Benatia egyértelműen Allegrit okolja távozásáért

benatia_medhi_allegrivel.jpgA Goal.com friss cikke szerint egyértelműen Massimiliano Allegri volt a hibás Medhi Benatia távozása miatt, legalábbis a játékos ezt mondta, mivel véleménye szerint az edző nem tartotta be az ígéretét.

„A szerződéshosszabbításom előtt azt mondta, hogy nyugodtan írjam alá a szerződést, mert számít rám, ennek ellenére nem kaptam több játéklehetőséget.” 

Medhi Benatia januárban Katarba távozott, az Al-Duhail együtteséhez, miután annyira megromlott a viszony az edző és a játékos között, hogy a futballista már megtagadta a pályára lépést.

„Amikor hallottam Leonardo Bonucci visszatéréséről, azonnal elmentem Massimiliano Allegrihez, hogy beszéljek vele, ő azonban azt mondta, hogy ne aggódjak, mert Giorgio Chiellini és én vagyunk a védelem közepén a kezdőcsapatban, Leonardo Bonuccinak pedig ki kell érdemelnie, hogy visszakerüljön a csapatba.

Azonban ezt követően már nem kaptam játéklehetőséget, ami igencsak rosszul esett. A klub képviselőivel is beszéltem, és elmondtam, hogy ennél az edzőnél nem akarok többet futballozni.”

Tehát Medhi Benatia élete teljesen más irányt vett, hiszen az európai futball helyett a katari bajnokságot választotta.

„A csapattársaim próbáltak hatni rám, de én úgy döntöttem, hogy nem hosszabbítom meg a szerződésem, bár pár héttel előtte még házakat is néztem Torinóban, mivel úgy gondoltam, hogy a Juventusnál fejezem be a karrierem. Azonban végül Európa elhagyása mellett döntöttem, és új kalandba vágtam a családommal.”

Medhi Benatia elég sok csapatot megjárt, így a Roma együttesét is, és az olasz fővárosban jól érezte magát, de egy szezon után távoznia kellett.

„Nem akartam távozni, mivel Rómában nagyon jól éreztem magam. Tetszett a környezett és a város melegsége. Nagyon jó volt a Roma mezében futballozni, maradtam volna hosszabb ideig, de aztán bonyolulttá váltak a dolgok.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7514831500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attila F 2019.05.17. 10:11:05

Aha, és az egyetlen csapat, ami leigazolta volna, az pont egy katari csapat volt. Ott aztán tényleg focizhat kedvére, magas színvonalon.

Il Principino 2019.05.17. 10:31:09

Sosem volt Juventus kezdő szintű védő,viszont voltak jó meccsei(néha)
Leo-Chiello kettős meg játszon csak együtt abból még a válogatott is profitál,te viszont megmaradtál a tavalyi szezont majdnem teljesen elcsesző ember(Real,Napoli)
Most alapember lehet az új csapatánál :)
Nem hinném hogy csak Katarból lett volna ajánlata,de a kihívásokat sosem tudta kezelni,ezért volt csere Münchenben és itt is..Ott most nem kell a helyéért megküzdeni..Ami legjobban megmaradt bennem az egy Milan elleni meccs idegenben,ami tökéletes képet adott Benathiáról,első félidő katasztrófa,második klasszis teljesítmény..Talán edzésen is ilyen ingatag volt a teljesítménye,ami inkább fejben keresendő..

MdewC 2019.05.17. 10:32:47

Tetszik nem tetszik, lehet benne igazság.

biancineri101 2019.05.17. 10:45:57

@MdewC: És ha Allegri megígéri a kisfiának hogy ő lesz a kezdő csatár akkor CR meg üljön a padon, mert az ígéret szép szó?! Azért szerintem az nem túl egészséges, hogy megígérjük a helyet és nem versenyeztetünk. Amúgy ha tökös volna akkor belemondta volna a kamerába, hogy ő jobb mint Bonucci. Az úgy már tiszta volna. De ha ő is elismeri hogy szarabb, akkor meg ne jöjjön azzal hogy miért nem játszik...

pedronegroo 2019.05.17. 10:53:04

Ezt eddig is tudtuk. Nem kellett volna Allegri-nek hülyeségeket ígérni Benatia-nak. Ebből is látszik hogy Allegri-nél egyeseknek bérelt helye van a kezdőben ezáltal adott posztokon megszűnik a versenyhelyzet. Amúgy meg bla-bla-bla, Allegri egy nyomorék nem változott semmi, mikor húz már el picsába???

steven.h 2019.05.17. 10:56:28

Ha van benne igazság, akkor azt maximum úgy tudom elképzelni, hogy fentről szóltak, hogy Bonuccinak kell játszania, más magyarázat nincs. Nem hinném, hogy Allegri hiteget játékosokat, majd lesz*rja az egészet.

giorgio007 2019.05.17. 11:10:21

Kár Allegrit okolni. Számított rá, de Beni megmérettetett és könnyűnek találtatott. Ennyi.

del pipi 2019.05.17. 11:22:35

Basszus ez volt az első hiba amire ráment az idei BL az első rossz döntés! Milyen jól jött volna néha egy Benatia. És nem azért de idén a komplett védelem egy nagy hiba faktor, életemben nem láttam Juve védelmet ennyire instabilnak! Amúgy meg @pedronegroo: utolsó mondata!

Thuglife! 2019.05.17. 13:36:04

Akik elmarasztalják Benatiát a tettéért KB ÉLETÜKBEN nem rúgtak labdába,nemhogy igazolt játékosok lettek volna vhol,hogy bele tudják élni magukat a helyébe!

Watakuki 2019.05.17. 15:14:06

Nem volt jó játékos, valóban, de ha tavasszal Rugani helyett ő játszik...

Génmanipuláltházikecske 2019.05.17. 15:45:30

Rugótol vetted el a játékperceket, te majom!

Génmanipuláltházikecske 2019.05.17. 16:08:27

@Del Pybala: Ne haragudj meg, de nekem csak bosszúságot okozott. Szerintem nem én voltam így egyedül.

alexGicamo 2019.05.17. 19:34:19

Én nem bánom , hogy távozott, mert nem volt egy szerethető karakter és még ráadásul stabil védőnek sem mondanám .

del pipi 2019.05.18. 07:52:02

@Génmanipuláltházikecske: Miért Kecske úr? Netán ellopta a kertedből a káposztákat meg a salátákat?

Génmanipuláltházikecske 2019.05.18. 18:40:39

@del pipi: :'-D :'-D. Hisz' én génmanipulált vagyok, én hamburgert eszek csokival.
Viccet félretéve, nálam nem nyújtott többet az örök ígéretnél még is több lehetőséget kapott a marokkói. Az idei szezonnál meg visszanyalt a fagyi, és megemészthettük a zsoldos énjét..

del pipi 2019.05.18. 19:46:00

@Génmanipuláltházikecske: Akkor jó! A sertés hús nincs veszélybe, már ha érted mire gondolok?!

del pipi 2019.05.19. 08:33:21

@Génmanipuláltházikecske: Jól van kecske úr! Akkor FORZA JUVE!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10259) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4325) mercato (4278) nyilatkozat (7675) Olasz Kupa (334) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása