Allegri: „Nem lehetünk arrogánsak”
Allegri: „Nem lehetünk arrogánsak”

A vasárnap esti, Cesena ellen 2-2-es eredménnyel zárult mérkőzést követően Massimiliano Allegri arroganciáról beszélt, illetve az elpuskázott lehetőségek miatt bánkódott. A találkozón a hazaiak szerezték meg a vezetést, majd 2-1-nél képesek voltak felállni, és…

A Cesena elleni keret
A Cesena elleni keret

A Juventus kihirdette keretét a kiesés elől menekülő Cesena elleni bajnoki találkozóra, amelyről eltiltás miatt bizonyosan hiányozni fog a góllövőlistát vezető Carlos Tévez, míg Massimiiano Allegri sérülés miatt továbbra sem számíthat a kölcsönben visszatérő Alessandro…

Allegri: "Nem fogok rotálni"
Allegri: "Nem fogok rotálni"

A meccs előtti sajtótájékoztatón Max Allegri kijelentette, hogy nem fogja forgatni a keretet a Cesena vendégeként, viszont elmondta, hogy gondolatai már inkább a Borussia Dortmund felé irányulnak. „Nem rotálom a csapatot holnap, a lehető legjobb felállásunkkal nézünk szembe a…

Sacchi: „A Roma túlságosan Tottira épül”
Sacchi: „A Roma túlságosan Tottira épül”

Az egykori olasz szövetségi kapitány, Arrigo Sacchi szerint az AS Roma túlságosan Francesco Tottira épül, és ezért nem képes felvenni a versenyt a Juventus csapatával a bajnoki címért vívott harcban. Rudi Garcia csapata a szezon elején határozottan felvette a kesztyűt a címvédő…

A les-vita
A les-vita

A szombati Juventus - AC Milan találkozó meglehetősen felkavarta a port - elsősorban - a Milan-szimpatizánsok körében. A vörös-feketék ügyvezető igazgatója azonnal mikrofont ragadott, hogy a korrupt torinói alakulatot támadja. A Milan csapata odáig ment, hogy a Twitteren keresztül…

Allegri: „Hiányzott a kellő koncentráció”
Allegri: „Hiányzott a kellő koncentráció”

Massimiliano Allegri a 3-1-es Milan elleni sikert követően nyilatkozatában arról beszélt, hogy véleménye szerint a csapata nem koncentrált eléggé az AC Milan elleni mérkőzésen. „Sajnos túl sok lehetőséggel szolgáltunk az ellenfél számára, különösen rögzített…

A Milan elleni keret
A Milan elleni keret

A fordulót hét pont előnnyel váró Juventus kihirdette keretét az AC Milan elleni szombat esti rangadóra, s eldőlt, hogy az Udinese elleni találkozót kihagyó Arturo Vidal visszatérhet Massimiliano Allegri csapatába, azonban Martín Cáceres és a kölcsönben ismét a torinóiaknál…

Allegri: „Nem számít a Milan formája”
Allegri: „Nem számít a Milan formája”

Massimiliano Allegri a szombat esti találkozóról a szokásos meccs előtti sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott, hogy nem számít könnyű mérkőzésre az AC Milan ellen, és véleménye szerint a rossonero csapat hamarosan a Juventus nyomába fog eredni. A milánói csapat huszonegy…

Sturaro: „Nehéz volt elhagyni a Genoát”
Sturaro: „Nehéz volt elhagyni a Genoát”

Stefano Sturaro nemrégiben bővebb interjúban beszélt álmairól, a genovai múltról, illetve a soron következő Juve - Milan mérkőzésről, valamint a bajnokság jelenlegi állásáról. A huszonegyéves középpályás kölcsönben szerepelt nyár óta a Genoa csapatánál, ám most télen…

Allegri: „A vereséget kockáztattuk”
Allegri: „A vereséget kockáztattuk”

Massimiliano Allegri az Udinese elleni gól nélküli döntetlent követően arról beszélt, hogy a Juventus akár ki is kaphatott volna a hibák következtében, és elégedettnek tűnt a döntetlennel. „Rosszul játszottunk az első félidőben, és folyamatosan eladtuk a labdákat,…

Az Udinese elleni keret
Az Udinese elleni keret

A Juventus kijelölte keretét a csapat soron következő bajnoki találkozójára, amelyen a bajnoki címvédő a középmezőnyben tanyázó Udinese együtteséhez látogat. A régóta sérült Kwadwo Asamoah és Rômulo mellett, Massimiliano Allegri ezúttal Arturo Vidalt és az eltiltását…

Pogba: „Remélem, sikerül folytatni a góllövést”
Pogba: „Remélem, sikerül folytatni a góllövést”

A remek formát mutató francia válogatott úgy véli, az idei szezonra sikerült javítani pontosságán a kapu előtt, miután góljával a Juventus megszerezte a vezetést a Chievo ellen, majd végül 2-0-ra győzött is az Öreg Hölgy. A rendkívül hasznos középpályás pedig nem…

Allegri: "A győzelemhez nagyszerű játékosokra van szükség"
Allegri: "A győzelemhez nagyszerű játékosokra van szükség"

A Chievo elleni győztes mérkőzés után, a Juventus mestere, Massimiliano Allegri a meccs emberét, Paul Pogbát méltatta, s természetesen szó esett a játékost övező pletykákról is. "Úgy gondolom, hogy Pogba kivételes gólt szerzett, s a második találat előtti megmozdulása…

A Chievo elleni keret
A Chievo elleni keret

A Hellas Verona elleni két győztes találkozó után, a Juventus most a város másik képviselője ellen próbálhatja megszerezni a három bajnoki pontot, hiszen a Chievo látogat a Juventus Stadiumba.  Az Öreg Hölgy keretéből továbbra is hiányzik majd Kwadwo Asamoah és Rômulo,…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1868) bajnokság (3453) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (876) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1690) játékosokról (10149) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2490) meccsek (4235) mercato (4251) nyilatkozat (7576) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (213) Címkefelhő
süti beállítások módosítása