Hamšík: "Ez a vereség nem változtat semmin"
Hamšík: "Ez a vereség nem változtat semmin"

Marek Hamšík szerint a Napoli tegnapi veresége a csapat szempontjából nem bír különösebb jelentőséggel és úgy véli, "nem könnyű megtörni olyan csapatokat, akik ennyire defenzíven futballoznak". A szlovák játékos nem tulajdonít nagyobb jelentőséget a tegnapi vereségnek, még…

Higuaín: "Örömmel dolgoznék ismét Sarrival"
Higuaín: "Örömmel dolgoznék ismét Sarrival"

Gonzalo Higuain egykori edzőjét méltatta a Napoli elleni mérkőzés után, mely a Juventus győzelmével zárult, s a találkozón az argentin támadó szerezte a Bianconeri egyetlen gólját. Pipita játéka közel sem volt biztos a tegnap esti találkozón, hiszen hétfőn műtéten esett…

Benatia: "A bajnoki verseny teljesen nyitott"
Benatia: "A bajnoki verseny teljesen nyitott"

Medhi Benatia úgy véli, a Juventus ismét nyitottá tette a Scudettóért folytatott harcot, azáltal, hogy tegnap este 1-0-ra legyőzte a listavezető Napolit a kékek otthonában. A mérkőzés embere egyértelműen a gólszerző, Gonzalo Higuaín volt, aki véget vetett a dél-olasz csapat…

Buffon: „Ha egységesek vagyunk, komoly eredményeket érünk el”
Buffon: „Ha egységesek vagyunk, komoly eredményeket érünk el”

Gigi Buffon arról beszélt a Napoli elleni győzelem után, hogy a Juventusnak ettől még nem szabad elbíznia magát, illetve a csapatkapitány köszönetet mondott Gonzalo Higuaínnak. „Elégedett vagyok, azonban azt is tudom, hogy jelenleg a második helyet foglaljuk el plusz egy meccsel, és harmadik helyre…

Allegri: „Lelassítottuk a Napolit”
Allegri: „Lelassítottuk a Napolit”

Massimiliano Allegri a Napoli elleni győzelem után arról beszélt, hogy a déliek felett alkotott győzelem kulcsa az ellenfél lelassítása volt. A bianconero csapat már-már a dicső múltat idéző védekezéssel nyert 1-0-ra a talán legnagyobb bajnoki rivális otthonában. „Az első…

A Napoli elleni keret
A Napoli elleni keret

Pokolian nehéz december vár a Juventusra, olyan hónap, amely során a zebramezes csapat nagyon sokat nyerhet vagy szerencsétlen forgatókönyv esetén akár nagyon sokat is veszíthet néhány hét leforgása alatt. A torinói csapat ma este az éllovas Napoli otthonában próbál faragni a…

Sacchi: "A Napoli-Juve örömet adhat a válogatott kudarca után"
Sacchi: "A Napoli-Juve örömet adhat a válogatott kudarca után"

Arrigo Sacchi szeretné, ha a ma esti Napoli-Juventus rangadó olyan élményt adna az olasz szurkolóknak, hogy az némi gyógyírt jelentsen a nemzeti csapat világbajnoki kudarca miatt érzett keserűségre. "Olyan mérkőzést szeretnék látni, amely némi örömet ad a labdarúgásunknak, a…

Allegri: „A szezon első döntő meccsét játsszuk holnap”
Allegri: „A szezon első döntő meccsét játsszuk holnap”

A Napoli elleni mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Massimiliano Allegri elmondta, hogy a csütörtöki edzésen majd eldönti, bevethető-e Gonzalo Higuaín. „Stephan Lichtsteiner nem fog játszani. Juan Cuadrado edzett egy keveset, ahogy Federico Bernardeschi is, de valószínűleg rendelkezésre fognak…

Khedira: „Higuaín mindent megtesz a játékért”
Khedira: „Higuaín mindent megtesz a játékért”

A Juventus középpályása, Sami Khedira a minap arról beszélt, hogy a Napolit megjárt Gonzalo Higuaín mindent megtesz azért, hogy a pénteki rangadón játékával segíthesse az Öreg Hölgyet. Pipita a tegnap már edzett Vinovóban, Sami Khedira pedig a Sky munkatársainak beszélt csapattársa…

Chiellini: "Pénteken ott leszek a Napoli ellen"
Chiellini: "Pénteken ott leszek a Napoli ellen"

A Juventus védelmének veteránja, Giorgio Chiellini ugyan sérülés miatt kihagyni kényszerült az FC Barcelona elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzést, valamint a Crotone elleni bajnoki találkozót, most azonban úgy tűnik, hogy időben felépülhet, s pályára lép majd a Napoli elleni rangadón. "Jól…

Pjanić: "Győzni megyünk Nápolyba"
Pjanić: "Győzni megyünk Nápolyba"

Torinóban és Nápolyban már minden a pénteki Juventus-Napoli rangadóról szól, s a Gran Gala del Calcio tegnapi rendezvényén az év csapatába beválasztott Miralem Pjanić is megszólalt a közelgő mérkőzéssel kapcsolatban. "Majd meglátjuk, mi lesz, de Pipita nagyon motivált." -…

Marotta: "Tiszteljük a Napolit, de nem félünk"
Marotta: "Tiszteljük a Napolit, de nem félünk"

A Juventus igazgatója, Giuseppe Marotta pillanatnyilag úgy látja, ötven százalék esély kínálkozik arra, hogy a sikeres kézműtétet követően, Gonzalo Higuaín pályára léphet majd pénteken egykori csapata, a Napoli ellen. "Fontos mérkőzés lesz a Napoli ellen, de nem hiszem, hogy…

Höwedes: "Elég jók vagyunk ahhoz, hogy legyőzzük a Napolit"
Höwedes: "Elég jók vagyunk ahhoz, hogy legyőzzük a Napolit"

A Juventus a Crotone fölött aratott 3:0-ás győzelemmel hangolódott a pénteki rangadóra, de a bajnoki címvédőnek minden bizonnyal sokkal nehezebb dolga lesz Nápolyban. A torinói mérkőzésen végre bemutatkozhatott a nyáron érkező Benedikt Höwedes, aki higgadt és magabiztos…

Allegri: „Támadóbbak voltunk, mint a Barcelona ellen”
Allegri: „Támadóbbak voltunk, mint a Barcelona ellen”

Massimiliano Allegri a Crotone elleni győzelem után elmondta, mi szükség volt a taktikai rendszer felrázására, valamint arról beszélt, hogy a Napoli elleni közvetlen összecsapás még nem tekinthető döntőnek a cím tekintetében. „Nem arról van szó, hogy leráztuk magunkról a 4-2-3-1 bilincseit. A…

A Crotone elleni keret
A Crotone elleni keret

Kevéssé látványos és emlékezetes, barátságos döntetlennel végződő hétközi Bajnokok Ligája-mérkőzést követően, a Juventus a Crotone elleni hazai mérkőzéssel hangolódhat a Napoli elleni, jövő pénteki rangadóra. A Juventus keretéből továbbra is hiányzik majd Marko…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1862) bajnokság (3451) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (958) elemzés (40) előzetes (874) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1688) játékosokról (10140) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2487) meccsek (4227) mercato (4251) nyilatkozat (7568) Olasz Kupa (331) összefoglaló (423) pletyka (4268) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (178) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (298) video (212) Címkefelhő
süti beállítások módosítása