A Chievo elleni keret

Serie A logo.jpgA csalódást keltő Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés után a bajnoki címvédő Juventus a Chievo otthonába látogat, majd a klub válogatott játékosai a nemzeti csapatok felé veszik az irányt. A veronai csapat az újonc Crotone ellenében elszenvedett vereséggel a háta mögött próbál majd szerencsét a Juventus ellen.

A Juventus keretéből sérülés miatt továbbra is hiányzik majd Giorgio Chiellini, Paulo Dybala és Marko Pjaca, míg Kwadwo Asamoah ezúttal nem kapott behívót Massimiliano Allegri mestertől.

Az Olympique Lyon elleni hétközi találkozó volt Gigi Buffon századik fellépése a Bajnokok Ligájában, s a Juventus klasszisa most újabb mérföldkőhöz érkezett, hiszen a Chievo ellen hatszázadik alkalommal léphet pályára a Serie A-ban.

A ma is aktív játékosok közül csupán Francesco Totti áll Buffon előtt (607 mérkőzés), de a Juventus csapatkapitánya egyre közelebb kerül Javier Zanettihez (615), valamint a ligarekordot tartó Paolo Maldinihez (647) is.

A Juventus legutóbb január legvégén vendégszerepelt a Chievo otthonában, s a zebramezesek akkor Álvaro Morata duplájával, valamint Alex Sandro és Pogba találataival alakították ki a 4:0-ás végeredményt.

A Juventus 21 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Neto, Audero

Védők: Benatia, Alex Sandro, Barzagli, Bonucci, Dani Alves, Rugani, Lichtsteiner, Evra

Középpályások: Pjanić, Khedira, Cuadrado, Marchisio, Hernanes, Lemina, Sturaro

Csatárok: Higuaín, Mandžukić, Kean

A 15:00-kor kezdődő mérkőzést a DigiSport 3 élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6711932673

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2016.11.06. 16:31:33

Itt a szabály:

It is no longer an automatic red card if a player or goalkeeper brings down an opponent while acting as the last line of defence; where a genuine attempt has been made to play the ball, officials will be allowed to give a penalty and only book the offender.

But deliberate fouls - including holding, pulling or pushing, not playing the ball, serious foul play, violent conduct or deliberate handball in order to deny a goalscoring opportunity - will still result in dismissal.

Csak akkor piros, ha kirívóan szabálytalan.

babo0410 2016.11.06. 16:31:41

@hellan: Teljesen jó. Egyenlítenek és még hátrányba is kerülsz? Szerintem teljesen jogos, hogy nem büntetnek duplán. És leginkább a kis csapatoknak kedvez a szabály.

mpite 2016.11.06. 16:32:08

Csak h pozitív dologról is essen már szo: Hernanes szerintem kifejezetten jól játszik ma, sok labdát szerzett.

hurbiny3k 2016.11.06. 16:32:19

Hányinger.. Utoljára tán delnerinél éreztem.

Rikoo 2016.11.06. 16:32:28

@venember83: Mióta van ez a szabály?

The king of alibis 2016.11.06. 16:33:44

@Rikoo: Júni 1. EB-n debütált ez a szabály.

MdewC 2016.11.06. 16:34:08

Csak ne Hernanes lője.

2016.11.06. 16:34:15

@babo0410: Hát mit mondjak, ha az kell h kikapjunk és változzon a támadójáték a havi szintű nézhetetlen fosról ám legyen kiállítás.

2016.11.06. 16:34:35

Pjaniiiiiiiiiiiiiiic bebaszta.

Chainsmoker 2016.11.06. 16:34:42

Éreztem hogy beveri az öreg Miralem...

Grinta 2016.11.06. 16:35:23

Vezetünk,ha esetleg valakit örömmel töltene el.Csak mondom szólok

MdewC 2016.11.06. 16:35:25

PJANIC!

Nagyon kellett!

venember83 2016.11.06. 16:35:26

@hellan: a stream késik, ez spoiler így. :D

Juve82 2016.11.06. 16:35:48

Huuuu baszki:))) gyönyörű!!!

Forza Juve !!! 2016.11.06. 16:35:49

Szó se róla ez szóp volt Pjanić :)

Grinta 2016.11.06. 16:36:11

@norbi9107: Szabályleírást köszönöm

Rikoo 2016.11.06. 16:36:21

Nagyon nagyon szép gól volt!! Bravo

juve28adam 2016.11.06. 16:36:24

Éreztem ,hogy belövi :)

2016.11.06. 16:36:45

Élmény nézni mikor Cölöp és Higany kontrát próbálnak vezetni

Juventino86 2016.11.06. 16:36:59

Pjanic gyonyoru gol:) Sokan úgy szidják itt a csapatot mintha nem Juve-drukkerek lennének. Kezdünk átmenni legaljába

MdewC 2016.11.06. 16:37:46

Kivételesen jól osztogat Hernanes, röviden és hosszan is, csak ne lőjön.

Grinta 2016.11.06. 16:38:23

@Juventino86: mindhát nyugodtan kiveheted belőle

2016.11.06. 16:39:01

Jajj anyám, kezdődik a bekkeljük ki a Chievo ellen fejezet.

Gabuero9 2016.11.06. 16:39:03

Evra higuain helyett pff mik ezek?

Trieszt120506 2016.11.06. 16:40:02

Ez is kurva gyenge volt, Higu...

szeszterciusz 2016.11.06. 16:40:16

Allegrinek teljesen elment az esze ezt azt hiszem nyugodtan kijelenthetjük !!!!!!

Tony. 2016.11.06. 16:40:19

Eddig sok haszna nem volt 40 misiért, végre törlesztett valamit.

Grinta 2016.11.06. 16:40:40

És még hogy Allegri nem tud változtatni..hát tessék.Taktikai zseni

venember83 2016.11.06. 16:40:55

Miralem góljának örülök, de ez az Evra-csere már megint mi?

Zombijuve 2016.11.06. 16:41:09

Higany le Evra be na megint beállunk védekezni!

Tony. 2016.11.06. 16:41:28

Meg kell védeni a 2-1et a Chievo otthonában, mi nem érthető?

Juve82 2016.11.06. 16:42:02

Lichtinek egyre szörnyűbb megoldásai vannak...

Bbenj 2016.11.06. 16:42:42

Szèp volt Pjanic gólja?persze,hogy akkor voltam kinn füstölögni :D

mpite 2016.11.06. 16:42:48

Jól látom h 5-4-1 szerű valamivel bekkelunk a Chievo ellen??

venember83 2016.11.06. 16:43:29

Akkor meg inkább jönne valaki, aki gyors is, ha már csak a kontra maradt a repertoárban. Mario nem fog kontrát vezetni.

The king of alibis 2016.11.06. 16:43:34

@venember83: 4-3-3

Buffon - Svájci, Benatia, Bonu, Evra - Sturaro, Hernanes, Pjanic - Cuadrado, Mandzukic, Sandro

MVPP 2016.11.06. 16:43:44

Szánalmas amit a Juventus csinál!

Zombijuve 2016.11.06. 16:43:49

Na még egy védő Alves?

Grinta 2016.11.06. 16:45:22

@Tony.: Én azt hittem győzni akarunk..?ha nem ez a cél akkor világosíts fel minket!Egy olasz csapat visszaáll?Hát ilyet se láttam még soha

Juve82 2016.11.06. 16:45:25

@Bbenj: Szep!Be a lec alá:) ez a fránya bagó:)

MdewC 2016.11.06. 16:45:32

Csak elcseszett egy passzt a brazil. :D

Bbenj 2016.11.06. 16:46:26

@Juve82: köszi!inkàbb ez a frànya meccs.. :D

The king of alibis 2016.11.06. 16:46:29

Sturaro, az eszes focista.....

2016.11.06. 16:46:38

Nah jól van Sturatot csapja le vki.

MdewC 2016.11.06. 16:46:52

STRUI!!!!!!!!!!!!!! XDDDDDDDDD

Nedved elindult haza............ :DDDDDD

Forza Juve !!! 2016.11.06. 16:46:59

Hát ez mi volt Sturaro ??? A nehezét megcsinálja basszus...

Grinta 2016.11.06. 16:47:08

@MVPP: Én pont fordítva látom,amit sokszor a finnyás szurkolók művelnek..az a szánalmas.Lehet csak Nekem

mpite 2016.11.06. 16:47:18

Alves lesen lett volna nem? Ettől függetlenül ezt be kellett volna lőni, de a passz nem volt opció.

Tony. 2016.11.06. 16:47:30

@Grinta: Egy játékosunk árából megvehető a Chievo teljes kerete.

Grinta 2016.11.06. 16:48:11

@norbi9107: Ezzel ha akarnék sem tudnék vitatkozni.Valóban nem az az erőssége

2016.11.06. 16:48:40

Cuadraro is mellé rúgja..............

The king of alibis 2016.11.06. 16:48:43

Tedd le Cuadrado b+++++++++

KennethJames 2016.11.06. 16:48:51

Én Padoint szerettem de Sturcsit már majdnem rühellem.

mpite 2016.11.06. 16:49:02

Na ezen már hangosan felnevettem :DD

Zombijuve 2016.11.06. 16:49:07

Miket hagyunk már ki !

MdewC 2016.11.06. 16:49:09

NA NEEEEEEEEEEEEEE.......... Cuad!!!!!!!!! De szép lett volna. :D

Bbenj 2016.11.06. 16:49:23

Basszus micsoda szolo volt,kàr hogy nem lötte be Cuad!na ez vègre emlèkeztett valami foci fèlère :)

MdewC 2016.11.06. 16:49:36

@mpite: ezen most én is... Kitört! :D

Grinta 2016.11.06. 16:50:30

@Tony.: Buffon 2 milliót ér.Palochi meg háromszor annyit

Juve82 2016.11.06. 16:50:56

Benatia gyerek rendben van szerintem!

The king of alibis 2016.11.06. 16:51:11

Mit mutogat ez a 29-es bohóc?_

Chainsmoker 2016.11.06. 16:51:16

Gyere Miralem! Kell még egy gól.

2016.11.06. 16:51:18

Nah ez ellenben semmi nem volt sztem. váll vs váll

2016.11.06. 16:52:18

Sorrentino mit fogott...

MdewC 2016.11.06. 16:53:05

Sturarot addig lövetném kapura, ameddig el nem viszi a mentő kiszáradásért.

DrzZ 2016.11.06. 16:53:48

sturaro osztályzata?:D 2?:D

pedronegroo 2016.11.06. 16:54:14

Szerintem ez a mai meccs nem lógott ki az olasz bajnokikon megszokott színvonaltól. Nem azt mondom hogy ez szép vagy jó de a túlzott kritikát most még én is erősnek érzem. :)

Major Tom X 2016.11.06. 16:54:17

Higany nélkül meg veszélyesebbek a támadások. :-)

2016.11.06. 16:54:23

Mákunk h a spori elengedt a végén ezt előnyszabálynak.

hurbiny3k 2016.11.06. 16:54:23

Szôval îgy is lehet. Rz egyébként 4-2-3-1.

Rikoo 2016.11.06. 16:54:35

Pjanic egészen fantasztikusan rúgja a szabadrúgásokat. Nagyon érzi.

Zombijuve 2016.11.06. 16:55:08

A lényeg hogy nyertünk! Forza!

2016.11.06. 16:56:04

Sajnos mem tudtam nézni :( Összekapták magukat a srácok kicsit?

MdewC 2016.11.06. 16:56:41

@venember83: Sajna nem. :/

Urak, nyeljünk egy nagyon, fontos 3 ponttal több. ;)

FINO ALLA FINE

venember83 2016.11.06. 16:56:54

Nehéz lenne bárkit is kiemelni. Talán Benatiát meg Buffont, Cuadradót és küzdéséért esetleg Mandzut.

Juventino86 2016.11.06. 16:58:28

A csapat a végén játszott igazából jól. Ott azért többet is lőhettünk volna. Cuadradot mindig a kezdőbe kéne rakni, ez egyértelmű. Az is tetszett, hogy nem 3 belső védővel szerencsétlenkedtünk az elején. A csapatot szidókat továbbra sem értem. Nyertünk, vezetjük a bajnokságot. Nincs valami szép játék ez, igaz, de az eredmény számít. Tavaszra össze fog állni jobban ez a csapat.

hurbiny3k 2016.11.06. 16:59:37

Az utolsó negyed óra nagyon klassz volt. Miért kellett eddig várni, fárasztottuk az ellent?

Bbenj 2016.11.06. 17:00:34

Szerencsère meg van a gyözelem ès szerintem volt 1-2 jo megmozdulàs is ma!az bosszanto hogy àltalàban olyan jàtèkosok jutnak gólhelyzetbe akiknek finoman szolva se erössègük(Khedira,Sturaro...) Gyakoroltatni kène többet velük a kapura lövèseket!

RHUN 2016.11.06. 17:03:09

A mai meccs pozitívuma: nem láttam Khedirát. Mandzsu sztm jó volt ha mindenki így küzdene nem volna baj. Benatia nagyon jó, nem hisztizik ha nem játszik s hozza a bbc szintet. Higu nem találja ebben a csapatban a helyét de sajna a kaput sem. igazán rendet kell rakni a fejekben. Szörnyen gyengén focizunk. nincs irányítónk aki kicsit is látna a pályán. nincs fifika a támadásokban.

2016.11.06. 17:07:30

@RHUN: Bár nem láttam a meccset, meggyőződésem hogy Higany csak Dybalával ütős. A horváttal nem passzolnak össze valahogy.

Leram7 2016.11.06. 17:08:03

Nagyon kellett ez a kötelező 3 pont.

Az utolsó 30 percben már volt focira emlékeztető is a játékunkban.

Pjanic adott néhány szép labdát és viszonlag gólerős, de mezőnyben ő sem egy Vidal vagy Pogba sajnos.

Cuad gólt érdemelt volna, kár érte.

Hernanes tetszett ma.

Remélem Barza sérülése nem súlyos.

Így már szerintem nagyon esélyes a bajnokság, de az tuti, hogy erősíteni kell a kp-t januárban.

RHUN 2016.11.06. 17:17:53

@rightinthenuts91: az a baj hogy ott sem annyira. nálunk mindenki visszajön védekezni s így a kapu előtt nincs senki. Morata Mandzsu csere a Bayern ellen. S Higu kioltja Dybalinyó játékát. Viszont nem temetem Higut Bízok benne s reméljük elkapja a fonalat.

Forza Juve

patrik1112 2016.11.06. 17:25:37

Benatia nagy tanar, latszik hogy beleillik a kezdobetuje a BBC-be :D Hernanes fasza volt, harcolt rendesen. Pjanicnak volt par nagy zsugaja, a gol biztos jot tesz neki, utana lathatoan felszabadultabb volt. Higunak latszik hogy nem ez a legjobb szerepkor hogy vissza kell lepkedni, a szunet utan remelhetoleg visszater Dybi es akkor helyreall a helyzet ott elol. A helyzeteirol meg annyit hogy megiscsak jobb a helyzetkihasznalasa mint tavaly, 1el van kevesebb golja mint tavaly ilyenkor, belejon o is

Glaci 2016.11.06. 18:37:45

A győzelem a lényeg, és ennyivel le kell zárni ezt a meccset. A Higuian szidóknak, nem tudom mit várnak, Dybala nélkül teljesen impotens kp van mögötte, egy labdát nem kap, sőt neki kell visszajárni labdákért a kp-ra, így pedig nehéz azt játszania mihez igazán ért.

Ja és azért ha megnézzük a juvés mutatóit hány meccs hány gól, azt gondolom panasz nem lehet. Az hogy 90 milliót fizettünk érte, minden meccsen mester hármast kellene lőnie???akkor biztos nem lenne ennyi negatív vélemény...

Tothtihamer 2016.11.07. 07:22:18

@Glaci: Az a baj hogy idén már rengetegszer zártunk le úgy meccset hogy a győzelem a lényeg a többit meg el kell felejteni.

venember83 2016.11.07. 07:55:21

@Tothtihamer: de ezek szerint a felejtés kimaradt. :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása