Zirkzee, Calafiori és Koopmeiners érkezhet

zirkzee_joshua_kabatban_kezfogas_mottaval.JPGA Sportmediaset ma rendkívüli pletykákkal állt elő, amely szerint Federico Chiesa, Daniele Rugani és Wojciech Szczęsny nyáron elhagyhatja a Juventust Thiago Motta érkezésével. A klub pedig Teun Koopmeiners és Riccardo Calafiori érkezésével számol.

Gianluca Di Marzio is érdekes fejleményeket osztott meg, az újságíró szerint jelen állás szerint Riccardo Calafiori nyáron a Juventushoz csatlakozik. Amennyiben Massimiliano Allegri távozik, Thiago Motta az első számú opció. Ezen kívül a Juventus komolyan bejelentkezett Joshua Zirkzee kapcsán. A klub felvette a kapcsolatot a Bologna képviselőivel, de Cristiano Giuntoli ellátogatott Münchenbe is az elmúlt napokban, és egyeztetett a bajor klub képviselőivel, mivel a németek visszavásárlási opcióval rendelkeznek a támadó ügyében. A csatár kapcsán még az Arsenal érdeklődéséről is lehet olvasni.

Nicolò Schira megnyugtató híreket osztott meg, értesülései szerint Mauro Icardi nincs a Juventus célpontjai között, nincs semmilyen egyeztetés a klub képviselői és a játékos felesége/ügynöke, Wanda Nara között. A csatárt csábítják szaúdi ajánlattal, ám ő szívesen marad a Galatasaray keretében.

Alfredo Pedullà is Teun Koopmeiners várható nyári érkezéséről írt, és az újságíró szerint nem véletlenül téma hónapok óta Thiago Motta Juventushoz igazolása. A jelenlegi edző kapcsán az újságírót meglepné, ha már nem döntött volna a klub ebben a kérdésben, és nem válnának el a klub és az edző útjai szezon végén.

Romeo Agresti arról írt Massimiliano Allegri kapcsán, hogy a Juventus soha nem gondolkodott el komolyan a mester szezon közben való menesztésén. Továbbá az újságíró várható változásokról ír, és a szezon végén fog ezekre sor kerülni, majd aláhúzza, hogy ő már két hónapja az edzői stáb cseréjéről beszél.

Mirko di Natale arról számolt be, hogy Mateo Reteguit beajánlották a Juventus és a Milan vezetőinek az elmúlt hetekben. A Juventusnál viszont sok múlik azon, milyen távozók leszek a támadók sorából, különösen Moise Kean sorsa lehet komoly hatással az argentin születésű csatár jövőjére.

A DAZN is megerősítette, hogy Riccardo Calafiori az első számú opció a védősorba, és már megtörtént a kapcsolatfelvétel a Bologna és a játékos képviselőivel.

A TuttomercatoWeb egy várható távozóról is írt, Timothy Weah nem győzte meg a Juventus vezetőségét idén, ezért nyáron várhatóan a klub megválik tőle.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7618373447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shyr Kahn 2024.04.05. 22:26:18

Calafiori es Zirkzee ok... Koopmeiners egy eros jatekos, de nem erzem, hogy ennyit kellene koltenunk (60 milla legalabb?), szoval en Ot passzolnam. Ellenben Retegui, olasz valogatottkent, nagyon is illene a Juventus projektjebe es talan nem is oly draga, mint a hollandus (igaz nagyon mas pozicioban jatszanak), DE miert nem akkor Soule?
Ha mar Koopmeiners nem is, Khéphren Thuram lehetne egy alternativa. Talan a Nice sem kerne erte sokat most, hogy a szezon veget ilyen irtozatos modon elrontottak.

Rugani-t miert is kellene meneszteni? Most kezd a srac beerni. Chiesa es Szczęsny eladasaval sem ertenek egyet, persze valahonnan kell penzt eloteremteni, de talan nem eppen a legjobbjainkat kellene kiarusitani.

Sajnos Weah valoban nem tudta megmutatni mit is tud. Az amcsi valogatottban nem jatszott rosszul iden. Kar erte.

Rikoo 2024.04.05. 22:45:36

@Shyr Kahn: Chiesa esetében Agresti és Schira az ellenkezőjét állítja. 2026-ig hosszabbítani akar vele a klub.
Thuram szerződése jövőre lejár, de úgy néz ki a klub visszatér a régi átigazolási politikához és olaszokat igazol majd illetve Serie A-n belüli külföldieket.
Szerintem Rugani távozása is komolytalan pletyka. Eddigi hírek szerint belemegy abba is, hogy hosszútávú szerződés esetén megfelezzék a fizetését, ami a klubnak és a játékosnak is jó, mert várhatóan más klub sem ajánlana neki még 1,7 millió eurós fizetést sem. A klub pedig egy megbízható és hűséges kiegészítő játékossal hosszabbít.

Rikoo 2024.04.05. 22:49:19

Romano arról is írt, hogy 40% az átigazolási díjból a Baselt illeti majd Calafiori esetében. Már érthető miért arról beszélnek minden nap az újságírók, hogy játékosok kerülhetnek bevonásra az üzletben. Ügyes kis trükközés lenne.:D

Shyr Kahn 2024.04.06. 00:22:51

@Rikoo: Ez igy jobban hangzik, koszi. En kicsit ugy erzem Rugani, mint vedo eppen a legjobb evei elott all 29 evesen. Emlekeim szerint 29+ volt Barza, Chiello es Bonucci is, amikor elertek a csucsukat. Ezzel nem azt mondom, hogy Rugani hozzajuk merheto lesz majd, de ha mar csak egy szintet lep feljebb, jol jartunk. Sztem eleg jo kiegeszito... netalantan kezdo jatekosunk lehet a kovetkezo evekben. Nem akar sokat, juventino. Ilyen jatekosokra mindig szuksegunk van.

venember83 2024.04.06. 07:25:52

@Rikoo: kellene egyeztetni Paraticivel. A Pjanic-Arthur biznisz is mekkorát szólt. :)

SuperTrezi 2024.04.06. 09:39:56

Hogy Rugani juventino, afelől vannak kétségeim. Olyan fizuért ül a padunkon ezer éve, aminek a harmadát se kapta volna meg sehol máshol. Ezt a mostoha sorsot viseli illedelmesen. Nem tudjuk eladni, és nem is akar elmenni. Persze az igaz, hogy idén általában emlékeztetett focistára, mikor lehetőséghez jutott - és ez régen nem volt elmondható róla.

Shyr Kahn 2024.04.06. 10:20:12

@SuperTrezi: Ha több lehetōségre vágyna és a fizu felezés sem volt gond számára, akkor simán mehetne egy kisebb csapatba is. Mégsem tette ezt meg, és majd 10 éve (kolcsonadasok mellett) a Juve mezét hordja, úgy hogy sokszor csücsült a padon, ami a mellett szólhat, hogy szeretne ezt a klubot.

JeetTrader 2024.04.06. 10:52:27

Sokat esett szó arról h mennyire nincs pénzünk. Ha ezeket a játékosokat osszeadom értékben akkor bőven 100 Milla fölött vagyunk.
Jelenleg ez túl sok anélkül h lenne komoly távozó. Bremer lenne az?

Mottat is mintha már kész tényként kezelnenk. Nehogy sírás legyen végül belőle...

Reteguira nem tudok mit mondani. Lássuk milyen tavozoink lesznek előbb.

A Thuram srác sztem is jó kis igazolás lehetne. Lássuk mit villant az öreg Guntoli első igazi mercatojan.

MarcoT 2024.04.06. 12:58:41

@SuperTrezi: Rlugáni kis csapatok ellen olykor bevethető de ha már egy klasszis csatárral kellene megküzdenie alapvető hiányosságai vannak soha nem volt juventus szintű játékos és soha nem is lesz az

Leram7 2024.04.06. 13:55:39

Fizetésfelezéssel Rugani tökéletes.
Zirkzee szerintem semmivel sem jobb, mint Kean.

El kell adni: Kean, Weah
El kell küldeni: Sciglio, Sandro.

Esélyt kell neki adni: Huijsen és Soulé.

gomorra21 2024.04.06. 15:20:26

@SuperTrezi: "Olyan fizuért ül a padunkon ezer éve, aminek a harmadát se kapta volna meg sehol máshol."

Ha a klub irreálisan magas fizukat képes adni játékosoknak, akkor te sem fogsz feltétlen szerénykedni. Rugónak akkor ugrott meg a fizuja, amikor boldog boldogtalan magas fizetést kapott.

Utóbbi időben amúgy sem lehetett panasz a játékára. Amit mutat, az bőven Juventus cserejátékos színvonal.
Amúgy szerintem a klubhűség sem "vagy vagy" szitu, tehát nem csak juventino és zsoldos lehet valaki, hanem vannak még a kettő között árnyalat. Rugó egy ilyen skálán nem áll rossz helyen, főleg a mostani felhozatalt nézve.

Rikoo 2024.04.06. 17:56:53

Matteo Moretto: A Juventus, Milan és Inter sem tervezi leigazolni az ingyen megszerezhető Mario Hermosot az Atletico Madridtól.

Pedro32 2024.04.06. 19:36:08

@Leram7: Zirkzee semmivel sem jobb mint Kean ?Ez érdekel amugy miert.Szerintem Kean valóban nemrossz ,biztos többvan benne mint ,amit nálunk megmutatott.A Hollnad nagyonsokat segít a mezőnymunkában Bolognában .technikailag képzettebb és érettebb fejben is.

Leram7 2024.04.07. 00:31:57

@Pedro32: Nekünk semmivel sem jobb, mert kb egy csere csatár lenne, remélhetőleg ugyanis Vlaho marad.

Ha Kean játszana rendszeresen, többet tudna mutatni magából és a Zirkzee szintet megütné. Valamint Zirkzee jelentős pénzbe is kerülne.

A forma alapján Zirkzee jelenleg jobb, de egy nagy csapatban, a padon, kevés játékpercel szerintem visszaesne.

A pénzünket, amennyiben lesz értelmesen kéne elkölteni.
Nem csak egy top középpályás, de egy top szélső védő is nagyon hiányzik már a csapatból.

venember83 2024.04.07. 05:08:19

@Leram7: nagy butaság lenne kiadni Vlaho maradása esetén több tízmillió eurót egy váltótársra, miközben óriási szükség lenne a minőségre máshol. Erre a szerepkörre Reteguit írták, mivel a vezetőség szeretne versenytársat a szerb center mellé, de közben Schira ezt a lehetőséget is cáfolta.

Pedro32 2024.04.07. 13:45:05

@Leram7: Én inkább Vlahovic mellett képzelném el.Zirkzee nem egy kimondott befelyező.Inkább visszavontabb szerepkör.Amellett,hogy nagyonjó játékos,drága és felesleges.Kean-t én is marasztalnám nála pechesebb játékos nincs.minden meccsen 5-10perc alatt is veszélyes.De vagy elveszik a gólját vagy kapufa…De Yildiznek is megkellene adni a lehetőséget.
Nagy kérdés ki lesz az edző?Mennyi és milyen játékoa kell és milyen felállásba?Ha marad Allegri a Török szerintem távozik a következő szezon után.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása