Marotta: "Pjanićnak türelemre van szüksége"
Marotta: "Pjanićnak türelemre van szüksége"

A Juventus 2:1-es győzelmet aratott a Chievo otthonában, s a mérkőzést megelőzően a zebramezesek igazgatója, Beppe Marotta nyilatkozott a Mediaset Premium munkatársának. "Opciónk van Bentancur megvásárlására, amelyet áprilisig érvényesíthetünk. Nagyon valószínű, hogy így…

A Chievo elleni keret
A Chievo elleni keret

A csalódást keltő Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés után a bajnoki címvédő Juventus a Chievo otthonába látogat, majd a klub válogatott játékosai a nemzeti csapatok felé veszik az irányt. A veronai csapat az újonc Crotone ellenében elszenvedett vereséggel a háta mögött próbál…

A Gazzetta kiáll cikkének helyessége mellett
A Gazzetta kiáll cikkének helyessége mellett

A La Gazzetta dello Sport reagált a Juventus helyreigazítást kérő közleményére, és véleményük szerint a napilap nem ferdítette el Gigi Buffon öltözőben elhangzott szavait, de azt is kiemeli, hogy szó sincs sportszerűtlen magatartásról az ellenfelek részéről. Az ügy leginkább a közösségi médiában…

Allegri: „Nagyon nehéz teszt vár a csapatra a Chievo ellen”
Allegri: „Nagyon nehéz teszt vár a csapatra a Chievo ellen”

Massimiliano Allegri véleménye szerint a Chievo komoly tesztet fog jelenteni motiváció tekintetében, azonban nem aggódik a csapat BL-ben mutatott formája miatt. A válogatott szünet előtti utolsó bajnokira holnap kora délután kerül sor Veronában. „Papíron ez a legnehezebb kihívás motiváció…

Bonucci kihagyja a Chievo elleni bajnokit
Bonucci kihagyja a Chievo elleni bajnokit

Leonardo Bonucci a Lyon elleni mérkőzésen elszenvedett sérülése miatt valószínűleg kihagyni kényszerül majd csapata vasárnapi bajnoki összecsapását a Chievo ellen. A klub által a hivatalos honlapon kiadott közlemény részletezi a játékos egészségi állapotát. "A Lyon elleni szerdai döntetlen…

A Juve is egy lehetőség Schweinsteiger számára
A Juve is egy lehetőség Schweinsteiger számára

A The Sun értesülése szerint a Manchester United német középpályása, Bastian Schweinsteiger arra készül, hogy szerződést bontson az angol klubbal, ez pedig lehetőséget kínál az olasz bajnokcsapat számára, hogy még egy világklasszist szerződtessen ingyen. Az angol lap úgy…

Megvan a megegyezés Bentancur vételáráról?
Megvan a megegyezés Bentancur vételáráról?

Úgy tűnik végre Rodrigo Bentancur Boca Juniorstól a Juventushoz szerződése a végső stádiumba jutott. Hónapokig tartó tárgyalásokat követően végre megszülethetett a megegyezés a 19 éves uruguayi játékos vételárát illetően. Bentancurra még Carlos Tévez Boca Juniorsba való…

Lemina: "Ugyanaz a hozzáállásunk a Bajnokok Ligájában"
Lemina: "Ugyanaz a hozzáállásunk a Bajnokok Ligájában"

Mario Lemina szerint nem igazak azok az hangok, melyek szerint a Juventus más arcát mutatja a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában, s a játékos szerint csapata a Lyon elleni döntetlen ellenére kvalifikálni fogja magát a legjobb 16 csapat közé. Az Öreg Hölgy öt éve dominálja hazája bajnokságát, s…

Inzaghi: "Ha Higuaín 90 millióba kerül..."
Inzaghi: "Ha Higuaín 90 millióba kerül..."

Az olasz közvéleményt, valamint a Napoli és a Juventus szurkolóit továbbra is megosztja Gonzalo Higuaín nyári klubváltása, különösképpen azért, mert az argentin támadó, aki tavaly szédületes tempóban termelte a gólokat, ligarekordot jelentő 90 millió eurós összegért igazolt a zebramezesekhez. Most…

A Juventus sajtó-helyreigazítást kért Buffon szavai kapcsán
A Juventus sajtó-helyreigazítást kért Buffon szavai kapcsán

A torinói bajnokcsapat hivatalos közleményt adott ki, melyben kijelentette, hogy a La Gazzetta dello Sport egyik, Buffonról szóló cikke nem fedi a valóságot. Az újság nyomtatott változata pár körülírt idézetet közölt, melyek állítólag Buffon száját hagyták el, a klub azonban úgy gondolja, hogy ezek…

Allegri kiakadt Dybalára
Allegri kiakadt Dybalára

A Juventus mestere Massimiliano Allegri elismerte, vitába bocsátkozott sérüléssel bajlódó argentin játékosával, Paulo Dybalával, valamint a klub orvosi személyzetével, akik a játékos rehabilitációjáért felelősek. A La Gazzetta dello Sport mai száma ugyanis arról számol be, hogy a La Joya a tegnapi…

Zaza már januárban visszatérhet
Zaza már januárban visszatérhet

Simone Zaza édesapja és ügynöke nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy nem garantálhatja a csatár West Ham Unitednél maradását. Az olasz válogatott a nyáron került kölcsönbe a West Ham United csapatához, ám nemigen sikerült beilleszkedni és megfelelő teljesítménnyel szolgálni, ezért felmerült a januári…

Del Piero: "Allegri nem elég meggyőző"
Del Piero: "Allegri nem elég meggyőző"

Juventus ikonja, Alessandro Del Piero a Lyon elleni 1-1-es Bajnokok Ligája találkozó után, csütörtök reggel adott interjút a Sky Italianak, melyben finom kritikával illette egykori klubját. Az olasz bajnokcsapat nem tudott nyerni otthon a francia gárda ellen, így két pont hátrányba került a…

Evra kifogásokról beszél, míg Marchisio jó eredményről
Evra kifogásokról beszél, míg Marchisio jó eredményről

Patrice Evra véleménye szerint a Juventus elvesztette tartását a Lyon elleni szerdai BL-meccsen, a fáradtság és egyéb okok pedig csupán kifogásoknak tekinthetők. „Amikor egy csapat gólt kap, az mindig valamilyen hiba eredménye.” - mondta Patrice Evra a Mediaset Premium számára adott…

Allegri: „Jelenleg csak az eredmények érdekelnek”
Allegri: „Jelenleg csak az eredmények érdekelnek”

Massimiliano Allegri a végül döntetlenre zárult mérkőzést követően rendkívül feldúltan rohant az öltözőbe, ám a kamerák előtt már próbálta a meccs pozitívumait kiemelni, illetve arról beszélt, hogy a BL-t nem novemberben lehet megnyerni, hanem márciustól kezdődően. Gonzalo Higuaín büntetőjével…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9899) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4144) mercato (4134) nyilatkozat (7425) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása