A Panathinaikos vinné Zebinát

Az átigazolási piacon a Panathinaikos csapata nemrégiben alulmaradt helyi riválisával, az Olympiakosszal szemben. Korábban ugyanis a Zöldek szintén szemet vetettek Olof Mellbergre, de a svéd végül a pireusziaknál kötött ki.

Jonathan Zebina

Miután a PAO így lecsúszott a 88-szoros válogatott védőről, most ismét egy - de már kevésbé rutinosnak mondható - Juve játékost szemelt ki magának, név szerint Jonathan Zebinát.

A görögök az egyszeres válogatott franciában állítólag azért is látnak perspektívát, mert tudnák őt használni belső, illetve jobb oldali védőként egyaránt.

Ezzel együtt a korábbi Roma játékos gyaníthatóan Torinóban szándékozik maradni, hiszen kontraktusa egészen 2011. júniusáig érvényes a Bianconerinél, s idényenként nem kevesebb, mint 2.5 millió eurót tehet zsebre.

A hamarosan 31. születésnapját ünneplő Zebinát szinte folyamatosan sérülések hátráltatják. Az elmúlt évad során mindösszesen kilenc alkalommal lépett pályára.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr324649791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

adamp 2009.06.30. 12:18:33

Menjen Isten hírével!!!

Tibi 2009.06.30. 12:44:10

játékkonzolos tapasztalataimat (amit senki sem vesz komolyan) szerintem ha Zebina sose lenne sérült simán jobb, lendületesebb Grygeránál. Na így viszon Santacroce-t azonnal meg kell venni.

Ricsman 2009.06.30. 12:48:23

nem is az a kérdés, hogy ki mennyivel jobb a másiknál, hanem hogy ha sérültként viszi a pénzt, az csak neki buli. Nyilván nem akar menni, ha ennyi dől neki, ott meg tuti nem kapna többet 1 misinél. Sajnos ezt záradékolni kéne az elkövetkezendő szerződésekbe... mint ahogy más kluboknál is szokás.

Ismeretlen_128149 2009.06.30. 13:31:47

Vigyék a p***ba..és ha még pénzt is adnak érte, boldogok lehetünk. Az pedig egyértelmű, h kell egy védőt veni legalább! Santacroce és André Santos is jöhetne, én szivesen látnám őket, am Felipe Melo kivásárlási ára 23millió, azt még mi is ki tudjuk fizetni, és akk nem D'agostinoval kell itt vitatkozni, hjön-e v sem..

Shyr Kahn 2009.06.30. 13:42:22

Én ezt a hírt Grygera-val kapcsolatban hallottam és szerintem inkább a cseh-t vigyék, mert Zebina jó játékos... kell nekünk legalább cserének. Santacroce lenne az első alternatíva.

vizi8 2009.06.30. 13:56:41

Hamár Zebina és Grygera között kell választani, egyértelmű hogy Grygera a választás célpontja. Grygera igen hasznosan futbalozott addig amíg bírta( erőnléti edző csődje), Zebina csak Capello kedvence volt és soha nem alkotott maradandót egyik klubjában sem. A másik hogy hihetetlen arrogáns, udvariatlan és beképzelt.

Ismeretlen_108746 2009.06.30. 14:44:15

Kövezzetek meg, de szerintem Zebina nem annyira szar játékos, s símán elférne cserének a védelembe. Ettől függetlenül nagyon kellene Santacroce!

Ismeretlen_102194 2009.06.30. 14:52:24

apuelius : -egyetértek,nem annyira szar,de tény hogy erősítenünk kell és ahhoz nem ártana most már ha marad- végig játszania egy teljes szezont!

Ismeretlen_127033 2009.06.30. 15:14:50

Szerintem max cserének jó,bár cserének minek kell 2,5milliót fizetni?!?!Egyébként zebina nemhogy egy teljes szezont nem tudna végig játszani,hanem még egy felet se.Szerintem kedőként nem lehet rá építeni a az idényt.

Ismeretlen_127033 2009.06.30. 15:15:54

Nem érdemel meg még 1 millió eurot sem,sőt!!

babo410 2009.06.30. 15:56:26

Adjuk el! Akkor biztos jön még egy védő! Remélem Poulsent is sikerül eladni, mert több olasz lap szerint is Újabb kiszemeltek a kp-ra Melo, Xabi és Mbia akiről semmit nem tok. Ehhez állítólag el kell adni vkit a kp-ről, aki nagyon vszínű, hogy Poulsen lesz, ha sikerül. Mert Cobboli azt nyilatkozta, hogy ahhoz, hogy utolérjük a zintert kell még min. egy kp. Remélem tényleg jön még egy nagy név, és az se lenne baj, ha Tiago is elmenne. akkor tuti erősödnénk. Pláne, ha még a védelembe is jönne vki.

norbi86 2009.06.30. 17:23:23

szerintem várni kellen vele még 1 fél évet,szerintem is jó játékos zebina,cserének megfelelő, már csak azért is mondom hogy maradjon,hogy megtapasztalják az új erőnléti edzőket,milyen munkát végeznek, igaz trezel nem kellene össze keverni őt,sérülés szempontjából,de inkább molinaro szélére figyeljenek!de ceglievel mi van?sérült amúgy is elment, maradjon zebina!ennyi

norbi86 2009.06.30. 17:27:06

érdekes grygerat is vinné a PAO,persze adjanak el mindenkit,van akkor ott euró:D

Ismeretlen_127033 2009.06.30. 17:43:58

De Ceglie távozása csak pletyka volt,marad a juvénál

Ismeretlen_124410 2009.06.30. 19:57:57

vigyééééééééééék:D

Ismeretlen_128149 2009.06.30. 20:20:34

Grygera egy gecijó jobbhátvéd, nekem nagy kedvencem, de ha kéne a helyére mondanom vkit, akkor nekem az Arsenlból a Sagna kéne... Zebina, én azt mondom vigyék, de ha marad, akk is csak csere legyen.

Puding 2009.06.30. 23:15:03

Nem megy Zebina sehova :)...Ő az én emberem! Ha nem lenne sérült,tuti jól nyomná. Capello sem hülye,hogy kezdőként számitott rá...Abban az időben igenis jól ment neki a játék! Most is értékes lehet még...Mellberget is hülyeség volt elengedni,őt is az lenne...Nehogymár a pudvás görögök szétvigyék a Juventust,f@szom xD!

Type-R 2009.07.01. 10:05:57

hol kell aláírni?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása