Simone Zaza édesapja és ügynöke nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy nem garantálhatja a csatár West Ham Unitednél maradását.
Az olasz válogatott a nyáron került kölcsönbe a West Ham United csapatához, ám nemigen sikerült beilleszkedni és megfelelő teljesítménnyel szolgálni, ezért felmerült a januári visszatérés lehetősége, és már több érdeklődő félről is írtak a lapok.
„Őszintén mondhatom, hogy nem tudom, mi fog történni, véleményem szerint ki fogjuk elemezni az adott helyzeteket.” - mondta Antonio Zaza a Calciomercato.com számára adott interjúban.
„Holnap vagy holnapután Londonba utazok, hogy felmérjük a helyzetet Simonével és a West Ham képviselőivel.
A helyzet nem túl egyértelmű, nem garantálhatom, hogy Londonban fog maradni a szezon végéig, de biztos távozásról sem számolhatok be.
Először is fontos lesz mindent elemezni a fiammal.”
Az interjú során felmerült a Napoli neve, ezért erről is megkérdezték az érdekképviselőt.
„Nem, senki nem hívott a Napoli részéről mostanában. Ahogy arról minden bizonnyal tudnak, létezett egy ajánlat elmúlt nyáron, azonban senki nem hívott engem azóta.
Az AC Milan? Jelenleg nem. Ez a két célpont határozottan nagyon jó opciót jelentene, ezért ha a képviselők felvennék velem a kapcsolatot, természetesen beszélnék velük.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Montero 2016.11.03. 19:18:15
Juveboy92 2016.11.03. 19:38:14
Montero 2016.11.03. 20:07:10
Rikoo 2016.11.03. 20:21:30
Hát ezzel sem lennénk semmivel előrébb. Ennél még a mostani középpályánk is erősebb...
venember83 2016.11.03. 20:22:29
Juveboy92 2016.11.03. 20:24:18
Montero 2016.11.03. 20:36:45
Rikoo 2016.11.03. 20:46:33
Én Fábregas, James Rodriguez duoval lennék elégedett. Vagy szélsőkkel erősíteni.
De az lenne a legfontosabb, hogy támadójátékosokat vegyünk a jövőben.
Védőkben megvagyunk.
Montero 2016.11.03. 20:58:56
sleepy8 2016.11.03. 21:05:18
Rikoo 2016.11.03. 21:07:14
A keretünk tavaly is káosz volt most is az.
Tavaly előtt pedig nem volt mélysége a csapatnak, pont ez volt a legnagyobb probléma.
Egyedül Pereyra volt akit belehetett dobni, ha baj volt.
Montero 2016.11.03. 21:08:21
A fiuk gyakorolhatjak a kapu elotti helyzeteket illetve a rogzitett szituaciokat
Montero 2016.11.03. 21:22:30
Rikoo 2016.11.03. 21:28:17
Coman, Pepe, Cáceres, Llorente, Sturaro, Storari, Asamoah, Pereyra, Padoin.
Ez volt a kispad.
Nekem semmivel nem tűnik erősebbnek,mint a mostani.
Tothtihamer 2016.11.03. 22:08:55
Szerintem a Higuain Pjaca párosra kiadott 115 milliót sokkan értelmesebben el lehetett volna költeni
bulldeo 2016.11.03. 22:13:06
Még mindig ott tartunk, hogy Vidal hiányzik, aki vért iszik, legyalulja a pályát, megtestesíti a megalkuvást nem ismerő spiritót, és nem hagyja, hogy ilyen langymeleg, alibizős fosba menjen át a játékunk, mint amit tegnap látni lehetett. Még ha hibázik így egy játékos, de inkább egy vereség ilyen lelkülettel, mint a szégyenteljes, hit nélküli alibizés.
Sandro meg Cuadrado ilyenek a széleken, hogy mernek játszani, fel merik vállalni az egy egy elleni küzdelmet, nem hisznek ortodox módon a hátrapasszban, de középen még fontosabb lenne egy ilyen játékos.
(Különben is, a Pirlo effektusban bízva öregfiúk csapatot csinálunk a Juventusból.)
Tothtihamer 2016.11.03. 22:20:16
Fabregas irányít Marci - Witsel robotol Sandro - Cuadrado fellép a támadásokhoz.
Juveboy92 2016.11.03. 22:23:12
Rikoo 2016.11.03. 22:37:38
Pedig idén még jobb százalékban használja ki a helyzeteit, mint tavaly.
bulldeo 2016.11.03. 23:14:27
Juveboy92 2016.11.03. 23:22:10
egyébként direkt követem Witselt whoscoredon a meccsein és az egész kpnknál magasabb 100%ban passzol pontosan és jobban szerel Lemina Khedira Sturaronál is ...többibe meg csak Marchisio és Pjanic jobb nála :)
szóval remélem hogy Zenit elengedi Witselt télen , mert talán 3 magas %pontossággal játszó kp felerősítené egymás erősségeit ...viszont nyáron muszáj lesz venni 1 kreatív játékost , talán a leginkább elérhető megoldás Isco akinek nagyon kifele áll a szénája Madridból , de félő hogy a Premier Leagueben fog kikötni ...de én vele és Dahoudd megelégednék...így a spanyol Pjaniccsal cserélgethetnék egymást a német meg Marchisioval , Witselt meg Khedira és pluszban maradna Mandragora Lemina Sturaro többi mehet isten hírével ...
Barolo4 2016.11.03. 23:32:09
@.Bulldeo: +1 az utolsó hozzászólásoddal abszolút egyet értek.
Szerintem semmivel sem gyengébb a keret mint tavaly vagy tavaly előtt (ott a kezdő talán erősebb volt, de a teljes keret nem). Egyszerűen nem áll össze a csapat és nagyon hiányzik egy jó Pjanic, Dybala, Pjaca és még +1 ember a kp.-ról. Nem tudom, hogy ez idén meg lesz e (én reménykedem) a feltámadás, mondjuk én azt sem élném meg extra tragédiának, ha 5 év után jönne egy hullámvölgy (főleg, ha az is bl indulást ér). Mindig győzelemre kell törekedni, de nem lehet mindig nyerni és olasz szinten azért már jelenleg is 'túl' nyertük magunkat sajnos, ami azért rontja az amúgy is gyenge olasz összképet. Ami még egy érdekes kérdés, hogy azok a játékosok akik tőlünk elmentek, azok összességében jelenleg rosszabbul teljesítenek vagy lejjebb vannak a hierarchiában az új csapatukban (talán Morata az egyetlen ellenpélda). Ezért bár én sem tartanám itt vaslánccal aki menni akar, azért érdemes lesz arra is figyelni, hogy lehet, hogy egyszerűbb valakit itt tartani, mint hasonló szintet hozni a helyére, aki utána be is fog válni. Pogbánál ez kb. lehetetlen lett volna, de a zsoldos Vidalt azért itt lehetett volna szerintem tartani egy hatalmas gázsival. Forza Juventus!
mrdel 2016.11.04. 19:28:18
Elkötelezett, győzelemre éhes, a csapat érdekét szem előtt tartó játékosok fussanak ki a pályára, akik mindent megtesznek a győzelemért. Ha veszítenek, azt is emelt fővel tegyék.