Del Piero: „Hamarosan eljön az igazság pillanata”
Del Piero: „Hamarosan eljön az igazság pillanata”

Alessandro Del Piero szerint a Juventus számára az igazság pillanata közeleg, hiszen a következő néhány meccs kulcsfontosságú a Juventus számára. A menetelés Torinóban kezdődik november 26-án a Crotonével, december 1-jén a Napolihoz látogat az Öreg Hölgy, december 5-én az Olimpiakosz lesz az…

Pjanić: „Jobb futballt kell nyújtanunk”
Pjanić: „Jobb futballt kell nyújtanunk”

Miralem Pjanić nem tagadja, hogy csapatának jobb futballt kell nyújtania, ahogy azt sem, hogy a csapat elsődleges célja a bajnoki cím ismételt megszerzése, mivel a Bajnokok Ligájában a sikerhez nagyobb szükség van szerencsére, mint a bajnokságban. „Egyértelmű, hogy jobb futballt…

Dybala: "Meg kell nyernünk a következő mérkőzésünket"
Dybala: "Meg kell nyernünk a következő mérkőzésünket"

A Juventus látványosnak és élvezetesnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető mérkőzésen játszott baráti döntetlent a Torinóba látogató FC Barcelona ellen, s az eredmény biztos csoportelsőséget jelent a katalánoknak, a zebramezeseknek pedig apró, ám fontos lépést a…

Allegri: „Nagyszerű meccs volt taktikailag”
Allegri: „Nagyszerű meccs volt taktikailag”

Massimiliano Allegri véleménye szerint a Barcelona elleni gól nélküli döntetlen csodálatos meccs volt taktikai tekintetben, és arról beszélt, hogy örült a védekezésben nyújtott fejlődésnek. „Csodálatos meccs volt taktikai szinten, a szezon első gól nélküli meccse számunkra,…

Allegri: „Nincsenek nagy gondjaink”
Allegri: „Nincsenek nagy gondjaink”

Massimiliano Allegri nem kíván összehasonlításokba bocsátkozni Paulo Dybala és Leo Messi vonatkozásában, azonban véleménye szerint csapatának nincsenek komoly gondjai jelenleg. „Szerdán a taktikai rendszer attól függ, hogyan mozgunk védekezésben és támadásban.” - mondta a mester a Barcelona elleni…

Valverde: "A legjobb Juventusra számítunk"
Valverde: "A legjobb Juventusra számítunk"

A hazája bajnokságát és Bajnokok Ligája-csoportját egyaránt vezető FC Barcelona mestere, Ernesto Valverde, valamint a katalán csapat horvát válogatott középpályása, Ivan Rakitić beszélt a közelgő összecsapásról a keddi sajtótájékoztató alkalmával. "A legjobb Juventusra számítunk. Kétségkívül egy…

Pjanić: "Mindig a győzelem a megfelelő válasz"
Pjanić: "Mindig a győzelem a megfelelő válasz"

A játékosokat a csapat játékmestere, Miralem Pjanić képviselte a kedd esti sajtótájékoztatón, s a bosnyák középpályás az ellenfél iránti tisztelettel, de magabiztosan nyilatkozott az FC Barcelona elleni összecsapásról. "Ugyanúgy tiszteljük a Barcelonát, mint tavaly. Nagyon…

Douglas Costa: "A Juve jól játszott"
Douglas Costa: "A Juve jól játszott"

Douglas Costa véleménye szerint csapata jól játszott a Sampdoria ellen, azt azonban nem tagadja, hogy egységesebbnek kell lenniük. A Bianconeri a Genovában megrendezett mérkőzés folyamán 3-0-ás hátrányba került, s ugyan sikerült két kései gólt is szereznie, a találkozó végül a Sampdoria győzelmével…

Dybala: „A maradásom nem csak rajtam múlik” - FRISSÍTVE
Dybala: „A maradásom nem csak rajtam múlik” - FRISSÍTVE

Paulo Dybala nem kíván ígéretekbe bocsátkozni a jövőjét illetően, azonban nem tagadja, hogy megtiszteltetés a 10-es mez számára. „Nem kívánok ígéreteket tenni, különösen mivel ez nem csak rajtam múlik.” - nyilatkozta Paulo Dybala a France Football számára. „Jelenleg azonban azt sem mondom, hogy ez…

Barzagli: "Németország és Belgium a követendő példa"
Barzagli: "Németország és Belgium a követendő példa"

Andrea Barzagli azt javasolja az olasz labdarúgás számára, hogy a következő tíz évre Németország és Belgium focija legyen a követendő példa. Barza a Juve döcögős idényéről is beszélt. A talján védő múlt héten mondott le a válogatottságról, miután hazája nem jutott ki a jövő évi Világbajnokságra.…

Buffon: „Nem tudom, mit hoz a jövőm”
Buffon: „Nem tudom, mit hoz a jövőm”

A Juventus csapatkapitánya és hamarosan visszavonuló hálóőre az UEFA honlapjának adott interjúban arról beszélt, hogy még egy kis időbe telik, mire eldönti, hogy milyen utat választ az aktív karrier után, mivel nem kíván idiótának látszani. Az elmúlt húsz év ikonikus alakja, Gigi Buffon a szezon…

Allegri: „Váratlan pofont kaptunk”
Allegri: „Váratlan pofont kaptunk”

Massimiliano Allegri a 3-2-es vereség után arról beszélt, hogy a Juventus elhamarkodottan és forró fejjel játszott, ami váratlan pofont eredményezett. Az eredmény szoros meccsről tanúskodik, ám 3-0 után a Juventus büntetőből rúgta az első gólt, majd a meccs végén Paulo Dybala egyéni megmozdulásából…

Marotta: „Hetvenszázalékos Juventus”
Marotta: „Hetvenszázalékos Juventus”

A Juventus vezérigazgatója, Beppe Marotta szerint csapata jelenleg megközelítőleg hetven százalékot nyújt, miközben a válogatott miatt véleménye szerint a szövetségnek valamilyen tervet kell megfogalmaznia. „Gigi Buffon nagyszerű állapotban van, ha eltekintünk a csalódástól, ami érte, azonban a…

Linetty: "Győzelem minden áron"
Linetty: "Győzelem minden áron"

A Sampdoriában szereplő Karol Linetty szerint csapata minden erejével azon lesz, hogy legyőzze a regnáló bajnokot a ma délutáni találkozón. A genovai csapat jó formának örvend a szezon eddigi részében, hiszen a Marco Giampaolo vezette alakulat 23 pontot gyűjtött 11 forduló alatt, s ezzel a tabella…

Allegri: „Kizárt, hogy most szövetségi kapitány legyek”
Allegri: „Kizárt, hogy most szövetségi kapitány legyek”

Massimiliano Allegrit a Sampdoria elleni meccset megelőző sajtótájékoztatón arról kérdezték, hogy elfogadná-e a szövetségi kapitányi kinevezést, azonban a tréner egyértelműen elutasította az ötletet. „Abszolút kizárt, hogy elfogadjam. Szerepel a célkitűzéseim között, azonban nem most. Jelenleg…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1969) bajnokság (3771) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1093) elemzés (40) előzetes (946) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1754) játékosokról (10720) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2602) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4676) mercato (4450) nyilatkozat (8047) Olasz Kupa (343) összefoglaló (491) pletyka (4476) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (368) video (278) Címkefelhő
süti beállítások módosítása