Elkann: "Lenyűgöző az Inter képessége arra, hogy rossz vesztes legyen"
Elkann: "Lenyűgöző az Inter képessége arra, hogy rossz vesztes legyen"

Az Exor elnöke, John Elkann is megszólalt az Inter által keltett indulathullám kapcsán, s elárulta, úgy véli, a milánóiaknak meg kellene barátkozniuk a vereség gondolatával. Vasárnap este a Juventus hazai pályán aratott 1:0-ás győzelmet az Inter fölött, s a vesztes csapat…

Inter: „Torinóban félnek az Intertől”
Inter: „Torinóban félnek az Intertől”

Az Inter vezetősége közleményt bocsátott ki, amelyet egyértelműen a Juventus vezetőinek címzett, és amelyben beszél úgy a múltról, mint a jövőről. A nerazzurro csapat rendkívül elégedetlen volt a vasárnapi Derby d’Italián látott bíráskodással, meg nem adott…

Bonucci: "Türelmesek voltunk"
Bonucci: "Türelmesek voltunk"

Leonardo Bonucci szerint csapata türelmes volt és ennek köszönhető, hogy végül 2-0-ás győzelmet arattak a Crotone ellen a Stadio Scidában. A két gólra meglehetősen sokat kellett várni a Juventus szurkolóinak, hiszen Mario Mandžukić a 60., Gonzalo Higuaín a 74. percben talált be,…

Allegri: „A Crotone lezárta előttünk a területeket”
Allegri: „A Crotone lezárta előttünk a területeket”

Massimiliano Allegrit nem érték váratlanul a Crotone elleni meccs nehézségei, azonban a legfontosabb, hogy csapatának sikerült begyűjteni a három pontot, még ha nem is volt olyan parádés játék, mint a két üldöző, a Napoli és a Roma legutóbbi meccsén. A találkozón Mario…

Marotta: „A vereségekből tanulni kell, nem alibiket keresni”
Marotta: „A vereségekből tanulni kell, nem alibiket keresni”

A Juventus vezérigazgatója, Giuseppe Marotta a Crotone elleni meccs előtt beszélt úgy az Inter elleni meccset követően gerjesztett vitás helyzetekről, mint Massimiliano Allegri jövőjéről. „Ha egy csapat favoritnak számít, attól még fontos, hogy ne becsülje le az ellenfelet. Sok minden múlik a…

A Crotone elleni keret
A Crotone elleni keret

A Crotone elleni hétközi mérkőzéssel a Juventus bepótolja a decemberből elhalasztott összecsapást, amely a címvédő Szuperkupa-kötelezettsége miatt került új időpontra. Az első osztály újoncához látogató Juventus egy esetleges győzelemmel hét pontra növelheti a távolságot a tabella második helyén…

Allegri: „Nehéz feltörni a Crotone védekezését”
Allegri: „Nehéz feltörni a Crotone védekezését”

A Crotone ellen Marko Pjaca kezdőben szerepelhet, mondta Massimiliano Allegri a holnapi mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón. A horvát szélső a nyáron érkezett a Dinamo Zagreb csapatától, azonban egy lábtörés rendkívül korlátozta a játékperceit. „Először is beszéljünk a Crotone csapatáról. A…

Pjanić: "A Juve jó formában van"
Pjanić: "A Juve jó formában van"

A regnáló olasz bajnok sorozatban hatodik Scudettójára készül, a címvédőhöz tavaly nyáron trófeák elhódítása céljából szerződő Miralem Pjanić pedig első olasz bajnoki aranyát szerezheti meg az idény végén. A bosnyák játékos jól érzi magát új csapatában, s úgy gondolja, a torinói együttes jelenleg…

Cuadrado: "Győztes gólt szerezni isteni érzés"
Cuadrado: "Győztes gólt szerezni isteni érzés"

A Juventus kolumbiai szélsője, Juan Cuadrado egy mélyebb nyilatkozatában szót ejtett többek között a hétvégi győztes találatáról, a szerdai Crotone elleni bajnokiról és a Bajnokok Ligájáról is. "Nagyon boldog vagyok a gólom miatt. Láttam, hogy a labda az irányomba pattan és arra gondoltam, hogy…

Pjanić nyilatkozata a mérkőzés után
Pjanić nyilatkozata a mérkőzés után

A Juventus átállt a 4-2-3-1-es formációra és úgy tűnik ez a felállás Pjanić számára is ideális, aki az utóbbi időben kezdi megmutatni, miért tartják őt a liga egyik legjobb középpályásának. A bosnyák labdarúgó a mérkőzés után értékelte a történteket, egyúttal a riválisokra is kitért. "Inter? Egy…

Pioli: "Két büntetőt nem kaptunk meg"
Pioli: "Két büntetőt nem kaptunk meg"

Az Inter trénere, Stefano Pioli az 1-0-ra elveszített derby után a játékvezetőt hibáztatta, aki szerinte két egyértelmű tizenegyestől fosztotta meg csapatát. A tegnapi mérkőzést Juan Cuadrado bombagólja döntötte el az első játékrész utolsó percében, de Paulo Dybala és…

Allegri: „Meg kell emelnünk a kalapunk az Inter előtt!”
Allegri: „Meg kell emelnünk a kalapunk az Inter előtt!”

Massimiliano Allegri véleménye szerint a tegnap esti Derby d’Italia méltó volt egy Bajnokok Ligája elődöntőhöz is akár, és a hazaiak minden bizonnyal elégedetten hagyták el a stadiont a győzelem tudatában. A győzelem Juan Cuadrado csodálatos góljának volt köszönhető, ám a…

Az Inter elleni keret
Az Inter elleni keret

A Juventus bajnoki szezonjának négy veresége közül egy éppen az Inter ellen esett, s vasárnap este a zebramezes csapatnak lehetősége nyílik visszavágni, amikor a milánói együttes a Juventus Stadiumba látogat. Massimiliano Allegri "őrült ötlete" továbbra is győzelmekkel és…

Barzagli nem játszhat az Inter ellen
Barzagli nem játszhat az Inter ellen

Andrea Barzagli nem lesz a keretben influenzára hajazó tünetek miatt, miközben az Internél egyetlen kulcsjátékos sem fog hiányozni a Derby d'Italiáról. A védő játéka kérdéses volt a mai napig, miután Massimiliano Allegri a tegnap arról beszélt, hogy láz miatt nem tudja, rendelkezésére fog-e állni a…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1865) bajnokság (3451) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (875) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1689) játékosokról (10142) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2488) meccsek (4230) mercato (4251) nyilatkozat (7570) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása