Conte: „Bámulatos hangulat fogadott”
Conte: „Bámulatos hangulat fogadott”

Antonio Contét nagy örömmel töltötte el csapata Celtic elleni teljesítménye, azonban a meccset követő nyilatkozatában leginkább a rendkívüli hangulatot emelte ki, amelyet a Celtic szurkolói teremtettek.

„Határozottan fontos győzelmet szereztünk. Játékosként már volt szerencsém számos BL-meccsen szerepelni az évek során, azonban ritkán találkoztam ilyen szenvedélyes hangulattal, mint ami itt fogadott” - nyilatkozta Antonio Conte.

Conte Antonio_2.jpg„A meccs elején a Celtic ...

Vidal: "Nehezebb volt, mint amit az eredmény sugall"
Vidal: "Nehezebb volt, mint amit az eredmény sugall"

Vidal Arturo_Celtic ellen.jpgA Juventus chilei középpályása, Arturo Vidal a Celtic elleni mérkőzés után azt nyilatkozta, hogy csapata győzelme nem volt olyan egyszerű feladat, mint amire a végeredmény alapján következtetni lehet.

A Serie A címvédői Alessandro Matri, Claudio Marchisio és Mirko Vučinić találatai révén háromgólos győzelmet arattak a skótok otthonában. Hiába a kényelmes előny, Vidal azért óvatosságra inti a szurkolókat a továbbjutást illetően.

"Nehezebb mérkőzés ...

Celtic - Juventus: 0-3
Celtic - Juventus: 0-3

Tegnap a Celtic Parkba látogatott a Bianconeri, és nem titkolt szándéka volt, hogy egy nagy lépést tegyen a negyeddöntő felé. Nos, a 60 ezer zöld szurkoló mindent megtett azért, hogy csapatuk legyen az első skót együttes, amely bejut a legjobb nyolc közé, de ez sem volt elegendő a sikerhez. No de lássuk, mi is történt!

Celtic-Juve_20130212.jpgGeorgiosz Szamarasz játékára nem számíthatott Neil Lennon edző, de nem ez okozta a kezdeti fejfájást a keltáknak, hanem a hátvédsor. A 3. ...

A Celtic elleni keret
A Celtic elleni keret

UEFA-Champions-League-1-icon.pngA Juventus 22 fős keretet hirdetett a Celtic elleni idegenbeli Bajnokok Ligája nyolcaddöntőre, amelyen várhatóan pokoli hangulat fogadja majd a torinói alakulatot a Celtic Parkban.

Kwadwo Asamoah, aki hétvégén még az Afrikai Nemzetek Kupájának bronzmérkőzésén játszott Ghána válogatottjával, egy hónapos távollét után csatlakozott ismét a Juve keretéhez. Paolo De Ceglie a Fiorentina elleni bajnoki találkozón könnyebb combsérülést szenvedett el, így bizonyosan ...

Dalglish: "Ne tessék lebecsülni a Celticet"
Dalglish: "Ne tessék lebecsülni a Celticet"

Este a Celtic csapata fogadja a Zebrákat a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A mérkőzés előtt Kenny Dalglish is megszólalt, aki egy rövid időszakon keresztül dolgozhatott együtt a Keltákkal.

Dalglish Kenny_kabát.jpeg"Nincs logikus magyarázat arra, ahogy a Celtic továbbjutott a csoportból" - kezdte a szakember a mondandóját utalva arra, hogy a skót együttes a Benficát és a Szpartak Moszkvát is megelőzte a csoportkörben. - "Már csak azért is megérdemelnek minden elismerést, hogy ...

Conte: "Tiszteljük a Celticet, de be akarunk jutni a negyeddöntőbe"
Conte: "Tiszteljük a Celticet, de be akarunk jutni a negyeddöntőbe"

Antonio Conte arra biztatta csapatát, hogy tartsák életben európai álmaikat a skót bajnok Celtic elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntőn.

Conte Antonio_3.jpg"Egy álom visszatérni a Bajnokok Ligájába, s az álmunk most az, hogy biztosítsuk helyünket a negyeddöntőben. Nincsenek határozott céljaink, de nem jelölünk ki korlátokat önmagunk számára azzal kapcsolatban, hogy meddig juthatunk." - nyilatkozta Conte a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón.

A Juventus mestere tisztában ...

„Nagyszerű csapat nagyszerű edzővel”
„Nagyszerű csapat nagyszerű edzővel”

Celtic logo.jpgA hétfői sajtótájékoztatón a Celtic edzője, Neil Lennon beismerte, hogy együttesének nehéz dolga lesz kedd este, amikor a Juventus csapatát fogadja a BL kieséses szakaszában a legjobb tizenhat között. A skótok vezetője „nagyszerű csapatnak” nevezte a torinói alakulatot, valamint külön kiemelte Alessandro Matrit és Andrea Pirlót .

„Izgatottan várjuk a kihívást, amit a Juventus elleni megmérettetés fog jelenteni számunkra” - mondta a mester a hivatalos ...

Lippi: „Nem a Juventus az első számú esélyes”
Lippi: „Nem a Juventus az első számú esélyes”

A Guangzhou Evergrande olasz edzője nem zárta ki, hogy a Bianconeri megnyerheti a Bajnokok Ligáját idén, azonban úgy gondolja, hogy számos jobb csapatot kell ehhez a torinóiaknak legyőzniük májusig.

Lippi Marcello.jpgMarcello Lippi véleménye szerint a Juventus nem szerepel a BL-győzelemre esélyes csapatok között, mivel a Barcelona, Bayern München, Manchester United és Real Madrid esetében jobb csapat áll rendelkezésre a végső diadalhoz.

A Serie A bajnokai megnyerték az E ...

Ma kezdődik a Viareggio Kupa
Ma kezdődik a Viareggio Kupa

Primavera1.jpgMajdnem egy évvel a tavalyi döntő után, a Primavera játékosai készen állnak, hogy megvédjék a Viareggio Kupa trónját. 2012. február 20-án a Bianconeri átgázolt a döntőben a római Farkasokon és ezzel a nyolcadik Juve-elsőséget szerezte.

Marco Baroni csapata már a nyitónapon pályára lép, ugyanis ma 15 órától a Maribor együttesével csapnak össze, amit az olasz Rai Sport 1 és a Juventus Channel is élőben közvetít. Erre a mérkőzésre aligha tudtak az ...

A Fiorentina megvédi Vivianót
A Fiorentina megvédi Vivianót

A Fiorentina megvédte játékosát, miután Emiliano Viviano nyilvánosan földre dobta Andrea Pirlo mezét a torinói meccset követően .

Emiliano Viviano_integet.jpg„Nem volt szándékomban tiszteletlennek lenni Andrea Pirlóval szemben, akit nagyra tartok, továbbá a Juventus és a torinói szurkolók iránt se kívántam tiszteletlennek lenni” - magyarázta a firenzei kapus. „Borja Valero azonnal felvette az Andrea Pirlóval elcserélt mezt, miután üdvözöltük a szurkolóinkat.”

Az incidensre a ...

Francia középpályással erősítene a Juve
Francia középpályással erősítene a Juve

A mercato365.com értesülései szerint a Juventus szeretné leigazolni a Lyon fiatal középpályását, Clément Greniert a nyári átigazolási időszakban.

Grenier Clément_arc.jpgA Bianconeri az elmúlt időben több fiatallal is erősített, hogy bebiztosítsa jövőjét; többek között sikerült megszerezniük Paul Pogbát és Manolo Gabbiadinit, valamint megtartaniuk Luca Marronét.

Legfrissebb pletykák szerint azonban Marottáék itt nem kívánnak megállni: a legújabb kiszemelt a Lyon 22 éves ...

Barzagli: "Fontos, hogy nem kaptunk gólt"
Barzagli: "Fontos, hogy nem kaptunk gólt"

Barzagli Andrea.jpgAndrea Barzagli a Bianconeri hátsó alakzatának szilárdságát dicsérte a Fiorentina elleni rangadó után. A Juve 2-0 arányban legyőzte a lilákat, és Barzagli nagy örömére - és hathatós segítségének köszönhetően - kapott gól nélkül lehozta a meccset.

A 31 éves világbajnok védő csapata egyik legjobbja volt szombaton, ezt követően pedig nem rejtette véka alá megelégedését azzal kapcsolatban, hogy a firenzei támadóduó, Jovetić és Toni nem bírt túljárni ...

Nedved nyilatkozata a meccs után
Nedved nyilatkozata a meccs után

Nedved Pavel_szigoru.jpgAntonio Conte nem akart a médiához szólni a tegnapi 2-0 arányban megnyert mérkőzés után. A Mester még mindig csak a lelátóról szoríthatott csapatának, mivel két mérkőzésre szóló eltiltását tölti Leonardo Bonuccival egyetemben. A győzelem és az a tény, hogy a Napoli nem bírt a Lazio csapatával azt eredményezi, hogy az Öreg Hölgy 5 ponttal meglógott a második Nápoly elől.

Conte helyett Pavel Nedved igazgató állt a kamerák elé, hogy értékelje a ...

Juventus - Fiorentina 2-0
Juventus - Fiorentina 2-0

Mirko Vučinić és Alessandro Matri találatával a Juventus kényelmes 2-0-s győzelmet aratott a Fiorentina ellen.

lega_serie_a.jpgA 24. forduló nyitómérkőzése igazi csemegének indult, hiszen a két csapat ősidők óta nagy riválisa egymásnak. Leonardo Bonucci és Antonoi Conte eltiltás miatt nem lehetett ott a kispad környékén sem, Chiellini, Pepe, Isla és Bendtner pedig sérülés miatt hiányoztak. A vendégektől Aquilani és Migliaccio volt eltiltott, helyettük viszont pályára ...

A Fiorentina elleni keret
A Fiorentina elleni keret

SerieATIM.pngAntonio Conte 20 fős keretet hirdetett a Fiorentina elleni hazai bajnoki találkozóra, amelyen, a két klub közötti történelmi ellentét ismeretében, parázs hangulat várható.

A sérüléséből lábadozó Giorgio Chiellini továbbra sem áll Conte rendelkezésére, míg Claudio Marchisio könnyebb deréksérülésből, Mirko  Vučinić pedig eltiltásából tér majd vissza.

Leonardo Bonucci csakugyan a hiányzók listáját gyarapítja, hiszen két mérkőzésre szóló ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1920) bajnokság (3653) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1041) elemzés (40) előzetes (919) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1725) játékosokról (10484) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2551) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4500) mercato (4361) nyilatkozat (7860) Olasz Kupa (338) összefoglaló (463) pletyka (4397) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (341) video (253) Címkefelhő
süti beállítások módosítása