Rugani: „A kor és a hibák formálják a jó védőt”

rugani_daniele_unnepel_firenzeben_meccs_utan.jpgDaniele Rugani a Juventus hivatalos Twitch-csatornája számára nyilatkozott a Fiorentina elleni meccset követően, és számos szurkolói kérdésre válaszolt.

„Ma a regeneráción volt a hangsúly a firenzei meccs után, ami elég kemény volt. Holnaptól kezdjük a felkészülést a Cagliari elleni meccsre, és szeretnénk ezt a pozitív időszakot a lehető legjobban zárni. Milyen volt a meccs? Nos, ez mosolyt vált ki belőlem, mert Wojciech Szczęsny nyilatkozata jut eszembe, viccelődtünk ezzel a buszon. Sokat szenvedtünk, de végül megőriztük a szilárdságunkat, és igazán nehéz volt gólt szerezni. Nyilván szeretnénk könnyebben nyerni, nem vagyunk bolondok. Védekezés tekintetében nagyszerűen teljesítettünk, és ezt a középpályásoknak és a csatároknak is köszönhetjük, akik feláldozták magukat a tizenhatoson belül. Nagyszerű csapatmunka volt, és tudjuk, hogy képesek vagyunk jobban teljesíteni egyéb tekintetekben, és dolgozni fogunk ezen a héten. Mi volt a legnehezebb a Fiorentina elleni meccsen? Kontinuitást fenntartása, hogy végig koncentráljunk a meccsen. Az ellenfél dominált, és megőrizte a labdát a mi térfelünkön. Majd megpróbálunk nyugodtabb feltételek mellett is nyerni.

Andrea Barzagli? Ő rendkívül figyelmes játékos volt, és nagyon határozott volt a döntő megmozdulásokban. A Fiorentina ellen a fejesem hasonlított az ő megmozdulásaira? Igen, talán emlékeztetett rá. Fontos mentés volt, és azonnal érzékeltem, hogy ez jó lehetőség lehet az ellenfélnek. Láttam ezt Jonathan Ikoné viselkedéséből is, aki kétségbeesett volt. Örülök, hogy segíteni tudtam ebben a helyzetben, a győzelem fontos volt ezer okból. Szombaton majd megpróbáljuk nem elrontani ezt a pillanatot, hanem megerősíteni.

Hogy érzem magam jelenleg? Nos, telik az idő, és mi fejlődünk, nem csupán professzionális, hanem emberi tekintetben is, érettebbek és felelősségteljesebbek leszünk. Bizonyos helyzetek fiatalabban hegyeknek tűntek, aztán mostanra kiderül, hogy kevésbé fajsúlyos dolgok. Most már édesapa lettem, kicsit másképp élek meg egyes helyzeteket és lehetőségeket. Beszélgettem Giorgio Chiellinivel, és azt mondta, hogy karrierjének legjobb részét harminchárom éves korában élte meg. Egy védő beérik a korral? Csak ismételhetem, amit Chiellone mondott, beérett játékosként érezte legjobbnak magát. Egyetértek a gondolataival, egy védő adott minőségre tesz szert hibák elkövetése után és adott idő elteltével.

Mikor szerzek ismét gólt? Remélem, hogy hamarosan, nagyon várom már én is. Massimiliano Allegri elismerő szavai? Nyilván gyakran beszélünk vele, szóval nagyszerű a kapcsolatom vele. Az elmúlt pár hónapban a kapcsolat megerősödött, jó érzés a bizalom, amit emberként és játékosként érzek, és ez biztonság és bizonyosság érzésével tölt el. Az edzői bizalom megléte nagyon fontos, és most én ezt érzem. Azonban ez mindig adott volt, a mester fontos meccseken is számított rám.

Az öltözői hangulat szerintem elég egységes. Sok mindent lehet mondani ezekről a srácokról, azonban összetartunk. Ez kell legyen az erősségünk mostantól a szezon végéig. Ha adott az önfeláldozás és az akarat a győzelem megszerzésére, akkor az ellenfél nehezen tud legyőzni minket.

rugani_daniele_mutogat_fior_elleni_meccsen.jpgNem, nem voltam mindig védő. Középpályás voltam, és nagyon szerettem gólokat szerezni. Ahogy nőttem, de lényegében már az első profi utánpótlás évemben a mester a védősorba osztott be, és aztán soha nem váltottam szerepkört. Bal oldali középhátvéd? Ezen a poszton játszottam az Empolinál és az első évemben a Juventusnál, szóval képes vagyok rá. Bremer és Gatti? Mindegyik játékosnak megvannak a jellemzői, de mi most már hónapok óta együtt játszunk és dolgozunk edzésen, és ismerjük egymás erősségeit és gyengéit. Ha adott ez a kiváló hozzáállás, akkor fontosak a játékosok, de csak egy adott pontig.

Dean Huijsen? Szerintem tehetséges futballista, aki előtt fontos jövő áll. Szerintem fontos számára, hogy velünk dolgozik edzésen, és egyes helyzeteket így átélhet. Az edzésekre a mozdulataink elsajátításának csillapíthatatlan vágyával kell látogatnia, nem azért, mert mi jobbak lennénk, hanem azért, mert mi idősebbek vagyunk. Emlékszem, amikor megérkeztem a Juventushoz, s itt játszott Chiello, Barza és Leo, és minden edzésen valamit el akartam lopni tőlük. Technikailag erős játékos Dean és ezt bizonyította, és lesznek még lehetőségei a bizonyításra. Megérdemeltem került fel Kenan Yildizzel a felnőtt csapathoz, bizonyították, hogy itt a helyük, s örülök az érkezésüknek. Kicsit ünnepeltek, mosolyogtak, de aztán kifutottak a pályára, s beleadtak mindent edzésen.

A fiam a Juventus játékosa lesz? Hát persze. Nagyon bodlog és büszke vagyok, függetlenül attól, milyen sportot fog játszani. Nyilván izgalmas lenne, ha futballista válna belőle, de én minden sportot szeretek, legyen szó teniszről vagy padelről. Mindenképpen követném a fejlődését.

A NextGen csapat? Szerintem nagyszerű kezdeményezés, kornak megfelelő projekt, és a Juve nagyon hatékonyan megelőzte a trendeket, ez a csapat fontos erőforrás lehet. Erős és tapasztalt játékosok érkeznek onnan. Az én időmben nem fordultam meg ennél a csapatnál, és nem is tudom, hogy segítségemre lett volna vagy sem, de jó élményekkel gazdagodtam a közös játékjog létezése miatt, így félig az Empoli, félig pedig a Juventus játékosa lehettem.

Az első sárga lapom a Serie A-ban felszabadító érzés volt, de kicsit bánkódtam is emiatt, mert egy enyhe kontakt miatt kaptam, s ha tudom, hogy sárga lesz, akkor keményebben lépek fel az ellenféllel szemben. Azt követően sorozatban talán még két vagy három sárga lapot kaptam.

Példakép? Nemigen érdekelt a védekezés, amikor gyerek voltam, de a Juventusnak szurkoltam, kedveltem Alessandro Del Pierót, ő táplálta bennem leginkább a tüzet. Van pár mezem tőle, de nem vagyok gyűjtő. Olykor adok mezeket ajándékba barátoknak, de egyes mezeket megtartok magamnak. Ha valaki elkéri tőlem, akkor természetesen elfogadom a mezcserét.

Gyerekként hol néztük a meccseket? Nos, nem otthon, mert nem volt előfizetésünk. A testvérem, az apám és én sokszor egy kocsmába mentünk vagy a városomban lévő Juventus Clubba. Váltogattuk a helyszíneket, amikor csendesebb estét terveztünk, akkor a Juventus Clubot választottuk, s amikor balhésabb kedvünkben voltunk, akkor a kocsmát választottuk.

A Juve legizgalmasabb meccse? Az Inter-Juve meccset kell mondanom, amelyik 2-3-ra zárult. Igazi hullámvasút volt számunkra, mert egyik percben miénk volt a scudetto, majd minden remény elveszett, s végül mégis nyertünk.

Toszkána? Együttérzek a számos érintett féllel, és tudom, hogy toszkánaiként fel fogunk állni, mert nagyon kemény emberek vagyunk. Szeretném megkérni a szurkolóinkat, hogy szombaton jöjjenek a stadionba, és segítsenek nekünk. Mindenkire szükségünk lesz a meccs 90 percén keresztül, érezzük a szurkolók támogatását, és szeretnénk mindenkinek örömöt okozni.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6518253511

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leram7 2023.11.07. 23:20:47

Rugani jobban néz ki a csapatban, mint Alex Sandro és De Sciglio.

Kicsi rá az esély, de király lenne egy ilyen Barzagli féle érett újjászületés.

west30 2023.11.08. 01:16:24

Ovatos lennek en meg,Rugani hosszabb tavon eddig egyszer sem tudta bizonyitani megbizhatosagat,sot bar ez minket iden nem erint,nemzetkozi szinten sem.

alexGicamo 2023.11.08. 04:04:21

Jó hosszú interjú ! Köszönöm a fordítást !

venember83 2023.11.08. 04:52:41

@west30: jól mutat Rugani, s most jókor is jön a hozzájárulása, de... Ez nem a BL. Lecce, Atalanta, Milan, Hellas és Fior. Ez nem éppen a legveretesebb névsor, és ahogy ő is mondta, kb. mindenkinek a hozzájárulása kellett ehhez a győzelemhez, a csapat jelentős része a tizenhatoson belül tartózkodott, hogy kisegítse a védőket. Ezek után én azért annyira nem isteníteném Ruganit, jó volt, de ennyi.

Rikoo 2023.11.08. 06:10:10

@venember83: Atalanta, Milan és Fiorentina idegenben nem veretes névsor?
Ezek szerint tényleg kellene a Szuperliga, ahol a Manchester City-vel, Real Madriddal és Bayern Münchennel lehetne minden héten játszani.

Rikoo 2023.11.08. 06:11:09

Egyébként köszi a fordítást, nem is találtam sehol ezt az interjút

venember83 2023.11.08. 07:32:16

@Rikoo: kicsit árnyalnám a képet: az Atalanta ellen pár percet játszott Rugani (EL-meccs előtt pár nappal), a Milan millió sérülttel állt ki BL-meccs előtt, a Fior meg nyolcadik a bajnokságban. Nem volt a sorban olasz szinten jelenleg top csapat (pl. Inter vagy Napoli). S mindezt úgy, hogy a Juve heti egy meccsel nyomja, szóval nem, nem veretes ez a névsor, még ha a Szuperliga jelenleg túl nagy falat is lenne.

Shyr Kahn 2023.11.08. 07:49:03

@west30: Valoban sosem bizonyitott, ellenben az elmult 6-7 evben en folyamatos fejlodest latok nala. Emlekszem, amikor Barzagli idejott a Wolfsburg utan nem igen hittunk benne (ellenben elkuldtuk volna meg az elso merkozese elott), aztan most ugy beszelunk rola, mint egy vedo professzorrol. Kicsi persze az eselye, hogy Rugani is ilyen jo utat fog vegul bejarni, mert Barzagli sztem az altalam latott vedok kozul a valaha volt egyik legjobb (ha nem a legjobb), de ha mar csak megkozeliti, akkor is megerte megtartani es atmenni ilyen nem tul veretes eveken ezzel az orok "tehetseggel".
Egyebkent erdekes modon a Juveban a vedok mindig keson ernek... 30 ev alatt ritka a vilagklasszis (BL klasszis?) jo teljesitmeny. Mondhatni Rugani is ezt a hagyomanyt apolja, hiszen 29 eves es mar 9 eve nagy tehetsegkent indult, de volt nala egy komoly bizonytalan idoszak, amibol mintha eppen 30 eves kora korul kezdene kitalalni.
Remeljuk a legjobbakat, mert jo lenne, ha a Juve megint adna az olasz focinak (valogatottnak?) egy vilagklasszis olasz vedot.

Il Principino 2023.11.08. 09:07:05

Jó kiegészítő ember,tűri a padot,tipikus beugró ember nem több.
A Villarreal elleni bl kudarcban bőven volt része..

Thuglife! 2023.11.08. 09:27:19

Mostantól figyelni fogom a belső védőink sebességét.nem tudom kik és mire alapozzák hogy a mi védőink lassabbak lennének mint más csapatok védői ezért nem tolhatjuk feljebb a védősort.vagy hogy melyik meccsen lett ez tény.
Most csak egyetlen momentum ugrik be mikor tavaly Mbappe egy-egyben csúnyán megverte Gattit.de ő kit nem? A Milan ellen is a múltkor lőtt hasonlót szóval nem értem ezt a sündisznó t.
Talán ha nem egy gól és más semmi lenne a cél akkor nem lenne ekkora jelentősége egy kapott gólnak.

Lanzafame 2023.11.08. 12:14:26

Javaslom, hogy mielőtt szegény kiéhezett Juve-szurkoló módjára valamiféle új Barzaglinak kiáltjuk ki, várjuk meg, amíg stabil kezdő lesz és letol úgy 1-2 szezont, utána jöhetnek a nagy szavak. Barzaglival annyi történt egyébként, hogy nem sikerült jól a wolfsburgi kitérő, előtte-utána hibátlan a pályafutása, nem a kispadon ücsörgött évekig.

Egyszer már befürödtünk, amikor úgy tűnt, de Ligt mellett Rugani kezdő lehet, aztán jött a Villareal... De biztató, amit 2 másik védő mellett produkál, reméljük, kinövi magát végre.

Shyr Kahn 2023.11.08. 17:54:42

@Lanzafame: Sztem egyetertunk. Senki nem kialtja ki az uj Barzaglinak csak orulunk, hogy stabilizalodni latszik a jateka, mert tehetsegben nem volt hianyban sosem. Ellenben magabiztossagban igen. Valami miatt most kezd el stabilizalodni es remeljuk, hogy ha nem is lesz egy Barzagli szint, de megkozeliti azokat, akiktol boven tudott tanulni az elozo evekben. Gondolok itt nem csupan Barzagli-ra, hanem Chiellini-re, Bonucci-ra es De Ligt-re is.
En ugy gondolom, hogy neki jot tett, hogy elmentek az oregek, mert lehet beskatulyazva, leckeztetve erezte magat mindig. Gatti es Bremer nem akkora konkurenciak es nem rendelkezhetnek akkora tekintellyel, mint mondjuk amivel Chiello, vagy Barzagli rendelkezett.
Ezek az emberi dolgok nehany jatekosra nagy hatassal vannak. Azokra, akik nem szuletett vezeregyenisegek, es keson erhetnek azza. Vannak aztan olyan jatekosok (egyre kevesebb), akik szuletett vezeregyenisegek es nem szamit nekik a tekintely letra megmaszasa, mert nem igazan foglalkoznak ezzel.

steven.h 2023.11.08. 18:10:57

@Shyr Kahn: Fura hogy Chiellot és Barzaglit írod, én előbb írtam volna Bonuccit, ha olyan tekintélyről van szó amitől mondjuk egy Rugani leckéztetve vagy skatulyázva érzi magát.

Lanzafame 2023.11.08. 19:40:24

@Shyr Kahn: ő maga reagál már a Barzagli-párhuzamra az interjúban :) Szépen levezetted egyébként, miért nem Juve kezdő szintű játékos. De mondom, az élet produkál váatlan dolgokat, bízzunk valami ilyesmiben.

Shyr Kahn 2023.11.09. 07:14:32

@steven.h: Amikor egy tapasztalt jatekos mellett jatszol, aki hozzaszokott, hogy kinek mikent kell helyezkednie mellette, akkor nem a szemelyisegen mulik csupan, hogy skatulzazva legyel. Hozzajuk kepest ugyanis szinte barki alacsonyabb szintet kepviselt... de Ligt-et is ide sorolva.

@Lanzafame: A levezetesem a multrol szolt, vagy legalabbis en arrol beszeltem, hogy miert nem lehetett korabban kezdo szintu. Nem erzem, hogy a mai Juventusban ne lehetne kezdo szintu jatekos azzal, amit manapsag mutat. Ugy tunik, hogy tud annyit, mint Gatti, vagy Bremer.
De vegul is mindegy. Ahogyan irtad: bizzunk benne, hogy beerik vegre.

Khedira 2023.11.11. 09:27:54

Akkor nekegdmár aranylabdásnak kéne lenned....

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1852) bajnokság (3386) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9920) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4160) mercato (4143) nyilatkozat (7442) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4173) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása