A regnáló olasz bajnok sorozatban hatodik Scudettójára készül, a címvédőhöz tavaly nyáron trófeák elhódítása céljából szerződő Miralem Pjanić pedig első olasz bajnoki aranyát szerezheti meg az idény végén.
A bosnyák játékos jól érzi magát új csapatában, s úgy gondolja, a torinói együttes jelenleg jó formának örvend, így tehát a játékos optimista a szezon céljait tekintve.
"Jelenleg remek formában vagyunk, szép focit játszunk és megtaláltuk a megfelelő egyensúlyt a gólszerzés és a védekezés között." - nyilatkozta a játékos a klub hivatalos honlapjának.
"Az Inter megnehezítette az életünket, de a hazai mutatónk mindig egy ütőkártya számunkra. Nagyon ritkán hagyjuk a dolgokat kicsúszni a kezeink közül.
A keret mély és tele van minőségi játékoskkal. Ha ilyen erős és mély kerettel rendelkezik a csapat, az lehetőséget kínál, hogy mindig az ellenfelekhez szabott kezdő tizenegy fusson ki a pályára.
A bajnokság legfontosabb része csak most kezdődik, nekünk pedig készen kell állnunk rá. Minél messzebb jutunk, annál kisebb lesz a hibahatár. A mögöttünk lévő csapatok pedig nem fogják feladni, így nem ülhetünk a babérjainkon."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
GGábr81 2017.02.07. 13:54:43
Neto-D.Alves Benatia Rugani Asa- Marci Stuani/Rinco- Cuad Pjanic Pjaca- Higu
Il Principino 2017.02.07. 15:24:56
De most lehet rotálni szerdán,kell is..