Agresti: Allegri távozása nem elég a Juve versenyképességéhez

allegri_massimiliano_giuntolival_mellette.jpgA Juventus számára a BL-hely megszerzése lényegében azt jelenti, hogy már csak a szerdai kupadöntő maradt kérdéses az idei szezon tekintetében, és Romeo Agresti legutóbb a várható változásokról beszélt, ami nem merülhet ki az edzőváltásban: „Már többször elmondtam, hogy akik szerint Massimiliano Allegri eltávolításával a Juventustól a klub ismét magas szinten fog teljesíteni az összes versenysorozatban, azok nagyon tévednek. Én Massimiliano Allegri kérdésével már nem is kívánok foglalkozni, mert ez már nem téma. A Juventus edzőt fog váltani. Thiago Motta ügyében viszont arra kérem a szurkolókat, hogy őrizzék meg a nyugalmukat.”

Nicolò Schira értesülései szerint a Juventus megegyezésre jutott Thiago Mottával, aki nyártól a Juventushoz csatlakozik egy kétéves szerződés keretében, évi 3,5 millió eurós bérért, és szerződésében szerepel egy opcionális harmadik év. Ami Massimiliano Allegrit illeti, a livornói mester nem kíván üres kézzel távozni, hanem ragaszkodik a szerződésében meghatározott bérhez, az újságíró szerint egy euróról sem kíván lemondani, ami a saját és a stábja bérét illeti.

A Juventus feltehetően távozó mestere kapcsán az Il Corriere dello Sport 100 millió eurós hagyatékról cikkez, hiszen az idei szezon eredményei révén a Juventus bejutott a jövő évi BL-kiírásba, részt fog venni a klubvilágbajnokságon, illetve az Olasz Szuperkupán, s a szerdai Olasz Kupa-döntő megnyerésével rekordbevételre tehet szert.

Fabrizio Romano is megerősítette, hogy hamarosan elválnak a Juventus és Massimiliano Allegri útjai, ezt követően pedig a Juventus számára Thiago Motta jelenti a prioritást, ahogy a Bologna aktuális edzője számára is a Juventus élvez elsőbbséget.

Gianluca Di Marzio értesülései szerint a Juventus ajánlatot tett a Genoa vezetőségének Albert Guðmundsson tekintetében. Az Öreg Hölgy felajánlotta Fabio Miretti és Enzo Barrenechea játékjogát az izlandi csatár átigazolásáért cserébe.

A La Gazzetta dello Sport Gleison Bremer esetleges értékesítéséről ír, amely a lap szerint kiváló értékesítés lenne a klub számára, hiszen a brazil védőért legalább 70 millió eurót kaphat a Juventus, amiből 30-40 millió euróért pótolhatja a játékost, az összeg többi részét pedig a középpálya megerősítésére fordíthatja a vezetőség. Gleison Bremer távozása esetén a vezetőségnek egy erős középhátvédet kell igazolnia Riccardo Calafiori mellé, és a lap szerint Cristiano Giuntoli már kiküldött megfigyelőket az RB Salzburg védőjének, Strahinja Pavlovićnak a felmérésére, illetve felmerült a Wolfsburg védője, Maxence Lacroix is, akit azonban a Milan is szeretne leigazolni. A védősor szélére felmerült a Lille csapatának jobbhátvédje, Tiago Santos, valamint az elmúlt időszakban Cristiano Giuntoli az U21-es ír válogatott Jake O'Brient is felírta listájára, aki 197 centiméterével kimagasodik a Lyon védősorából. Az ír játékos tavaly nyáron érkezett a belga másodosztályból, és a milánói lap szerint érdekes opciót jelenthet az idei nyárra a Juventus számára. Mivel a Juventus már számolhat a BL-szereplés által generált 50-60 millió euróval, Cristiano Giuntoli adott megközelítéssel vághat neki a nyári mercatónak, a cél pedig egy fenntarthatóbb, nagyobb keret létrehozása, amely ugyanakkor további minőségi játékosokat is tartalmaz. A lap szerint egy szélső is mindenképpen érkezni fog nyáron, az elsődleges opciót Mason Greenwood jelenti, ám felmerült a 20 éves brazil Sávio is, aki nagszerű szezont fut a Gironával, és a francia Estac Troyes-tól érkezett kölcsönben. A brazil játékos kapcsán érdemes mindenképpen megjegyezni, hogy francia klubja a The City Football Group hálózatához tartozik.

Nemrégiben pletykák szintjén felmerült a Juventus védősor teljes átalakítása, és így Federico Gatti távozása is, ám Riccardo Meloni szerint az olasz védőjátékos továbbra is élvezi a vezetőség bizalmát, és bár a Premier League-ből is érdeklődés mutatkozik a játékosért, a védő továbbra is a klub jövőbeli terveinek a részét képezi.

Mirko Di Natale értesülései szerint az Olasz Kupa-döntő kapcsán kapcsolatfelvételre fog sor kerülni a Juventus és Teun Koopmeiners között, a bianconero vezetőség pedig szeretné ott folytatni a tárgyalást, ahol az megszakadt március tizedikén. Az Atalanta várhatóan kemény tárgyalópartner lesz, a transfermarkt által 40 millió euróra taksált holland középpályást 60 millió euróért kívánja elengedni, és a pletykák szerint a 26 éves játékosért mutatkozik kereslet a Premier League számos klubja részéről is.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8918403957

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

delpi0823 2024.05.14. 08:33:49

Koopmeinerst sztem eselyunk nem lesz megszerezni,pedig ugy kene mint egy falat kenyer ebbe a keretbe.Nem egyszeru mercato ele nez Guintoli az biztos.

Gaben Smith 2024.05.14. 08:42:33

A jovo evi igazolasokat illetoen Calafiori,Pavlovic( egy allat) Lacroixxx is kivalo opcio siman bealdoznam ertuk Bremert aki engem sohasem gyozott meg.
A tobbi felmerulo nevet illetoen nekem az a szembetuno , hogy vegre van tenyleg sportigazgato .
Nem az van mint eddig ,hogy jol csengo de meg kukazhato neveket hoznak ide , olyan volt mintha egy szurkolo igazolna aki csak az 5 topligat nezte a TV-be .
Vlahovic -sok golt rug hozzuk el .
Kostic -ingyen van sok golpaszt ad hozzuk el
Bremmer - jujj ment Delájt gyorsan vegyunk hatvedet.
Rabiot- egy eve a parizs b-be zavartak lejar a szerzodese gyorsan hozzuk el.
Kean-jajj elment Ronaldo gyorsan csatar kell uhh de ki? Jajj a Kean jo lesz mar volt itt…
Mekkeni- nagy az amerikai piac
Pogba-haha ujra ingyen van gyorsan…
Arthur- igen minuszba a kassza gyorsan kamu csereljuk ki Pjanicra…
Milik- 7 millio akkor jo lesz

Igy leirva meg inkabb kivilaglik ,hogy minden koncepcio nelkul vasaroltak epp azt aki a hianyposzton jatszott nevesebb volt es viszonylag olcso. Ez vagy 5 eve az atigazolasi politika.
Guintoli ettol klasszisokkal jobb lesz.

Il Principino 2024.05.14. 09:40:33

@Gaben Smith: itt megint eladni lesz nehezebb a "selejtet",mint igazolni normálisabb játékosokat..
Az lesz az igazi meló,na meg az eddig egyszezonos Mottának ebből a csürhe bandából csapatot varázsolnia!

Zsupi44 2024.05.14. 09:47:44

Szerintem senki sem gondolja, hogy Allegri elküldésével bajnokok leszünk. De az biztos, hogy ez már Max-al nem működik pont.
Engem sem győzött meg Bremer, ilyen suta brazil játékost nem sokat látok technikailag Gatti messze felette van. Az olasszal nem az a baj, hogy nem lenne benne kellő tehetség, hanem hogy nem azt játsszatják vele, amire jó az Ő képessége.
Sandro, DeShiglio, Bremer, Szcesznyi, Nicolussi, Kostic, Miretti, Kean, Milik, Barenechea, K. Jorge
Felőlem mehet.
Szerintem mindegyik pótolható
Én Soule-t megtartanám.
És a többiekhez kellene és ősszel az új edző elképzelése mentén igazolni...

FAF 2024.05.14. 09:59:44

Szerintem igencsak kevesen gondolhatják úgy hogy Allegri elküldése mindent megold. Az ő elküldése azért fontos, hogy ne az ő felfogásához foltozgassuk a csapatot hanem kezdjünk tiszta lapról, na meg hogy ezt a beszari, klubhoz nem méltó mentalitást eltakarítsuk végre a csapat környékéről.

Tudom majd jön, hogy miért nem igazolunk neki megfelelő játékosokat. Azért nem mert az ő fantasztikus filozófiájához drága játékosokat kellene igazolni, akik maguktól megoldanak mindent helyette és erre jelenleg nincs pénz.

Én a jövő évtől tisztes helytállást várok meg hogy lássuk, hogy elindult a csapat egy irányba és fejlődik, látszik mit akarunk játszani.

Ja és mekkora juventino a mester, mennyire imádja ezt a klubot, ha egy centről se hajlandó lemondani és belemenni egy közös megegyezésbe. Ami jár az jár ugye? Bár itt a szerződtető is bőven ludas. Mondhatjuk, hogy nincs ezzel semmi baj de akkor engedjük el hogy mennyire szereti a klubot. Szereti a belőle kihúzott pénzt. Meg is értem, senki nem fog neki ennyit fizetni soha.

babo0410 2024.05.14. 10:19:14

Nem csak Allegri elküldése, de ha Motta jön, lesz végre játékunk is, meg ahogy nézem, lesz nem kevés távozó és érkező is. Csak annyit szeretnék, olasz fiatalok is kapjanak esélyt. Jó lesz ez. Én nagyon bízom benne, hogy végre elindul valami.

Rikster91 2024.05.14. 10:20:08

Az teljesen biztos, hogy itt megfelelően tudjunk igazolni egy nagyobb értékű eladás elkerülhetetlen. Egyetértek az előttem szólókkal, hogy Bremert valahol 70 millióért értékesíteni kellene. Abból meg lehetne oldani reményeink szerint a hátvédsort.

A középpályára Koopmeiners nagyszerü lenne, de nekem egész egyszerűen nem megengedhető az a 60-70 millió és remélem a vezetőség is így gondolja és nem rukkol elő valami Soule +35 millióval, mert rosszul leszek. Kroos es Modric sorsára kíváncsi vagyok. Az egyiket biztos hoznám, ha volna lehetőség.

Elöl szerintem lényegében egy szélső kellene még és én (lehet nem leszek ezzel népszerű) de simán leigazolnám Greenwoodot. Az a gyerek a múltjától eltekintve jó játékos. A Mu-s időszakában láttam többször, szerintem van benne lehetőség. De aztán lehet inkább a Getafe projektje tetszik neki jobban.

babo0410 2024.05.14. 11:24:51

@Rikster91: Ugye tudod, hogy Kroos 34 éves, Modrić meg 38! Ennyi idősen már mit akarunk bármelyiktől is? Teljesen új játékos filozófiát akarunk kialakítani, teljesen új felfogást meghonosítani, új alapokra helyezni a csapatot, ilyen idős játékosoknak semmi keresnivalójuk itt. Szerintem Koopmeiners kéne, ha már nagyon őt szemeltük ki, hiszen jó játékos, ismeri a ligát, és pont a legjobb korban van. Még olyan 5 év magas szinten lehet benne. Ha nem Soulé, hanem más bevonható, és maximum 40 millió kp-vel elhozható, vegyük meg. BL-ben kellenek ilyen játékosok, mert csupa fiatal, tapasztalatlan játékossal nem fogunk jól járni a BL-ben.
Én nagyon bízom benne, hogy Motta fel fogja rázni a keretet, és a megfelelő igazolásokkal a BL-ben is vállalhatóan fogunk majd teljesíteni, meg a Serie A-ban legalább is végig ott lehetünk majd a bajnokság fő esélyesei között. Ennyit várok, nem többet, habár én mindig reménykedem, amíg bármire is van egy kis esély.

Gaben Smith 2024.05.14. 11:30:39

@FAF: “ Én a jövő évtől tisztes helytállást várok meg hogy lássuk, hogy elindult a csapat egy irányba és fejlődik, látszik mit akarunk játszani.”
En mindig az Allegrivel elegedetlenek koze tartoztam de nem azzal hogy negyedikek lettunk hozzateszem hogy gyenge az olasz bajnoksag szoval a bajnokon kivul egy masodik hely azert nem lehetett volna elrugaszkodott elvaras.
A Bl szereples viszont tobb volt mint kinos.
A legnagyobb fajdalmam hogy az elert helyezeseken kivul gyakorlatilag minden sapektusaban egy negativ idoszak.
Leertekelodo jatekosok, nezhetetlen jatek az elore mutato epitkezes teljes hianya. Olyan ez mint amikor beulsz egy kad langyos vizbe ,de remeled hogy ha megnyitod a csapot jonni fog a meleg viz de mar majdnem tele a kad es meg mindig csak langyos viz jon.

Rikster91 2024.05.14. 11:35:20

@babo0410: Számomra pont a rutinjuk és tudásuk az ami felbecsülhetetlen, nem mellesleg van karizmájuk és az öltözőben is lenne szavuk. Hidd el ha fiatalítunk is nagyon jól jönne egy rutinos vezér a kp-ra, mert évek óta nincs. Egyébként is ebben az olasz bajnokságban még mindig királyok lennének, kor ide vagy oda.

Leram7 2024.05.14. 11:45:37

Én Mottával visszaesésre számítok, szerintem nincsen meg a rutinja, hogy ezt megoldja. Egy komolyabb, tapasztaltabb edzőre lenne szükségünk. De nagyon remélem tévedek. Nagy nevek nem fognak jönni nyáron, inkább távozni fognak sajnos.

Viszont, ha a milant és a napolit széthordják és náluk rosszul fog elsülni az új edző, akkor azért több esélyünk lesz a bajnokságban előrébb végezni.

BLben semmi esélyünk nem lesz. A klub VBre meg talán összeáll valami.

Juvebest 2024.05.14. 11:45:46

@babo0410: Pirlo 32 évesen került a Juvéhoz és 36 évesen is mekkorát játszott. Kroos még simán kezdő lehetnea juvéban. Modric korosabb de még mindig van benne kraft de biztos nem tudna minden meccset lehozni maxon. De mindkét játékosban több fantázia van mint a jelenlegi középpályásainkban.

venember83 2024.05.14. 12:14:05

@Rikster91: "Egyetértek az előttem szólókkal, hogy Bremert valahol 70 millióért értékesíteni kellene."

Ne legyen igazam, de közel sem annyiért fog ő elmenni. Pl. Romano is 60 millió körüli ajánlatról írt, hogy ilyen felmerülése esetén a klubbal szóbeli megegyezés létezik, s a játékos távozhat. De Ligt is 85 millió euróért érkezett, s 67 millió euróért távozott, pedig utolsó szezonjában már alapember volt. Bremer 47 millió euróért érkezett, kétlem, hogy 60 millió euróért tudnák értékesíteni őt.

Wizzurah 2024.05.14. 12:14:05

Egy Pavlovic hol mutatott jól eddig? Még hány szerbet akarunk leigazolni és besülni vele? Engem ő sem győzött meg, pedig láthattuk játszani az eb selejtezőkön bőven, ellenünk gólt is szerzett, de szerintem semmi extrát nem nyújtott. Jó egy osztrák bajnokságban? Húha. Megint az van, hogy középcsapatokból és gyenge bajnokságokban kiemelkedőket igazolunk le drágán, de egy nagyobb csapatban ezáltal nem lesz vezér ,csak sok iparos, aki ügyes volt egy gyengébb csapatban vagy bajnokságban. Ami persze működhetne, csak a Juvénál sosem működött. A bl-ben annyira nem remekelt idén, szóval azért keményebb csapatok ellen nem meggyőző. A saját védőink felett meg úgy törünk pálcát, amikor nekik volt a legnehezebb, hisz középpályánk nincs, minden meccsen a legnagyobb teher a védelemre hárul, szerintem mégis helyt álltak. Szerintem ha Bremer nem lett volna, bl sem lenne. Persze annyiért én is eladnám, de azért lássuk a fától az erdőt...
Egy mercato alatt nem lehet mindent elintézni, én azt sem fogom elvárni, hogy nyerjünk bármit is, csak ne érjen fel kínvallatással egy Juventus meccs nézése, pofás játék lesz, nekem már az elég. Ha mindenáron kétesélyes fiatalokat keresünk viszonylag drágán, akkor már olasz csapat révén vegyenek olasz játékosokat. De mivel itt hosszú távra senki és senkivel nem lehet tervezni, nem biztos, hogy ennek a csapatnak, ez a követendő példa. Tehát minek akar valaki fiatal tehetséget, ha 1-2 éven belül már eladná vagy beszámítaná egy másik játékos árába? Nem értem a koncepciót. Ennek a csapatnak pont az lenne való, ahogy a sintér kifogta ingyen kb. Acerbi-t, mert brutál, amit letett ott az asztalra és nem került kb. semmibe.
Hogy lehet úgy bármit tervezni, bármit elvárni most, amivel nem felmenteni akarom a játékosokat és az edzőt, hogy a csapat nincs együtt egy szezont amúgy kb. A védelem tengelyét már minden évben eladjuk lassan. A drága, lassú, brutális fizetéssel rendelkezőktől kellene megszabadulni pl. első körben. Sándor végre eltakarodik, de nagyon úgy fest, hogy Danilo itt marad, akinél még én is gyorsabban futok lassan. Motta stílusa labdatartó játékra épül sok mozgással és passzal. Na most a mi védőink pont hogy ebben egy határ szarok... Pavlovic és Calafiori ilyen értelemben jónak tűnik, de még egyszer. Készpénznek vesszük, hogy egy gyenge bajnokságból igazolunk az be fog válni? Ha nem, amire azért elég jó esély van, akkor télen veszünk még egy védőt? Mert ha lenne egy megbízható kezdő és úgy igazoljuk le, akkor oké, de amúgy ja... Nem értem....

babo0410 2024.05.14. 12:21:06

@Rikster91: Rutinos, de ezekkel az ingyen túlkoros játékosokkal csak ráfáztunk. Már csak levezetni jönnek ide, semmit nem mutatnak már meg abból, amit régen tudtak. És egy 38 éves Modric már mit is tudna? Lassúlt sokat, és főleg fejben. Sokat egyikkel sem érnénk, ez a véleményem. NEm lesz mindenkiből Pirlo vahy Tévez, hogy itt újra kivirágozzanak. Szerintem Maximum 30 éves korig igazoljunk, azon felül már ne!
@Juvebest: Mekkorát játszott? A Bayern ellen konkrétan egy labda nem jutott el hozzá, mert simán leszedték a pályáról. És ugye Conte játéka abból állt, hogy add Pirlonak, majd ő megoldja. Folyton a földön volt. Fejben Pirlo akkorra már sajnos sokat lassult, és a bajnokságban még varázsolt, a BL-ben már kevés volt. Én azt mondom ennyi idősen ne kockáztassunk. Nem lesz mindenkiből Pirlo. Pláne nem 34 meg 38 évesen. Azért Pirlo 32 évesen jött hozzánk, 34 évesen már azért beilleszkedett. És tán ő még meg is akarta mutatni mit tud. Szerintem benne még égett is a bizonyítási vágy, mert ő Allegrinek nem kellett a Milannál, de az az érzésem, hogy Kroos és Modric csak levezetni jönnének, ami meg nagyon nem lenne hasznunkra.
Megint csak a név alapján ítélkeztek, de ez nem jelenti azt, hogy ennyi idősen sokra mennénk velük. Majd úgy járunk, mint Di Maríaval. Vele is sokra mentünk. Többet volt sérül, mint amikor bevetésre alkalmas volt. És akkor is minden 2-3. meccsen mutatott is valamit.
Én nem örülnék ilyen korú igazolásoknak.

Pedro32 2024.05.14. 13:01:54

@babo0410: Igyvan .Meg persze Pirlot elég rendesen tehermentesitették a piszkos meló alól a többiek,hogy azt tudja csinálni ,amiben a legjobb.

Pedro32 2024.05.14. 13:08:37

@Zsupi44: Bremer labdával csinál necces szitut,de szerintem pont Gatti tudja ebben csak felülmúlni.Most a Salernitana ellen labdátkapott az ellenfél 16 osában ,majd kirugta magát láb alól :D és nem egyszer csinál ehez hasonlót.Ott volt abomba öngolja is,meg a Sassuolo ellen is egy akkora gólpassza az ellenfélnek,hogy sirsz
Imádom mert óriási szíve van,nagyon fizikális,erőszakos,pontrugásoknál is hasznos,de labdával hihetetlen képzetlen és döntéshozatalban is érnie kell

Pavel1988 2024.05.14. 14:56:50

@Leram7: Osztom a véleményed, azzal a kiegészítéssel, hogy Motta ha kap pár évet akkor szerintem javulás lesz a játékban.
Sokan a megváltót látják benne, hajlamos az ember ezt érezni ha ennyire kiéheztetik.
Azt se felejtsük el, hogy jövőre a Juventus játszik vagy 60 mérkőzést. Rengeteg ismeretlen szituációval fog találkozni, remélem megkapja ezt a 2+1 évet és nem küldik majd el ha ugyanúgy 4.-5. helyen végez majd a bajnokságban.

gomorra21 2024.05.14. 16:16:19

@Rikster91: Modric nagyon idős már a profi focihoz, de abban egyetértek, hogy szuper lenne, ha tudnánk valahol halászni egy rutinosabb játékost a csikók közé. Ugyanakkor @babo0410: -nak igaza van abban, hogy túlnyert, idős játékosokat nem érdemes Pirloval összehasonlítani, aki nem volt annyira túlnyert játékos, hogy ne legyen benne bizonyítási vágy.
Az lenne a pirlós sztori, ha Motta leporolná Verratti pajtiját, és őt tuningolná fel egy végső, nagy menetre. Én azt titkon mindig vártam, hogy Verrattit valahogy megszerezzük, de persze lehet, hogy már teljesen romon van a srác az araboknál.
Amúgy abban egyetértek több kommentelővel, hogy jó látni, hogy van egy elképzelés Giuntoli fejében.
Ez mindenképpen előrelépés.

Shyr Kahn 2024.05.14. 17:17:55

En vagyok olyan bator, hogy kimondjam: Allegri elkuldese egyedul SOK mindent meg fog oldani.

Termeszetesen semmi sem old meg MINDENT egyedul, de Allegri a legfobb gat jelenleg szvsz.

Nyilvan Motta erkezese (remelem tenyleg jon, mert en tartok tole, hogy a Bologna-t akarja vinni tovabb a BL szereplesuk miatt) magaval hozna a stab valtasat is, ami mar onmagaban nem csupan egy edzovaltas.

Arrol ne is beszeljunk, hogy jonehany jatekos menni fog, es jonehany erkezni.

Zsupi44 2024.05.14. 17:25:07

@Pedro32:

Én nem így látom, szerintem Gatti taktikailag képzetlen, emlékezzünk rá honnan jött, viszont technikailag ha összehasonlítjuk Bremer-el ég és föld, Bremer az összes gólját fejéből szerezte, Gattiból nem véletlen csinált jópár meccsen Allegri jobbszélsőt.
Bremer szerintem 3 normálisat nem tudna dekázni...

Shyr Kahn 2024.05.14. 18:03:39

Ami Koopmeiners-t illeti, ha Bremer megy, akkor lesz ra penz es kell, hogy legyen ra penz. Az a Koopmeiners, akit az elozo fordulokban lattam, iszonyatosan kellene nekunk, mint egy falat kenyer. Szvsz, ha ilyen formaban jatszik a Leverkusen ellen, akkor van eselye a beramoi klubnak, hogy megnyerje az EL-t.

Megint csak azt mondhatjuk, hogy egy fecske nem csinal nyarat, de mar oly regota varunk egy jo kp-ra, hogy nem artana vegre, ha tenyleg lenne valaki, aki fizikalisan eros (nem serulekeny), dinamikus, kreativ es a vedekezesben is jo. Az ilyen jatekos ritka, mint a feher hollo, azaz nem csodalnam, ha vegul 60 milla folott tudnank csak elmozgatni.

Barza 2024.05.14. 18:25:16

@Shyr Kahn: pontosan így gondolom én is. Nyilván nem az edző a száz százalékos felelőse egy csapat jó vagy rossz szereplésének, de nálunk egyértelműen Allegri a gát (nem vagyok Allegri ellenes, de ez a kapcsolat kihűlt). Új edző, új stáb, új sportigazgató és új játékosok, egy új idény, teljes felkészüléssel (nem idény közbeni edzőváltás) nem létezik, hogy nem hoz (jelentős) változást.
Új edző kinevezése mindig lutri, legyen a jelölt akár egy fiatal feltörekvő vagy egy már máshol bizonyító rutinos edző. Én bízom Mottában, azért ezt a Bolognat össze kellett rakni, a nyomással meg nem lesz baj, hiszen játékosként komoly csapatoknál, komoly szinten futballozott.
Az a feltevés, hogy azért nem lesz változás, mert Motta is a védekezést tekinti alapnak, nem hiszem hogy probléma lenne. Ez kérem az olasz foci és a Juventus. Soha nem a támadófociról voltunk híresek, hanem a szervezett, taktikus fociról, ahol a ne kapjunk gólt az elsődleges. Ez még ADP és társai idejében is alap volt. Így van ez Motta Bolognajaban is, de amikor náluk van a labda, akkor is látom, hogy mit akarnak csinálni. Nálunk ez hiányzik a legjobban a játékból.

DelPiero2 2024.05.14. 19:32:53

Javaslok egy Allegri- Motta cserét oda-vissza! Így Allegri is élvezheti a kiérdemelt BL helyet!

gomorra21 2024.05.14. 19:43:47

@DelPiero2: Allegri nem a "jól megérdemelt" (?) BL-t akarja élvezni, hanem a semmire kapott rekord fizut.

Shyr Kahn 2024.05.14. 19:57:58

@Barza: ++
Statisztikaban a Bologna az Inter (es korabban a Juve) utan a legerosebb vedelemmel bir. A vedelem alap a Serie A-ban. Aki ezt nem szereti, annak nem valo a Serie A. En peldaul sosem ertettem, amikor valaki arra panaszkodik, hogy az olasz fociban tul nagy jelentoseggel bir a strategia es taktika. Szamomra pontosan ezek miatt tetszik a leginkabb.
Felreertesek elkerulse vegett ez nem jelenti azt, hogy a tamadas masodlagos, de azt mar igen, hogy a jo vedekezes az alap es arra lehet felepiteni a tamadast. Ahogyan ez jelenleg a Bologna-ban mukodik is.

Pedro32 2024.05.14. 21:48:39

@Zsupi44: Tulajdonképpen nekem mindegy.Egyezzünk meg abban,hogy a pályán való elhelyezkedésükhöz képest várnék el többet Gattitól.Gatti a kapu előtti tumultasban talál be,nem fejjel,de 2-3méterről kotorta be.A 16osba is rendszeresen befut ,Daniloval fejjebb helyezkednek,mint Bremer vagy Locatelli .Átlövésekkel is próbálkozhatnak.,amiből egész szezonban nem találtak be.3-5-2 rendszerben egy sajátosság lenne,hogy a 2szélső védő a wing back-ekkel tudjon kombinálni,adott esetben helyet is cserélni labdakihozataloknál.
Az internél ,aki 3-5-2ben a jobb hátvéd Bastoni,jobb szélső Dimarco,Bal oldalon Pavard -Darmian pl. A szélső védő és a szélső egyaránt fizikális,de labdával jól bánó játékos .eltudják egymás pozicióját játszani. Hozzájuk képest Gatti erős limitációkkal rendelkezik az ügyesség terén. A kupában a Salernitana ellen visszahuzta a labát beivelte a saját 16osába mellrevette az ellenfél és a 2érintésével gólt lőtt.(amit elfelejtünk mert lőttünk nekik hatot)A sassulo ellen megfordult és belőtte Sczesninek.
Ezek nem olyan gólok ,hogycsak belecsusztatott és pech,hanem nem volt helyzet.Az inter ellen is szerzett egyet,de oké az ellenfél támadásban volt.Tényleg mégegyszer mondom :Én kedvelem.nagy szíve van,nagyon akar.De én azt nemtudnám rá mondani,hogy jó a labdával

Rikoo 2024.05.15. 02:38:20

@Pedro32: A keret nagy részére elmondható ez, nagyon kevés labdaügyes játékos van az idei Juventusban.
Csak nézzük meg, hogy tavaly Fagioli és Di María hogyan nyúltak a labdához és hogyan a mostani keret 90%-a.

Pavel1988 2024.05.15. 08:44:55

@Wizzurah: Komplikált a helyzet, szerintem senki nem veszi már készpénznek, hogy beválnak ezek az alternatív megoldások. Nem tudom mekkora összeggel számolhat Giuntoli a nyáron, de egész biztos nem haladja meg a 100 milliót. Ebből a keretből kéne legalább 6 játékost hozni, nem fog kijönni a létszám ha a felső polcra nyúl.

Szerintem részben azért szerződtette őt a Juve, mert ügyesem találja meg ezeket az olcsó gyémántokat. Én nem látok most más utat, mint a kockáztatás.
Pavlovicra vagy bárki másra korai bármit írni, nem lesz itt egy konkrét tárgyalás sem ameddig nem lesz végleges Motta kinevezése.

@Shyr Kahn: Mottához szerintem teljesen más keretre van szükség, ha Giuntoli egy nyár alatt le tud cserélni 10 játékost akkor ennek a kettőnek az egyvelege már hatásos lehet. Elnézem mit csinálnak egy meccsen a Bologna védői, valahogy ezt nem látom jönni Ruganitól, Danilótól vagy Gattitól. Itt egy komplett edzői stáb+kertcseréről beszélünk, ami szerintem is szükséges de rengeteg idő kell majd az átálláshoz és azt is tudjuk, hogy nincs sportigazgató aki 100%-os pontossággal választ ki játékosokat. Én azt érzem, hogy most jön az 1. év a Juventus újjáépítésében és ez azért ritkán kimagasló eredmények tekintetében. Egy élvezhetőbb játékkal, magabiztos top4-el és legalább BL playoff körrel én megelégednék és így definiálnám kb. Motta sikerét.

Shyr Kahn 2024.05.15. 15:48:21

@Pavel1988: Bar Motta rendszere mas en nem gondolnam, hogy specialis/kulonosen jo jatekosokra lenne szuksege. Es azt sem gondolnam, hogy a nyari felkeszules soran ne tudnanak begyakorolni nehany alapoveto mozgast. Persze az eve soran lesz az egesz megolajozva, de nem hinnem, hogy eveket kellene varnunk az eredmenyre. Meglatjuk (mondta a vak is).

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása