Vlahović a középpontban
Vlahović a középpontban

A Juventus rendkívül rosszul kezdte az idei szezont, kilenc meccsre mindössze két győzelem jutott, ezek mellé pedig négy döntetlent és három vereséget tud felmutatni Massimiliano Allegri csapata, a BL-ben elszenvedett két vereséggel pedig igencsak nehéz helyzetbe hozta magát az Öreg Hölgy. A…

Miretti bokasérüléssel tért vissza a válogatottól
Miretti bokasérüléssel tért vissza a válogatottól

A válogatott szünet jókor jött a mélyrepülésbe kezdő Juventusnak, azonban úgy tűnik, hogy egyben tovább sűrűsödnek a csapat gondjai, mivel Fabio Miretti bokasérüléssel tért vissza a nemzeti csapattól. A 19 esztendős középpályás az utóbbi időszakban rendre kezdőjátékosként jut szerephez Massimiliano…

Čapljić: "Kostić a Juventus sztárjainak egyike lesz"
Čapljić: "Kostić a Juventus sztárjainak egyike lesz"

A Juventushoz nyáron csatlakozó Filip Kostić első mestere, Vlado Čapljić a La Gazzetta dello Sport munkatárásnak nyilatkozva beszélt a szélső pályafutásának korai szakaszáról, valamint a zebramezesek jelenlegi helyzetéről. "Az ifjúsági rendszerünket figyeltem akkoriban, amikor megláttam egy fiatal…

254 millió eurós mínuszt regisztrált a Juventus
254 millió eurós mínuszt regisztrált a Juventus

A Juventus pénteki igazgatótanácsi ülésén jóváhagyta a klub pénzügyi eredményeit, és az igazgatók kénytelenek voltak egy rekordösszegű veszteséget elfogadni, a pénzügyi adatok szerint a 2022. június 30-án véget érő évben a klub 254,3 millió eurós veszteséget regisztrált, nagyjából megfelelően az…

Nicolini: „De Zerbi óriási potenciállal rendelkezik”
Nicolini: „De Zerbi óriási potenciállal rendelkezik”

Carlo Nicolini, a Sahtar Doneck igazgatója az 1 Station Radio adásában beszélt Roberto De Zerbi helyzetéről, miután az olasz mester az ukrán csapatot elhagyva némi kihagyás után leült a Brighton padjára, miközben egyes pletykák szerint a Juventusnál is felmerült a neve. „Roberto férfiként és…

Címlapokon a torinói edzőkérdés
Címlapokon a torinói edzőkérdés

A Juventus ismét címlapokon szerepel, bár tart a válogatott szünet, a torinói klub elhúzódó hullámvölgye és Massimiliano Allegri jövője megfelelő témát ad számos cikkhez. A Corriere della Sera a minap még arról írt, hogy a Juventus Massimiliano Allegrivel folytatja a szezont annak ellenére, hogy az…

Pjanić: „Most nincs értelme változtatni”
Pjanić: „Most nincs értelme változtatni”

Miralem Pjanić a minap a Tuttosport számára adott interjút a Juventus helyzetéről. Az egykori torinói középpályás az Egyesült Arab Emírségekből nyilatkozott, miután ősszel elhagyta a Barcelona csapatát mindenféle kárpótlás nélkül,és az FC Sharjah együttesével kötött kétéves szerződést. „Mindig…

Forrongások a vezetőségben és a lelátókon
Forrongások a vezetőségben és a lelátókon

A Juventusnál látszólag teljes a felfordulás a válogatott szünetben, a Corriere della Sera szerint a vezetőségben nincs egyetértés Massimiliano Allegri kapcsán, Pavel Nedvěd péntek óta az edző eltávolítása mellett kardoskodik, miközben Andrea Agnelli és Maurizio Arrivabene egyértelműen posztján…

De Ligt: "A Bayern meg akarja nyerni a Bajnokok Ligáját"
De Ligt: "A Bayern meg akarja nyerni a Bajnokok Ligáját"

A Juventus holland védője, Matthijs de Ligt nyáron egyértelművé tette a klub számára, hogy nem Torinóban tervezi a jövőt, így végül a Bayern München csapatához igazolt, ahol kísérletet tehet a Bajnokok Ligája megnyerésére is. "Nagyon élveztem a Juventusnál töltött időszakot, de úgy éreztem, hogy…

Zakaria: "Boldogabb leszek Angliában, mint Torinóban"
Zakaria: "Boldogabb leszek Angliában, mint Torinóban"

A Juventus svájci középpályása, Denis Zakaria januárban csatlakozott a torinóiakhoz, azonban nem igazán sikerült beilleszkednie, így a nyári átigazolási időszak végén kölcsönben a Chelsea együtteséhez távozott. "Minden nagyon gyorsan történt. Hat órával az átigazolási időszak vége előtt tudtam meg,…

Szavazás: Elérkezett az idő Allegri menesztésére?
Szavazás: Elérkezett az idő Allegri menesztésére?

Mély hullámvölgybe került a Juventus Massimiliano Allegri vezetésével, s az újonc Monza otthonában elszenvedett szégyenteljes vereséget követően egyre erősödik a szurkolói elégedetlenség, a többség pedig a csapattal korábban zsinórban öt bajnoki címet nyerő szakember távozását követeli. Allegri…

Marchisio: „A Juve nem tud futballozni, ez pedig aggasztó”
Marchisio: „A Juve nem tud futballozni, ez pedig aggasztó”

Claudio Marchisio a minap a RAI műsorában beszélt a Juventus helyzetéről, és rendkívül egyértelműen fogalmazott, szerinte komoly problémák észlelhetők, például a játék hiánya, és a klubnak nem kellene megvárni a téli szünetet a váltásra.  „A probléma a Juventusnál nem a vereség, mert ez…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1645) játékosokról (9892) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2425) meccsek (4140) mercato (4133) nyilatkozat (7419) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4162) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása