A Celtic elleni keret

UEFA-Champions-League-1-icon.pngA Juventus 22 fős keretet hirdetett a Celtic elleni idegenbeli Bajnokok Ligája nyolcaddöntőre, amelyen várhatóan pokoli hangulat fogadja majd a torinói alakulatot a Celtic Parkban.

Kwadwo Asamoah, aki hétvégén még az Afrikai Nemzetek Kupájának bronzmérkőzésén játszott Ghána válogatottjával, egy hónapos távollét után csatlakozott ismét a Juve keretéhez. Paolo De Ceglie a Fiorentina elleni bajnoki találkozón könnyebb combsérülést szenvedett el, így bizonyosan nem lép majd pályára Glasgowban.

A Juventus számára fel van adva a lecke, hiszen a Bajnokok Ligája jelenlegi kiírásában a Celtic mindeddig őrzi hazai veretlenségét, s novemberben a szezon meglepetését okozta a Barcelona skóciai legyőzésével.

A Juventus utoljára a 2008-2009-es kiírásában jutott el a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéig, ahol két szoros találkozón, végül a Chelsea harcolta ki a továbbjutást. A Chelsea csapatát most már a csoportkörben kipipálta a Juve, s remélhetőleg a Celtic sem állíthatja meg az Öreg Hölgy menetelését.

A Juventus 22 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Storari, Rubinho

Védők: Cáceres, Peluso, Barzagli, Bonucci, Lichtsteiner

Középpályások: Pogba, Marchisio, Padoin, Pirlo, Asamoah, Vidal, Giaccherini, Isla, Marrone

Csatárok: Vučinić, Giovinco, Anelka, Quagliarella, Matri

 20:45-kor kezdődő mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr135072874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Harka1976 2013.02.12. 22:29:56

@m.martin91: Kicsoda?Marchisio ő igen!Malaca volt a fiudnak hogy beverte!

csakajuve111 2013.02.12. 22:30:04

Remélem a ManU megveszi és akkor mmartin hátha átszokik MU fórumra, és az lesz a kedven csapata. Hiszen csak az ő góljainak örül :D

babo0410 2013.02.12. 22:30:04

Innen már továbbjutottunk. Ha innen kiesünk, akkor többet Juve meccset nem nézek! Mondjuk egy ilyen játékot a barca ellen is elviselnék, h nyom a barca, nyom a aBarca, de mi 3 helyzetből legalább 2-t belövünk. Mert ma kb 3-4 helyzetből 3 gól!

danimester1 2013.02.12. 22:30:49

0:4 lesz? Pogba távolról!Jön Anelka

MdewC 2013.02.12. 22:30:55

Forza!
Barátnőm mondata: "Vucinic mecse nincs! :D
Matri: gól+gólpassz!
Marci: gól+gólpassz!
le a kalappal a skót szurkolók előtt!
Hajrá! :)

babo0410 2013.02.12. 22:30:56

@m.martin91: És kit érdekel, h ki figyeli? Ha egész meccsen nagy nulla felőlem a Barca is figyelheti!

Kotrevák Kelly (törölt) 2013.02.12. 22:30:57

Análka, basszál te is egy gólt!:-D

2013.02.12. 22:31:20

Na erre kíváncsi leszek.

csakajuve111 2013.02.12. 22:31:21

meghát úgyis figyeli MU... ki nem érti ezt??? :D

Apuleius 2013.02.12. 22:31:22

Na Amálka még vág egyet nekik, s lehet villanyt oltani Skóciában.

m.martin91 2013.02.12. 22:31:37

@Harka1976: Persze, te már csak tudod.

@babo0410: Jah értem. Értesz hozzá. Mint mindenhez.

danimester1 2013.02.12. 22:31:53

A lényeg min2 csatár gólt lőtt megint!

Jozef26 2013.02.12. 22:32:03

Fú gyerekek. Mi van itt? :D

babo0410 2013.02.12. 22:33:35

@m.martin91: Csak látom, h Vuci megint nem csinált egész meccsen semmit! Én örülnék neki a legjobban, ha jó lenne, de ma nem volt.

Goku06 2013.02.12. 22:34:01

@m.martin91: Ő már lőtt ma korábban.. Fontosabbat :) Pedig csak egy szerencsétlen ;-)

Harka1976 2013.02.12. 22:34:04

@m.martin91: Hát nagyobb tudomány lett volna kihagyni,mint belőni!Amúgy a bohóc te vagy!

Apuleius 2013.02.12. 22:34:05

Ez a sárga kurvára nem hiányzott.

danimester1 2013.02.12. 22:34:12

MA Buffon és a labda be van mágnesezve!

babo0410 2013.02.12. 22:34:27

Közben PSG hagy egy kis izgalmat a visszavágóra is. :D

Apuleius 2013.02.12. 22:35:19

Padoin becserélése volt a mérkőzés kulcsmomentuma.

babo0410 2013.02.12. 22:36:03

Vajon PSG ha a visszavágot 2-1-ről Ibra nélkül játsza, tovább jut? Kiállították Ibrát!

csakajuve111 2013.02.12. 22:36:25

@Apuleius: és tényleg... remélem legközelebb várni fogod. Nem kezdőként, csak csereként, amikor kéne még 2 gól :)

danimester1 2013.02.12. 22:36:41

Conte még mindig ideges!Szerintem nem hiszi el!:-)

Harka1976 2013.02.12. 22:37:13

@devil-z: Látom nem csak én gondolom így!

Alex8610 2013.02.12. 22:39:01

Ott ahol a Barca megbotlott...

danimester1 2013.02.12. 22:39:19

YYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEESSSSSSSSSSSSSSSSSSSS!!!!!SZÉP VOLT FIÚK!SZÉP VOLT FIÚK!FORZA JUVE!!!!!

m.martin91 2013.02.12. 22:40:06

@babo0410: Ne is csináljon semmit, csak rúgjon minden meccsen egy gólt.

2013.02.12. 22:40:08

Szép volt Juve!
Hazaiban akár 0-2-re is kikaphatunk, akkor is mi jutunk tovább. : )

Magyar Közöny 2013.02.12. 22:40:43

Zseniális volt ma Marci.
A csapat csak annyit adott ki,amennyit kellett, mi lett volna, ha még 100%-on játszik :)
Ja, és nézzétek meg az 1. hozzászólásomat:

danimester1 2013.02.12. 22:40:55

@m.martin91: Miért kell egy ilyen meccs után kötekedni és vitatkozni???Nem örülsz a továbbjutásnak?

Magyar Közöny 2013.02.12. 22:41:17

éjjel azt álmodtam előszőr,hogy 3-0-ra nyertünk

juve28adam 2013.02.12. 22:41:35

Marchisio klasszisa, Matri formajavulása, a jó helyzetkihasználás.... stb stb :D

babo0410 2013.02.12. 22:41:43

Szép volt fiúk! Pont annyit adtunk ki magunkból amennyi a továbbjutáshoz kellett! Mert innentől továbbjutottunk! Nem játszottunk, hagytuk elfáradni a Celticet, és a végén bedaráltuk őket! Szép volt fiúk! Innentől az elképzelhetetlen lenne számomra, hogy csak hosszabbítás legyen. 3-0-ra nem fogja tudni a Celtik lehozni a meccset idegenben, pláne 4-1, 5-2, stb meg tuti nem lesz. Lehet a következő körre készülni! Innen kiesünk, megeszem a kalapomat!

Tony. 2013.02.12. 22:42:07

Ennyit erről a körről.

Alex8610 2013.02.12. 22:42:09

HATALMAS TAPS A CSAPATNAK NEM HITTEM VOLNA HOGY EZ LESZ A VÉGE TARTOTTÁK MAGUKAT PEDIG KEMÉNY MECCS VOLT ÉS LECSAPTAK MIKOR KELLETT!!!FORZA JUVENTUS!!

m.martin91 2013.02.12. 22:42:27

@danimester1: Mások kötekednek velem. Én csak védekezem.

Jozef26 2013.02.12. 22:42:28

Hát ezt nem gondoltam volna. Ritka sima meccs volt. Hiába volt sok kapura lövésük, igazán egyik sem jelentett gondot.

kda75 2013.02.12. 22:42:44

Továbbjutottunk,ehez nem férhet kétség!

4Evorg 2013.02.12. 22:42:46

@Magyar Közöny: Tulképpen az összes lehetséges eredményt felsoroltad :DDD

MdewC 2013.02.12. 22:43:00

Aki itt egymást szidja, miközben aratunk, az nem érdemli meg, hogy írjon. Nem tök mind1 ki kinek miért és ki rúgja. Gyerekesen nevetséges.

Apuleius 2013.02.12. 22:43:33

Az első félidő, leszámítva Matri gólját, rendkívül gyenge volt. Az eredménnyel maximálisan elégedett vagyok, a mutatott játékkal kevésbé. Továbbjutottunk, de ez a teljesítmény a következő fordulóban már kevés lesz.

NucLeo 2013.02.12. 22:44:06

Fostam az első félidő után,de ez a hidegvérű helyzetkihasználás azért tetszett,meg persze a végeredmény is:)

Magyar Közöny 2013.02.12. 22:44:11

@4Evorg: éjjel azt álmodtam előszőr,hogy 3-0-ra nyertünk, utána meg 3-2-re. erre értettem az álmot, a többi pedig sakkozás volt

babo0410 2013.02.12. 22:44:59

@m.martin91: Rúgjon minden meccsen 1 gólt! Csak az a helyzet, h ma ezt kihagynia volt nehezebb, és az első félidőben a lehető legnagyobb ziccert cseszte el! De legyen úgy, ha minden meccsen lő egy akármilyen gólt, nem fogom szidni, h nem csinál semmit! Csak akkor nyerjünk is!

Alex8610 2013.02.12. 22:45:07

@MdewC: Ott a pont örülni kéne a sikernek! Elvileg itt mindenki egy csapatnak szurkol.

GLB 2013.02.12. 22:45:34

Matri gólpassza se csúnya

4Evorg 2013.02.12. 22:45:52

@Magyar Közöny: Értettem, csak poénkodtam ;)

4Evorg 2013.02.12. 22:46:31

@babo0410: Csak épp ez az, hogy NEM minden meccsen lő gólt!

m.martin91 2013.02.12. 22:46:34

@Harka1976: Nem-nem. Én nem szoktam elkezdeni. Most is te kezdted. Olvasd csak vissza.

Harka1976 2013.02.12. 22:46:44

@Alex8610: Azért én Martinkában nem vagyok biztos!

kda75 2013.02.12. 22:46:48

Többet birtokoltuk a labdát.Nem gondoltam volna!

m.martin91 2013.02.12. 22:48:15

@devil-z: Pontosan úgy, ahogy Vucinic is előjön, miközben Giovinco a téma. Tudhatnád, hiszen bennfentes vagy.

Gabuero 2013.02.12. 22:48:22

nemhittem volna hogy ilyet leirok de ma Peluso klasszis volt. Jo blokkolasok szerelesek becsuszasok passzok megindulasok csak igy tovabb ! :D

SoloLaJuve 2013.02.12. 22:48:47

a vége szép lett,ennyi a lényeg.nem gondoltam hogy kihúzzuk kapott gól nélkül,azt meg főleg nem,hogy 3at rúgunk.(a meccs előtt se,nemhogy közben)
a hazai meccset megkönnyítettük magunknak,így nyugodtan szarrá verhetjük a romat,a sienat és az afrikaiakat is.

MdewC 2013.02.12. 22:49:34

Szép volt Bianconeri! Meg se álj a kupáig! :) (Ilyen amikor jól játszik a csatárunk is.)

danimester1 2013.02.12. 22:49:39

Jó éjt srácok!@Magyar Közöny: Álmodd meg a visszavágót is!:-)

csakajuve111 2013.02.12. 22:49:44

Gyerekek, hagyjátok már, mind2 csatár gólt rúgott, örülhetnek a Vuci fanok is, és örülhetnek a Matri védők is. A legfontosabb viszont, hogy örülhetnek a JUVE drukkerek!!!

Cannavaro 2013.02.12. 22:50:48

@Harka1976: @m.martin91: pffff!! nem vagytok épek az tuti!!! most nyertünk 3-0 -ra matri,vuci nem csináltak semmit egész meccsen...de basszameg rúgtak 1-1 gólt ez a dolguk!!! minden meccsen ennyit, és senki nem szólhat egy szót se!!! hagyjátok már ezt az ovis cívódást!!! beszarok!!!! :)

venember83 2013.02.12. 22:51:40

@MdewC: csatárok, többes számban, hisz Matri és Vuci is gólt lőtt.

juve28adam 2013.02.12. 22:51:50

@Gabuero: húú ,mit szívtál?? :D elismerem ,jó teljesítményt nyújtott, veszélyesen adott be, de klasszis teljesítmény?? :DDD nade tényleg.. mit szívtál? :D

babo0410 2013.02.12. 22:52:01

@Apuleius: Vagy inkább tudatosan hagytuk a Celticet elfáradni. Egyre jobban ezt érzem. Remélem azért ha véletlen a Barca-val futnánk össze a köv körben nem ezt fogjuk végig. Messit nem tudnánk ennyire elnyomni. Pláne, h a jobb oldalon erőltette a támadásokat a Celtic, és sajnos nagyon nem tetszett, h nyomás alatt Barza és pláne Lichti is a frászt tudják hozni az emberre. De jól játszottunk, Buffon akkor volt iszonyat jó formában, amikor nagyon kellett. és még a hétvégére is maradt energioa a fiúkban. Nagy grat. egy olyan meccsen nyertünk, és jutottunk tovább, ahol nagyon nem úgy nézett ki, h ez a meccs ennyire sima lesz!

Kotrevák Kelly (törölt) 2013.02.12. 22:52:01

Gyakorlatilag a Celtic erőből akarta megnyerni a meccset, kevés focitudással. Gondolom, azt hitték, h majd bedarálják a Juvét. De ezt az iramot 90 percig 1xűen nem lehet diktálni. Most kivételesen qrva jó volt a helyzetkihasználásunk. Bár egy kicsit megremegett a seggem a gatyában, amikor Padoin bejött. Lichti meg hatalmas arc!:-D
Ha innen bukunk (ami ábszolúte nonszensz), akkor fel kell oszlatni a csapatot és be kell vetni a stadiont kukoricával.
Forza Juve Per Sempre!!!

RuidaRobert 2013.02.12. 22:53:42

Egyébként én Cácerest emelném ki. Az egész meccsen megbízhatóan játszott, a fejeseknél meg pláne.

Magyar Közöny 2013.02.12. 22:55:20

Forza :)
El sem hiszem, hogy azon vitatkoztok, hogy ki milyen, mikor 3-0-ra nyertünk :)

kda75 2013.02.12. 22:55:41

@babo0410: Barza frászt hozza rád?!Rám Matri hozza a frászt összesen kb. 2 alkalommal,amikor ennyiszer ér labdába egész meccsen.Ma mákja volt,mert a kettőből egy bement....

Magyar Közöny 2013.02.12. 22:55:58

@RuidaRobert: a legjobb teljesítményét nyújtotta idén, nem is kérdés

Cannavaro 2013.02.12. 22:56:03

@RuidaRobert: igen, ő ma nagyot játszott!! nagyon kell ott egy ilyen teljesítmény!! rem hozza továbbra is, míg chiello felépül!!

babo0410 2013.02.12. 22:57:15

@Kotrevák Kelly: XDDD Nem jutunk tovább, elégetem a Contés mezemet! Pedig azt nővéremtől kaptam turijukban találta! :D

babo0410 2013.02.12. 22:58:28

@kda75: Igen, mert jobb oldalon jöttek sajna a Celtic veszélyes helyzetei!

kda75 2013.02.12. 22:59:10

@babo0410: De Barza mindet megoldotta,mint mindig.

babo0410 2013.02.12. 23:01:48

@kda75: Hát azért Barza és Lichti , de főleg Lichti mellett tudott veszélyeztetni a Celtic. Lehet sokszor megoldotta, de ha olyan jók lettek volna, mint szoktak, akkor helyzetig sem jut el a Celtic. Ha uezeket a helyzeteket bal oldalon, ahol Peluso volt, vezetik a skótok, most Pelusot nem dicsérné senki ennyire. Ma szerintem Peluso jobb volt, mint Lichti.

Cannavaro 2013.02.12. 23:02:08

@babo0410: inkább add nekem!! de nem lesz az enyém, nagyon úgy érzem!! :D

kda75 2013.02.12. 23:04:07

@babo0410: Hát én örülök,hogy nem Pelus és Caceres oldalán próbálkoztak többet,mert Barza rutinból megoldja.nem mondom,hogy Caceres nem jó,de Barza azért tanár úr.

babo0410 2013.02.12. 23:04:07

@juve1986: Hát nem adom senkinek! Illetve lehet egy leukémiás 13 éves fiúé lesz. Nagy Juvedrukker. Húgom szeretné elvinni neki. Én meg fájó szívvel, de fölajánlom neki lehet.

Gabuero 2013.02.12. 23:04:08

@juve28adam: Sztem onmagahoz kepest klasszis volt :DD szoval sztem hozta ma Asamoah szintjet is jo lenne ha igy folytatna akkor lenne minosegi cserenk is ilyen helyzetekben.
Anelka meg vegre jatszott! nem sokat de annyit mar leszurhetunk hogy gyors,es letudja kezelni a labdat xD remelem hetvegen tobb szerepet kap!

4Evorg 2013.02.12. 23:04:15

@babo0410: De a Celticnek nem volt veszélyes helyzete! Konkrét gólhelyzete talán csak egy fejes volt amit középre fejelt a tag.

babo0410 2013.02.12. 23:21:03

@Gabuero: Én inkább csereként játszatnám Anelkát, amíg Matrinak így megy. Nem kéne, h egy nyilvánvalóan fél évre érkezett játékos miatt újra formán kívül legyen. Mondjuk lehet eddig azért nem volt olyan jó, mert most hátrébb játszik, és több szerepet kell kivegyen az összjátékból. És lehet kezdi megtanulni. Ha így játszik a továbbiakban Matri, akkor ő legalább is idén biztos pont elől a kezdőt illetően.

MdewC 2013.02.12. 23:23:12

@venember83: persze, mondjuk Matri adósabb volt és min ezt várjuk tőle nem? :)

babo0410 2013.02.12. 23:24:05

@4Evorg: Mondjuk abban egyetértünk, h igazán veszélyes nem tudott lenni a Celtic. Barza innen nézve jó volt, de sajna Lichti meg igen meghülyült! am lehet jobb is volt, h itt erőlködött a Celtic, mert lehet baloson jött volna a szokásos hiba. Úgy látszik mostanában nem nézték a Juve bajnokijait. :D

venember83 2013.02.12. 23:25:36

@MdewC: még gólpasszt is adott Marcinak. :)

Cannavaro 2013.02.12. 23:31:19

@babo0410: legyen az övé!!! respect!!!!

babo0410 2013.02.13. 00:03:10

@juve1986: Köszönet, valszeg az övé lesz, nagy szívfájdalom közepette. És ami legjobb, húgom még alá is akarja iratni a mezt!
Am jó látni, h NSO-n hogyan vergődnek, h mekkora makker csapat vagyunk, meg nem csináltunk semmit, meg ez milyen kevés lesz a következő körben, meg ilyenek. Jó látni, h mennyien rühellik a Juvét és az olasz focit! Ez azt jelenti, hogy visszatértünk! Remélem a köv körben is verhető ellenfelet kapunk! Forza Juve, jó éjszakát!

juve28adam 2013.02.13. 06:18:01

Amúgy Vidal igazán kisárgázhatta volna magát, így viszont TILOS játszania a visszavágón . Mondjuk Marci felesleges lapja is csak búb a fejre...

vizi8 2013.02.13. 08:09:39

Gratula a csapatnak, de ettől nem kell elájulni. Egy igen gyenge csapatot láttunk a Celtic személyében, és ha egy ilyen csapat is kapunkhoz tud szögezni azon el kellene gondolkodni. Mindenki azzal jön megverték a barcát, de az egy félig tartalékos barca volt, ráadásul, ha jól emlékszem a barcának már nem számított az eredmény.
Viszont azt senki nem írta le Peluso milyen teljesítménnyel rukkolt elő, ha összehasonlítom a két szélső Forestet és Pelusot a mai meccsen egyértelműen Pelus teljesítménye a jobb, Marcival az oldalán vezették a támadások többségét.

ZenTech 2013.02.13. 09:25:54

GRAT A CSAPATNAK! Azt játszották amit kell. Tökéletes helyzetkihasználás. A Skótok magukat őröltek fel és a végére megadtuk nekik a kegyelemdöfést. Még Peluso és Padoin is dicséretet érdemel! Azt hiszem ez sokat elmond.

MÁS: Pár ember elég nevetségesen viselkedik itt folyamatosan. Főleg ilyen eredményél nevetséges. A másik sértegetéséről ne is beszéljünk.

ejhaa 2013.02.13. 10:06:43

Mi játszottuk azt,amit tőlük várt mindenki.Számomra is meglepő volt már az első 2 percben,hogy átengedtük nekik a terepet.Valahol a térfelünk harmadánál-felénél kezdtük őket piszkálni.
Aszondom,hogy ez a taktika része volt,és nem egy szar napot fogtunk ki,és közben nekünk pedig minden ült.Én idegességet max. Pirlo arcán láttam amikor,harmadjára taposták meg.annyira egybe volt a brigád,hogy semmit veszélyt nem jelentetek,de ha volt is ilyen,Buffon tanárian megoldotta.
Hatalmasat húzott szvsz Conte azzal,hogy nem nekünk kellett végig letámadni és robotolni az ellenfél kapuja előtt.Mert sztem mi is(persze hogy nem:D)kippukadtunk volna a 80. perc környékén ennyi robotolástól.
Biztos vagyok benne,hogy tudtunk volna váltani a játékunkban.De még jó,hogy nem kellett mert hamar jött a gól!Így is amíg nálunk volt a labda folyamatosan faragtak minket.Mi lett volna ha még támadunk is?Sérülések..
A lényeg,hogy bejött a,kis foci nagy eredmény.

Type-R 2013.02.13. 11:40:48

@ZenTech:

"MÁS: Pár ember elég nevetségesen viselkedik itt folyamatosan. Főleg ilyen eredményél nevetséges. A másik sértegetéséről ne is beszéljünk."

Igazad van, tenni fogunk ellene.

Rivendell 2013.02.13. 12:01:31

Hatalmas örömet okoztak nekem a srácok tegnap,pláne hogy manapság minden kesze kusza lett,de valamiért mérkőzés közben 1x sem szitkozódtam,hogy miért úgy játszunk....Pirlo-nál nekem is tetszett,hogy 3.-4. felrúgás után is fogta magát és hintába ültette a srácot és hogy? lendületből,mintha nem fogna rajta az idő...óriási ember...részemről lassan hasonló karakter lesz,mint Trez-Nedved páros /Alex mindig mindenki felett lesz/ pedig csak 2.éve nálunk,de az alázat és akarás benne hatalmas

Cannavaro 2013.02.13. 15:57:00

@babo0410: szerintem ezek ellen, így kellett játszani!! nem baj az, ha a kövi ellenfelünk, azt hiszi ennyit tudunk, legyen az bárki!! mi tudjuk, hogy többre képes a csapat, és más stílus ellen, máshogy fogunk játszani!! nem hiszem, hogy ezen az estén, sokan tudtak volna jobban játszani, a celtic ellen! én aztán nem szoktam kímélni a csapatot, ha szar a játék, de most biztos vagyok abban, hogy ezt kellett játszani, és véletlenül, senkit sem lehet 3-0-ra verni!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10238) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4276) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4292) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása