezon során 22 bajnoki mérkőzésen lépett pályára az AC Milan színeiben, s ezalatt két gólpasszt jegyzett.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4612447615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The king of alibis 2017.04.23. 13:19:16

Ez a falábú senki hiányzik már ide.

m.martin91 2017.04.23. 13:20:26

Ilyen egy igazi Milanista. Jó ember. Nagy hasznára lenne a Juventusnak, amikor nem játszik.

Rikoo 2017.04.23. 13:29:39

Az egy dolog, hogy olaszosabb csapatot akarunk építeni, de nem biztos, hogy De Sciglio és Spinazzola a megfelelő játékosok ehhez.

m.martin91 2017.04.23. 13:31:35

@Rikoo: Szerintem Spinazzolával nincs gond. Több poszton bevethető játékos, akinek vannak erősségei, De Scigliónál fényévekkel jobb. Töltelékembernek tökéletes.

Leram7 2017.04.23. 13:36:28

Szerintem De Sciglio tökéletes választás. Allegri idejében jobb volt, olasz válogatott és sok van még benne.

Nyilván nem kezdőnek jönne, de sokrétű és a nagy terhelésnél annyit, mint Asa, vagy Lichti tud tenni, csak fiatalabb és olasz.

Drughi Di Bianconeri 2017.04.23. 13:40:13

Nem lehetne inkább egyre távolabb ? :D

Amúgy szerintem is jönni fog - sajnos - , quasi "jutalomként" Allegrinek, mert már 1 jó ideje akarja őt és ha ez a srác minden szíve-vágya,akkor végül is,megérdemli Allegri a saját embert, emlékezzünk vissza Conte-nak mennyi volt és milyenek xD

A védelembe nekünk maximum 1 Cáceres-féle Jolly Joker hiányzik,aki mindenhova bevethető,rotálás/sérülés/eltiltás miatt,még akkor is,ha Benatia-t nem vesszük meg (aminek értelmét amúgy sem látnám).

Erre meg végül is megfelelő De Sciglio,tőle jobb játékos az említett szerepkörre úgysem jönne el.

Továbbá, érzésem szerint, vele kapcsolatban nem ugatnának az ún. "üldözők",hogy "minden évben elvisszük a riválisok legjobbjait" - mert, a Milan sem rivális és De Sciglio még a mostani Milanból is lefelé lóg ki xD :D

Sztovicska 2017.04.23. 13:43:09

Szerintem ha Allegri ennyire akarja az nem véletlen. Már bizonyította jópárszor hogy kivételes edző ha ő valakire azt mondja hogy kell akkor az biztos megéri

m.martin91 2017.04.23. 13:43:47

Csak én érzem úgy, hogy nem fogjuk elhozni ezt a szerencsétlent?

Rikoo 2017.04.23. 13:47:25

@m.martin91: Szerintem egy erős kerethez hasonló szintű játékosok kellenek akik pl. egy Barcelona elleni meccsen legalább csereként be tudnak állni. Nagyon kellemetlen, hogy Allegri megint nem mert becserélni senkit. Ugyanez volt mikor az első évében döntőbe jutott a csapat.
Azért Spinazzola is tucatjátékos finoman fogalmazva is. Ha nem lenne olasz és a mi tulajdonunkban fel sem merülhetne a neve.
@Drughi Di Bianconeri: Ha ez kell, hogy Allegri hosszabbítson én nem bánom.
Na igen Conte elég szép kis brigádot hozottt össze.:D
A P betűs csodák voltak a legjobbak.:D

Bbenj 2017.04.23. 13:52:23

@m.martin91: bàrcsak igazad lenne.de sajnos nagyon úgy tünik,hogy meg kell baràtkozni a gondolattal...

Drughi Di Bianconeri 2017.04.23. 13:53:41

@m.martin91: Szerintem azért jobb,ha lassan kezdesz megbarátkozni a gondolattal,még,ha fáj is xD

@Rikoo: Jaj, mennyire imádtam a Padoint és Pelusot :D
Meg tett már le Allegri annyit az asztalra,hogy kapjon Ő is 1 kabalát,végül is elment Padoin,bohóc nélkül meg nem ugyanaz a Csapat feelingje :D

pott70 2017.04.23. 13:53:45

Törődjünk bele,ezt nem fogjuk megúszni.Abban bízok egyébként,hogy Allegri nem hülye,tudja,mit miért csinál.Nem lehet az véletlen,hogy ennyire akarja Max ezt DS gyereket.

m.martin91 2017.04.23. 13:56:52

@Rikoo: Minden cserejátékos nem lehet olyan szintű, hogy beálljon egy Barcelona ellen. Ilyen kerettel csak a Real Madrid rendelkezik jelenleg. Persze, az sem elfogadható, hogy konkrétan senkit nem lehet behozni a támadások segítésére, de ez annak tudható be, hogy nem voltunk felkészülve az új felállásra.
De Sciglio egyébként gyengébb játékos, mint Padoin és Peluso. Ugyanaz az elv, ugyanaz a kategória, de gyengébb.

Apuleius 2017.04.23. 14:07:47

@m.martin91: "De Sciglio egyébként gyengébb játékos, mint Padoin "

Ezt kikérem magamnak :-) Padoinnál gyengébb játékos utoljára a Serie B-ben viselte a Juventus mezét.

Drughi Di Bianconeri 2017.04.23. 14:13:26

@m.martin91: Azért ez a DS<Padoin,Peluso órási csúsztatás, ezt Te is tudod,csak utálod a gyereket :D

A két P-betűs teljesen anti-talentum, akiknek 1 jó meccsére sem emlékszem, DS-nek volt 1 jó EB-je,főleg mondjuk Darmiannal összevetve (akit emlékeim között Te is szívesen láttál volna még a Toroból), meg úgy 4 éve,mikor még tényleg fiatal-tehetség volt, nem tűnt úgy,h. 1 ekkora niemand lesz.

Rikoo 2017.04.23. 14:13:39

@m.martin91: @Apuleius: De Pelusonál sem. Borzasztóan utáltam, hogy nálunk játszott.
A. Kutcher hozzáképest a Joga Bonito megtestesítője volt. És ilyen játékosok játszottak Juventus mezben.:D
Meg kell becsülnünk a mostani éveket.

m.martin91 2017.04.23. 14:14:00

@Apuleius: Ez egybevág azzal, hogy szerintem De Sciglio nem Serie A szintű játékos.

Alex8610 2017.04.23. 14:16:34

Padoin mint gyenge játékos? Vasárnap kora délután nem kéne inni.

m.martin91 2017.04.23. 14:19:17

@Drughi Di Bianconeri: Esküszöm, hogy nem csúsztatok. Utálom a gyereket, valóban, de nekem meggyőződésem, hogy gyengébb játékos mindkettőnél. Nekik volt erősségük, Padoin lelkes volt és sokat futott. Peluso tudott fejelni. De Sciglio nem tud semmit. Egy darab erőssége sincs. Semmi. Említésre sem méltó. Semmit nem lehet hozzáfűzni. Ránézel, és egy kiszabott fekete lyukat látsz. Legalább ha rá lehetne fogni valamit, meg lehetne említeni, hogy pl. sokat tud szarni egyszerre, vagy szereti a macskákat, de még ez se. Semmi. Nulla. Fugázi.

2017.04.23. 14:23:18

Ebben az egyetlen egy pozitívum az, hogy akkor Allegri úgy néz ki, hogy marad.

Apuleius 2017.04.23. 14:23:37

@m.martin91: Azért én ennyire nem látom erősnek a Serie A-t. Padoin szerintem sokkal hitványabb játékos volt, s ezzel most még véletlenül sem De Scigliót akartam védeni vagy méltatni.

Drughi Di Bianconeri 2017.04.23. 14:29:30

@m.martin91:
Úgy érzem darázsfészekbe tapintottam, mert az utálatod a gyerek iránt még tán' mélyebbről gyökerezik,mint az én Khedira-iránti viszonyom xD

Úgyhogy,inkább meg se próbállak arról győzni,h. Padoin és Peluso szarabb játékosok :D

m.martin91 2017.04.23. 14:35:02

@Drughi Di Bianconeri: Most senki sem kerekedhet fölém. Senki sem gyűlölhet jobban játékost, mint amennyire én gyűlölöm De Scigliót. Ebben nem lehet legyőzni. Persze, ez csak De Sciglio, vagyok még ilyen szinten más játékosokkal is, különböző okból kifolyólag.

Drughi Di Bianconeri 2017.04.23. 14:39:01

@m.martin91:
Az egyiket kitalálom: Neymar ? :D

Igazad van, az ilyen mélyről jövő gyűlöletet még én sem tudom felülmúlni,mert én legalább elismerem,ha Khedira hasznosan,jól , netán szépen játszik. :D

pott70 2017.04.23. 14:43:42

Nagggyon jók a kommentek Srácok,remekül szórakozok!
Ez a cikk feldobja a vasárnap délutánt!

JuventusFanatikus 2017.04.23. 14:51:13

@Drughi Di Bianconeri: @m.martin91: Ha már találgatunk én úgy emlékszem Lavezzit is nagyon kedvelte m.martin91 Kolléga.:D

bulldeuz 2017.04.23. 15:00:20

Vihar a biliben, Lichtsteinernél jobban játszik, és Conte keze alatt egész korrekt teljesítményt tett le a válogatottban. Cserének bőven elmegy.

m.martin91 2017.04.23. 15:23:20

Micsoda tippversenyt indítottam el. :-) Folytassátok csak, ne álljatok le, kellenek a blognak a kommentek. :-) Viccet félretéve, nem szeretném, ha állandóan gyűlölködnöm kellene egy Juventus játékos miatt. Én bízom benne, hogy a Milan szeretné megtartani a saját nevelésű, ám hulladék játékosát, akit már csapatkapitánynak is megtettek nemegyszer. Biztos, hogy ajánlanak majd neki új szerződést, fizetésemeléssel, ami több lesz, mint amennyit a Juventusban kereshetne.

Alex8610 2017.04.23. 15:34:47

@m.martin91: Megkapod az új Giovincodat? :)

NagyonJuve 2017.04.23. 15:35:02

Sokak kedvence megérkezik! De vártam már ezt a cikket!

Il Principino 2017.04.23. 15:49:53

Alex Sandro tehermentesítésére tökéletes választás!Ismeri a bajnokságot,olasz válogatott,fiatal is még viszonylag...egyszóval nem értem itt a lázongás okát?!
Mégis kit szeretnétek?Alaba-Marcelo minőséget??? :D
Vannak fontosabb betöltendő posztok és ez egy jó lehetőség a keret mélyítésére :)
Az ára az,ami engem érdekel...
Inkább ő,mint a Kolasinac féle "senkiházik"...

Drughi Di Bianconeri 2017.04.23. 15:50:59

@m.martin91:
Nem igazi tipverseny az,ahol a "melyik játékosokat gyűlöli szívből mmartin91 kolléga" tételnél ott van az 1.00 ODDS-os Neymar :D

@JuventusFanatikus: Lavezzit meg Mattia Perint folyton b@sztatta a kinézetük,véleményezett csúfságuk miatt,ami miatt az itteni többség jókat derült,h.: mégis miért kell 1 férfi drukkernek, a potenciális érkezőket a külsejük alapján megítélni - ha csak nem egy ratyi az illető :D
De én ennyire mélyről jövő gyűlöletre nem emlékszem velük kapcsolatban :D

@Rikoo: Nem is vágtam,h. Őt is "imádja" :D

@Alex8610: Gio,igen, Ő tuti az 1ik a listán :D
Mik mentek itt OMG :D

venember83 2017.04.23. 15:55:19

@Apuleius: "Padoinnál gyengébb játékos utoljára a Serie B-ben viselte a Juventus mezét."

Kíváncsivá tettél, ki volt az?

Apuleius 2017.04.23. 16:04:11

@venember83: Így hirtelenjében mondjuk Jean-Alain Boumsong jut eszembe, habár Padoin annyira nyomorult volt, hogy a fene tudja...

JuventusFanatikus 2017.04.23. 16:10:53

@Drughi Di Bianconeri: Unatkoztam félidőben és utána kerestem:
"Ide ne jöjjön ez a szerencsétlen, kínszenvedés nézni a "játékát". Falábú, semmirevaló bohóc."
Ezt írta Lavezziről, szóval szerintem nem csak a kinézetével volt probléma.
ÚÚÚÚ, tényleg Perin.Na vele kapcsolatban tényleg a kinézetével voltak problémái.

venember83 2017.04.23. 16:14:47

@Apuleius: tudott ilyeneket Padoin?
www.youtube.com/watch?v=MqtanuHA_ik
www.youtube.com/watch?v=ipypY09hPxA

Amúgy még rémlik valami félig elmebeteg jobb védő, tán francia, aki a Juventusnál játszott még tán Grygerával együtt...

Apuleius 2017.04.23. 16:18:19

@venember83: Még szép, keress rá a Fiorentina vagy az Atalanta elleni góljára.

venember83 2017.04.23. 16:20:41

Megvan, Zebina. Mondjuk ő is rúgott legalább egy gyönyörű gólt Juve-mezben, méghozzá parádés összjátékkal előtte. Egyérintőzéssel tört be a tizenhatos jobb oldalán, aztán onnan bebikázta, ha nem tévedek. Néztem is, hogy mire képes ez a kétballábas római.

venember83 2017.04.23. 16:22:46

@Rikoo: igen. Ha esetleg megtaláljátok a gólját, amiről beszéltem, nyugodtan linkeljétek be, örülnék neki. :)

@Apuleius: Keres a fene, örülök, hogy egyre kevesebb kétballábas van a Juventusnál. Mondjuk az akaratával és a türelmével soha nem volt baj. Csak a futballtudás hibádzott picit.

Apuleius 2017.04.23. 16:24:36

@venember83: Az akarat és a türelem szép dolog, de édeskevés ahhoz, hogy valaki Juve-mezt viseljen. Menjen el horgászni, ahhoz is nagyon fontosak ezek az adottságok.

Il Principino 2017.04.23. 16:25:19

@venember83: Zebina is igazi "minőség" volt:D vagy Brighi-O'Neil-Athirson-Jorge Andrade,aki szinte nem is játszott,még Zalayetát is ide venném,csak a Barca elleni gólja maradt meg nekem...+Almirón-Marchionni-Stendardo se váltotta meg a világot...az elmúlt évekből pedig Padoin-Peluso-Estigarribia-Borriello-Anelka és a Lord Bendtner őnagysága :D

Il Principino 2017.04.23. 16:26:55

@Il Principino: Most meg egy DS-ért fintorgunk...de felvitte az Isten a dolgunkat :D :D

Drughi Di Bianconeri 2017.04.23. 16:26:58

@JuventusFanatikus:
Nyertél nem is emlékeztem h őt is ennyire szereti xD
@venember83: @Apuleius: Uraim,Almiron,Marchionni,Grosso(nálunk),Dj De Ceglie,Pelus,"Xabialonsohelyettjólesz" Poulsen már nem is számítanak nektek ?

Alex8610 2017.04.23. 16:35:41

Látom itt aztán szépen feltépjük a sebeket:D:D
@Drughi Di Bianconeri: jajj Poulsen!! Pedig szinte sikerült elfelejtenem!
Na és Tiago? Mellberg? bár a hajóskapitányt bírtam.

Alex8610 2017.04.23. 16:38:30

@Apuleius: Azért BomBoumsong nálam ezért emlékezetes maradt:)
www.youtube.com/watch?v=MqtanuHA_ik

venember83 2017.04.23. 16:38:59

Mellberg és Andrade szerintem nem volt rossz, mondjuk utóbbinak nemigen volt szerencséje, rengeteget volt sérült, szinte nem is játszott.

Juve82 2017.04.23. 16:45:23

@venember83: m.youtube.com/watch?v=tPBI11YLDv0

Ez az egy van :) nem kellett sokat válogatni...

Juve82 2017.04.23. 16:46:44

@Juve82: Mondjuk ezt pont nekünk rúgta:) még h szerencsétlen:))

venember83 2017.04.23. 16:47:17

@Juve82: a Juve mezében lőtte. :)

Drughi Di Bianconeri 2017.04.23. 16:49:13

@Alex8610:
Mellberg sztem nem volt gáz,sőt én is kedveltem.
Jaj Istenem az a Tiago-Poulsen
kettős

Alex8610 2017.04.23. 16:49:35

Ja és még ott van Molinaro akitől agyhugykövet szoktam régen kapni

venember83 2017.04.23. 16:50:27

Megvan, bár az emlék kicsit megszépítette: www.youtube.com/watch?v=siruGEzy4Yk

A második gól.

Drughi Di Bianconeri 2017.04.23. 16:55:53

@Alex8610: azaz Omg őt hogy hagyhattuk ki az arányláb esélyesek közül ?

m.martin91 2017.04.23. 17:12:17

@Drughi Di Bianconeri: Valójában úgy lenne igazságos, ha több kategóriát indítanánk:

"Melyik játékosokat gyűlöli szívből mmartin91 kolléga a ... kinézetük miatt?"
"Melyik játékosokat gyűlöli szívből mmartin91 kolléga a ... viselkedésük miatt?"
"Melyik játékosokat gyűlöli szívből mmartin91 kolléga a ... játéktudásuk miatt?"

Alex8610 2017.04.23. 17:24:40

@venember83: A sötét korszak:) a visszavágó után meg azt a szalagcímet kellett olvasnom hogy: "Gera a Juveölő"

Alex8610 2017.04.23. 17:35:45

@Drughi Di Bianconeri: Nemcsoda volt pár gyöngyszem:D
@m.martin91: Indítványozd! A "dühöngő" mellé jöhet!

pott70 2017.04.23. 17:38:06

Köszönöm nektek,hogy felelevenítettétek ezeket a "felejthetetlen"játékosokat!
Akiket amúgy már majdnem sikerült elfelejtenem...
Folynak a könnyeim a röhögéstől!

Tony. 2017.04.23. 18:01:12

@m.martin91: De Sciglio vs. Giovinco? :D

Hoods. 2017.04.23. 18:08:17

@m.martin91:

Melyik játékosokat gyűlöli szívből mmartin91 kolléga a ... kinézetük miatt?"
Perin
"Melyik játékosokat gyűlöli szívből mmartin91 kolléga a ... viselkedésük miatt?"
Neymar
"Melyik játékosokat gyűlöli szívből mmartin91 kolléga a ... játéktudásuk miatt?"
DC

:D

Fodorszki 2017.04.23. 18:08:56

Amauri kimaradt mindenkinél. :P :D

Apuleius 2017.04.23. 19:43:53

De Scigliót ma kifütyülte a Milan közönsége, amikor lecserélték, a meccs után pedig körbeállta az autóját, s úgy sértegette a szurkolók egy csoportja.

m.martin91 2017.04.23. 19:51:08

@Apuleius: Pont most akartam beírni, megelőztél. :-)

NagyonJuve 2017.04.23. 21:12:34

Mi van krasiccsal? Nedved utódnak titulálták. Őtet szerette? Vagy túl le volt nyakba a haja?

alexGicamo 2017.04.24. 05:04:58

@m.martin91: Felipe Melo ? Én őt utáltam a legjobban ! :P

babo0410 2017.04.25. 00:36:31

Allegri akarja. Az ő idején remekül játszott, de a sok önjelőlt edző már tudja, hogy egy újabb töltelék érkezik. Nem lehetne megvárni hogy mit tud Allegri kihozni belőle. Kb. Mint Higu vagy Khedira leigazolásakor. Akkor se a károgóknak lett igaza.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása