Allegri Juventus-Inter versenyfutást vár a Scudettoért
Allegri Juventus-Inter versenyfutást vár a Scudettoért

A ma délutáni, Carpiban aratott 3-2-es sikerrel Massimilliano Allegri csapata hét meccses veretlenségi sorozatot tudhat maga mögött és megerősítette pozícióját a tabella élmezőnyében. A csapat vezetőedzője örömét fejezte ki a győzelmi szériával kapcsalatban, egyben elmondta,…

Marotta: „Januárban nem érkeznek sztárok”
Marotta: „Januárban nem érkeznek sztárok”

A Juventus igazgatója a Carpi elleni meccs előtt nyilatkozott a sajtónak, és arról beszélt, hogy a klub januárban nem szándékozik Ezequiel Lavezzi, İlkay Gündoğan vagy Éver Banega kaliberű játékosokat igazolni. A bianconero transzferekért is felelős igazgatója a Mediaset…

A Carpi elleni keret
A Carpi elleni keret

A 2015-ös esztendő, amely tavasszal szédületes Bajnokok Ligája-menetelést, bajnoki győzelmet és kupagyőzelmet, majd ősszel előbb elképesztő botladozást, majd fantasztikus feltámadást hozott a Juventus számára, most az újonc Carpi elleni idegenbeli bajnoki találkozóval…

Castori: "A Carpi meglepheti a Juventust"
Castori: "A Carpi meglepheti a Juventust"

Fabrizio Castori figyelmeztette csapatát, hogy még nem kaptak ki és büszkeséggel és becsülettel fognak pályára lépni a Juventus ellen, ma 12.30-as kezdéssel. "Tudjuk, hogy hibátlan teljesítményre lesz szükségünk." - mondta az edző a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón. A…

Allegri: "Kizárólag a győzelem lehet a cél a Carpi ellen"
Allegri: "Kizárólag a győzelem lehet a cél a Carpi ellen"

A Juventus az esztendő utolsó mérkőzését vívja az újonc Carpi otthonában, s Massimiliano Allegri úgy véli, ha csapata nem tudná megszerezni a győzelmet, azzal kárba veszne az utóbbi hetek nagyszerű győzelmi sorozata. "Ez lesz az utolsó mérkőzés 2015-ben, amely tele volt…

A januári mercato lehetséges érkezői
A januári mercato lehetséges érkezői

A Juventus a januári átigazolási időszakban szeretné tovább erősíteni keretét egy, főként a középpályán bevethető játékossal. A tavalyi szezon után a torinóiak középpályája jelentős átalakuláson esett át, hiszen többen is távoztak ebből a csapatrészből, s csak Paul…

Kroost szívesen látná a Juventus is
Kroost szívesen látná a Juventus is

Spanyol források szerint a Juventus és az Inter a Real Madrid középpályása, Toni Kroos iránt érdeklődik. A Fichajes értesülései szerint a német válogatott egyike azon számos játékosnak, aki nemigen találja a helyét a csapatban, mióta Rafa Benítez váltotta Carlo…

Allegri vagy Conte veheti át Mourinho helyét?
Allegri vagy Conte veheti át Mourinho helyét?

A Juventus vezetőedzője, Massimiliano Allegri vagy az olasz válogatott szövetségi kapitánya, Antonio Conte lehet a frissen menesztett José Mourinho utóda az angol bajnok Chelsea csapatánál - legalábbis az újságok szerint. A 'Special One' ezen a héten vált munkanélkülivé, miután a…

Lichtsteiner: „Nem érdekel, hogy félnek-e tőlünk”
Lichtsteiner: „Nem érdekel, hogy félnek-e tőlünk”

A Juventus jobb oldali védője, Stephan Lichtsteiner szerint a csapatának a bajnokság végéig meg kell küzdenie a Roma és az Inter együttesével a bajnoki címért. A bianconero együttes sorozatban hat bajnokit megnyert a gyenge szezonkezdet után, mostanra pedig mindössze hat pontra…

Rugani: „El akarom nyerni az edző bizalmát”
Rugani: „El akarom nyerni az edző bizalmát”

Daniele Rugani a Juventusra koncentrál, célja pedig nem más, mint bizonyítania Massimiliano Allegrinek, hogy számíthat rá a kezdőcsapatban is. A fiatal védőjátékos az Empolitól érkezett a nyáron, azonban csak a minap kapta meg második lehetőségét a Torino elleni kupameccsen,…

Ügynöke szerint Zaza torinói jövője bizonytalan
Ügynöke szerint Zaza torinói jövője bizonytalan

Simone Zaza ügynöke elismerte, hogy kliense jövője bizonytalan a bajnokcsapatnál, ugyanis a csatárnak folyamatos játéklehetőségre van szüksége annak érdekében, hogy behívót kapjon az olasz válogatott Európa Bajnokságra készülő keretébe. Zaza a tegnapi, Torino elleni Coppa…

Allegri: „Fent kell tartanunk ezt az intenzitást”
Allegri: „Fent kell tartanunk ezt az intenzitást”

Massimiliano Allegri a szerdai Coppa Italia győzelmet követően a szezon elején tapasztalt bukdácsolásra emlékeztette csapatát. A Juventus fölényes győzelmet aratott városi ellenfele ellen, a torinói 4-0 után pedig a negyeddöntőben a Lazio vagy Udinese lesz az ellenfél. „A…

Pogba: "Gyakoroltam a szabadrúgásokat"
Pogba: "Gyakoroltam a szabadrúgásokat"

A Juventus meggyőző játékkal és fölénnyel nyerte a Torino elleni városi rangadót az Olasz Kupában, s a találkozón olyan történt, amire régóta vártak a zebramezes szurkolók: Paul Pogba bevette az ellenfél kapuját, ráadásul mindezt egy szépségdíjas szabadrúgással…

A Torino elleni keret
A Torino elleni keret

Az év még tartogat néhány megvívandó bajnoki csatát a Juventus számára, s ma este a címvédő Juventus bekapcsolódik az Olasz Kupa küzdelmeibe is, a csapatra ráadásul rögtön egy városi rangadó vár a Torino ellen.  Massimiliano Allegri gyakorlatilag szinte teljes kerettel…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása