HIVATALOS: Giovinco távozott a Juventustól
HIVATALOS: Giovinco távozott a Juventustól

A Juventus hivatalosan is megerősítette, hogy felbontotta a klub saját nevelésű játékosa Sebastian Giovinco szerződését, így az apró termetű támadó már a nyár beköszönte előtt távozhat új klubjához, az MLS-ben szereplő Toronto FC-hez. Giovinco, kinek szerződése nyáron…

Tévez: "A tízes mez örökké Del Pieróhoz tartozik majd"
Tévez: "A tízes mez örökké Del Pieróhoz tartozik majd"

Carlos Tévez megerősítette korábbi kijelentését, miszerint jelenlegi szerződése lejártát követően, 2016-ban visszatér imádott klubjához, a Boca Juniorshoz, mindaddig azonban utolsó véréig a Juventusért fog küzdeni. "A tízes mez örökké Del Pieróhoz tartozik majd, azonban a…

HIVATALOS: De Ceglie visszatért a Juventushoz
HIVATALOS: De Ceglie visszatért a Juventushoz

A Juventus pénteken hivatalosan is bejelentette, hogy Paolo De Ceglie pármai kalandja véget ért, s a játékos szombaton ismét edzésbe áll a bajnoki címvédő torinói együttesnél. A 28 esztendős De Ceglie a szezon elején, kölcsönben került a szebb napokat is megélt, jelenleg a…

Kolumbiai tehetséget igazolhat a Juventus
Kolumbiai tehetséget igazolhat a Juventus

Az olasz sajtó értesülései szerint a Juventus sikerrel zárta a tárgyalásokat a fiatal kolumbiai szélső, Andrés Tello ügyében, aki kölcsönben csatlakozhat a zebramezes klub ifjúsági csapatához. Az átigazolási ügyekben rendre jól értesült Gianluca Di Marzio arról számolt be,…

Raiola: "Pogba el fogja hagyni a Juventust"
Raiola: "Pogba el fogja hagyni a Juventust"

A Juventus szurkolóit és a pártatlan nézőket egyaránt egyik ámulatból a másikba ejtő Paul Pogba ügynöke, Mino Raiola szerint sorsszerű, hogy a francia középpályás hamarosan elhagyja a torinói klubot, s következő állomásként csak és kizárólag valamelyik top klub jöhet…

Conte: "Fájdalmat okoz a Juventust látni"
Conte: "Fájdalmat okoz a Juventust látni"

A Juventus legújabb sikereinek egyik fő letéteményese, Antonio Conte először tért vissza a klubhoz, azt követően, hogy nyáron váratlanul lemondott, s elhagyta Torinót, hogy később átvegye az olasz válogatott irányítását. A z olasz válogatott szövetségi kapitányaként a…

Giovinco hálával válik a Juventustól
Giovinco hálával válik a Juventustól

A Juventus saját nevelésű támadója, Sebastian Giovinco Kanadába, a Toronto FC-hez igazolt, a játékos ügynöke pedig elmondta, hogy a felek barátsággal váltak el egymástól, s Giovinco csak hálát érez az Öreg Hölgy iránt. "A találkozónk a Juventusszal teljesen diplomatikus…

Marchisio: „A tízes mezről álmodtam”
Marchisio: „A tízes mezről álmodtam”

Claudio Marchisio véleménye szerint Cristiano Ronaldo a futball történelmének legjobb játékosa, és arról is beszélt, hogy régebben arról álmodozott, hogy ő viselhetné a tízes mezt. A Juventus olasz válogatott középpályása egy twitteres kérdezz-felelek találkozón vett részt…

Trezeguet visszavonult, de visszatér a Juventushoz
Trezeguet visszavonult, de visszatér a Juventushoz

A Clarín nevű Buenos Aires-i napilap szerint a Juventus legendája, a klub történetének legeredményesebb külföldi támadója, David Trezeguet befejezte hosszú és eredményes pályafutását. Az AFP szerint a játékos ügynöke is megerősítette a híreket, s a Trezegol néven…

Lippi: „Pogbát el kellene adnia a Juventusnak”
Lippi: „Pogbát el kellene adnia a Juventusnak”

Marcello Lippi véleménye szerint az olasz rekordbajnoknak értékesítenie kellene Paul Pogbát, a tőkeinjekciót pedig a csapat egyéb területeken való megerősítésére kellene felhasználni. Az Öreg Hölgy legendás edzője arra emlékezett, milyen helyzetbe került, amikor második…

Marotta: „Találok másvalakit...”
Marotta: „Találok másvalakit...”

A téli átigazolási időszak hajrájához közeledve a naprakész szurkolók szintjén általában egyre nagyobb az izgalom, hogy végül kiket is sikerül megszereznie a klubvezetéseknek, kikkel erősödik kedvenc csapatuk. Ám a klimax a Juventusnál furcsa módon általában a mercato első…

HIVATALOS: Lichtsteiner hosszabbított a Juventusszal
HIVATALOS: Lichtsteiner hosszabbított a Juventusszal

A Juventus svájci középpályása, Stephan Lichtsteiner, akit a pletykák már összeboronáltak az Arsenal, a Chelsea és a Manchester City csapataival is, ma új, 2017-ig érvényes szerződést írt alá a torinói klubbal. A Juventus hivatalosan is bejelentette, hogy Lichtsteiner továbbra is…

Raiola: "Ha elérkezik a megfelelő idő, Pogba távozni fog"
Raiola: "Ha elérkezik a megfelelő idő, Pogba távozni fog"

A Juventus sportigazgatója, Beppe Marotta ugyan határozottan kijelentette, hogy a klubnak esze ágában sincsen pénzzé tenni Paul Pogbát, az ügyben megszólalt a játékos ügynöke is, aki elárulta, a francia középpályás távlatilag nem Olaszországban tervezi a jövőjét, s ha…

Tévez: "Nem hosszabbítok a Juventusszal"
Tévez: "Nem hosszabbítok a Juventusszal"

A Juventus bombaformában futballozó argentin támadója, Carlos Tévez egy az olasz klub szurkolói számára kevéssé örömteli bejelentéssel zárta a 2014-es esztendőt, amikor az újságírói kérdésekre válaszolva, kijelentette, hogy nem kívánja meghosszabbítani a három szezonra…

Agnelli: „A külföldi tőke nem mindig megoldás”
Agnelli: „A külföldi tőke nem mindig megoldás”

A Juventus elnöke, Andrea Agnelli nemrégiben ismét szót emelt a Serie A megújulása mellett, azonban egyúttal nemtetszésének is hangot adott a külföldi befektetőkkel szemben. A klubvezető Dubajban a Globe Soccer Forum eseményen tartott beszédet vasárnap, megismételve a múltban…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1953) bajnokság (3727) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1079) elemzés (40) előzetes (934) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1740) játékosokról (10648) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2586) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4610) mercato (4422) nyilatkozat (7998) Olasz Kupa (338) összefoglaló (480) pletyka (4452) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (364) video (270) Címkefelhő
süti beállítások módosítása