Dybala: "Meg kell nyernünk a következő mérkőzésünket"

dybala_paulo_messivel.jpgA Juventus látványosnak és élvezetesnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető mérkőzésen játszott baráti döntetlent a Torinóba látogató FC Barcelona ellen, s az eredmény biztos csoportelsőséget jelent a katalánoknak, a zebramezeseknek pedig apró, ám fontos lépést a továbbjutás felé.

"Nem volt egyszerű dolgunk egy rendkívül nehéz ellenféllel szemben, különösképpen mert a Barcelona most már sokkal jobb védekezésben, mint általában.

Most meg kell nyernünk a következő mérkőzésünket, s nem szabad azt várnunk, hogy a Barcelona mit játszik." - mondta Dybala a mérkőzés lefújását követően.

Egy görögországi győzelemmel a Juventus automatikusan biztosítja helyét a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszára, de ehhez bármilyen eredmény elegendő lehet abban az esetben, ha a Sporting CP vereséggel távozik Barcelonából.

"Kétségkívül nagyon nehéz hónap áll előttünk, szenvedélyes légkör fogad majd az Olimpiakosz otthonában, de mi a Juventus vagyunk, s minden stadionban a győzelemért kell pályára lépnünk."

A Juventus mindeddig nem nyújt meggyőző teljesítményt az európai színtéren, s mindössze öt rúgott góljával, a csoport második helyén álló csapatok közül a leggyengébb góllövési mutatóval rendelkezik.

"Javítanunk kell a játékunkon. Jó a védekezésünk, de meg kell próbálnunk többet járatni a labdát."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr10013352427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jamal Jamal 2017.11.23. 14:44:13

"Jó a védekezésünk, de meg kell próbálnunk többet járatni a labdát."

Az jó, ha jó....Ja nem...

Alex8610 2017.11.23. 18:27:50

2-3 éve még elfogadható lett volna ez az eredmény de a tavalyi, Barcelona elleni hazai meccsünk ami számomra az év mérkőzése volt minden tekintetben, azok után ez hogy "lefekudtunk" a Barcanak nekem csalódás.Szurkolokent pláne tervbe is volt hogy megyünk függetlenül attól milyen árban mozogtak a jegyek.Jo hogy nem erre költöttem a pénzt.Kicsit elvagyok keseredve mert ez a "győzelemért játszunk" már nem nagyon vehető észre.Nem látom a lendületet az akarast tisztelet a kevés kivételnek.Allegrit se nagyon értem mit akar meg a sokunk által emlegetett Khedira Mandzu helyzetet sem.Itt van Costa Matuidi Bentancur Marci felépült van egy tehetséges Bernardeschi...Gyozhettunk is volna akár tegnap tudnánk jobbak is lenni vannak hozzá megfelelő játékosok mégis a padon ülnek november végén még mindig.Nem értem..

alexGicamo 2017.11.23. 19:05:05

@Alex8610: Teljesen egyetértek veled !

Egyszerűen bűn, hogy ki mertek menni a pályára azzal a szándékkal, hogy jó nekünk a döntetlen is! Érthetetlen !
Most már kapjunk az agyunkhoz és kapcsoljunk rá !

FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

Watakuki 2017.11.23. 23:38:45

Kaptunk már ki az Olympiacos - tól idegenben, nem is olyan régen...

delpi0823 2017.11.24. 08:56:48

@Watakuki: Bl donto is lett utana a vege,ugyhogy lehet nem is olyan rossz omen:)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása