Felipe Melo a Juventusnál folytatja?
Felipe Melo a Juventusnál folytatja?

Bár a Felipe Melo érdekeit képviselő ügynökség szerint senkivel sem tárgyalnak a játékos eladásáról, a La Republicca szerint a Juventus 21 millió euróért, plusz Marco Marchionni játékjogáért leigazolta a brazil középpályást a firenzeiektől. Úgy tűnik, mostanában…

Zebina: "Ez az én évem lesz"
Zebina: "Ez az én évem lesz"

Sokan úgy vélték, Jonathan Zebina idén távozik a Juventustól, ám a francia védő abban bízik, hogy a következő lesz egyik legjobb szezonja a Bianconeri színeiben. Az egykori római védő idénye nem sikerült a legjobbra, hiszen novemberi műtétje miatt alig léphetett pályára,…

Ferrara: "Lesznek még igazolások"
Ferrara: "Lesznek még igazolások"

Ciro Ferrara azt üzente a szurkolóknak, hogy a Juventus még nem fejezte be a nyári igazolásait.: A Bianconeri a nyár elején leigazolta Diegót és Fabio Cannavarót, ám azóta nem érkeztek új játékosok, mindössze Olof Mellberg távozott Görögországba. Ettől független a klub…

Az Udinese szerint a Juve megszerezheti D'Agostinót
Az Udinese szerint a Juve megszerezheti D'Agostinót

Az Udinese sportigazgatója, Sergio Gasperin megerősítette, hogy a Liverpool is érdeklődött D'Agostino iránt, de elmondta azt is, hogy még mindig a Juventus a legesélyesebb kérő. "Megerősíthetem a Liverpool érdeklődését, de ez inkább csak olyan tapogatózás, semmi…

Buffon marad
Buffon marad

Gianluigi Buffon ügynöke, Silvano Martina elárulta, hogy a világbajnok kapusnak nem áll szándékában távozni a nyáron. A 31 éves Buffon iránt több klub is érdeklődött, januárban a Manchester City ajánlatot is tett érte, amit azonban visszautasított. "Nem kell aggódni…

Mega-ajánlat Felipe Melóért?
Mega-ajánlat Felipe Melóért?

A brazil Felipe Melo kedden 2013-ig meghosszabbította szerződését a Fiorentinával, ám a Corriere dello Sport szerint a Juventus mégis ajánlatot tehet a 26 éves középpályásért. Pantaleo Corvino, a firenzeiek igazgatója ugyanis úgy hosszabbított a brazillal, hogy a játékos…

Cobolli Gigli újabb érkezőt ígér
Cobolli Gigli újabb érkezőt ígér

A Juventus elnöke, Giovanni Cobolli Gigli megígérte, hogy még egy nagy év érkezik Torinóba, mielőtt véget érne az átigazolási időszak. A Juventus igen aktívan kezdte az igazolásokat, mivel a werder Brementől megszerezték Diegót, majd a Real Madridtól Fabio…

Montero Ferrarát dicsőíti
Montero Ferrarát dicsőíti

A Juventus jelenlegi trénerének korábbi csapattársa úgy véli, Ciro Ferrara a legmegfelelőbb ember a Bianconeri vezető edzői posztjára. Paolo Montero 1996 és 2005 között küzdött együtt a pályán Ferrarával. Az uruguay-i most megpróbálja elhallgattatni a kétkedőket, akik…

André Santos lehet a befutó
André Santos lehet a befutó

Úgy néz ki, a Bianconeri eldöntötte, kit szeretne megszerezni jövőre a bal hátvéd posztra, mivel intenzívebb tárgyalásokba kezdtek a brazil játékos klubjával. A Corinthians védője iránt állítólag három olasz klub is érdeklődik - a Juventus, a Roma és a Fiorentina -, de a…

Xabi Alonso újra?
Xabi Alonso újra?

A Tuttosport információi szerint a Juventus hétfői éves közgyűlésén az Igazgató Tanács zöld utat adott Alessio Seccónak, hogy újra Xabi Alonso leigazolásáról tárgyaljon. A Bianconeri már tavaly is megpróbálta megszerezni a spanyol középpályást, ám a pletykák szerint…

Terítéken az átigazolási tervek
Terítéken az átigazolási tervek

A tegnapi napon tartották a Juventus éves közgyűlését, és a klub vezetői leginkább az átigazolási tervekről tárgyaltak. A Tuttosport szerint a találkozó célja az átigazolási tervek tisztázása, és az igazolási költségvetés meghatározása volt, de ezen kívül döntés…

Camoranesi marad
Camoranesi marad

Mauro Camoranesi ügynöke, Sergio Fortunato szerint az argentin születésű középpályást a Juventus nem vonja be a Fabio Grosso megszerzésére irányuló tárgyalásokba. Paolo De Ceglie és Cristian Molinaro sérülése miatt a Juventusnak mindenképp szüksége van egy bal szélső…

A Panathinaikos vinné Zebinát
A Panathinaikos vinné Zebinát

Az átigazolási piacon a Panathinaikos csapata nemrégiben alulmaradt helyi riválisával, az Olympiakosszal szemben. Korábban ugyanis a Zöldek szintén szemet vetettek Olof Mellbergre, de a svéd végül a pireusziaknál kötött ki. Miután a PAO így lecsúszott a 88-szoros válogatott…

Paolucci visszatért a Juventushoz
Paolucci visszatért a Juventushoz

A terveknek megfelelően pénteken 19 órakor egyes játékos kölcsönszerződése lejárt. A Juventus szempontjából leginkább Michele Paolucci visszatérésének van jelentősége. A fiatal támadó az Udinese és a Juventus közös tulajdona, de legutóbb a Catania csapatánál szerepelt…

Giovincóra orrműtét vár
Giovincóra orrműtét vár

Július 1-én, szerdán Sebastian Giovincónak be kell vonulnia a Chivasso kórházba, ahol Professzor Tubino veszi majd kezelésbe. A pénteki, helyi érzéstelenítéssel végzett előkészítő vizsgálatok ugyanis megerősítették, hogy a játékosnak orrműtétre van szüksége. Az…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása