Pjanić: "Győzni megyünk Nápolyba"

pjanic_miralem_gran_gala_calcio.jpgTorinóban és Nápolyban már minden a pénteki Juventus-Napoli rangadóról szól, s a Gran Gala del Calcio tegnapi rendezvényén az év csapatába beválasztott Miralem Pjanić is megszólalt a közelgő mérkőzéssel kapcsolatban.

"Majd meglátjuk, mi lesz, de Pipita nagyon motivált." - utalt a Sky Sport Italia munkatársának nyilatkozó bosnyák játékmester Higuaínra, akinek egyelőre erősen kérdéses a játéka.

"A keze rendben van, majd meglátjuk, hogy bekerül-e a keretbe. Reméljük, hogy így lesz, amennyiben mégsem, megpróbáljuk megszerezni neki a három pontot. Döntő mérkőzés volna? Két nagy csapat mérkőzik majd meg egymással, amelyek a végéig harcban lesznek a scudettóért.

Nagyon tiszteljük a Napolit mindazért, amit eddig tettek. Mögöttük állunk, s minden tőlünk telhetőt megteszünk majd azért, hogy magunkkal vigyük a három pontot. Az a célunk, hogy győzni megyünk hozzájuk, akkor is, ha ez roppant nehéz lesz, hiszen a Napoli kiváló teljesítményt nyújt.

Számos bajnok van a keretünkben, s megvan bennünk az elszántság, hogy minden egyes nappal tovább fejlődjünk. Ahogyan azt láthattuk, vannak gyengeségeink, mégis itt vagyunk. 

A legjobb keretnek szóló elismerés? Rászolgáltunk, még ha a Bajnokok Ligájában ez nem is a mi évünk volt. Újra meg fogjuk próbálni ebben a szezonban, mellette természetesen azzal a céllal, hogy megnyerjük a scudettót. Nem lesz egyszerű nyerni, mert erős a verseny. Boldog vagyok, hogy zsinórban a második évben is itt lehetek ezen a gálán mindezekkel a bajnokokkal."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2213399859

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nathas 2017.11.28. 13:42:40

Ez a beszéd! Kell a 3 pont, mert szoros a verseny. Az inter és a Napoli ellen egyébként alapvetően 4 pontot várok: Nápolyban belefér az x, de az intert meg kell verni.

Rocky80 2017.11.28. 16:38:52

Minimális elvárás az x.

Az eddigi gyengélkedésünkről pedig a következő mondás jutott eszembe:

A versenylónak a derbi napján kell nagyot futnia. :D

Rocky80 2017.11.28. 16:40:13

Most kell megtenni x-2-re a meccset, ha jól látom 3,5 az x és 3,6 a vendég!

alexGicamo 2017.11.28. 17:51:02

Remélem, hogy ütjük a kukásokat meg a hullarablókat is , Hugival vagy nélküle, nekem mindegy.Csak az eredmény a lényeg ! ;P

Gratula a díjhoz, Miralem ! :)
Csak így tovább !

FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

Tony. 2017.11.28. 18:46:17

Pjanic minden meccs előtt elmondja hogy győzni kell, azért megyünk. Vajon Max is győzni megy?

mrdel 2017.11.28. 19:32:30

Estére veszek nápolyit

Csokis legyen, vagy citromos?

Tomy81 2017.11.29. 16:06:12

@Rocky80: Én sokáig(Barca visszavágóig) teljesen meg voltam győződve az általad említett mondás létjogosultságáról, de mostanra kezdek egy kicsit kételkedni úgyhogy nagyon remélem pénteken csodát látok mert ha nem akkor a főOptimistából főKárogóvá lépek elő a blogon..

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9915) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4140) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása