Marchisio: „A Juve nem tud futballozni, ez pedig aggasztó”

marchisio_claudio_elegans_oltonyben_es_nyakkendoben.jpgClaudio Marchisio a minap a RAI műsorában beszélt a Juventus helyzetéről, és rendkívül egyértelműen fogalmazott, szerinte komoly problémák észlelhetők, például a játék hiánya, és a klubnak nem kellene megvárni a téli szünetet a váltásra. 

„A probléma a Juventusnál nem a vereség, mert ez megtörténhet. Mindazonáltal úgy kikapni a Monzától, hogy a kaput sem találja el a Juve… Teljes szétkapcsolódás figyelhető meg a csapat, a mester és a klub között.

Egy erős kerettel a csapat tíz emberrel is képes beleszólni a meccsbe, de ez a Juventus nem tud játszani, és ez aggasztó.

A Juve a múltban zárt már bajnokságot hetedik helyen, de senki nem mondta, hogy ez nyugtalanító lenne, azonban Leonardo Bonucci ezt a szót használta a meccs után. Nézzük meg Dušan Vlahovićot, semmit nem fejlődött, amióta a Fiorentinától a Juventushoz igazolt.

A szezont lényegében két szakaszra osztja a világbajnokság, és remélem, hogy a vezetőség nem a szünetre vár, hogy edzőt váltson, mert a helyzet nagyon kényes.”

Maurizio Arrivabene a Monza elleni meccs előtt projektről beszélt, amelynek része Massimiliano Allegri, és a mai napon arról számolt be a Calcio e Finanza, hogy a mester leléptetése 36 millió euróba kerülne a Juventusnak.

„Egyik hiba követte a másikat, most meg itt tartunk. Nem egyszerű változtatni, mert kit lehet a csapathoz szerződtetni ebben a helyzetben?”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9917935198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

west30 2022.09.19. 20:38:11

Allegri 36,a Loca,Kean, Paredes harmas nyaron egy laza szazas,a csapat pedig rosszabb mint a ket hetedik hely idejen.Ehhez kepest Paratici kismiska volt balfaszkodas teren.

Gaben Smith 2022.09.19. 20:50:54

Azt hiszen nem csak mi innen Magyarországról ítéljük meg úgy nagy a baj és Maxinak menni kell. Tanulságos nyilatkozat reméljük hasonlóan gondolkodnak a HQ-ban is. Mindenesetre Montero nem megoldás !!!

Thuglife! 2022.09.19. 20:55:50

"remélem, hogy a vezetőség nem a szünetre vár, hogy edzőt váltson"
De az lenne a legjobb ha a vezetőséget is leváltanák Agnellivel az élen.
Ez még csak egy év végi óriási bukással képzelhető el.
Annyira jól látják a dolgokat a fiatal ikonjaink,Tacchinardi Marchisio Del Piero.(Chiello és Bufffon meg túlságosan udvarias nem mondja ki amit ki kell.)Mindnek a Klubnál lenne a helye.

supertrezi 2022.09.19. 21:00:28

„A JUVE NEM TUD FUTBALLOZNI, EZ PEDIG AGGASZTÓ”

Futballcsapatról lévén szó, ez tényleg elég aggasztó... Szeretem Marchisio meglátásait. Ő pont olyan figura, akit már vissza kellett volna hozni a vezetőségbe. Pár éven belül ott kellene lennie Buffonnak, Del Pierónak és Chiellininek is. Ők maga a Juventus.

supertrezi 2022.09.19. 21:01:43

Persze lehet telhetetlen vagyok, mert Pideon már itt van!

Pilsnerurquell 2022.09.19. 21:35:22

Marcit bírtam mindig is. Volt hogy nem lehetett észrevenni h a pályán van, de azt már észre lehetett volna venni ha nincs.
Igazi Juventino volt és nagyon hasznos, képzett, teknikás, csupaszív futballista.

Sokkal több volt benne a képességei alapján mint amit láttunk tőle, de így is egy nagy játékos volt ő is. És persze a JUVENTUS játékosa volt, ahogyan ezt az izét nem lehet hívni ami most van.

Jól látja Marci. Nincs játék. Bár h magamat ismételjem középpálya nélkül nehéz. Persze van itt még sok gond, és elhibázott igazolások, de én is úgy érzem már hogy Allegrit is cserélni kéne. Nem lesznek tőle jobb középpályásaink, de fel lehetne tüzelni a csapatot, és kitalálni egy úgy játékrendszert ami kisegíti a középpálya hiányosságait, és így adná magát a foci is.

Lehet a védekezés rovására menne, de legalább lehetne a Juve veszélyesebb elől.

Jobb ötletem nincs.

Shyr Kahn 2022.09.19. 21:36:53

Igazat szolt. Remelem a vezetosegre hatassal vannak a legendainktol jovo nyilatkozatok.

Rikoo 2022.09.19. 21:47:26

@Shyr Kahn: Én meg remélem, hogy a részvényesekre és végre kiveszik Agnelli kezéből a hatalmat.
Felőlem maradhat a pozícióba, de nem hozhat tovább egyedül döntéseket.
A bábjait meg azonnal el kell takarítani onnan.

Leram7 2022.09.19. 22:10:26

Szerintem jól igazoltunk, egyedül Dybala megtartása volt kérdőjeles.

Jól kezdtük a szezont, szép győzelemmel, de aztán Allegri a samp ellen már megint a beszari formáját hozta és onnantól már csak azt láthatjuk.

Amit Allegri akar, az nem működik. 1 éve ezt erőlteti, hogy nyugalom és állunk és rövidpasszolunk, majd letámadnak minket és kapjuk a gólokat.

Én nagy Allegri fan voltam, de idén ezzel a kerettel már ezt fájdalmas nézni.
Szerintem a vezetőség megvárja a sztárok visszatérését és aztán dől el Allegri sorsa.

Itt most jót fog tenni a válogatott szünet.

Del Pybala 2022.09.19. 22:22:23

Amig a retardalt agnelli itt van nem lesz valtozas

babo0410 2022.09.20. 02:32:33

@west30: Mindegyik az edző kérésére érkezett. Nem mellesleg meg egyik se rossz játékos. Illetve Paredes volt kérdőjel mit nyújt majd itt, mert a PSG-ben nagyon gyenge volt. Viszont nálunk egészen jó még ahhoz képest. Locatellit meg a helyén kéne játszatni. Vagy csak a Sassuoloban tud jól játszani, itt már nem? Elfelejtett focizni? Kean visszahozatala volt egyedül a rosszabb döntés, de még ő se olyan rossz játékos, a PSG-ben sok gólt szerzett.
@supertrezi: Jó lenne minél több ikont látni a vezetőségben ez igaz, csak félek ők is úgy járnak mint Nedved. Már nem számít, hogy az egyik legnagyobb legendánk, itt volt velünk a B ligában is, olyan szidalmakat kap, hogy még. Honnan tudjuk, hogy a klub sikeresebb lesz, mert a legendák itt vannak? Honnan tudjuk, hogy ők értenek a klubvezetéshez?
Másrészről meg lehet más terveik vannak. Nem tudhatjuk.
Egyébiránt nekem az is eszembe jutott, mi van, ha Agnelliék éppen válságstábot hívtak össze, és most próbálják meg kisakkozni, hogyan oldható meg Allegri kirúgása. Mert az a baj, hogy pénz az nincs. És én azt is el tudom képzelni, hogy akkora a baj, hogy Allegrit nem lehet kirúgni, mert nem lenne pénz rá.
Vagy álltunk már föl nagyon rossz helyzetből Allegrivel, lehet most is ebben bíznak? Én ebben most nem hiszek, mert látványos edzőbuktatás zajlik. Szerintem inkább a nincs pénz lesz sajnos a helyzet.

Shyr Kahn 2022.09.20. 03:53:43

@babo0410: "Jó lenne minél több ikont látni a vezetőségben ez igaz, csak félek ők is úgy járnak mint Nedved." - Sajnos ebben van igazsag. Sokan ugy beszelnek a csehrol, mintha nem a Juve egyik legendaja lenne.

alexGicamo 2022.09.20. 04:54:07

Hű, de igaza van Marcinak !

venember83 2022.09.20. 05:26:51

Furcsállom, hogy Maxi elbocsátásának költségét számolják. Szerintem a szerződése megkötése pillanatától kezdve ő fix költség, ahogy a múltkor is történt, most is végig fizetni kell majd a bérét, ezzel már nincs mit tenni. Inkább attól függ a plusz kiadások mértéke, hogy ki érkezik/érkezhet a helyére. A Maxira költött pénz már nemigen változik, azt fizetheti a Juve 2025 nyaráig, mindentől függetlenül. Ahogy Arrivabene mondta viccelődve, (már csak?) az a kérdés, ki állja az új edző bérét, illetve hogy az mennyi is.

Shyr Kahn 2022.09.20. 06:13:53

@venember83: Nyilvanvalo, hogy tekeregnek a kerekek az agyacsakakban a hatterben, de hogy most azon gondolkozik a vezetoseg, hogy mennyit idot adjon-e meg Maxinak (az alapjan mennyi kiesest latnak jelenleg), vagy azon, hogy mikent egyezzenek mar meg a mostani leleptetesben, kerdeses. Ha mi szurkolok ennyit agyalunk ezen, azt hiszem Ok, akik ennek felelosei meg tobbet foglalkoznak a dologgal. Igaz, Ok kisse komplexebben latjak a problemat (ami nem feltetlenul jelenti azt, hogy jobban is latjak BTW).

En ugy gondolom, hogy Agnelli es Allegri nagy haverok es nem a legszebben valtak el 2019-ben, ami miatt Agnelli kisse nehezen tudna kiadni meg egyszer Allegri utjat az ev elejen. Ez is egy tenyezo a sok kozul (mar amennyiben e miatt Agnellinek van barmifele lelkiismeretfurdalasa).

En tovabbra is arra tippelnek, hogy a VB-ig bizonyosan marad Allegri es ha addig nem mutatunk valami csodalatos 180 fokos fordulatot, akkor lapatra is kerul, mert hosszabb tavon meg a 36 millat is erdemesebb kifizetni neki, mint kockaztatni a meg nagyobb kiesest (TV dijak csokkennek, nincs BL penz, nincs szurkolo a stadionban ... stb) az itt tartasaval.

Zizou_empereur 2022.09.20. 06:57:15

Úgy látszik Marcinak is elege lett ebből a borzalomból amit hétről hétre látunk :) Igaza van.
Allegri menesztése még mindig olcsóbb mint lemaradni a 4 helyről, mert az lenne az igazi pénzügyi katasztrófa.

Attilio79 2022.09.20. 07:33:22

@venember83: Ugyanez volt CR-nél, fixen nem számoltak, ezek az amatőrök előre a költséggel!
Joggal felmerül a kérdés, hogy dilettánsok ülhetnek a vezetői székekben?
El kell adni Rabiot és a felszabaduló 7 millából kell fedeztetni az új edzőt.

Pilsnerurquell 2022.09.20. 07:34:56

Hogy őszinte legyek én már a Fradi-Juvét várom mer mennék meccsre. Viszont félő hogy addigra az oddsok se lesznek olyan magasak a Fradira xd

Thuglife! 2022.09.20. 08:07:42

@Shyr Kahn: "36 millat is erdemesebb kifizetni neki, mint kockaztatni a meg nagyobb kiesest (TV dijak csokkennek, nincs BL penz, nincs szurkolo a stadionban ... stb) az itt tartasaval"
A lényeget kihagytad:az 2-3 játékos aki ide akart jönni,mikor gondolják úgy mint De Ligt,hogy nem látják a koncepciót?!

Thuglife! 2022.09.20. 08:13:34

Az Ikonok beepuleserol annyit,csak meg kell nézni miket nyilatkoznak.ilyen vezetők lennének.viszont ahogy egy új játékos bekerül egy mérgezett légkörbe kevés lesz egyedül hogy változást hozzon.együtt kellene beültetni őket,ez pedig csak év végén lehetséges egy nagy resettel.

epaska 2022.09.20. 08:32:30

Nagyon jól látja Marci a helyzetet, ahogy látja ezt a vezetőség is csak még ők sem tudják, hogyan hozzák ezt egyenesbe. Véleményem szerint a VB-ig nem lehet várni. Amennyiben nem lesz javulás, az a következő szezonjainkra is hatással lehet, ha nem jutunk tovább a BL-ben, vagy nem érünk oda a legjobb 4be. A játékosok láthatóan tojnak az egészre. Nincs vezér a pályán és az öltözőben sem. Azt várná a vezetőség, hogy majd Allegri kirángatja a csapatot a gödörből?! Hogyan? Ha emlékeim nem csalnak, máskor sem Allegri rángatta ki a csapatot a szarból, hanem a karizmatikus játékosaink rázták fel a csapatot. Most pedig nekem az jön le , hogy Di Maria kb beleszarik Allegri pofájába, holott neki (is!)kellene a többieket motiválni, mert azért a szegény kis lelkeimnek is éghetne a pofájuk a lepakolt teljesítmény utan. Nem beszélve Cuadradorol, Bonucciról, Alex Sandróról, akik már egy ideje itt vannak. Az AC Monzát akkor is ütni kellett volna ha aznap, az a 11játekos random lett volna összeválogatba és felküldve a pályára.
Szóval a játékosoknak is felelősséget kell vállalnia és ha ez nem megy, nem lehet hatni a lelkükre, mert utálják Allegrit,-márpedig ez látszik- akkor edzőt kell válltani. Minél hamarabb!
A vezetőséget is számon kell kérni. Sarri menesztése nagy hiba volt így utólag. Pirlo pedig tanulhatott volna a primaveranal.
Komoly, tapasztalt, bizonyított edző kell nem pedig Montero. Ki fog rá felnézni? Kostic, Di Maria, Paredes? Esetleg Locatelli? Ezek azt sem tudják ki ez az ember...kis túlzással persze... Tuchel vagy Zidane kaliberű emberre van szükség. A francia minden szempontból megfelelő lenne. Ha ezeket az sem motiválná, hogy Zinédine Zidane edzi őket, akkor jövőre a Primavera csapatot kell indítani a bajnokságba.

xXPeiperXx 2022.09.20. 09:04:10

@epaska: A Montero rèszre reagàlva, szerintem te is làttad Monterot jàtszani mint itt sokan, ha abból a habitusból csak a negyedèt megtartotta edzőként, akkor màr nagyon jó motivàtor ès fegyelmező edző lehet belőle.

Nekem kicsit furcsa, hogy mostanában az ilyen motivàtor jellegű edzők milyen szèp eredmènyeket tudnak elèrni, úgy hogy nem nagy taktikusok.

Tèny, hogy nem ő a vègleges megoldás, de àtmenetileg jó lehet.

Attilio79 2022.09.20. 09:12:08

@epaska: Nagyjából egyet értek, viszont Sarrit ide se kellett volna hozni, totálisan nem felel meg annak a képnek a szenvedély beteg bagós, ami egy edzőt jellemez.
A másik, hogy be lett harangozva, hogy új projekt, meg csapatépítés, meg Next Gen. Ez mind szép és jó, de 30+ játékosokat igazoltunk a keretbe, itt két felé gondolkozott a vezetőség! Ilyen gazdasági helyzetben most melyik projekt is megy a csapatnál? Kettő nem fér bele!
Tiszta fejjel átgondolva, nagy a káosz a csapatnál, jó lenne egy irányvonalat képviselni, ez mindenkinek az érdeke lenne!
Valaki átvert valakit, vagy Allegri a csapatot, vagy a vezetőség a szurkolókat vagy ezek kombinációit, kivéve, hogy a szurkolók nem verték át egyik felet sem.

Attilio79 2022.09.20. 09:14:36

@Attilio79: *egyetértek, szenvedélybeteg stb. :D

Thuglife! 2022.09.20. 09:24:23

@Attilio79: ettől ő rossz edző...meg hogy melegítőben van.

steven.h 2022.09.20. 09:54:26

@Thuglife!: Ettől nem lesz rosszabb edző, szimplán van hogy egy klub identitásával nem fér össze az edzőnek a stílusa. Sarri tipikusan ilyen, egy Napolihoz tökéletesen illett, egy Juventushoz kevésbe. Lippi és Ancelotti is nagy bagós volt, de mellette mégis elegáns, ami egy nagy csapathoz illik.

Tudom, ez ilyen elcsépelt, de ez van.

Attilio79 2022.09.20. 09:54:47

@Thuglife!: Nem, nem attól rossz edző, mert igénytelen, hanem, mert kevés van a tarsolyban, olasz szinten jó lehet, de nemzetközi szinten picit kevés. Az EL és a BL közötti különbség jó hasonlat vele kapcsolatban.

Thuglife! 2022.09.20. 10:17:34

@Attilio79: nem értem ezt a hasonlatot.ha EL-ben indul a csapata akkor hogy nyerhetne BL-t?
Azt még nem róhatjuk a fejére miért nem teljesít még jobban erőn felül és ér el BL helyet az olasz bajnokságban.más a klubok lehetősége.de hamarosan megmutatkozik hogy ki milyen ember és Allegri kiüli e a szerződését egy jó kis nyugdíjjal a számlán vagy el mer menni és bizonyítani valahol máshol.

FAF 2022.09.20. 10:22:08

Claudio, amigo mio :-)

Egyébként ha már Agnelli meg Allegri olyan nagy barátok, hogy egy ilyen zsíros szerződést le tudtak dumálni, akkor tudják már azt is megbeszélni, hogy ez nem jött össze, kapsz egy kisebb lelépési pénzt és válljanak el az útjaink professzionális szinten. Felőlem utána sütögethetnek együtt a kertben vagy bármi.

Lehet ez Allegri bosszúja a múltkori menesztésért bár mondjuk az is ki lett fizetve neki mert lusta volt elmenni dolgozni vagy csak nem volt olyan hülye aki alkalmazza. Madrid mi? Ha igaz is lett volna akkor se lenne már ott ilyen teljesítmény után meg szerintem nem is adtak volna neki ilyen kényelmes és drága szerződést.

Nem tudom ki és miért örült a visszahívásának, miért gondolták hogy jó lesz de azt még én se gondoltam, hogy ennyire hitvány munkát fog végezni. Ja tudom azt gondolhatták, hogy nem lesz szép foci de legalább eredmények lesznek. Erre kaptunk egy túfizetett edzőt, akitől nem lehet megszabadulni és mellette se játék, se eredmények csak a szégyenkezés.

Az a vicc, hogy még mindig vannak akik védik mert jaj hát szar a keret. Ez igaz is ha nagyobb csapatokhoz hasonlítjuk magunkat de nem magyarázat a Monza, Salernitana, Sampdoria de még egy Benfica meccsre se. Mennyivel jobb az ő keretük? Úgy látszik a nagy mester csak izomból tudja megverni ezeket a csapatokat, amikor valamelyik sztár villanása eldönti a meccset. Na ezért felesleges milliókat fizetni bárkinek is.

Attilio79 2022.09.20. 10:30:44

@Thuglife!: A Bl és az El csapatok közötti különbségről beszélek. A Bl elit liga, míg az El egy alsóbb kategória.
Allegri nem fog elmenni magától, 2 évig fizette a Juventus múltkor is, most miért hagyná benn a pénzt? Megegyezés lehetséges, de ő úgy gondolja, nem az ő projektjével van baj. Ezért írtam az átverést! Ki vert át, kit? A vezetőség Allegrit vagy fordítva? A két projekt úgy néz ki, hogy üti egymást és nem tudják végigvinni az elképzeléseiket.
Igaz, a játékosok és a szurkolók többsége már kifarolnak, a nagy kérdes, hogy a részvényesek, tulajdonosok és a vezetők mikor fognak.

Lanzafame 2022.09.20. 10:48:49

"Nézzük meg Dušan Vlahovićot, semmit nem fejlődött, amióta a Fiorentinától a Juventushoz igazolt."

Kényelmetlen ezzel szembenézni, de ez a helyzet. Ha így folytatódik, hatalmas bukta lesz ez a transzfer, és nem Vlahovics hibájából.

venember83 2022.09.20. 10:56:03

@Lanzafame: ó, dehogynem. Gyatra az egész keret, nívótlanok a játékosok, mindenki, slusszpassz.

Lanzafame 2022.09.20. 11:07:19

@venember83: Vlahovicsot még nem írnám le, rajta nem kutyütőséget látok, hanem görcsösséget. Lehetsz bármilyen jó csatár, ha semmi, de tényleg semmi támogatást nem kapsz, ha a 70 méteres íveléseket hátulről nem számoljuk. Ezzel Haaland sem tudna mit kezdeni.

Thuglife! 2022.09.20. 11:16:46

Attilio79: az hogy a BL elit liga csak a díjazás mondathatja veled,miközben ugyanaz a 6-7 esélyes nyerhet csak.vagy mondanád egy MU-ról,arsenalrol sevillarol hogy nem elit, míg egy Maccabi Haifarol igen?a Chelsea ugyanúgy nem fért be Sarri évében az elitbe,akkor a te logikád szerint ha ők nem elit csapat annál nagyobb érdem volt nyerni velük.na mindegy,igénytelen öregember.biztos kevés Sarri bögre fogyott.De láthattuk idén ki az aki a futballban öregembernek látszik.

Thuglife! 2022.09.20. 11:20:09

@Lanzafame: a szélsőktől,felfutó bekkektől(akikről hosszabbítás után derült ki hogy már nem tudják bejátszani a szélt) kellene gólpasszt kapnia Allegri filozófiája szerint,de már ez sem működik.

DelPiero2 2022.09.20. 11:30:06

@west30: Csak ne feledd, Paraciti dolgait isszuk tovább.

steven.h 2022.09.20. 11:41:38

@Thuglife!: Mondjuk Sarri épp most kapott egy 5-st egy Midtjylland-tól, az nem tudom egy Lazio szintjén mennyivel menthetőbb, mint a Juve égése a Benfica ellen, de ez csak teljesen mellékes.

Lényeg, hogy Sarri nem illett ide és nem is hiszem, hogy bármikor is át tudta volna vinni az elképzeléseit a csapaton, pláne Ronaldoval a keretben. Nem volt a keret sem kompatibilis vele, de ő sem a klubbal, szerintem ezt nyugodtan elmondhatjuk, függetlenül attól, hogy ki milyen edzőnek gondolja őt.

Attilio79 2022.09.20. 11:48:34

@Thuglife!: A Bl csoportköréből esnek ki a csapatok az El-be. Más a díjazás mértéke, más a közvetítésért járó pénzek, stb.
Most komolyan, mit nem lehet érteni? Más kávéház... Ahogyan Sarri is más kávéház az elit edzőkhöz képest.
Ez a párhuzam, ez a logika, minden más általad történt bele magyarázás.
Sarri soha sem lesz elit edző, nem tud az lenni, nem elég "kifinomult" hozzá... Így jobb? Gondolom ezzel is lavinát indítok el, mert más káromkodik, meg a seggében turkál... Nálam az sem elit edző, csak, hogy előre tisztázzuk.

Thuglife! 2022.09.20. 12:54:58

@steven.h: mondtam már igazat adok abban hogy nem illett a kerethez.

Thuglife! 2022.09.20. 13:21:53

Attilio79: aham szóval amennyivel más a BL az EL hez képest annyival jobb "más" edző Sarrihoz képest...csak erre tudok gondolni a logikád szerint.
Na csak leesett a hasonlat.én meg már azt hittem valami racionális mércét tudok meg másfajta Európai ligában szereplő edzők között.a lényeg hogy kiderült végre nem a hajléktalan külseje miatt tartod rossz edzőnek.nekem ennyi elég, ebből indult a beszélgetés.

Attilio79 2022.09.20. 13:32:51

@Thuglife!: Bár epaskának írtam 4 órával ezelőtt: "Nagyjából egyet értek, viszont Sarrit ide se kellett volna hozni, totálisan nem felel meg annak a képnek a szenvedély beteg bagós, ami egy edzőt jellemez."
Kár volt 4 órát várnod...

Attilio79 2022.09.20. 13:36:18

@Attilio79: Ezt meg neked 3 órája: "Nem, nem attól rossz edző, mert igénytelen, hanem, mert kevés van a tarsolyban, olasz szinten jó lehet, de nemzetközi szinten picit kevés."

Attilio79 2022.09.20. 13:43:59

@Thuglife!: A racionális, kibontott válasz pedig annyi, hogy Sarri egy kaptafás edző, nem húz váratlant, de ezt láthattuk a Juventusnál. Volt egy kerete, abból egy sémát tudott játszatni, ami nem volt közönség siker. Gondolom láttad Sarrit a kispadunkon, nem volt régen, talán nem 1 éve nézel Juventus meccset. Egyébként Sarri 1-2 évet maradt, a karrierje során legtöbbször egy csapatnál, talán ez sem véletlen...

Juvino 2022.09.20. 14:06:19

Gyokeres valtozasra lenne szukseg, m nagyon nagy es melyre gyokerezo a problema forrasa! Az edzo csereje elengedhetetlen es a stabot is alaposan at kene szurni(a jatekosokat most hagyjuk, m meg mindig azt mondom,h nem ok az elsodleges problema). De mindezt szakmai alapon, hozzaertoknek kene megtenni, olyan vezetoknek, akik atlatjak a problemat, m kisujjukban van a szakma. Ki ilyen ma nalunk?
-Agnelli? Hat őt tudjuk,h nem, de talan neki nem is a feladata a szakmai dontesek. Az ő felelossege inkabb az, h nem a megfelelo embereket rakta a megfelelo pozikba es teljesen a sajat kepere formalta a vezetoseget a haverjaival, nem a klub erdeket tartva a legfontosabbnak.
-Nedved? Ő Agnelli kispajtasa es bologato kutyaja, a "Rendi Beveri"-je, aki nema szegeny. Na, neki mar kene vagnia a szakmat a multjabol adodoan es akar jo is lehetne, de teljesen sulytalan es gyenge szegeny. Egy ADP a helyen...istenem de jo volna!
-Arrivabene? Total vilagtalan es dilettans a csavo! Tolja a kemenykezu fonokot, h bizonyitsa az ittletenek a jogossagat es "takarit", de fingja nincs semmirol.
-Cherubini? Nagyon a hatterben van, nehez megitelni, de Ő inkabb egy megbizhato penzember egyenlore, aki a rabizott ugyleteket lebonyolitja, de Marottatol messze van tudasban.
-es akkor elerkeztunk a Mesterhez. Hat neki kene a szakmai reszt megoldani, de ez masfel ev alatt nem sikerult neki es sztem nem is fog sajnos... a mierteket mar kiveseztuk 1000x. De ki jon a helyere? Ki fogja eldonteni? Felek tole, h ha egyaltalan megy, kit fognak hozni? Igazibol itt sokkal nagyobb a baj, nem csak az edzo szemelye! Gyak majd mindenkinek mennie kene, vagy Agnelli megujul es a klub erdekeit szem elott tartva(nem a sajatjat), lecsereli a babukat a sakktablan. Kulonben az uncsiteso elobb-utobb megunja es repul ő is.

steven.h 2022.09.20. 14:17:12

@Thuglife!: Bocs, jogos, hogy ismételtem magam.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása