Beharangozó: Az Udinese elleni meccs
Beharangozó: Az Udinese elleni meccs

Pénteken lesz a Juventus számára az utolsó lehetőség, hogy felkészüljön arra a sorsdöntő BL-mérkőzésre, amit az Atlético Madrid ellen fog megvívni.  Az Udinese elleni bajnoki 20:30-kor veszi kezdetét az Allianz Stadium gyepén. Az udinei egyesület még mindig a kiesés szélén…

A Napoli elleni mérkőzés
A Napoli elleni mérkőzés

A címvédő Juventus úgy látogat a tabella második helyén álló Napoli otthonába, hogy 13 pont előnyének köszönhetően, a győzelmi kényszer a házigazda vállain feszül majd. A zebramezesek elbúcsúztak az Olasz Kupától, egy esetleges győzelemmel pedig most még nagyobbra növelhetnék a távolságot, s így…

A Bologna elleni mérkőzés
A Bologna elleni mérkőzés

Az Atlético Madrid otthonában elszenvedett vereséggel a Juventus roppant nehéz helyzetbe hozta magát a három hét múlva esedékes torinói visszavágóra, s így az európai álmok is távolodni látszanak, azonban a csapatnak tartania kell a lépést és a 13 pontra növekedett előnyt a…

Beharangozó: A Bologna elleni meccs
Beharangozó: A Bologna elleni meccs

Ebben a szezonban immáron harmadszorra csap össze a Bologna és a Juventus. A torinói gárda egy csúfos vereség után lép újra pályára, ezúttal a Stadio Renato Dall'Ara gyepén kell megküzdeni a győzelemért. A mérkőzés 15 órakor veszi kezdetét, amikor Gianpaolo Calvarese játékvezető engedélyt ad a…

Az Atlético Madrid elleni mérkőzés
Az Atlético Madrid elleni mérkőzés

Az európai babérokról álmodozó Juventus ma este főpróbát tarthat a Bajnokok Ligája idei döntőjének helyszínén, a Wanda Metropolitanóban, ahol az az Atlético Madrid lesz a házigazda, amely a zebramezesekhez hasonlóan, az elmúlt évek során két alkalommal is fináléig jutott, s…

Beharangozó: Az Atlético Madrid elleni meccs
Beharangozó: Az Atlético Madrid elleni meccs

Már minden Juventino izgatottan várta ezt az összecsapást, amire már nem is kell sokat várni, ugyanis szerdán kerül megrendezésre, 21 órai kezdettel. A játékvezető a német Felix Zwayer lesz, a mérkőzésnek pedig a Wanda Metropoliano ad otthont. A spanyol pontvadászatban a második helyet foglalja el…

A Frosinone elleni mérkőzés
A Frosinone elleni mérkőzés

A Juventus kihasználta a Napoli botlását, s a Sassuolo elleni győzelemmel 11 pontra növelte előnyét a bajnoki tabellán. A bajnoki címvédő már a jövő heti, Atlético Madrid elleni  Bajnokok Ligája-összecsapásra készülődik, azonban előbb a péntek estére előrehozott bajnoki mérkőzésen a Torinóba…

Beharangozó: Frosinone elleni meccs
Beharangozó: Frosinone elleni meccs

A Juventus időben visszatért a győztes ösvényre, így már nincs más dolog, mint ezen az úton továbbhaladni, és sérülés nélkül lehozni a Frosinone elleni mérkőzést. Az összecsapás helyszíne az Allianz Stadium lesz, ahol pénteken mérkőzik meg a két együttes. 20:30-kor indul útjára a labda, amikor…

A Sassuolo elleni mérkőzés
A Sassuolo elleni mérkőzés

Múlt héten a Juventus nem kényeztette el szurkolóit, hiszen előbb az Atalanta otthonában elszenvedett megalázó, 3:0-ás vereséggel búcsúzott az Olasz Kupától, majd 3:1-es vezetését elszórakozva játszott döntetlent a Parma elleni bajnoki mérkőzésen. A címvédő most a Sassuolo otthonába látogat, s…

Beharangozó: Sassuolo elleni meccs
Beharangozó: Sassuolo elleni meccs

A Juventus kisebb gödörbe került, mivel az utóbbi két mérkőzéséből egyet sem tudott megnyerni, és hat gólt kapott. Vasárnap megadatik a lehetőség a javításra, mivel a Bianconeri a Mapei Stadium gyepén fog megküzdeni a Neroverdivel, az összecsapás 18 órakor veszi kezdetét, Paolo Silvio Mazzoleni lesz…

A Parma elleni mérkőzés
A Parma elleni mérkőzés

Az Atalanta otthonában elszenvedett megalázó vereséggel a Juventus számára befejeződött az Olasz Kupa, melynek előző négy kiírását zsinórban elhódította a zebracsíkos csapat. Most tizenegy pont előnnyel folytatódik a bajnoki verseny, s a címvédő az első osztály újoncát, a…

Beharangozó: A Parma elleni meccs
Beharangozó: A Parma elleni meccs

Csúfos vereséget szenvedett el a Juventus az Atalantától a Coppa Italia sorozatban, szombaton pedig a bajnokságban kell helyt állnia a Bianconerinek. Az ellenfél a Parma, a helyszín pedig az Allianz Stadium lesz. 20:30-kor kezdődik a mérkőzés, a játékvezető Piero Giacomelli lesz. A parmai…

Az Atalanta elleni mérkőzés
Az Atalanta elleni mérkőzés

A Juventus tizenegy pontra növelte előnyét a bajnoki tabellán, s így lassan bebiztosítja történetének harminchetedik scudettóját, azonban nincs megállás, a csapat ma este az Olasz Kupa negyeddöntőjében szerepel majd.  Az ellenfél a hazai pályán játszó Atalanta lesz, amely hétvégén háromgólos…

Minden út Torinóba vezet
Minden út Torinóba vezet

Minden út Torinóba vezet, mondhatja ezt  José Martín Cáceres Silva, aki immáron harmadszorra is csatlakozik a Juventushoz. Mikor a szerződése lejártával távozott, valószínűleg senki nem gondolta volna, hogy még láthatjuk Bianconero színekben. Vajon jó ötlet volt megszerezni az…

Beharangozó: Az Atalanta elleni meccs
Beharangozó: Az Atalanta elleni meccs

A Juventus célja tovább menetelni  a Coppa Italia sorozatban, ehhez most az Atalantát kell legyőznie. A mérkőzés szerdán kerül megrendezésre a Stadio Atleti Azzurri d'Italia gyepén. Fabrizio Pasqua lesz a játékvezető, aki 20:45-kor engedélyezi majd a kezdőrúgást. Az Atalanta a bajnoki tabella…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1949) bajnokság (3716) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1077) elemzés (40) előzetes (931) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1740) játékosokról (10629) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2583) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4596) mercato (4419) nyilatkozat (7984) Olasz Kupa (338) összefoglaló (478) pletyka (4445) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (362) video (268) Címkefelhő
süti beállítások módosítása