Marotta: „Találok másvalakit...”

Marotta Beppe_2.jpgA téli átigazolási időszak hajrájához közeledve a naprakész szurkolók szintjén általában egyre nagyobb az izgalom, hogy végül kiket is sikerül megszereznie a klubvezetéseknek, kikkel erősödik kedvenc csapatuk. Ám a klimax a Juventusnál furcsa módon általában a mercato első napjain jelentkezik, aztán egyre lejjebb hagy a szurkolók érdeklődése a mercato előrehaladtával. A következő cikk ennek a jelenségnek az okát firtatja egyebek mellett.

Szolgálati közleményként még a tartalmi rész előtt annyi mindenképpen kihangsúlyozandó, hogy az alábbiak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztő(k) álláspontját, mindazonáltal a téma egy adott nézőpontból való megvilágítására és a vélemények hozzászólásban való megosztására mindenképpen megfelelők az alábbi sorok.

Amennyiben valaki megfelelő dalt keresne, hogy jellemezze a Juventus utóbbi átigazolási időszakait, valószínűleg nem sokáig kellene keresgélnie, mert előbb-utóbb rátalálna Adele Someone like you (Olyat, mint te) című dalára. Idézzük csak fel két sorát:

„…De mindegy, találok majd valaki olyat, mint Te.
Csak a legjobbakat kívánom neked…”

Nyilvánvalóan ez a valaki soha nem fog pályára lépni a torinói stadionban Juventus mezben. Ez csupán átverés. Mézesmadzag a Juventus szurkolóknak. Egy délibáb a világ számára és a Juventus valós szándékairól, és mindebből csupán annak a bizonyos különleges személynek a jóárasított változata marad. 

Valószínűleg az összes Juventus drukker egy bizonyos Giuseppe Marotta nevét emlegeti kevéssé szalonképes szövegkörnyezetben, amiért gyönyörű álmaikat az átigazolási időszak alatt hagyja porba hullni. A nyári mercato talán megfelelő példaként használható a fenti gondolatok alátámasztására.

Iturbe Manuel_sárga mezben.jpgA Juventus mindent megtett egy bizonyos Juan Manuel Iturbe leigazolására, és valószínűleg az összes Juventus szimpatizáns arra számított, hogy az akkori Hellas Verona játékos Torinóba költözik. Azonban Giuseppe Marotta tevékenységét követően a tárgyalások megrekedtek, és a játékos ráadásul a bajnoki címre eséllyel pályázó AS Roma csapatához igazolt. Az már más kérdés, hogy Iturbe csődöt mondott a fővárosiaknál, azonban ez is mutatja, milyen tendencia figyelhető meg a Juventusnál. És mielőtt elfelejtenénk, a Juventust még ez előtt komolyan hírbe hozták egy bizonyos Alexis Sánchezzel. Nos, annak is tudjuk, milyen vége lett.

Érezhetően ez jellemzi a Juventus tevékenységét az átigazolási időszakokban. A klubnak nem sikerült szupersztárokat magához vonzani. Amennyiben a Juventus megszerezte volna Sánchezt és Iturbét, a torinói csapat támadósora jelenleg a Sánchez, Tévez és Iturbe felállásban pompázna. Ez pedig talán veszélyt is sugallna bármely lehetséges európai ellenfél számára.

Ehelyett a Juventus a jobb és lényegesen támadóbb felfogású futballista mellett tette le a voksát, és meg is szerezte őt. Az opció neve Roberto Pereyra. Hogy ő ki is? Egykori Udinese játékos, aki a múltban nem nyújtott kimagaslót, jelenleg sem tűnik kimagaslónak, és talán soha nem is fog kimagasló eredményt elérni. Amennyiben ez nem lenne elég, a csapat két bal védő közül választhatott, az egyik a posztján a világ talán legjobbja, míg a másik saját maga egykori árnyéka. Vajon melyiket igazolta le a Juventus? Az utóbbit. És az előbbivel mi a helyzet? A torinóiak közvetlen riválisa, az AS Roma szerezte meg. Míg az Öreg Hölgy vezetői Patrice Evra mellett tették le a voksukat, talán csak Isten által ismert okokból, addig az AS Roma okosan döntött, és leszerződtette az egykori Chelsea játékost, Ashley Cole-t.

Azonban Antonio Conte távozásával az egykori AC Milan tréner ült a kispadra, és az egykori Panchina d’Oro nyertes Massimiliano Allegri egyértelműen tényezővé kívánt válni Európában. A Juventus ősszel második lett a BL-csoportban, és ez sokkal csúnyábban is elsülhetett volna, ha nem döntetlen születik egy levajazottnak tűnő utolsó mérkőzésen az Atlético Madrid ellen. Akárhogy is, a Juventus továbbjutott, és a Borussia Dortmund ellen lesz esélye bizonyítani. Bár sokak szerint a mérkőzések egyértelmű esélyese a Juventus, és az olaszok könnyedén továbblépnek a német bajnokságban gyalázatos teljesítményt nyújtó Klopp csapat ellen, annak a lehetőségéről sem szabad megfeledkezni, hogy a Dortmund gyors futballal leiskolázza a Juventust, és a jelenlegi olasz keretet figyelembe véve talán ez a valószínűbb.

A Juventus megfelelő, talán világszintű csapattal rendelkezik a Serie A-ban, azonban európai tétmeccsen ugyanaz a csapat megremeg, és könnyedén megadja magát. A jelenlegi 4-3-1-2-es felállás megbízhatónak tűnt Európában összehasonlítva az eddigi 3-5-2-vel. Ugyanakkor a Juventus keretének 4-3-1-2-es értelmezése erősítést tesz szükségessé, és megfelelő játékosokat kell az illető posztokra helyezni vagy igazolni a lukak betömése céljából.

Evra Patrice_Dzsakartaban terdel.jpgA torinói klub első és legnagyobb problémája a védelemben tapasztalható, és méghozzá olyan pozícióban, amelynek a megerősítésére lett volna mód a legutóbbi átigazolási időszakban. A bal oldali védő posztján. Patrice Evra egyértelműen csupán árnyékát mutatja egykori énjének, a francia válogatott mögött rengeteg szabad terület marad, amelyet könnyedén kihasználhat bármely európai csapat.

Ennek a posztnak a megerősítése már többször felmerült Antonio Conte idejében is, és a Juventus meglepően semmit nem tett, hogy megfelelő játékost igazoljon erre a posztra. Voltak pletykák Senad Lulić átigazolásáról a Lazioból, még mielőtt Patrice Evra Torinóba költözött volna, és a huszonnyolcéves talán jobban illett volna a Juventus játékstílusába, mint a francia futballista. Azonban a Lazio futballistája nem csatlakozott a Juventushoz. A bal oldali védő posztja továbbra is prioritást jelent az Öreg Hölgy számára, és itt az ideje végre igazolni valakit a bal oldalra. Meglátjuk, milyen fejleményt hoz az elkövetkezendő bő tíz nap.

Továbblépve a nemrégiben lejátszódott szappanopera, melynek szereplői voltak Xherdan Shaqiri és Wesley Snejider, talán még jobban megmutatta, mennyire nem kíván költekezni a Juventus. A trequartista szerepkörben, amelyben a tréner kipróbálta már Arturo Vidalt, Roberto Pereyrát és még Claudio Marchisiót is, nem mutatkoznak annak a kreativitásnak a jelei, amely szükséges lenne a komolyabb védelmi vonalak átjátszására. Erre a problémára talán megoldást jelentett volna Xherdan Shaqiri, azonban az ő esetében is érvényesült a lassan megszokott trend, és végül az Interhez csatlakozott.

Miután meghiúsult ennek a célpontnak a megszerzése, a Juventus a Galatasaray játékosa, Wesley Snejider felé fordult. A hírek szerint a holland válogatottért a Juventusnak megközelítőleg húsz millió fontot kellett volna fizetnie. Ugyan Sneijder megoldást nyújtott volna a torinói csapatnak kreativitás terén, az egyértelmű, hogy nem sok értelme van ekkora összeget kifizetni egy olyan játékosért, aki valószínűsíthetően már túl van élete formáján.

A felvetés azonban tárgytalan, mivel egyik fenti játékos sem csatlakozik a Juventushoz a közeljövőben, így újabb hiányposzt vár betöltésre a keretben. Amennyiben a Juventus valóban komolyan veszi a Bajnokok Ligáját, nem kerülhető el egy kreatív játékos leigazolása.

Morata Álvaro.jpgCsatárok terén sincs minden rendben a Juventusnál, hiányzik a támadósorból az energia, az átütőerő és az együttműködés. Carlos Tévez kiemelkedőt nyújt Torinóban, azonban hamarosan lejár a szerződése, és távozásával a Juventus komoly gonddal szembesülhet. Álvaro Morata legutóbbi átigazolási időszakban való megszerzése nem hozta meg a kívánt hatást. A klub a Real Madrid fiatal futballistáját azért szerezte meg, hogy pótolja a távozó Quagliarellát és Vučinićet, azonban úgy tűnik, hogy ez balul sült el.

A Juventus keretében három csatár vethető be, két részmunkaidős, szinte redundáns futballista, és egy olyan, amelyik a lelkét is kiteszi a pályán. A támadósor erősítésre szorul, valamint mélyítése is elengedhetetlen. Lehet hallani pletykákat egy bizonyos Falcaoról, azonban a Monaco játékos megszerzése nem tűnik reálisnak figyelembe véve a klub közelmúltbeli átigazolásait.

A Juventus gondja, hogy nemigen rendelkezik jövőképpel. A csapat Andrea Pirlo köré lett felépítve, és rendkívül helyesen, figyelembe véve a futballista képességeit, azonban mi lesz a visszavonulását követően? Ez a kérdés, amire a Juventus vezetőségének válaszolnia kell, és amennyiben ez sikerül, meg kell tenniük a megfelelő lépéseket világszintű futballisták leigazolására. Itt az ideje, hogy a Giuseppe Marotta vezette csapat igazi sztárt igazoljon, és ne csupán kínozza a szurkolókat ilyen-olyan pletykákkal.

A fenti szubjektív írás alapjául a következő cikk szolgált: hivatkozás.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr237080541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cannavaro 2015.01.17. 14:17:55

minden szóval egyet értek, ehhez viszont Marotta-nak azonnal távoznia kell!!!!!!! és Agnellinek kinyitni a pénztárcát!!!

Trieszt120506 2015.01.17. 14:21:20

Az a rész, ami Ashley Cole-t és Evra-t hasonlítja össze, nagy baromság. A francia jobb az angolnál, és igazából ez már az átigazolásakor is így tűnt.
Másrészt szvsz, Pirlo nélkül sem játszunk semmivel sem rosszabbul, vagy eredménytelenebbül, az ő "pótlása" nem kiemelt probléma.

Viszont abban egyetértek, hogy nem igazán látszik a koncepció az átigazolások terén, kb akinek az árát sikerül a kívánt szintre lealkudni az jön...

RuidaRobert 2015.01.17. 14:25:34

Szerintem Marotta és Agnelli "érkezésekor" sokan aláírták volna, hogy 4-5 év múlva a csapat itt tartson. Hihetetlen, hogy mennyire türelmetlenek egyesek. A Juve folyamatosan fejlődik, nem csak a keret, hanem maga a klub is.

Rugani és Zaza/Berardi érkezése elkönyvelhető nyárra, rajtuk kívül még egy fiatal középpályásra lenne szükségünk, pl. Verrattira (aki előbb vagy utóbb úgyis visszatér Olaszorszába.)

Moratát pedig szerintem kár lenne leírni, egy kis önbizalomra van szüksége. Allegri csapata pedig kicsit sem támaszkodik Pirlóra, kifejezetten versenyképesebbek vagyunk nélküle.

Gabuero 2015.01.17. 14:58:59

Nem ertem az evras reszt sokkal jobb mint cole es meg mindig a vilag egyik legjobb bal hatvedje
Moratanak adjunk idot ahogy tavaly llorente berobbant a 17 goljaval akkora szar most iden. Azert morata vagott nagyokat realba is es nalunk is 22eves majd 1-2 ev mulva biraljuk ha meg mindig itt tart.

Marotta jokat igazolt azert nem kell bantani, TENY hogy rengeteg embert elbalfaszkodott de nyilvan nem volt annyi penzunk mas indok nem lehet hiaba...

Tony. 2015.01.17. 15:05:15

Egy helyben toporgunk és pár éven belül nem 10-20 milliókra lesz szükség, hogy folyamatosan felépítgessük a keretet, hanem egyszerre vagy 150-re, és akkor leszünk igazán meglőve.

Irányítót, kapust, csatárt, jobb, balbekket kellene majd pótolni 30+-os jóllakott középpályásokkal a fedélzeten...

Ha valóban előre akarna itt bárki is lépni, akkor évente min 1 meghatározó játékost kellene venni, nem ezt a sok hasznavehetetlen noname valakit.

Ha megnézzük, az egész nyári mercato után gyakorlatilag maradéktalanul mindössze Pereyra vált be, aki pedig egy középszer kiegészítőember...

deluxe93 2015.01.17. 15:18:33

@RuidaRobert: a türelmetlenségnek oka is van amúgy,mert ebbe a csapatba semmi jövőkép nincs,a keretünk nagyrésze már úgy néz ki túl van a pályája csúcsán(nem Pirlora gondolok,mert ő már rég tudni hogy túl van).A jelenlegi keretünkből kevés olyan játékos van,aki 2-3 év múlva meghatározó játékos tud lenni,és a legnagyobb tehetségünk,és egyben jelenlegi legjobb játékosunk,már mondhatni fél lábbal máshol van.Az eddigiekből kiindulva a vezetőség az elkövetkezendő 3 évebe bele fog tenni legalább 250-300 milliót a mercatókba,mert az kelleni fog,szóval ha nem változik meg a vezetőség felfogása,akkor jó okunk van pesszimistának lenni.

MDaniel98 2015.01.17. 15:26:32

Az Evrás rész baromság, meg azért nem tehető Marotta minden egyes elbukott átigazolásért egyedüli felelőssé és bűnbakká, de a cikk döntő többségével azt hiszem egyet lehet érteni.

juve4life 2015.01.17. 15:31:41

@RuidaRobert: a BL-ben hol látsz pl fejlődést? azon kívül hogy most éppen sikerült továbbjutni egy kényelmes X-el aminél a tico se akart többet...

Il Principino 2015.01.17. 15:39:51

Az Evra vs Cole rész nekem is sántít...Cole az utolsó londoni évében már alig játszott,teljesen kiszorult a kezdőből,míg Evra helyét Büttner nem tudta átvenni,jobb igazolásnak tartom ha az utolsó éveiket nézem volt csapatuknál,igaz amikor mindketten a csúcson voltak Cole talán picivel jobb volt a saját posztján!A többi stimmel:)

west30 2015.01.17. 15:54:05

Rég olvastam ekkora bullshitet,a Sanchezes(amire semmi bizonyíték hogy valóban el lehetett volna hozni akkor és annyiért) ügyön kívül az egész jókora öngól.Iturbe?Cole? ne vicceljünk már,lassan mind a 2 csak a padot koptatja Romaban és nem is ok nélkül.Moratanak én sem örülök és nem is tartom jó igazolásnak,viszont csórikám egy új,teljesen más bajnokságban játszik,úgy hogy kihagyta az egész alapozást.Talán majd jövőre jobban megy neki,de semmivel sem nagyobb melléfogás mint a 17milliós Matri vagy a sérült 16milliós Quagliarella volt.Marottáéknak valószínűleg volt mindig is jövőképe,még pedig az hogy a klub önfenntartó legyen lassacskán, viszont Conte klasszisokkal túlszárnyalta az elképzeléseket és ezt a szintű fejlődést nem tudják követni.Ez egyértelműen hibapont tőlük,de kérdés vajon más tudná? Nem vagyok elégedett sokszor én sem a látottakkal,de ez a klub szó szerint majdnem tönkrement pár éve és most hol vannak attól,ég és föld.

humorpalanta 2015.01.17. 16:15:07

Ez tényleg bullshit. Még hogy nincs jövőképe a csapatnak? Ne vicceljünk már. Éppenhogy ezer noname játékost vettünk, akiket kölcsönadogatunk fejlődni, s kezdenek kinőni lassacskán a szerepükből. Akik meg azt követelik, hogy 50-60 millákat szórjunk el egy-egy játékosra, azok menjenek és szurkoljanak a Margitnak. Jó lenne észbe kapni. Buffon még 5 évig biztos kapus lesz. Utána meg ott van Leali a csapat tulajdona. Bonucci fiatal, Ogbonna fiatal, Cáceres sem öreg, s még egy csomó védőnk van kölcsönben, meg ifiben. Ott van Pogba, Mattiello, mindketten a jövő játékosai. Padoin is itt lesz még évekig. Pereyra is. Llorentének is még évei vannak, Morata 22 éves, Tévez megy, semmi gond. Ott van Berardi, csatárt meg úgyis igazolunk, mert azzal be lehet fogni a szurkolók száját. S ez csak hirtelen aki az ember eszébe jut.

hellan (törölt) 2015.01.17. 16:40:24

Ez a cikk egy rohadt vicc semmi egyéb. Iturbe-s részig voltam hajlandó elovasni (természetesen köszönjük a lefordítását).
Iturbe nem Marotta tevékenysége miatt nem érkezett, hanem talán azon a napon mondott fel Conte, amikor a végső tárgyalás lett volna, ezután a Roma tett egy jobb ajánlatot és viszlát. Edző nélkül meg leigazolni Iturbe-t 25M-ért...

ToTTy-Juve 2015.01.17. 17:13:18

Nos ha megpróbáljuk magunkat elképzelni egy keresett játékosnak Európában és elfogulatlanul felállítunk egy rangsort a klubbok között, hogy hol játszanánk leginkább, akor azt vesszük észre, hogy a Juve ott van a Top10-ben. Na most tegyük fel, hogy a felsoroltak közül 3-4 klub érdeklődik és le akar igazolni. Nézzük meg, hogy ki keresne meg az ajánlattal ezekből a csapatokból.... ha meg van, akkor tegyük fel a kérdést, magunknak, hogy ki is az a Marotta? Mert futbalista körökben mindenki tudja, hogy a Juve alkalmazottja, de mégis névtelen senki. A top klubboknál van egy nagy név, aki ezt el végzi, nálunk ez Marotta. Én személy szerint szívesebben elnézném Nedvedet, Ravanellit, Trezeguetet, Baggiot vagy a Capitanot is helyette.

ToTTy-Juve 2015.01.17. 17:16:19

... ja és hogy a cikkhez is szóljak, ne csak Marottáról : @west30: +1

konrad66 2015.01.17. 17:48:05

Marotta ,ha távozna kit hoznátok helyére őszintén Marotta szidók

babo0410 2015.01.17. 17:55:52

@RuidaRobert: Ezzel értek egyet. Nem értem miért keseregtek mindig azok után, akik nem itt kötöttek ki? Ráadásul a cikk telis tele van félinfókkal. Pl. Sáncheznél miért nem lett megemlítve, hogy 40 millióért adták el? És a fizetése is magasabb, mint amit mi tudnánk adni neki. Vagy Iturbe esetében sem arról van szó, hogy a tárgyalások kudarcba fulladtak. Lemondott Conte, utána Marotta úgy gondolta, hogy nekünk ennyit Iturbe nem ér meg, és visszalépett. 25 milliót kellett volna fizessünk a Veronának, és még az ügynöknek is vagy 5 milliót biztosan. És eddig nem igazolja, hogy ennyit érne. Én egyetlen elszalasztott játékost sajnálok, az pedig Verratti. Őt meg kellett volna vegyük 12 millióért. De fölöskeges mindig csak azokat a játékosokat felhozni, akik nem jöttek. Azok miért nincsenek megemlítve akik jelenleg itt vannak? Pogba, Bonucci, Lichti, Tévez, Vidal, Morata, Coman, Evra, Asamoah, Pirlo, Storari. És ott van még nekünk Rugani, Berardi és Zaza, mint tehetségek. Szerény véleményem az, hogy Mióta Agnelli és Marotta itt vannak, nem kicsit fejlődött a csapat. Ne legyünk türelmetlenek. Sajnos nálunk nem folyik a csapból is pénz, mint a Realnaál, Barca-nál vagy a Unitednél.

Hoods. 2015.01.17. 18:02:59

Ha most mercatonkent nincs 20-30 millionk ERTELMES igazolasra akkor ha a fel csapatunk kioregszik mibol lesz egy laza 100as minimum ?

Hoods. 2015.01.17. 18:06:25

@babo0410: Ezen jatekosok kozul Pogba egyedul klasszis. Tevez mazli volt hogy ujra magara talalt, de egy csapatnak se kelett volna mar. Vidalt szinten senki nem akarta rajtunk kivul csak a Bayern nekik meg nem akartak eladni. Coman 18 eves oriasi tehetseg megis jegelik. Hol itt a logika? Pirlo pedig teljesen ugyanaz mint Tevez egyaltalan nem volt biztos hogy ujra magara talal. A legtobb ilyen csak hatalmas mazli a kancsalnak nem azert mert o elore kinezte es evekig megfigyelte oket. Olcso volt johet.

babo0410 2015.01.17. 18:11:07

@Hoods.: Ez a tipikus blabla. Másrészt nézz utána, Vidalt nem csak mi és a Bayern akartuk megszerezni.

tjunior 2015.01.17. 18:36:02

Tipikusan az a cikk, aminek a szerzője hajlandó a valóságot is kiforgatni, csak hogy olyan következtetést tudjon levonni ami neki szimpatikus. Ez az Evra-Ashley Cole résznél tökéletesen lemérhető. Onnantól fogva nem lehet komolyan venni az írást (még ha van is 1-2 dolog amiben igaza van a szerzőnek).

rockitbaby 2015.01.17. 18:49:39

@west30: Azért is sok +1, mert ha jól tévedek, akkor nem egyszer lemondták, hogy Conte kinevezésekor a scudetto egy 4-5 évs terv végén érkezett volna. Nem egyből. Azzal a kvázi túlteljesített szezonnal az egész öt éves tervet lehetett a kukába dobni. Nem feltétlen baj, hogy kihozta a csapatból, de minden előre eltervezett cent helyét lehetett gps-es nyelven újratervezni.

Az idén nyári igazolások pedig én úgy mondanám, hogy Morata és Evra kivételével egyelőre ülnek. Romulo mikor azon az egy meccsen játszott, nagyon ígéretes volt. Pereyra is teljesen rendben van, még úgy is, hogy számára testidegen poszton szerepel, Coman és Morata pedig az alatt a pár percek alatt is igazolták, hogy hosszabb távon lehet velük számolni. Szóval én nem bánom, hogy nem jött Iturbe, aki ráadásul sérülten érkezett meg a Roma-ba...

Bár alapvetően tartom magam, hogy Marotta jó szakember, de ahhoz, hogy még gy szintet lépjünk feljebb lehet ő már kevés. Galliani összehozta szinte egy az egyben a Torres-Cerci cserét. Mi meg a saját közös tulajdonos játékosainkat sem vagy alig tudjuk visszahozni keretmélyíteni... Sokat elmond.

Hoods. 2015.01.17. 21:33:59

@babo0410: Tipikus blabla. Mi nem ugy volt a Vidalos reszen kivul amire egyedul valaszoltal ? Klasszis nagy igazolasok?

penge09 2015.01.17. 21:40:17

@Hoods.: Az a helyzet hogy Beppe nem egy nagy ász,de kiváló érzéke van ahhoz hogy az olcsó esetleg ingyen játékosok között megtalálja azokat akik még vihetik valamire.Lehet hogy csak iszonyat nagy mázlija volt ezekkel a játékosokkal,de azért valaki meglátta bennük a lehetőséget és az eredmények őt igazolják.
Szóval lehet szidni de legalább annyi jót csinál mint rosszat.

Goku06 2015.01.18. 00:05:54

Nagyon sok igazság van a cikkben.
Mindig az olcsóbb megoldás kell, és közben a riválisok megszereznek olyan játékosokat akik ha hozzánk jönnek, akkor lennénk ott ahol mi szurkolók szeretnénk lenni.
Ezeket a játékosokat kellett volna nekünk is összeszedegetnünk diszkontáron (mert azon voltak), és akkor most a kezdőben és még a padon is lenne közülük egy-kettő.. és ez az ami a BL-ben kell!!!!!
Van aki megbukott az interben vagy a romában, de ezek a játékosok nem buktak volna meg a Juventusban, itt rajtuk kívül Vidalok-Pogbák és Tevezek futkoznak a pályán, ilyen játékosok közt többet ki tudtak volna hozni magukból..

Míg a Bayern szépen összegyűjtögeti a német liga legjobbjait, addig mi inkább azt mondtuk hogy "kösz nem".. pedig a SerieA romjain egy olyan csapatot hozhattunk volna össze egy-egy +10 milliós igazolással hogy a B csapatunk elég lenne a SerieA-ra és még a BL-ben is komolyabb esélyünk lehetne.

babo0410 2015.01.18. 02:01:51

@Hoods.: Tévez és Pirlo pl. Ha Marotta nem bízott volna bennük, nem hozta volna el őket. Ráadásul Tévezt Conte kérése, Higuaín helyett. Nyilván mi egyszerű drukkerek nem hittünk bennük, de Marotta nem találomra igazolgat.

peti78 2015.01.18. 10:29:32

@babo0410: a cikk sok dologban sarkít de rámutat arra az alapvető igazságra hogy marotta nem juventus színt, lehet kukázni lehet szemfülesnek lenni de ez nem az az út amivel bl győztes csapatunk lesz, 0-ás mercatokkal csak stagnálni tudunk. Conte az első 2 szezonban hozott egy szintet és azóta se előre se hátra.

danimester1 2015.01.18. 10:40:23

Ez a cikk megosztja a véleményeket látom.:-) Van amiben egyet lehet érteni,de eme írásnak java része inkább pesszimista.Tény hogy amit mi szurkolók jó igazolásnak tartunk,és akit-akiket vártunk volna nem érkeztek,inkább a "kapkodás",és a "félmegoldások".Ezt ki-ki döntse el vérmérséklete szerint.Azt is látni lehet hogy azaz nem,mert a tudatos csapatépítést nem lehet felfedezni,mert inkább tűnik szinten tartásnak,mintsem tudatos csapatépítésnek.Tegyük hozzá,hogy ehhez partnerek a többi csapatok is,mert nem késztetnek bennünket "harcra",ezzel is erősítve bennünk a tudatot,hogy elég a szinten tartás.Hiszek benne hogyha rá lennénk kényszerítve,akkor képesek lennének valóban áldozni is.Mint írtátok valóban elképzelhető,hogy borult a "terv" Conte és csapata első 3 éves teljesítményével,de ez akkor sem lehet mentség egy-két "buta" igazolásra vagy nem igazolásra.Értem ez alatt a magas áron vett "senkiket" ill. némelyik játékos(ok) "kitartását és a tehetségeink elpazarlását.Valamint ha tényleg volt terv és az borult,akkor miért nem lehetett 3 most már a 4.-ik évben fejleszteni,erősíteni a csapatot!?Nem akarok én megmondó ember lenni,de többször is feltettem a kérdést,hogy miért nem lehetett apránként egy-egy minőségi igazolással feljebb araszolni a létrán?Ti is többen megemlítettétek a csapat korát.Így jogosan merül fel megint a kérdés mi lesz ha több posztra kell embereket igazolni?Szerintem ezek miatt fest több ember is szomorúbb jövőképet,ezért pesszimisták.Marotta megérdemli a dicséretet,mert tényleg bajnokcsapatot rakott össze és mint mindenhez itt is kell a szerencse.Sokszor elégedetlenkedünk,de ki az aki megfelelően tudná helyettesíteni?!Agnellivel mi a helyzet?Szerintem a hiba elsődleges oka ő és a részvényesek,mert ha nem adnak pénzt,akkor nem lehet sem alkudozni,sem vásárolni.Bonyolult összetett dolgok ezek,és mi szurkolók csak azt fogjuk szidni akiről azt gondoljuk,hogy az ő hibája,pedig lehet a valóságban nem is úgy van.A nyári mercato lesz a vízválasztó szerintem,mert ha akkor sem tudnak felmutatni minőségi igazolást,akkor már problémák fognak jelntkezni.

babo0410 2015.01.18. 11:46:58

@peti78: Nem tudom te mit szeretnél, mit vársz el, de miután nincs annyi pénzünk, mint egy Realnak vagy Unitednek, jelenleg ezt tudjuk. Kukázik Marotta? Szerintem nem. Pogba, Vidal, Coman, Lichtsteiner, Bonucci, Pereyra egyáltalán nem kukázás volt. Néha beesik egy-egy máshol feleslegessé vált játékos, de azok is egész jók szoktak lenni. Majd ha lesz annyi pénzünk, mint a legnagyobb kluboknak, nem kell kukáznunk. Lehet mondani, hogy Marotta nem Juve szint, csak látni kéne azt is, hogy mióta ő és Agnelli vezetik a klubot, nagyon sokat fejlődött a csapat. Szokás Gallianit dicsérni. Na pl. ő mióta nincs pénze a Milannak, mit csinál? Összekukázott egy olyan keretet, ami egyre lejjebb süllyed. Nincs pénzük, de pl. Comant, Pereyrat, Evrat és hasonlókat, akk nem kerülnének szinte semmibe nem tudott leigazolni, csak ilyen máshol már nem kellő, kiéget játékosokat. Nézd meg hol tart a Milan. Az, hogy jelenleg a BL győzelemre nem vagyunk esélyesek, nem jelent semmit. Roma se egy nap alatt épült fel. Szép lassan fejlődik a csapat, és majd idővel lesz olyan csapatunk, amelyik a BL győzelemre is esélyes lesz.

peti78 2015.01.18. 15:57:36

@babo0410: 0-ás mercató nem fejlesztés, a csapat ugyanazt a minőséget képviseli mint 3 évvel ezelötti. a nincspénz demagógia meg a juventus vezetőség nagy kollektív hazugsága. van pénz dögivel csak félnek elkölteni mert egy nagy kiadás nagy kockázatot hordoz magában és ezt nem vállalják be (azért mert se marotta se agnelli nem értenek a focihoz csak az üzlethez, szólhatnál nekik hogy ez itt a juventus futball klub és nem a fiat présüzeme). a régebbi idők esztelen felelőtlen költekezésével jól megégette magát a juve és most meg félnek kockáztatni mint mókus az erdőtűztől. de kockázat nélkül nincs győzelem. és a juve szinten (illetve ahová tartunk vagy kellene lennünk) nem jelenthet nagy kiadást nyaranta egy -30m mercato.

Rivendell 2015.01.18. 16:07:42

@babo0410: Pogba és Coman biza kukázás volt,hiszen mind2 srác neheztelt az aktuális csapatára a játéklehetőség hiánya miatt,ha nem nehezteltek volna,akkor nem lenne nálunk 1ik se.Asszem nem kérdés,hogy mi kg-ra mikor fogunk tudni kivásárolni 1 PSG vagy MU top tehetséget,aki elégedett a játéklehetőségével...soha,illetve majd ha az araboknak nem kell a PSG

peti78 2015.01.18. 19:14:11

@babo0410: GIOVINCO AVAGY 12 BAJNOKI GÓL TÖRTÉNETE mert a törpe juvés regnálása alatt ennyit szerzett összesen, nyáron szabadon igazolható (megy is kanadába) 11-3+8=16mill eur+a fizetése ami 4*2,8mill eur=16mill+11,2mill=27,2mill eur/12gól=2,26666mill eur/bajnoki gól bravo marotta agnelli és babo nincs pénz mi?

babo0410 2015.01.19. 01:42:00

@peti78: Nem vált be, de esélyt adtunk egy tehetségünknek. Ha nem hoztuk volna vissza, most az lenne a baj. Másrészről meg ezt az összeget nem egyben fizettük ki. De javaslom tanulmányozni a pénzügyi mérlegünket, és az FFP szabályait, és meg fogod érteni, hogy miért nem tudunk jelenleg igazolni nagyobb neveket.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása