Lippi: "Allegri utódja talán érdekelt az európai kupadöntők egyikében"
Lippi: "Allegri utódja talán érdekelt az európai kupadöntők egyikében"

Massimiliano Allegri öt sikerekben gazdag szezont követően elhagyja a Juventust, s a pénteki bejelentés óta az olasz sajtó és a zebramezes szurkolók lázasan találgatnak, hogy ki válthatja a kispadon. Az ügyben megszólalt a klub legendás mestere, Marcello Lippi, aki úgy véli, a…

Segítője szerint Inzaghi maradhat a Laziónál
Segítője szerint Inzaghi maradhat a Laziónál

A Juventus az Atalanta elleni döntetlennel búcsúzott a hazai közönségtől, s Andrea Barzagli, valamint Massimiliano Allegri nyáron már nem a zebramezesekkel kezdi a felkészülést. A klub vezetőségének legfőbb feladata addig az lesz , hogy megtalálja a leköszönő szakember utódját.  Számos név…

Allegri: „Nem szeretnék kihagyni egy évet”
Allegri: „Nem szeretnék kihagyni egy évet”

Massimiliano Allegri az Atalanta elleni 1-1-es döntetlent követően az újságírók kérdésére beszélt az elmúlt napokról, illetve a jövőt illető terveiről. „Beszéltem az elnök úrral az Ajax elleni meccs után, és a folytatásban egyeztünk meg, de az elmúlt kb. hat hét után összeültünk, és végül ugyanarra…

Nedvěd: „Nem született még döntés az utód tekintetében”
Nedvěd: „Nem született még döntés az utód tekintetében”

A Juventus alelnöke, Pavel Nedvěd az Atalanta elleni meccs előtt arról beszélt, hogy még nem született döntés Massimiliano Allegri utódjának a tekintetében, de határozott elképzelésekkel rendelkezik a vezetőség. „Nem voltam jelen Max sajtótájékoztatóján, mivel egyéb, munkával kapcsolatos…

Allegri: "A Juventus úgy döntött, jobb, ha nem én maradok az edző"
Allegri: "A Juventus úgy döntött, jobb, ha nem én maradok az edző"

A szombati sajtótájékoztató alkalmával előbb a Juventus elnöke, Andrea Agnelli szólalt fel, majd a szezon zárultával távozó Massimiliano Allegri búcsúzott a zebramezesektől és a keret játékosaitól. "Köszönöm az elnöknek a gyönyörű szavakat. Köszönöm a srácoknak mindazt, amit tettek, mindazt, amit…

Agnelli: "Ez volt a legnehezebb döntésem a Juventusnál"
Agnelli: "Ez volt a legnehezebb döntésem a Juventusnál"

Pénteken hivatalossá vált, hogy lezárul egy korszak a Juventusnál, hiszen a klub bejelentette, hogy a következő szezonban már nem Massimiliano Allegri ül majd a zebramezes csapat kispadján. A Juventus elnöke, Andrea Agnelli, valamint a leköszönő Allegri szombaton sajtótájékoztatón beszélt az…

Allegri: „Nagyszerű utódom lesz”
Allegri: „Nagyszerű utódom lesz”

Massimiliano Allegri öt csodálatos évről beszélt a távozása kapcsán, és elmondta, hogy a vezetőség minden bizonnyal egy nagyszerű szakemberrel fogja őt helyettesíteni. A szatír vonalat képviselő Striscia la Notizia kapta mikrofonvégre a mestert a mai napon, és mivel ma állás nélküli lett,…

Icardi megegyezett a Juventusszal?
Icardi megegyezett a Juventusszal?

Az olasz sajtó értesülései szerint az Inter argentin támadója, Mauro Icardi személyes megállapodásra jutott a Juventusszal, így már csak a két klubnak kell közös nevezőre jutnia egymással. A La Gazzetta dello Sport arról számol be, hogy Icardi számára a Juventus jelenti az…

Guardiola: "Nem megyek a Juventushoz"
Guardiola: "Nem megyek a Juventushoz"

Ma pont került a Juventus jövőjével kapcsolatos egyik legfontosabb kérdésre, hiszen a klub hivatalosan is bejelentette, hogy jövőre már nem a Torinóban öt szezont töltő Massimilano Allegri ül majd a csapat kispadján. Ennek köszönhetően az olasz sajtót ismét bejárja a kérdés,…

Benatia egyértelműen Allegrit okolja távozásáért
Benatia egyértelműen Allegrit okolja távozásáért

A Goal.com friss cikke szerint egyértelműen Massimiliano Allegri volt a hibás Medhi Benatia távozása miatt, legalábbis a játékos ezt mondta, mivel véleménye szerint az edző nem tartotta be az ígéretét. „A szerződéshosszabbításom előtt azt mondta, hogy nyugodtan írjam alá a szerződést, mert számít…

Gustavo Dybala: „Jó esély van Paulo távozására”
Gustavo Dybala: „Jó esély van Paulo távozására”

Paulo Dybala testvére, Gustavo nemrégiben egy argentin interjúban beszélt testvére jövőjéről, és jó esélyt lát arra, hogy La Joya a következő szezont már nem a Juventusnál tölti. Az argentin csatár az idei év jó részét a padon töltötte, és a hírek szerint Massimiliano Allegri maradása esetén ő a…

Marchisio: „Kloppot szerződtetném, ha Allegri távozik”
Marchisio: „Kloppot szerződtetném, ha Allegri távozik”

A Juventus egykori meghatározó játékosa, Claudio Marchisio a Tuttosport számára adott interjút, és számos témát érintett az Öreg Hölgy aktuális helyzetével kapcsolatban. „Hogy kit szeretnék a Juventusnál látni, ha távozik Massimiliano Allegri? Jürgen Kloppot. Halálosan szerelmes vagyok a…

Zaniolo: "Kész vagyok hosszabbítani a Romával"
Zaniolo: "Kész vagyok hosszabbítani a Romával"

A szezon egyik legnagyobb felfedezettje az AS Roma ifjú középpályása, Nicolò Zaniolo volt, aki nagyszerű teljesítménnyel robbant be a köztudatba, így nem csoda, hogy felkeltette számos élklub, köztük a Juventus érdeklődését. A fiatal játékos egy a Corriere dello Sport által…

Az Atlético Madrid Dybalával pótolná a távozó Griezmannt
Az Atlético Madrid Dybalával pótolná a távozó Griezmannt

Egyre valószínűbb, hogy Antoine Griezmann kalandja véget ért az Atlético Madridnál, s a spanyol sajtó értesülései szerint a támadó tájékoztatta jelenlegi munkaadóját távozási szándékáról. A következő állomást az FC Barcelona jelentheti számára, hiszen a katalán klub…

Allegri: „A legjobb meccsünkre senki nem emlékszik”
Allegri: „A legjobb meccsünkre senki nem emlékszik”

Massimiliano Allegri az egyszerűséget hirdető, E Molto Simplice címet viselő könyvének a bemutatóján számos témáról beszélt, és természetesen ezek jó része a Juventushoz kapcsolódott. „Nem írok taktikákról vagy technikákról ebben a könyvben, mivel Olaszországban nyilvánvalóan mindenki megfelelő…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1953) bajnokság (3727) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1081) elemzés (40) előzetes (934) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1741) játékosokról (10651) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2587) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4614) mercato (4422) nyilatkozat (8000) Olasz Kupa (342) összefoglaló (481) pletyka (4453) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (364) video (271) Címkefelhő
süti beállítások módosítása