Beharangozó: Frosinone elleni meccs

frosinone_calcio_logo.pngA Juventus időben visszatért a győztes ösvényre, így már nincs más dolog, mint ezen az úton továbbhaladni, és sérülés nélkül lehozni a Frosinone elleni mérkőzést. Az összecsapás helyszíne az Allianz Stadium lesz, ahol pénteken mérkőzik meg a két együttes. 20:30-kor indul útjára a labda, amikor Antonio Giua sípmester engedélyt ad a játék megkezdésére.

A Frosinone a kiesést jelentő tizenkilencedik helyet foglalja el a tabellán, mindössze tizenhat ponttal a zsebben. Három győzelem, hét döntetlen, tizenhárom vereség, ezt tudja felmutatni Gialloazzurri. A Canarini az edzőváltás óta kezd feléledni, de persze kérdéses, hogy még időben van sem. A Bolognának és az Empolinak tizennyolc pontja van, de az Udinese is csak tizenkilenc ponttal büszkélkedhet, úgyhogy Baroni legénysége előtt korántsem lehetetlen küldetés tornyosul.

A Juventusnál a sérülték listáján szereplő nevek száma csökkent, már csak Douglas Costa és Juan Cuadrado nincs hadra fogható állapotban, míg Alex Sandro eltiltás miatt nem bevethető.

A Frosinone több játékost is kénytelen lesz nélkülözni. Ilyen Francesco Bardi, Lorenzo Ariaudo, Stefan Simić, Paolo Ghiglione és Federico Dionisi.

Általam felállított kezdő: 4-3-1-2: Perin - Cancelo, Bonucci, Rugani, Spinazzola - Khedira, Bentancur, Can - Dybala - Mandžukić, Cristiano Ronaldo

  • Védelem: Perin védhet bátran, az ilyen kisebb csapatok ellen általában úgyis ő szokott a kapuban állni. Ha minden igaz, akkor Bonucci már bevethető lesz, így nem árt, ha kicsit elkezdi visszanyerni a formáját, szerintem rásérüléstől olyan nagyon nem kell tartani, de Allegri azt sokkal jobban meg tudja mondani, hogy ki van bevethető állapotban, és ki nincs. Cancelo a legutóbbi mérkőzésen pihent, most játszhat nyugodtan. A Frosinone csatáraitól nem hinném, hogy komolyabban kellene tartani.
  • Középpálya: Szerintem Pjanić kaphat egy kis pihenőt, legalább friss lenne az Atlético ellen, de ez igaz Matuidire is. Khedira megérdemli, hogy lehetőséget kapjon, Can és Bentancur pedig az irányításban és a labdakihozatalokban segíthetik Dybalát. Minden bizonnyal a játékszer megtartása lesz a Juve célja ezen a mérkőzésen, úgyhogy jól jönnek a labdabiztos játékosok, mert sokba kerülhet egy rossz helyen elvesztett labda, pláne egy kontrára építő együttes ellen.
  • Támadók: Dybala kipihenhette magát, sok múlik majd rajta ezen a meccsen, mert szükség lesz a kreativitására egy olyan csapat ellen, amelyik a előszeretettel tömörül a saját kapuja előtt. Nem lesz könnyű dolga Ronaldóéknak, hogy feltörjék a Frosinone védelmét, mert kellemetlen ellenfél tud lenni a Gialloazzurri.

Nem éppen egy szép akciókban gazdag összecsapásra számítok, de a lényeg jelenleg az, hogy sérülés nélkül, a lehető legkisebb erőfeszítéssel legyen meg a három pont. Tippem: 2-0

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr814627496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Il Principino 2019.02.14. 19:47:44

Ronaldo azóta sem pihent,ideje lenne őt is kihagyni,vagy max kapjon 1 órát,vagy ha zsebben a meccs le kellene hozni.
Kean is játszhatna akár kezdőként,Mandzu vagy CR pihenjen mindenképp!

del pipi 2019.02.14. 20:54:41

@Il Principino: Nem ! Mert kell a gólkirályi cím is. Amúgy simán csak a Dybala Kean-nel kezdenék hasonlóan mint a Chievo ellen 4-4-2 kp-n Berna és Can is játszhatna.

Grinta 2019.02.14. 21:05:33

@Il Principino: Nem értek egyet azzal/nem szeretem és eddigi tapasztalataim alapján nem is célravezető ha egy csapat pihenteti fontos játékosait nagy mérkőzés előtt.Sőt,inkább fordítva a jó.Kemény meccsek sorban,egymás után.Hogy ne lankadjon a figyelem.Ezért "veszélyes" a bajnokságban szerzett óriási előny.Mert azzal lehet gazdálkodni,semmi baj nem lehet/belefér.Ez altatja el még a legkomolyabb profit is.Nem szabad kiesni a ritmusból.De ez csak az Én véleményem,illetve mint mondtam ezt tapasztaltam eddig,mióta a fociról van elképzelésem.Világversenynél kiválóan megfigyelhető ez a metódus.Aki két meccs után továbbjut,és pihentet-annak nagyon nehéz újra indulni.

Grinta 2019.02.14. 21:08:09

Úgyhogy játsszon csak Ronaldo egy órát,-lőjön két gólt-Kean jöjjön fel fél órára,és mindenki boldog.
Metropolitanoban pedig óriási fókuszt várok a csapattól,idegenbeli góllal.

Il Principino 2019.02.14. 21:19:10

@Grinta: Allegri nem véletlenül akarta pihentetni az Atalanta vagy a Parma ellen,erre nem pihent azóta sem..Valóban volt olyan hogy kiesett vki a ritmusból,de ez fordítva is elsülhet,hisz ő is csak ember és minden meccsen kezdő..Azzal nem is lenne gond,csak hát mindegyiket végig is tolta mert a lecsérést sem viseli jól!Egy esetleges izomsérüléssel tényleg kiesik a ritmusból majd..A Bl meccs sokkal fontosabb lenne,de reméljük Allegri tudja mit csinál.

Grinta 2019.02.14. 21:25:50

@Il Principino: Pihentetését a válogatottból való kimaradásával megoldották javarészt.Lehet mondani hogy az csak mondjuk 3 meccs-de az előtte,utána idővel számolva az komoly"plusz napokkal" jár

Il Principino 2019.02.14. 21:38:42

@Grinta: mondjuk szerencsénkre elkapta a fonalat az utóbbi pár meccsen,a lényeg ne sérüljön meg már senki!Remélem hamar lezárjuk a meccset,ami nem jellemző ránk..egy nappal többet is pihenhetünk a spanyoloknál.
Idegenben ha nem szerzünk gólt,akkor nem fogunk tovább lépni sztem.Ők egy sovány előnyt is (1-0) képesek kivédekezni idegenben.

Grinta 2019.02.14. 21:43:59

@Il Principino: Ugyanolyanok mint Mi : / ezért lesz roppant nehéz

JuventusFanatikus 2019.02.14. 21:45:14

@Grinta: Én is hasonlóan gondolom, és ahogy nézem Allegri is. Pihenjen a játékos két meccsel a rangadó , mint Cancelo. Ronaldo számára fontos lenne, hogy most kezdjen, jó úton halad, tovább kell növelni az önbizalmat, formában kell tartani.

Grinta 2019.02.14. 21:49:05

@JuventusFanatikus: Magyarán hajtani mint a lovat.Hogy ott csúcsosodjon ki ahol kell.

mrdel 2019.02.15. 00:08:03

Lényeg, hogy győzni kell Madridban!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása