Allegri: „A Crotone lezárta előttünk a területeket”

allegri_massimiliano_palyan.JPGMassimiliano Allegrit nem érték váratlanul a Crotone elleni meccs nehézségei, azonban a legfontosabb, hogy csapatának sikerült begyűjteni a három pontot, még ha nem is volt olyan parádés játék, mint a két üldöző, a Napoli és a Roma legutóbbi meccsén.

A találkozón Mario Mandžukić és Gonzalo Higuaín egy-egy gólja segítette győzelemhez a csapatot.

„A Crotone gyakran a mérkőzés végén kapott gólokat, így például a Fiorentina, a Milan és a Lazio ellen, ezért tudtuk, hogy ez kemény meccs lesz, mivel lezárják előttünk az összes területet.” - értékelte a meccset a mester a Sky Sport Italia mikrofonja előtt.

„Az első félidőben passzolhattunk volna gyorsabban, de a kapunk előtt nem engedélyeztünk lehetőségeket az ellenfélnek, a játékosok koncentráltak és jól szervezetten játszottak.

A jobb oldalon nem támadtuk le az ellenfelet eléggé, ezért megpróbáltam olyan csatárokat beküldeni, akik jobban belemennek egy az egy elleni harcokba, és a második félidőben sokkal jobban teljesítettünk.

Megkérdeztem Mario Mandžukićtól, hogy szüksége van-e pihenőre, de ő nemleges választ adott. Marko Pjaca ma jól teljesített, és ő még fiatal, ezért a szezon második felében fontos szereppel fog bírni. Véleményem szerint sokat tud majd fejlődni, amint megérti az olasz futballt.

Szerintem két-három év múlva Miralem Pjanić a védelem előtt fog játszani. Még nem áll készen erre, mivel ahhoz szokott, hogy megosztja a pályát még egy középpályással. A különböző szerepek más futásteljesítményt és munkát igényelnek, ezért 50-60 perc után esik a koncentrációs szintje.”

A végső sípszónál Andrea Barzagli láthatóan idegesen ment le a pályáról, és úgy tűnik, hogy izomproblémái adódtak.

„Andrea Barzagli fájdalmat érzett a combjában, de remélem, hogy csak valamilyen hegszövet nyúlt meg, de holnap kivizsgáljuk az állapotát.”

A Napoli 7-1-re intézte el a Bologna csapatát, míg kedden a Roma négy góllal utasította maga mögé a Fiorentinát, míg a Juventus kevésbé látványos meccset nyújtott.

„Az AS Roma jelentős klub, ahogyan a Napoli is, viszont a legfontosabb dolog a pontok begyűjtése. Ez a két együttes meg fogja nehezíteni a szezonunkat a vége felé, ezért a saját eredményeinkkel kell foglalkoznunk.”

A Mediaset Premium riporterének beszélve Massimiliano Allegri nemigen kívánt a jövőjéről beszélni annak ellenére, hogy a Premier League-be való távozásról szóló pletykák továbbra is terjednek.

„Nem kívánom ezeket a híreket sem megerősíteni sem tagadni. A klubbal összhangban dolgozok, most pedig a győzelemre kell koncentrálnunk. Az év ezen szakaszában a média mindig a távozásomat vizionálja akkor is, amikor nagyon jól mennek a dolgok.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr412239582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TYUKI 2017.02.09. 09:01:47

Remélem csak kacsa a távozása!

Tomy81 2017.02.09. 09:57:43

@TYUKI: @MdewC: Biztos van benne igazság is mert egyértelműen nem akarja tagadni..

MdewC 2017.02.09. 10:07:18

@Tomy81: vagy csak unja a témát és trollkodik.

Trieszt120506 2017.02.09. 10:08:36

Jelenleg az egyetlen reális ok a távozására, hogy ő maga már unja az ittlétet. Gyakorlatilag minden sorozatból a maximumot hozta ki, hozza ki folyamatosan. Az, hogy nem elég látványos a játékunk meg soha nem érdekelte a vezetőséget..

Rikoo 2017.02.09. 10:09:12

@MdewC: Ugyanezt akartam írni.

4Evorg 2017.02.09. 11:20:14

Mr. No good!

A.: Mario do you need some rest?
M.:No, good!

:D

venember83 2017.02.09. 12:04:53

@4Evorg: good, good, very good! :)

harciretek 2017.02.09. 12:25:00

@4Evorg: Meg tudja vki mondani, hogy mi ez a "Mr. No good" dolog? Már próbáltam rákeresni, de nem találtam, hogy honnan jött ez a név.

MdewC 2017.02.09. 12:46:19

@Rikoo: ez, hogyan lett módosítva? :)

Rikoo 2017.02.09. 13:18:41

@MdewC: Nem tudom, de mostanában elég gyakran előfordul ez a kommentjeimnél.
Vki nagyon megbabrálja szegény betűimet.

JuventusFanatikus 2017.02.09. 13:38:39

@harciretek: Ez pedig a legfrissebb:
www.facebook.com/Juventus/videos/1697832490243973/

Amúgy amelyik meccsen gólt lőtt Mario, azt mind megnyertük.
20 gól 19 meccsen = 19 győzelem

2017.02.09. 17:00:15

Várható volt. Nem volt más választásuk.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1867) bajnokság (3451) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (875) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1689) játékosokról (10144) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2488) meccsek (4232) mercato (4251) nyilatkozat (7572) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása