A Juventus chilei középpályása, Arturo Vidal a Celtic elleni mérkőzés után azt nyilatkozta, hogy csapata győzelme nem volt olyan egyszerű feladat, mint amire a végeredmény alapján következtetni lehet.
A Serie A címvédői Alessandro Matri, Claudio Marchisio és Mirko Vučinić találatai révén háromgólos győzelmet arattak a skótok otthonában. Hiába a kényelmes előny, Vidal azért óvatosságra inti a szurkolókat a továbbjutást illetően.
"Nehezebb mérkőzés volt, mint amit a végeredmény sugall. Remekül játszottunk, és nyilvánvalóan megnyugodtunk a végeredményre pillantva, de azért még nem jutottunk tovább."
"Ha be akarjuk biztosítani a helyünket a negyeddöntőben, hasonlóan kell teljesítenünk Torinóban. Egy agresszív csapattal találkoztunk az este folyamán, de sikerült úgy játszanunk, ahogy azt előre elterveztük."
A visszavágót március 6-án, Torinóban játsszák a felek.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Alex8610 2013.02.13. 15:09:05
Tony. 2013.02.13. 15:17:09
Remek, remek.