Allegri: „Nagyszerű meccs volt taktikailag”

allegri_massimiliano_esoben.jpgMassimiliano Allegri véleménye szerint a Barcelona elleni gól nélküli döntetlen csodálatos meccs volt taktikai tekintetben, és arról beszélt, hogy örült a védekezésben nyújtott fejlődésnek.

„Csodálatos meccs volt taktikai szinten, a szezon első gól nélküli meccse számunkra, és ezt a Barcelona ellen értük el, amelyik nagyon jól védekezik ebben az évben.” - mondta a tréner a Mediaset Premium mikrofonja előtt.

„Ha gyorsabbak lettünk volna a védekezésből támadásba való átmenet során, akkor több kedvező lehetőségünk adódott volna, azonban a második félidőben megállítottak ebben a Barcelona játékosai. Volt egy lövés Douglas Costától és egy védés Paulo Dybala próbálkozása nyomán.

Fontos pontot szereztünk, így az Olimpiakoszhoz úgy látogathatunk, hogy előfordulhat, hogy egyetlen pont nem elég, nyernünk kell, de az is lehetséges, hogy egy vereséggel is továbbjutunk attól függően, hogy mi fog Barcelonában történni.”

A csapat nem számíthatott Giorgio Chiellini játékára egy váratlan sérülés miatt, így a hazai együttes 3-4-2-1-es felállásban lépett pályára.

„A srácok nagyon jól teljesítettek, ezért ahelyett, hogy felküldjek egy szárnyvédőt, aki segítette volna a támadásokat, inkább három középhátvédet küldtem pályára, közülük pedig Andrea Barzagli kapott statikus szerepkört. Ugyanazokról a játékosokról van szó, mivel rendelkezésre állt Juan Cuadrado, Alex Sandro és Douglas Costa, szóval egyáltalán nem beszélhetünk negatív hozzáállásról.

Azt mondtam a játékosoknak, hogy nem érdekel a ma esti eredmény, hanem a teljesítmény a fontos. A megfelelő hozzáállást és küzdést láttam a pályán, és amikor a Juventus adott módon védekezik teljes csapattal, nem egyszerű ellenünk gólokat szerezni.”

A Sporting CP nyert az Olimpiakosz ellen 3-1-re, így a továbbjutás kérdése az utolsó meccsek nyomán fog eldőlni. A Juventus közvetlen párharcok tekintetében jobban áll, mint a Sporting, miközben a portugálok a Camp Nou gyepén zárják a csoportkört, míg a bianconero együttes Görögországba látogat.

„Már a csoportmeccsek kezdete előtt azt mondtam, hogy a továbbjutáshoz legalább nyolc pont kell, azonban a Sporting nyert Görögországban, és ezzel összezavarta a számításom, és előfordulhat, hogy még egy győzelem kellene.

Furcsa a helyzetünk, mivel tavaly az egyetlen elveszített BL-meccs a döntő volt, azelőtti évben is kevés gólt kaptunk, azonban minden év más. A nulláról kellett ma indulnunk, mivel a vasárnapi meccsen a Sampdoria ellen olyan gólokat kaptunk, amilyenek nem engedhetők meg. Ma a Barcelona ellen jobban koncentráltunk, és így nem kaptunk gólt.”

A szerdai meccs előrelépés volt a barcelonai sima vereséghez képest, azonban tavaly a BL-negyeddöntőben a Juve 3-0-ra nyert a katalánok ellen Torinóban.

„Nagyon jó első félidőnk volt Barcelonában, valószínűleg jobb lehetőségeink adódtak, mint ma este, aztán a sípszó előtt egy ellentámadásból gólt kaptunk. A csapat egyszerűen elolvadt, és kitűnt a kiváló Leo Messi teljesítménye.

Jelenleg szinte lehetetlen időt találni az edzésre. Szeretnénk javítani a futball minőségét és gólszerzési lehetőségeink számát, azonban javultunk a védekezés tekintetében, ennek pedig örülök. Talán kevésbé kellemes futballt mutattunk, azonban szilárdabb csapat benyomását keltettük. Minél több ideig sikerül megőrizni a góltalanságot, annál nagyobb önbizalomra tehet szert a csapat, és annál több lehetőséget tud létrehozni az együttes.

Dolgoznunk kell a támadások hátsó sorból való felépítésén, mivel ma túl sok hibát vétettünk.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2513350181

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

malloy_ 2017.11.23. 09:11:27

"Dolgoznunk kell a támadások hátsó sorból való felépítésén, mivel ma túl sok hibát vétettünk.” Hagy segítsek ezt megoldani mester! Rakd ki a csapatból a szeretődet. kész is...

Zoltan Hervay 2017.11.23. 09:22:29

@malloy_: khediràt lenem vennè.viszont marchisio nagyon okossan jàtszot mikor bement.szerintem ö kène pjaniccal kozepre plusz matuidi vedekezni.mandzsukics is tobb labdat tartot volna meg mint higuan.allegri kicsit èszbe kapna itt lehetet volna nyerni

Juventino86 2017.11.23. 09:23:29

Khedira eléggé fékezte a csapatot sajnos, bár volt már rosszabb meccse is. Marchisio és Bentancur is sokkal jobb volt nála. Azt lehet tudni, hogy miért Pjanic jött le? Volt egy kisebb sérülése?
Taktikailag a védekezés valóban rendben volt. Lehetett volna nyerni, de azért itt nem a Benevento volt az ellenfél. A csapat mostani állapotát figyelembe véve nem rossz ez a döntetlen.

Mahiro 2017.11.23. 09:24:17

Igazából a meccstől pont az kaptam amire számítottam, egyik fél sem akart megszakadni, mivel pontosan tudták, hogy egy X is elég lesz nagy valószínűséggel. Csak a végén pörögtünk fel, amikor már egyértelmű volt, hogy a sporting nyerni fog otthon.

Végül Ter Stegen intézte el nekünk élete védésével (meg volt egy 11es gyanús eset is) , hogy a görögöknél ne fulladjon unalomba a meccs és hajtani kelljen, mert arra remélem senki nem épít Torinoban, hogy majd a Barca simán megveri vagy lehozza döntetlenre a meccset, szerintem C kerettel fognak kiállni megspékelve egy két ifivel. A portugálok meg tuti fel lesznek spanolva hiszen otthon is csak egy öngóllal kaptak ki.

pedronegroo 2017.11.23. 09:24:24

Egy ilyen kamumeccsből kár volna nagy következtetéseket levonni. A 3 védő amúgy már rég kellett volna persze ezzel ne gondolja senki hogy meg van oldva a védekezés mert azt csapat szinten kellene megszervezni de tegnap is jól látszott hogy káosz az egész egy-egy beadásnál szögletnél csak össze-vissza kapkodtunk senki nem tudta hol a helye elvileg ezért vannak az edzések na de mindegy...

Allegri meg elhiszi hogy jó meccset játszottunk hát ja, mert a barca nem fűzte be az oktatófilmet. Khedira meg volt, van és lesz. Most hogy világraszóló eredményt értünk el Messiék ellen (ja a törpe még csak nem is játszott csak a végén állt be kocogni) bizonyítéka annak hogy Saminek a kezdőben a helye!

Valaki kérdezte múltkor hogy miért nem közvetítik a Juve meccseket ha nézte a tegnapi meccset akkor ez többet szerintem nem kérdés és pedig ez még a jobbik fajtából való volt.

pedronegroo 2017.11.23. 09:31:56

Egyébként meg mindenki mondjon el egy imát hogy Messi le ne sérüljön mert nélküle simán benne van hogy a katalányok lecumiznak a portugálok ellen mi meg ki tudja mit hozunk össze a görögökkel.

vizi8 2017.11.23. 09:38:41

Nem csak Khedira a fékező erő mostonába. Én szerettem a játékát, de ez már tényleg felháborító amit as pályán művel. A másik ilyen ember Pjanic, nem tudom mi történt vele de nem tud fazont adni a csapatnak, lassú és körülményes. Sokan fognak most köpködni, de már Pumukli sem azt játsza amit megszoktunk tőle.

Spider81 2017.11.23. 09:40:47

@pedronegroo: Hat igen ez a baj...mindenki azt szajkozza,hogy a dontes a mi kezunkben van, hmeghigy "csak" nyerni kell Gorogorszagban...ilyen egyszeru ez!Holott ha nem sikerul begyujtenunk a 3 pontot ki fogunk esni!
A mai jatek alapjan nem vagyok nyugodt es nehogy a gorogok meglepjenek minket!Sajnos eddig ebbe a szezonban minden benne van es egyaltalan nem lehetunk biztosak a tovabbjutasban...

2017.11.23. 10:36:18

Elmehet a faszba tényleg...hitvány módon fociztunk,nagyszerű meccs...nagy lófasz,a foci megcsúfolása volt ez a meccs! Azt hittem Allegri fejlődőképes edző,de szép lassan bebizonyítja,hogy ő is csak egy tipikus önfejű olasz hülye,a kis kedvence bármit megtehet,sehogy se szorul ki,a fiatalokhoz baszik hozzányúlni...hülye ez!

The king of alibis 2017.11.23. 10:46:11

Dugd fel a taktikát a Lófejű szerelmednek....

Cannavaro 2017.11.23. 10:58:22

Eddig csak Khedira-t, Higany-t, és Benatia-t gondoltam kerékkötőnek, de kezdem, az eddigi eredményei ellenére, már Allegri-t is annak érezni!!! Nem bánnék egy cserét, ezen a poszton sem.... Amíg Khedira középen, és első számú gólvágóként Higany játszik elől, addig mi BL trófeát meg se szagolhatjuk, ez garancia! Ezek kikerülése a csapatból, pedig csakis Allegri távozásával elérhető!

MarekCsont 2017.11.23. 11:14:36

„Ha gyorsabbak lettünk volna a védekezésből támadásba való átmenet során, akkor több kedvező lehetőségünk adódott volna..." És a több adódott lehetőségből szerencsevel golt ia lohettunk VOLNA. Tipikus esete annak ha a nagyanyamnak töke lett volna.

MarekCsont 2017.11.23. 11:19:11

Khedira tényleg nagyon gyenge egyszerűen semmi. Higuaint védik sokan, hogy mert nem kap elég labdát... Ugyan mi a fasznak passzoljanak neki, aki látta a tegnapi mérkőzést az tudja hogy 5 lapos gyenge passzbol 2 t tud max átvenni a többit elszerencsetlenkedi nem mozdul rá stb

jeneiPALI 2017.11.23. 11:21:45

Ez a Barca 50% lékot se adott ki magábol adva volt alehetöség agyözelemre erre ez a savaynú kacor feri felküldi khedirát és végig ott is tartja meg az impotens hihganyt nagy taktika volt az hogy jó az x ithon Görögországba meg vért hugyoznak majd ha sikerül egyáltalán tovább jutni mert a Barca kifog kapni aleg gyengébb csapatával fog kiálni, Allegri egy füst vagy már anyáron mehetsz is khedira fiaddal együtt!

2017.11.23. 11:45:07

@vizi8: Ebben is igazat adok,Pjanic se hozza azt,ami a dolga lenne elméletileg,habár ki tudja,hogy egyáltalán mi van kiadva neki,Allegri taktikájában nincs kötetlen szerepkör...a középpálya nagyon gyenge,nem tartja össze senki,Khedira full alibi minden téren,így Pjanic se mozoghat akárhova,nem tud szervezni,mert nincs,aki a kulimunkát elvégzi helyette. Ennek eredménye,hogy ugye Dybala eszméletlenül messze van az ellenfél kapujától,nagyon mélyre vissza kell jönnie a labdákért,sokszor nem is tud előrefelé szervezni,hanem azt csinálja,amit Pjanicnak kellene,forgat,átforgat,visszaforgat,vagy oldalpassz,eközben Khedira vígan sétálgat ide-oda,a szélsők próbálnak elmozogni,de emiatt a kurva lassú építkezés miatt lendület nélkül szart se érnek,Higuain meg Dybala helyére jön vissza a középpályára a labdákért és ott őrlődik...szervezetlen,ötlettelen,lassú és esetleges,amolyan kínlódás az egész,senki nem azt csinálja,amit kellene...Cuadrado meg egyszerűen buta,gyors és technikás,de buta.

Tony. 2017.11.23. 11:49:17

Ennyi faszságot. Apám, Allegri komolyan azt számolgatja az elején, hogy 8 ponttal tovább lehet jutni...
Örüljünk neki, hogy a Barca-nak van egy Valencia elleni meccse, és nem kellett idegenben is győznie.

Amúgy is ez egy gyáva pali, amit a végén cserélgetett az egészen hihetetlen volt. És ha már olyan kva nagy számolgatásban vagyunk, akkor most őszintén, mekkora különbséget jelent, hogy 1 ponttal többünk van mint a Sportingnak? Ha megpróbáltunk volna nyerni többet nyerhettünk volna, mint ezzel az 1 ponnttal.

Cannavaro 2017.11.23. 11:51:13

@fire06: Nekem, ez kicsit olyan "azért is" hozzá állás Allegri-től! Nehogy már ne legyen igaza, Khedira akkor is világbajnok, ha szart se csinál!

harciretek 2017.11.23. 12:12:09

@Tony.: Az 1 pontnak akkor lesz jelentősége, ha mi kikapunk Athénban, a Sporting pedig X-el Barcelonában. Ha a görögök komolyan veszik az utolsó fordulót, akkor lehetnek még problémáink, mert egy feltüzelt Sportingnak meglesz a lehetősége a győzelemre is egy visszafogottabb Barca ellen és az tegnap egyértelmű volt, hogy Valverde nem fél pihentetni és taktikázni.

Ami a meccset illeti, függetlenül attól, hogy szerettem volna, ha legalább az utolsó 10-15 percet megnyomjuk, szerintem nem volt ez akkora tragédia. Idei évben ez még vállalható teljesítménynek számított a részünkről. Igaz, hogy a Barcelonának elég volt az 1 pont, de legalább komoly helyzetbe sem nagyon engedtük őket. A kapufájuknál meg Cuadrado szerencsétlenkedésénél lehettünk volna határozottabbak, de kigurigatni nem tudtak minket. A támadásainkon meg azt éreztem, hogy nem nagyon mertünk nekik menni, kevesebb ember követte a támadásainkat, inkább egyéni villanásokból voltak lehetőségeink. Viszont ha érezte a csapat, hogy hátul jók voltunk, legközelebb talán előrefelé is bátrabbak leszünk (ahogy Allegri is mondja). Nekem amúgy tetszett a tegnapi felállás, a védőinknek szerintem jobban állt ez a rendszer, bár Rugani baloldalon kicsit idegenebbül mozgott, talán meg lehetett volna cserélni Benatiával. Ha a végén bemegy Dybala lövése, akkor nagyon pozitívan látnám az egészet.

Fabio83 2017.11.23. 12:22:38

Egyedül az előző szezon tavaszán gondoltam Allegriről, hogy egész jó edző, mikor átváltott 4231-re, és vissza mert szólni a lázadozó játékosainak. Most ugyanolyan beszari alaknak tartom, mint előtte. Egyébként Athénba is az X-ért megyünk.

epaska 2017.11.23. 12:56:10

Ha kiesünk az a világ szégyene lenne. Akkor fejeknek(lófejnek) kell hullania. Simán előfordulhat, hogy a Barcelona ugyan ilyen mentalitással lép pályára a portugálok ellen is. A görögök pedig nem fognak nekünk lefeküdni.
Egyszóval hányadék volt a tegnapi meccs. Allegriből teljesen elegem van. Felőlem takarodhat. Most komolyan mire volt ez jó?? Hogy a barcelona lötyöghessen mi meg majd támadófocit erőltetünk Mandzsukiccsal a szélen meg a szégyen Khedirával középen?
Szomorú vagyok. Ott tartok, hogy kezdenek számomra érdektelenné vállni a szeretett csapatom meccsei...

udawa 2017.11.23. 13:18:43

Sziasztok!
Rövid leszek: ennél lényegesen jobb meccsre számítottam, nem kaptam meg...
Erre az sem magyarázat, hogy a Barcának esetleg elég volt ez az eredmény!
Mindkét csapat nyerhetett volna tegnap, de egyikben sem volt igazán komoly átütőerő! Palkó viszont majdnem összehozta nektek, szerencsére nem ment be! :)

gomorra21 2017.11.23. 14:03:10

@epaska: Mandzukiccsal a szélen? Láttad te a meccset? :D

Juventino86 2017.11.23. 14:09:36

@epaska: Mandzukic nem lépett tegnap pályára.

2017.11.23. 14:26:09

Douglas Costa lövését emlegeti fel a barom,hát négy méterrel mellé ment,mintha valami kicseszett megyei kiscsapat edzőjeként nyilatkozna egy Barca elleni meccs után,hiszen volt két lövésünk is,baszki,fantasztikusak voltunk!!! Tényleg...vicc,Allegri is elhülyült a sikereitől,kb mint Mourinho...

Rikoo 2017.11.23. 14:38:59

@fire06: Egészen jó kis roncsderby lenne egy Juventus - MU a nyolcaddöntőben.

2017.11.23. 15:29:43

@Rikoo: Igaz,ha van olyan sztárcsapat,ami még nálunk is nézhetetlenebb focit játszik,az a MU...

epaska 2017.11.23. 16:17:30

@gomorra21: @Juventino86: Láttam a "meccset".
Én az utolsó csoportmérkőzésre gondoltam, ami a Barcelonának tétnélküli számunkra viszont komoly téttel bír majd, ahol biztosr veszem, hogy Allegri az ágyasait játszatja majd.

Goku06 2017.11.23. 16:38:31

@Rikoo: @fire06:
egyszer már belefutottunk abba hogy "na Vidal, most megmutatjuk hogy hiba volt elmenned"... inkább ne sorsoljanak össze a MUval minket, mert Pogbával ugyanígy beégnénk

Drotkoszoru 2017.11.23. 18:03:15

Taktikai és edzői szempontból valóban érdekes meccs volt, semleges szurkolóként viszont elég unalmas lehetett nézni. Én azért találtam benne pozitív és negatív dolgokat is. Tetszett a 3-4-2-1-es felállás (ami egyébként simán átmehet meccs közben, támadásban 4-2-3-1-é). A kezdő is rendben volt, Khedirát kivéve. Örültem, hogy kezdett Costa és Rugani is. Hosszú távon van fantázia ebben a rendszerben, főleg ha Chiellini egészséges, Höwedes bemutatkozik egyszer, esetleg Matuidi kiszorítja végleg Khedirát (bár ez egyelőre csak álom :D). A védekezésünk abszolút rendben volt, szilárd, jól szervezett csapat benyomását keltettük, gyakorlatilag komoly helyzetet sem tudott kidolgozni a Barcelona. Tudom persze, Messi csak az 56. percben állt be, ahogy Jordi Alba sem kezdett, egy pontért jöttek a katalánok is, valamelyest tartalékolva a Valencia elleni rangadójukra. Mindezek ellenére: ez akkor is megsüvegelendő, főleg az idei teljesítményünket elnézve védekezés tekintetében. Benatia óriásit játszott, hatalmas tanár volt. Talán még a Romában láttam utoljára ilyen jól játszani, leradírozta a pályáról Suarezt. A negatívum, hogy védekezésből támadásba nehezen mentünk át. A második félidő első felében elég sokszor csak vaktában rugdostuk előre a labdát, akkor eléggé beszorított minket a Barca. Emiatt lehet Allegrit hibáztatni, de nem hinném, hogy ezt ő kérte volna. Labdabiztosabbnak kellene lennie a védőinknek is. Eléggé elfogultak vagyunk sokszor Ruganival szemben, de tegnap borzalmas passzai, átadásai voltak (egy ismerősöm, aki semlegesként nézte a a meccset, meg is jegyezte nekem, hogy milyen vakon van ez a Rugani, mennyire képzetlen, suta technikailag -és nem először látta játszani-). Védekezésben nem követett el hatalmas hibákat, de mindig a legegyszerűbb megoldást választotta, a legközelebbi emberhez passzolt (azt is elrontotta mondjuk párszor). Beszédes jelenet volt, mikor szállt felé egy labda, a közelében nem volt senki, simán elengedhette vagy lekezelhette volna, erre taccsra kifejelte bedobásra. Természetesen kell neki a folyamatos játék, a tapasztalat az ilyen rangadókon, hogy ne görcsölje túl, magabiztosabb, nyugodtabb legyen, a jövő mindenképp az övé. Ennek ellenére azért nem látom benne azt az eleganciát, játékintelligenciát, technikai képzettséget, amivel ő lehetne az új Nesta mondjuk (aki például az ilyen labdákat szépen lekezelte és higgadtan tovább passzolta). Nyilván nem is lehet tőle elvárni, hogy megüsse azt a szintet, de ezen a téren akkor is fejlődnie kell. Nem kipécézni szeretném most, félre ne értsetek, csak látom a korlátait is. Passzjátékban mindenesetre az összes védőnknek javulnia kell. Hiába vannak jó támadóink, szélsőink, ha a védőink csak eszetlenül előre vágják a bőrt, azzal nehéz mit kezdeni. A labdatartáshoz, labdakihozatalhoz a középső védőknek is megfelelő technikai szinten kell lenniük, ma már nem elég ha csak a védőmunkájukat hozzák le hibátlanul. Pontosan kell passzolni, ha egy Barca típusú csapat az ellenfél, amelyik presszinggel. Kevés helyzetünk volt, azok is többnyire egyéni villanásokból, megindulásokból. Látszott, hogy Allegri és Valverde sem akart kockáztatni, mindkét csapat az ellenfél hibáira várt (amiből azért volt pár mindkét oldalon, 1-2-t simán ki lehetett volna használni). Dybala hatalmasat játszott, igazi vezér volt a pályán. Rengeteg labdát megtartott, szép cseleket, lefordulásokat mutatott be, sok szabadrúgást harcolt ki, jó passzokat, keresztlabdákat adott, ügyesen mozgatta a csapatot, emellett rengeteget melózott és futott. Megérdemelte volna a gólt a végén, de Ter Stegen hatalmasat védett. Sajnos eléggé egyedül volt, elszigetelve sokszor, szélmalomharcot kellett vívnia, folyamatosan 3-4 Barca játékos vette körbe, így baromi nehéz (1-2 jelenetnél látszott is az arcán a csalódottság, tehetetlenség, mikor elérhetetlen labdát kapott). Douglas Costa is jól pengette, szép megindulásai, cselei voltak, agilisen futballozott. El-eltűnt mezőnyben 5-10 percekre, de ez inkább annak köszönhető, hogy a Barcánál volt lényegesen többet a labda. Pjanic szürkébb volt, bár szerintem amiatt hozta le őt Allegri, mert volt már egy sárgája. Khedira teljesen alibi. A 25. percben láttam először a pályán, szinte bújócskázott egész meccsen. Becsülendő, hogy az első félidőben ő futotta a legtöbbet a pályán, de ez mit sem ér, ha közben megjátszhatatlan, nem szerez labdákat, előre fele nem passzol. Cuadrado szintén gyenge volt most, nem jött be neki szinte semmi. Higuaín viszont különösen zavaró volt. Okés, hogy nem kapott sok labdát, 2-3 védővel játszott a nyakán, de a lapos, finoman a lábához érkező labdákat sem tudta átvenni, lekészíteni, megtartani. Mintha a falnak rugdosná az ember a labdát, minden elpattan tőle méterekre. Jó pár ígéretes támadást megakasztott... folyt. köv...

Drotkoszoru 2017.11.23. 18:03:54

... Szerintem most szerencsésebb lett volna Mandzuval kezdeni centerbe, mert ő jobban meg tudja tartani, le tudja készíteni a labdákat a második hullámban érkezőknek, na meg az Alex Sandro, Costa, Cuadrado hármas közül az egyik csak "fejbe baszta" volna egy beadással. Persze ez nem ilyen egyszerű, az argentin jobb formában volt, de legalább az utolsó 15 percre be lehetett volna hozni a horvátot Higany helyett, hátha egy beadás megtalálja. Ezt éreztem Allegri egyik hibájának a cserék során. Túlbiztosította magát, kissé beszari taktikát választott, ami persze érhető valamilyen szinten, az ellenfél ismeretében, de legalább az utolsó 15 percben vállalhattunk volna több kockázatot (például Mandzukic becserélésével). Az hogy behozta Bentancurt még megmagyarázható Pjanic sárgája miatt, még Marchisio becserélése is védhető valahol, mert nem tudtuk megtartani a labdát, stabilizálni kellett a középpályát, főleg Messi beállása után. Az utolsó Costa - Matuidi csere viszont nekem is sok volt (bár lehet megsérült kissé a brazil, elég fájdalmas arccal ballagott le). Be lehetett volna dobni legalább az utolsó pár percre Mariót. Az jól látszott, hogy Allegri elégedett az 1 ponttal. Úgy volt vele, hogy ne kapjunk gólt, aztán ha szerzünk egyet, az még jobb. Majdnem összejött végül is, ha Dybala beveri a végén vagy megadják a büntetőt, akkor nyerhettünk volna. Hozzáteszem: nem lett volna megérdemelt, az x teljesen reális volt. Győzni kellett volna persze a matematikai továbbjutáshoz és a meccs előtt a kezdőket látva, én is hazai sikert vártam, ennek ellenére ez a döntetlen vállalható eredmény. Egyrészt lelkileg nem jött volna jól egymás után két vereség (+ ugye előtte az olasz játékosoknak a sikertelen pótselejtező), illetve bármilyen hülyén is hangzik: ez az 1 pont annyiból értékes lehet, hogy az utolsó fordulóban várhatóan egy vereséggel is továbbjutnánk. Elképzelhetetlennek tartom, hogy a Sporting nyerjen Barcelonában. Csak érdekességképp: a Barcelona 2013. május 1-je óta nem kapott ki hazai pályán az európai kupákban (akkor a Bayern nyert a Nou Campban), kétlem hogy bukni akarnák ezt a sorozatot. Akik ennyire tutira veszik a Sporting győzelmét és a mi kiesésünket, remélem rá pakolják az asszonyt, lakást, csak aztán ne érjen váratlanul senkit, ha nem jön. :) Otthon, 98 ezer néző előtt nem fog szándékosan lefeküdni a Barca, teljesen mindegy, hogy mennyi tétje van a találkozónak, ahogy az is, hogy milyen összeállításban lépnek pályára. Egyszerűen nem engedhetik meg a szurkolóik miatt. Emellett nem tartom elég jónak hozzá a portugál csapatot sem, hogy akár egy Barca B-t verjen idegenben. Persze nekünk nem számolgatni kell, nem lehet elvárni, hogy a katalánok majd kikaparják nekünk a gesztenyét, győzelemre kell játszani Görögországban mindenképp. Viszont nem tudok elképzelni olyan forgatókönyvet, amivel kieshetnénk. Nem volt egy látványos összecsapás, támadásban többet vártam persze én is; de itt sokan elfelejtik azt az apróságot, hogy ellenfél is van a pályán. A Barca jelenleg jobb csapat (felesleges lenne ezt tagadni), jobb formában vannak, erősebb a keretük, gyorsabb, technikásabb játékosaik vannak, akik álmukból felkelve is el tudnak passzolgatni 90 percig, annyira labdabiztosak (és ez független attól, hogy Messi a pályán van-e). Könnyű okoskodni a fotelből, hogy miért nem támadunk többet, szorítjuk be az ellenfelet 90 percen keresztül, de nehéz egy olyan csapat ellen, amelyiktől a labdát is nehéz elvenni. Szerintem is vállalhatott volna több kockázatot Allegri (főleg a végén), ennek ellenére a tegnapi eredmény és csapatmunka/védekezés szerintem rendben volt, erre lehet építeni idővel (csak nehogy olyan tiszavirág életű legyen ez a stabilitás, mint a Milan elleni meccs után), előbb-utóbb a támadójáték is gördülékenyebb lesz. Én inkább a Sampdoria elleni bajnoki miatt haragszok Maxira, azt a találkozót nem kellett volna beáldozni a tegnapi meccsért (főleg hogy végül nem is nyertünk). A BL továbbjutás meglesz, ebben biztos vagyok. Ha mégsem, akkor persze lehet Allegri távozását követelni (akkor már én is fogom :D), de addig szerintem felesleges. Elnézést a terjedelemért.

alexGicamo 2017.11.23. 18:19:55

Én mindennek nevezném,csak nagyszerűnek nem.
Szerintem, inkább szerencsénk volt, hogy a Bárka nem győzni jött hozzánk, mert akkor szanaszét sz*pattak volna minket .
Az a mi szégyenünk, hogy messziről lerítt, hogy mi sem forszírozzuk annyira a győzelmet !

Aminek örülök : Rugani, Benta és Marci pályára lépése és hogy végre egy meccsen nem kaptunk gólt .
Ami még mindig hiányzik - a gólokon és a győzelmeken kívül -, az a régen látott CSAPATEGYSÉG !

Dybcsi szép dugót eresztett meg, kár a Ter Stegen- bravúrért !

Douglas Costa játéka nagyon tetszetős volt, kellően agresszív volt és - jó értelemben véve - erőszakos ( amit én személy szerint nagyra értékelek és sok játékosból hiányolok ) ,jól tartotta meg a bogyót ,nem véletlenül futott a legtöbb támadásunk az ő oldalán .
Volt egy meg nem adott tizi, de ez már meg sem lep ...nincs olyan Bőrszalonna meccs, ahol ne csalnának a javukra itt - ott . :P

A lényeg : Ennél sokkal több kell a boldoguláshoz / boldogsághoz !

FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

CsJuve 2017.11.23. 19:20:51

@Tony.: Egyszerű, mivel sűrű programunk lesz, (napoli, olimpiakos, inter) számunkra vereséggel kalkulálva a görögök ellen, a sportingnak nem elég az x a barcával. Mivel a spanyolok otthon nem kapnak ki szerintem, így ezzel az 1 ponttal számunkra jelentéktelen az utolsó bl forduló. Ergó hasonló “parádés” játékot várok, mint most.

CsJuve 2017.11.23. 19:20:52

@Tony.: Egyszerű, mivel sűrű programunk lesz, (napoli, olimpiakos, inter) számunkra vereséggel kalkulálva a görögök ellen, a sportingnak nem elég az x a barcával. Mivel a spanyolok otthon nem kapnak ki szerintem, így ezzel az 1 ponttal számunkra jelentéktelen az utolsó bl forduló. Ergó hasonló “parádés” játékot várok, mint most.

Watakuki 2017.11.23. 23:44:06

Benatia valami eszméletlen nagyot játszott, 10 ből egyszer neki is kijön ezek szerint a lépés.

@CsJuve: Abban a pillanatban, amikor így állunk hozzá az utolsó fordulóhoz, ki fogunk zúgni, ismerve a szerencsénket. Remélem nem lesznek ennyire idióták, és nem játszuk el megint a Galata elleni meccset.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása