Barzagli nem játszhat az Inter ellen

barzagli_andrea_vastagcsikos_mez.jpgAndrea Barzagli nem lesz a keretben influenzára hajazó tünetek miatt, miközben az Internél egyetlen kulcsjátékos sem fog hiányozni a Derby d'Italiáról.

A védő játéka kérdéses volt a mai napig, miután Massimiliano Allegri a tegnap arról beszélt, hogy láz miatt nem tudja, rendelkezésére fog-e állni a sokat látott védő.

Andrea Barzagli a tegnapi edzést kihagyta, és ma reggel sem érezte jól magát, ezért nem készül a kerettel, helyén pedig valószínűleg Stephan Lichtsteiner fog játszani a lassan már szokásosnak tekinthető 4-2-3-1-es felállásban.

A mester ragaszkodni látszik az utóbbi pár meccsen működő taktikához, az összes támadó csillagot beveti, így pályán lesz egyszerre Gonzalo Higuaín, Mario Mandžukić, Paulo Dybala, Juan Cuadrado és Miralem Pjanić.

A keretből sérülés miatt hiányzik Mario Lemina, illetve a minap a sajtóban elterjedt kínai ajánlat miatt Hernanes a padra sem fog leülni, a brazil játékos így nyugodtan tárgyalhat a Hebei China Fortune vezetőivel a jövőjéről.

Az Inter teljes kerettel készülhet a mérkőzésre, Stefano Pioli pedig sorozatban a nyolcadik sikerét érheti el a bajnokságban, amennyiben a nerazzurro csapatnak sikerül Torinóban legyőzni a címvédőt.

Minden mérkőzést figyelembe véve az Inter a legutóbbi kilenc összecsapását megnyerte a keddig vereségig, amikor is a Lazio győzte le 2-1-re a milánóiakat az Olasz Kupa negyeddöntőjében.

Az ellenfél várhatóan három védővel fog nekivágni a találkozónak, pontosabban a Jeison Murillo - Gary Medel - João Miranda védősorral, a középpályán Roberto Gagliardini, Geoffrey Kondogbia, Danilo D'Ambrosio, Antonio Candreva és Marcelo Brozović teljesít majd szolgálatot, míg a támadórészleget feltehetőleg Ivan Perišić és Mauro Icardi alkotja majd.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5712184360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Il Principino 2017.02.05. 15:33:28

Megoldjuk!Csak nyerjünk!!!

En7ex 2017.02.05. 15:57:52

Csak menne el hernanes az obfizukahoz hozza csapunk meg 1 milliot aztan johet valami komolyabb es fiatalabbb jatekos nyaron addig elegen vagyunk

TYUKI 2017.02.05. 16:31:10

Csak nyerjünk! Barza papa is azt akarja!
Hernyonyak meg kösz hogy itt voltál na csá!

Pitts 2017.02.05. 16:31:55

Alves még mindig nem kész a játékra?

Juve82 2017.02.05. 17:25:36

@Pitts: Úgy tudtam hogy már felépült teljesen...

Grinta 2017.02.05. 19:11:56

@MdewC: Bizony,hát még élőben...Volt szerencsém egyszer látni,olyan játékintelligenciával rendelkezik,hogy azt öröm nézni.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9915) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4140) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása